A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009. januári kismamák


Sziasztok!



Úgy eltűntem, mint az a bizonyos, de mentségemre legyen szólva kórház dömpinget tartottunk... Apácska már kint van, megszülögette a veseköveket is, aztán anyós volt kórházban, és az i-re a pont az Milán volt :( Valami vírust kaphatott el, mert zöldes volt a kasi (atombüdös), és elég híg, aztán felment a hője is így, irány az ügyelet, ahonnan a Lászlóba száműztek minket. Mire felvettek minket Manónak már szinte semmi baja nem volt, elmúlt az aluszékonyság, és láz, és hőemelkedés sem volt. 2 napot voltunk bent, de most nem ecsetelem a roma szobatársat, az első éjszakai földön alvást, az okos tanácsokat, hogy miért nem úgy szoptatok stb, stb... Kijöttünk, és még a kórház területén voltunk, amikor összehánytam az ótót :oops: Hazaérve teljesen méregtelenítettem, alul-fölül jött, iszonyat volt, lázam is lett, semmi erőm nem volt, tejcsi is megcsappant. Másnapra elmúlt minden, csak erőt kellett gyűjtenem, de akkorra meg apácska dőlt ágynak magas láza lett, kisebb görcsök, és egész nap aludt. Aznap került be a kő a húhygólyagba, mert este produkált, és mintha elvágták volna, ő is helyrejött! Szóval, minden jó, ha jó a vége :D

Visszaolvasni majd próbálgatok, de most látom, hogy holnap tali? Pontosan hol? Azt látom, hogy Bartinál. Na, meg mikor? És kik jönnének? Lehet benevezünk mi is ;) Mindjárt dobok képet Manóról :)

biga.csiga
 
 


Sziasztok!

Én is régen voltam, visszaolvasni lehetetelen - legalábbis most.
Találkozóra nem megyünk, holnap oltás a kiscsajnak... De lélekben veletek leszek, sok jó kisbabóca fog találkozni, sok jó anyukával! :D

A napjaink elég zűrösen telnek, ma pl. délelőtt elmentünk az oviba utána hazajöttünk, aztán elmentünk peluskáért, meg vásároltunk, voltunk könyvtárban...

Borcsa elég sokat sír-rí, bár szerintem van tejem elég. Holnap kiderül, mennyit hízott a drága... AMúgy édes, sokat dumál, fordulni még nem fordult, viszont imád nevetgélni, beszélgetni.

Most megyek, mert estére juhtúrós gombafejek lesznek, no meg Julcsa pudingot kért, azt is meg kéne csinálni még...

A kedvem c@r, többször volt már hullámvölgyesdi, apukám állapota romlóban, a tesóimat rég láttam, gyerekeim édesek, csak lefárasztanak, a párom iszonyat sokat dolgozik...

Szóval nem unatkozom, de majd még megpróbálok jönni...

Nagy ölelés mindenkinek!
batkata és Bori Kép Akkor is felemelem a fejem! :D

Kata&Bori
Kép
Kép
Kép
batkata
 
 


Íme Milánunk :)

Kép

:))

Kép

biga.csiga
 
 

 
 

Katuska: Őszínte részvétem apukád miatt! :( Nagy ölelés, és kitartás!!

Batkata: sajnálom apudat. Nem jó a hullámvölgy, remélem minden jóra fordul, mert jó lenne olvasni a batkatás sziporkákat ;)

Olvasgatok vissza, látom volt már egy tali, csudszép jerkőcök! ;) Csöre ti nem jönnétek holnap? Peidg Sacira mi is kíváncsiak vagyunk :D

Barti: dobj egy címet privibe, légyszí!!! Na, meg egy listát ide, hogy kik jönnének, mi szeretnénk, van sofőrünk :lol:

biga.csiga
 
 


Jaj, csajok már akartam írni, a kórházban kiokosodtam, hogy popsiban mért hőnél, ha higanyos a lázmérő, akkor 5 tizedet kell levonni, ha digitális, akkor 6 tizedet, szóval nem minden hőemelkedés, ami annak tűnik :roll:

biga.csiga
 
 


Biga.csiga: jézusom,nem semmi,mennyire rátok járt a rúd! Úgy látom,jól megkaptad a László Kórház 'útravalóját' :evil: Remélem, már mindannyian rendben vagytok!!! Tündérszép Milán!!!

Batkata: sajnálom a rossz kedvet! Gyönyörű Borcsa!!!!

Csöre: hát,én nem tudom,mi a fene bajom volt,mert mára tényleg semmi,csak kis 'kótyagosság'. Gondoltam,talán tejláz,de nem fájtak a cickók :roll: Meg igyekszem is mindig csontra kiszívatni őket. Sajna a tejci viszont kárát látta a hőmnek :( No,sebaj,majd 'visszahozom',meg hála Martin a tápit is kedveli,úgyhogy éhen nem marad :wink:

Mostmár egyre bizakodóbb vagyok tali ügyben,jól vagyok teljesen,de holnap reggelig meglátom még!

Én is hozok képet,régen tettem!

Biciklizzünk,biciklizzünk -- Nagymamiéknál

Kép

Repülőzni jóóóóóóóóó,Nagypapival

Kép

Anyával vigadok Nagymamiéknál

Kép

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Egyenlőre még megúsztuk láz nélkül az oltást megint, most kint alszik az udvaron.
Beszéltem a védőnővel és mondtam neki, hogy ennyit hízott a Joel.
Annyit mondott, hogy nem sok, de majd megbeszéljük, hogy majd 2 hét múlva leviszem hozzá méretni.

A dokinéni nézte, hogy koszmós a Joel feje adott egy papírt amin Babé gyermeksampon koszmó ellent javasolta, hát elég szép ára van 1670ft, szerintetek mit próbáljak meg helyette, mert egy kicsit húzós az ára így ünnepek után.
manocskak
 
 


Móni: a Babé-t nagyon javaslom,mint szakmabeli,bár nekünk még nem volt ilyesmire szükségünk. Ami még használhat: olajozd át a kis buksiját babaolajjal vagy olivával (szerény véleményem szerint a napraforgó olaj ugyanúgy megteszi,a patikában is azt adnak),majd hajmosás után fésüld jól át!

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Na csajok, akkor csináljunk már egy felmérést, hogy ki jönne holnap a talira? Mert én már nem vagyok képben, és őszintén szólva, ha csak 2-3 -man lennénk, akkor inkább egy nagyobb talit választanék.. :oops: :wink:
Szóval: (kéretik alámásolni a nevét, aki jön.. )
Tali:
1. Mágnes és porontyai

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


1. Mágnes és porontyai
2. Kata és csemetéje
(90%)

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Sziasztok!

Én talira nem megyek, nem tudtam átszervezni :(

Zille ma is aludt az hüvelyikujj cumizásával :D

ezen a bukáson teljesen ki vagyok akadva, nemhogy kevesebbet, hanem egyre többet bukik :( :(

Csöre, Zitocs köszi a MT-s fotót és infót, egyelőre Zillének a zsebes megoldás sem jön be :?

Zitocs - nagyon sokat nőtt Viola és nagyon szép baba!!

Mi még nem forgolódunk, de kezdünk nyúlni a tárgyak után, hason már nagyon jól elvagyunk és egyre magasabban a fejünk.
És hangosan nevetünk!!

Oltást kapóknak gyógypuszi!!

Kép

Kép
lucus16
 
 


Kata nagyon édes Martin :D Ő is vigyáz a vonalaira, mint Milán ;)

1. Mágnes és porontyai
2. Kata és csemetéje (90%)
3. Biga.csiga és Milán manó (feltéve ha megkapom priviben a címet... :roll:)

biga.csiga
 
 


Biga.csiga: én átküldöm,lehet,Barti nem jön a fórumra ma.
Jajj,Martin eddig vigyázott a vonalaira,de az utoóbbi 3 hétben meglódult,ma este a heti mérésen 6230 g volt :D

KépKép

KépKép
kata8110
 
 


Hello Csajok!
Huhhh, ma este értünk haza, villámsebesen kipakoltam és lenyomtam a gyerkőcöket aludni.
Na szóval, én listám szerint:
Kisbogacs-Ági baba
Bálintanyu- Bálint baba
Sahli- Julcsi baba
Maszatmanó- Viola baba - bizonytalan, mérleg miatt! :lol: (kéretik jelezni, hogy most akkor mi van)
Mágnes- Bence baba, Anna
Kata- Martin baba
Krisz - Ádám baba
Isarenikő - Milán és Levi (sajnálom Enikő, még itthon sem voltunk... vágj neki újra!!!! így már nem kell keresgélni a házunk!!! :wink: )
Vickybabe- Levi baba
Biga.Csiga - Milán baba

Valaki még?
Viszont bocsássatok meg, de a pizza nem fog beleférni az időmbe, na meg ha ennyien leszünk... :oops: Szóval vagy rendelünk valamit, vagy elleszünk a nasikkal. Na???
Székeket szereztem, a kertben frissen nyírt fű vár minket.

Katus, sajnálom Apudat, erőt kívánok neked! :cry: Jó lett volna benneteket is látni, na majd lesz még Budán kutyavásár!!! :lol:
Hanna, lázas még Olivér? Azért ha reggel tünetmentes, szeretettel várlak benneteket is! Oltás miatti láz könnyen jön, könnyen megy!!!

Nem tom még mit akartam, szét vagyok kicsit még szórva, megyek lenyugszom (két gyerekkel utazni, basszus, nagyon durva... :shock: )
Puszi:
Barti

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Krisz, neked átküldtem a végén a címünk? :oops:

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Megyünk holnap. Átküldted a címet. Olyan 10 fele megyünk. Babakocsit vigyek? Elfér ennyi nálatok?
Ja, felétek ingyenes a parkolás?

krisz78
 
 


Krisz, parkolás ingyenes, babakocsi elfér, mert földszinten lakunk, kertkapcsolattal. Terasz is van.

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Sziasztok Lányok!

Na, megjöttünk mi is a békéscsabai kiruccanásról, nagyon-nagyon klassz volt. Bálintka egy tündérke volt, még az unokatesói ricsajozását is jól viselte :D Apja meg olyan büszke volt a kicsi fiára :D (na persze én is, de azért mégiscsak neki volt fontosabb ez az út, hisz az ő családjához mentünk).

Talira megyünk, épp most vettem ki a sütikét (meggyes piskóta) a sütőből :D :D

Katuska: őszinte részvétem Apukád miatt :cry: Nem lehet most könnyű Neked, a temetés nagyon nehéz lesz, de meglátod, utána meg fogtok nyugodni.

Kriszti: köszi a 100 napos gratulációt :D, én is gratulálok Nektek, így utólag is! Hihetetlen, hogy telik az idő, nem?

Biga.csiga: nem semmi, hogy rátok jár a rúd! Remélem, most már egy könnyebb időszak következik! Milán gyönyörű!

Kata: látom, a nagyszülők nálatok is nagy unoka rajongók. Persze nem csoda, amilyen kis tündéri Martin baba!

Batkata: Borcsa édes és mennyi haja van!

Na most megyek, kipihenem magam a holnapi talira :D

Jó éjt!

Edit + Bálintbaba

KépKép
bálintanyu
 
 


Bartika: sajnos tali most már reménytelen. Holnap délelőttre bejelentkeztek az ablakosok (végre lesz ablakpárkányom és szúnyoghálóm), a napelenző kiszállítók, a könyv kiszállítók- és vissza kell vinnem a mérleget :evil: Egész héten itthon ültem egyedül, unatkozva- most végre lehetne menni valahova, és mindenki más most jön :evil: Ja, ehhez hozzájön, hogy a Nagypapa megbetegedett, így most ők se tudnak nálunk kiszállítókat várni :cry: Valamiért a sors nem akarja, hogy talira menjek :cry: :cry:

Edit: hm, meggyes piskóta- az fincsi!!!

Batkata: fú, Bori nagyon küzd!!! :D Hajrá! És gyönyörű kishölgy!

Biga.csiga: hű, milyen szép szeme van ennek a kislegénynek! Ahogy Milán néz, annyira emlékeztet egy kedves barátomra- pedig nem is hasonlítanak egymásra, csak az a nézés... :D

Kata: igen, itt van még egy nagyon intelligens tekintetű fiatalúr! Ezt is mindig megcsodálom...

Zitocs (Maszatmanó anyu)



Kép

Kép
maszatmanó76
 
 


Biga.csiga: jó újra olvasni :D örülök, hogy mindannyian meggyógyultatok. A talira nem tudok menni most, Papa nincs valami jól, így nem szívesen bízom rá a nagyokat. A többiek dolgoznak.
Tündéri Milán :D

Batkata: gyere gyakrabban :) Apudnak jobbulást! Bori mi édes :)

Kata: örülök, hogy jobban vagy :)

Zitocs: csatlakozunk a lefejt tejet csakazértse klubba :( szülőire mentem, nem volt hajlandó enni sem cumisüvegből, sem kanállal, sehogy :( inkább megvárt...

Na, elaltatom, mert hisztimókus (egyszer már elaltattam)
Jó éjt!

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Sajnálom Maszatmanó! :( Akkor majd legközelebb. :wink:

Csajok, most kikapcsolok, holnap reggel 7-től még online leszek, szóljatok, ha van valami.
Puszi addig is és jó éjt!
B.

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Köszi a dícséreteket! Átadom az illetékesnek, de most éppen alszik ;)

Kata címet köszi! Megyünk! :D

Csöre, masztamanó: legközelebb tényleg gyertek, hiszen ahogy nézem túlsúlyban lesznek a pasik :roll:

Jó éjt! Megyek fejni... Milán még mindig fitnesz baba, a kórházban nem győztem magyarázkodni... :roll:

biga.csiga
 
 


mi mennénk a atlira, csak a védőnőm bejelentkezett 12 utánra. :(

Majd a köv. tali.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Sziasztok!
Barti:
Mi lassan indulunk, lehet, hogy mi leszünk az elsők, bár innen mág kb. másfél óra... :wink:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Bartika!
Mi is nekifutunk mégegszer! A terepet már ismerjük! :lol:
Levente tegnap a játszóteret már feltérképezte! :lol:

Kép

Kép
isarenikõ
Pécel
 
 


Jó reggelt!

Helyzetjelentés: a lányom még alszik, én pocsékul érzem magam, mintha összeszedtem volna valami hüvelyi fertőzést, vagy hólyaghurutot, vagy fogalmam sincs mit... :?
Ha jobban lennék mire Ágnes ébred szívesen mennék, de azt hiszem nem túl okos gondolat-e ennyi baba-mama közé bevinni bármit is, szóval úgy néz ki már megint csak maradunk itthon a popsinkon. :(
Kezdem utálni a csütörtök reggeleket. :evil: :evil: :evil:

Most legszívesebben nekiállnék bezabálni bánatomban a vaníliás karikát amit a talira vettem, de ezek a dögök (már ha hüvelygomba) szeretik a cukrot, így azt sem merek. :evil: :evil:

Földhöz akarom vágni magam és hisztizni akarok hangosan :oops: :oops: :oops:
kisbogacs
 
 


Ja, és a slusszpoén: van itthon Canesten Kombi, de a leírás szerint nem használható menses alatt. Gyorstesztem is van itthon, de annak a leírása pedig nem írja, hogy nehéz napok alatt ad-e értékelhető eredményt. Ilyenkor hogyan tovább? Lányok, valakinek valami ötlet?
kisbogacs
 
 


Barti! Fél 10 után indulunk. 10 körül ott vagyunk. Puszi.

krisz78
 
 


Sziasztok!

Bartika: az Uzsoki kórházhoz vagy a Nagy Lajoshoz esik közelebb ?

sahli
 
 


Sahli, az Uzsokihoz, vele párhuzamos utca a miénk, ablakból látszik a kórház, a nagy daruval...
Kisbogacs, sajnálom!!! :(

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


1/2 11, 11 felé tudok ott lenni
addig is puszi:)

sahli
 
 


Kriszti: gőzöm nincs, sajnálom :( A vaníliás karikát is :( tudom, milyen nehéz ellenállni neki :oops: Gyógyulj meg hamar!

Kata: nagyon édes Martin :D Micsoda kis dumamanó :)

Csajok hajrá tali, érezzétek jól magatokat :D

Móni: koszmóra én is olajoztam Saci fejét, és átfésültem körömkefével (külön erre a célra vettem), majd fürdetéskor újra keféltem a fejét. Két nap alatt eltűnt.

Képzeljétek, tegnap elfelejtettem kiönteni a lefejt tejet (sajnos 4 órát volt hűtés nélkül...), reggelre a 60 ml tejből 45 ml folyadék (fehér, nem átlátszó) és 15 ml tömény zsír lett :shock:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Móni: továbbra sem jött meg az e-mail... próbáld meg esetleg, hogy egyszerre egyet küldesz

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


csöre
Igazából nekem azt jelezte ki a gép, hogy megjelent a gépeden.
De átküldöm akkor egyesével. Nem ígérem, hogy ma, mert azaz igazság, hogy a párommal megint összerúgtuk a port, most az exe miatt.
Mi neveljük a párom fiát, a családi pótlékot (ami ha jól tudom 16000 ft neki a gyerekre) ott hagytuk az exnél (ami az ex szerint természetes) és még akar tőlünk pénzt kérni.
:evil: :evil:
Nagyon pipa vagyok most rá.
És a párom majdhogynem az ex pártját fogja ez miatt, hogy "jogosan" kér még tőle pénzt.
Bocsi megint panaszkodom. :?
A képeket próbálom küldeni.
Móni
manocskak
 
 


Hiszti Kriszti módra: nekiálltam babaruhát vasalni. Olyan jól haladtam, hogy máskor is elrontom a kedvem vasalás előtt :lol: :lol: :lol:

Móni, sajnálom az újabb vitát. :( Teljesen megértelek.

Esetleg próbáld meg hozzám is átküldeni a képeket egyesével, hátha. Küldöm priviben a címem.

Csöre, tejszín :D :D
kisbogacs
 
 


kisbogacs
Csak tudod, az a helyzet, hogy a párom nem is tiltakozik az ellen, hogy ne fizessen, mert arra hivatkozik, hogy az ex elmegy a rendőrségre feljelenteni őt, hogy nem fizet a gyerekek után.
Csak én a páromnak elfelejtettem mondani, hogy akkor azt is tegye hozzá az exe, hogy elzavarta magától a fiát nem ő neveli, de a családi pótlékot felveszi utána.
manocskak
 
 


Móni, zavaros egy ügy... Talán hivatalossá kéne tennetek, hogy ti nevelitek a kisfiút.
Már meg is kaptam, és visszaküldtem a képeket kicsinyítve. Aranyosak nagyon a kicsik!
kisbogacs
 
 


Kriszti! Ezek a rohadék hüvelygombák sajnos jó ismerőseim...évente legalább 1-szer tiszteletüket teszik itt is ....marha kellemetlen, nagyon sajnálom :cry: :cry: .
A vaníliás karika tényleg nem jó ötlet mert azt imádják...nekem van egy barátnőm nagyon jó fej laza csaj ő egyszer azt olvasta, hogy a gombák utálják a fényt....elemlámpával világított nekik óránként 10 percet...meg van róla győződve, hogy a világítástól múlt el neki...Kriszta vedd elő az elemlámpát hátha... :wink: :wink:
Ha meg szived szerint hisztiznél akkor tedd azt!!! MEgkönnyebülnél tőle...tényleg!

KépKép
peni
 
 


Móni: tényleg jobb lenne hivatalosan lerendezni, hogy nálatok van a kisfiú mert ebből még komoly botrányok lesznek közted meg a párod között.........legjobb lenne letisztázni!-szerintem......

KépKép
peni
 
 


Remélem jól sikerült a találkozó. Úgy mentem volna én is.

Tőlünk most ment el a védőnő. Teljesen meg van elégedve Zsófi fejlődésével.

És képzeljétek el, most fogom kapni a 4. védőnőmet. :?

Szóval volt egy, akinél kezdtem a terhességet, aztán elköltöztünk, és decemberben mentem egy újhoz, aki eltörte a kezét, így amikor kijöttünk a kórházból már egy hamadik jött. Most visszajöt a régi, meggyógyult a keze. Erre közli, hogy ha esetleg nem mondta volna, de ő itt amúgy csak helyettesített, és máj1-től felettek egy új kolléganőt. Hát ő lesz az új védőnő. Most már jó lenne, ha valaki maradna mellettem, mert végre megszokok valakit, és akkor lesz egy új. :?

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Csajok, közkívánatra íme Móniék kisállatkái:

Kép Kismalacok

Kép Pancsi gidáival



Peni, az ötlet nem is rossz. Elemlámpánk nincs, de bioptron lámpa van itthon... egy tündér vagy, köszi! :wink:
kisbogacs
 
 


kisbogacs
Köszi szuper.
Nagyon aranyos vagy, hogy segítettél.
Örök hálám üldözni fog. Móni.

Mivel azt hiszem említettem, hogy Hit gyülibe járunk.
Beszéltem a pásztorunkkal is. Mikor gond volt köztünk akkor ő azt mondta nekem, hogy legyek erős.
Ez után az eset után, én annyit üzentem neki, hogy kezd fogyni az erőm.
Ma a párom annyit mondott, hogy szombat d.e randink lesz a pásztorunkkal, kíváncsi vagyok mit akarhat majd.
manocskak
 
 


peni
Az a helyzet, hogy az sem olyan egyszerű.
De remélem hamar megoldódik ez az egész ügy, mert igaz tudtam arról, hogy fizet a gyerekek után, de erről akkor még nem volt szó, hogy a kisfiú nálunk fog lakni.
manocskak
 
 


Móni: egyesével végre átjött, de látom, közben Kriszti megoldotta :) tényleg nagyon szépek :)
Nekem is az a véleményem, hogy hivatalossá kellene tenni, hogy a kisfiú nálatok van. Azért szomorú, hogy egy gyerek életével-sorsával játszik így a párod exe, és azért megértem a férjed, tényleg zsarolási pozícióban van a csajszi :( ha korábban neki ítélték a gyereket :( hajrá, szurkolok, hogy rendezni tudjátok.

Kriszti, Peni: ez a gombavilágítás tetszik :) remélem, használ :)
ajjjj, vaníliás karika :roll: :oops: de erős vagyok, hogy nem indulok útnak beszerezni, pedig már másodszor találkozom vele a nap folyamán :lol: :lol: :lol: Lehet, hagymás zsíros kenyérrel kárpótolom magam? :roll:

Lányok, Saca elvolt a babakocsiban :lol: :lol: :lol: annyira szuper :) már teljesen kivoltak a lábaim a cipeléstől.... Mentünk bevásárolni, majdnem végig ébren volt, és édesen eljátszott a sapijával... na persze az nem volt a fején :roll: mindent nem lehet egyszerre :lol: :lol: :lol:

Erika: ó, nekem is helyettes védőnénim van, nem is tudom, hogy a sajátom visszatér-e egyáltalán, pszichiátriai kezelés alatt áll. Nem is biztos, hogy szeretném, ha visszatérne :roll:

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Hello Csajok!
Tök jó volt a tali, most csak egy előzetes kép, mert rohannom kell az oviba.
Puszi:
Barti
Kép

KépKép KépKép
Kép
bartika31
 
 


Barti: ez már izgalmasabb találós kérdés :lol: :lol: :lol: na most rágódom rajta egyet :lol: :lol: (persze egy páran első blikkre...)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


Barti! Köszi a vendéglátást. Szupi volt.

Csöre: nem teljes a kép, 8-an voltak a kispasik.

Balról jobbra haladva:
Bigacsiga Milánja
Edit Bálinkája
Mágnes Bencéje
Barti Ádámja
végül az én Ádámom

hiányzik a képről:
Martin (Kata), Patrik (Sahli), Milán (Enikő)

Kit ismertél fel?

krisz78
 
 


Milánt, Bencét, Barti Ádámját :) Bocsi a többieknek :)

Csöre
csöre74
 
 
 
 
 
 


bal szél Martin baba, középen Bence? eddig eltaláltam? :D :D
kisbogacs
 
 


ááááááááááá, nem ér ilyen hamar megmondani.....

50%, de ha másképp számoljuk csak 20%....
Hiába, látszik hogy eddig egyedül Bencét láttam élőben :oops: :oops: :oops:

Most esik csak le, micsoda férfikoszorú... s erről maradt le az én lánykám... :cry:
kisbogacs
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?