A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 júliusi babavárók


Sziasztok! :D

Nemsokára megyek kismama jógára, csak még most szedegetem össze magam, és gondoltam közben gyorsan átolvaslak Titeket, már elvonási tüneteim voltak :lol:

breki: nagy is jól fogtad fel a dolgot, valóban vannak olyan helyzetek, amikor csak elfogadni lehet valamit. Bár tesómnak is sikerülne, igaz közel nem ilyen mértékben kellene elkeseredni (hiszen egy betegségnél nem sok rosszabb van), de tegnap elég rosszul esett, amikor azt mondta, előtte ne beszéljünk a picinkről, mert Neki olyan rosszul esik, amikor róla kérdeznek, vagy hall. Na ezzel nálam most betette a kaput!! És amikor nekünk 4 hónap kegyetlenség volt, ő meg tervezte az esküvőjét, és abszolút nem volt belerokkanva a mi helyzetünkbe?? Meg nem fordult a fejemben, hogy sajnáljam, hogy ő boldog, szóval tegnap igen-igen sikerült megbántania. Még szabályosan nekem van lelkiismeret-furdalásom, pedig tudom nem kellene...mindegy!

marietta:igen, apósom inzulinozza magát, napi 3x vagy 4x most nem is tudom. inkább 4x. Egyik ismerősömnek 12-es terhességi cukorra csak szigorú diétát írtak elő!Drukk Nektek! :D

gabi: kíváncsi vagyok, mit mondott a doki?! Majd ha végeztél írd meg! Nekem jövőhéten derül ki, hogy használt-e a vasbogyó, ha nem, akkor ránk is szuri vár. A koris képek nagyon jók, és a kertetek is meseszép! Én is ültetem lassan az erkélyre a ládákba a virágot, szerintem majd hétvégén, mivel én nem emelgetek, majd apával. :lol:

boo: a kutyás történeted nagyon kééééész :lol: :lol: :lol: Ahogy egy kismama harcol egy vén tatával, hát nagyon mókás lehetett, de én is ilyen vagyok, ha felhúznak. :lol: A 63-as cukorról én írtam a történetet, apósommal volt így. És képzeld, ő még csak be sem kómázott, azt mondták a dokik, hogy csoda, hogy ilyen cukorral egyáltalán még életben van, még a doki sem látott ilyet.

ancsurti: ismerős a helyzet, nekem is a reggel is és az esti edzés volt meg (vízilabda), igaz csak két évig, de közben középsulis voltam, szerencsére, akkor érdekes, de én sem kaptam el semmit, de találkoztam kismamával akkor aki igen, szerintem is veszélyes ilyenkor. És irigyellek a dinnyééééééééért, nyamm, én már 3 hónapos kismama voltam amikor megkívántam egy finom, édes, ropogós, leves görögdinnyét, de azt hiszem várnom kell vele, majd ha Dorka már kint lesz majd akkor kielégítem ezt a vágyam :lol: :lol:

Katy: sajnállak a párod miatt, minél előbbi gyógyulást kívánok Neki! Nekem is olyan sok minden van, ami beárnyékolja ezeket a boldog hónapokat, először a 4 hónap huza-vona a kicsi körül, most meg tesóm nekiállása a dolgoknak...és persze az amilyen hatással az egész van anyumra, aki szintén nincs jól :roll:

sillia: nagyon szép medál!! Én nőnapra kaptam egy szobrot, amin elbőgtem magam, és amiatt kaptunk, hogy már olyan sok nyugtalanság volt, majd teszek fel róla képet, nagyon a szívemhez nőtt, bőgtem is amikor kaptam. :D

Most megyek jógázni, később még benézek, szép napot Mindenkinek! 8)

f.nikici
 
 


Breki!

Szombaton itt voltak a férjem barátai, akkor mentek el :wink: :D ! Másnap 11-ig aludtam :oops: :lol: :lol: !
Tegnap meg gyorsulási versenyem voltunk, koraeste kicsit barátkoztunk, este meg filmeztünk, ezért nem voltam... :D !

Viszont képzeljétek, milyen "divatos" apukát láttam a gyorsulási versenyen: egy kb. másfél éves tündéri kis szöszke fiúcska volt a karjaiban, miközben lógott ki a cigi a szájából, illetve serényen szívta a gyerek fejétől 20 centire, majd lelkiismeretesen megitatta Colával cumisüvegből :evil: :evil: :evil: :evil: !!!!!!!!!!!! Egy másfél évest!!!!! Ja, és nem úgy tűnt, mintha a gyerek először inná :evil: ! Legszívesebben r*hadtul pofáncsűrtem volna az első kezembe akadó dologgal (a férjem kezével :lol: )!!!!! Nagyon kevés választott el tőle, hogy beszóljak neki, de az ilyen ordenáré taljpararasztot meg se karcolná a saját gyermeke egészségéért folytatott küzdelmem, szóval forrongó fejjel továbbslaggyogtunk....
Azt lesz@rom, hogy ő cigizik, de a gyerekét ne tegye dohánybeteggé azzal, hogy a közvetlen közelében dohányzik, pláne ne azzal, hogy füstöl miközben a karján ül a gyereke, pár sentire a füsttől :evil: ! z pedig előfordulhat, hogy nincs náluk innivaló a gyereknek (vagy elfogy), de akkor veszek a cumisüvegbe ásványvizet, gyümölcslevet, (én ugyan nem) de esetleg Ice teát, vagy bármilyen ocsmány cukros löttyöt....de kólát?!?!?!?!?! Gyomorgyilkos cukorszirupot temérdek koffeinnel egy másfél éves gyereknek?!?! MIÉRT?! Apuka azt kívánta meg, és nincsen plusz retkes 300 forintja egy másik üveg üdítőre? Ha meg nincs, akkor igyon ő is gyümölcslevet b*szki :evil: !
Nyilván nem a beszélni nem tudó gyerek kért először kólát, és fejezte ki igényeit arra nézve, milyen szívesen szívná magába egy komplett aranymalbi károsanyag-mennyiségét :evil: !
Pfff...........


Boo!

Ruhákat muti gyorsan! Mondjuk rajtam sem áll úgy a maharadzsanaci, hogy kifutóra állnék benne, de én tényleg imádom, sajnálom, hogy neked nem jött be! :(

Hihetetlen vagy ezekkel a kutyás sztorikkal :lol: :lol: :lol: ! Én nem is értem ezeket az embereket: látja hogy a kutyája nekimegy egy tüzelő szukának (Műzlire gondolok, nem rád :twisted: :lol: :lol: ), akit ráadásul egy kismama próbál menekíteni, erre még neki áll feljebb ahelyett, hogy piszkosul elszégyellné magát, amiért a kutyája még benned is kárt tehetett volna?!?! :evil: Mi a tököm van az emberekkel?! Én már azt nem fogom fel, hogy jut eszébe "leribancozni" egy vadidegen nőt?! Egy ksimamát?! Becézze így az anyukáját, vagy a feleségét (bár őket sem kéne), de én sem tűrném el, hogy ilyet mondjon rám :evil: !
Én büszke vagyok rád, gazdik réme :wink: :lol: :lol: :lol: !

TEJ:
Azt már meséltem, hogy van előtejem... Na, de mennyi! Fixen érzem, amikor "termelődik", bár fájni szerencsére (még) nem fáj, csak érzem. És ahogy Lorca mondja: képes bármitől elindulni! Nekem nem csak a szextől, már attól is, ha a tej-téma szóba kerül, vagy ha babát látok :oops: :lol: :lol: ! Szóval nekem már nagyon is időszerű a melltartóbetét, de egyelőre megoldottam zsepivel. Ja, és nekem nem is a "sűrűje" jön inkább, hanem ilyen savószerű valami. Ez normális? Pl. szex után gyakorlatilag folyt a cicimből, de semmi színe vagy szaga. De emelett van a normális sűrű sárga is, de az még ritkábban, vagy csak ha megnyomom (nyomnám, mert nem nyomkodom :wink: )


Tabati!

Csak annyi, hogy nyilván a repedésnek is vannak fokozatai: anyósom viszont a lelkemre kötötte, hogy az első babánál legyen gátmetszés, mert őt nem vágták és szanaszét repedt! Szegénynek azóta is fáj a gátja, ha front van, meg ilyenek! Nagyon szenvedett vele! A másodiknál viszont volt egyetlen vágása, gyönyörűen összevarták, és kész :wink: ! Persze majd a doki eldönti, hogy látja jónak, de én nem kötöm az ebet a karóhoz, mert rosszul járhatok :? ! Hidd el, olyankor a gátmetszés lesz az egyik legelhanyagolhatóbb része a dolognak :wink: !


Gabi!

Nagyon szépek vagytok :wink: ! Tökre dejavu-m lett: pont ilyen színe van a házunknak, és még ugyanilyen mélyedések is vannak benne (pedig máshol még nem láttam), sőt nekünk is viacolorozva van, és hát ugye szép zőődgyep :lol: :lol: :lol: ! Csak virágaink nincsenek, amúgy tök ilyen a feeling :wink: !

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Sziasztok!

007!

Első jégkrém? :shock: Nekem az már rég megvolt, azóta naponta nyomom... :oops:
Fogadnak drukkolok, de tényleg már mindent meg tudnak menteni. Mármint az ugyebár már halott, de ha csak egy pici csonk állna ki akkor is szép fogat tudnának belőle csinálni, csak pénzkérdés az egész. :wink: :roll:

Nikici!

Sajnálom a tesódat, hogy így áll a dolgokhoz...Elhiszem, hogy rossz neki, de a te boldogságodat nem kéne elrontania.

Sillia!

Szép lánc. :D , én is szobrot néztem ki, amolyan absztrakt, de kivehető belőle az anya és gyermeke, olyan jól mutatna a leendő hálószobánkba. .. :roll: No, majd egyszer talán... :lol:

Ancsurti!

Húha, ez a csaj tényleg elég gáz. :shock: MOndjuk ha ennyire buta, hogy azt gondolja genny, akkor sem kezdem el nyomkodni a mellemet, hanem rohanok a dokihoz, nem? :shock:

Katy!

Remélem most már minden oké lesz a pároddal, megműtik és elfelejtitek az egészet. :?

Gabi!

HOgy is van ez nálatok? Látom két ház van egy telken. Egyik a szülőké? Szuper, hogy ekkora kert van, még biciklizni meg korizni is lehet kerten belül. :shock:

Kép
Kép
tabati
 
 

 
 

Szép jó reggelt pocisok!
Nem tudtam jönni pár napig, apa végre nem maszekolt hétvégén, és hatalmasakat sétáltunk, meg együttes erővel körbetakarítottuk a lakást. Mára maradt nekem a fűrdő, meg még pár adag ruha mosás. Utána már csili-vili lesz minden!!!

Holnap adjuk be a pályázatot, 3 önkormányzati lakásra. Kb júniusban lesz az elbírálás, hogy megkapjuk-e valamelyiket. Drukkoljatok!!!! teljesen felújított lakások, most festik, új nyílászárók, a panel külső szigetelése is új, tavaly csinálták, szóval nagyon szupik, és a legnagyobb amit kinéztünk annak is csak 17.500.- HUF/ho a bérleti díja.

Na reagálok az elmúlt napokra:

Ikoka!
Enyém apa pont ugyan így gondolkodik, mint te. "majd május közepétől ráérünk" :D én meg már tülkön ülök, hogy mikor lesz meg már minden. Szerintem ez a 2és fél hónap már nagyon hamar el fog menni. Így is repül az idő.:D
nagy baba: hááát ami azt illeti nálunk a családban sok nagy baba volt, pl a tesóm akkora volt, hogy nem fért bele rendesen a pólyába. :D:D:D

pizsi:
Egyedül én szeretem a hálóinget?????????? :o :o :o :o :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: Jo de természetesen nem a nagyis itt-ottcsipkésbuggyostotálcikis félét.

Boo!
Vizuális típus vagyok, elképzeltem a szitut. Naggggggggggyon komoly!!! Megnéztem volna ahogy fejbe b***od a labda dobálóval!:D

anyatej:
nekem is biztos már töltődik a tank, mert húsvétkor volt egy pici plecsni előtejem. Tök örültem mert így tutkó lesz tejci.
Én már csak kiváncsiságból is megkóstolom. Nem hiszem el, hogy van olyan anya aki nem kóstolta meg!!!!Aki mást mond az hazudik!!:D
Sex közben??? Jesszus nálunk mi lesz!!! Enyém apa cicimániás!!!!! Az új méretek kialakulása óta mégjobban az!!!:D:D:D:D

Melltartóbetét/melltartó:
Eddig csak a tescoban találtam magam vele szemben, de ott nem volt vészes az ára.
Melltartót viszont ahol eddig kérdeztem, ott vagy nem volt egyáltalán(fehérnemű bolt), vagy csak kis méretben volt. Ahol kicsi volt, ott viszont nagyon jó anyaga volt a melltartónak, csak éppen 2-t kellett volna összevarrni, hogy méretben legyen.Egyébként meg 1300 HUF-ba került. De már szóltam az eladónak, hogy szerezzen be extra méreteket(ahhoz képest ami éppen volt), úgyhogy elvileg lesz.

Bond!
Pont tegnap vettem én is fagyit!Én eper-vaniliát vettem.

Ancsurti!
Most már csak rendeződnek végre a dokis dolgok!
És már megint a dinnyével fájdítod a szívem!!! De sebaj, nemsokára bejön a dinnyeszezon itthon is! :P:D
Egyébként Kanadán belül hol laksz? Nekem is vannak kint rokonaim!

Katy!
Ez undorító!!!! Anyukám nővér az érsebészeten. Azt kell mondjam ismerek pár nővért. Az osztályon ahol dolgozik mindenki irigykedik, hogy anyu kapja általában a legtöbb ajándékot a betegektől. Na vajon miért? mert anyu a munkájának él, imádja amit csinál, a többi nővér többnyire olyan szemétláda mint amilyent most te ecseteltél. Az ilyen ott rohadjon össze ahol van. Ha ilyen "kedves a nővérke" én biztos egy főnővérhez, majd a főorvoshoz/professzorhoz, majd az igazgatósághoz mennék!! És az ilyenek általában amikor kiadják a beteget ott állnak sorban a hálapénzért, hogy szakadna rájuk az ég! Ilyeneknek egy fűszálat sem, nemhogy hálapénzt!!!!
Azért te nagyon vigyázz magadra, ne idegeskedj, minden rendben lesz tied apa lábával!!

Sillia!
Nagyon szép ez a nyaklánc!

Kép
szisz89
 
 


Szisz!

Drukkolunk, hogy kapjatok lakást! :wink:

És én is szeretem a hálóinget, most meg főleg, mert az tuti nem nyomja a hasam. De még nem szereztem be a kórházi gombosat.

Lorca!

Megértem, hogy nevettél, vicces is lehettem, naggyon rosszul éreztem magam benne és ezen az a tény sem változtatott, hogy éppen kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy ezen rágódjak. Sajnáltam nagyon magam. :lol:

Dodi!

Gátmetszést én is így gondolom, rábízom magam a dokira meg a szülésznőre, ők értenek hozzá. :wink:

Kép
Kép
tabati
 
 


Sziasztok! :)

Csajok, járt úgy más is, mint én, hogy nem jött meg? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :lol: :lol: :lol: :lol:Mármint az APEH-tól az adóbevallás ajánlatom. Idén rájuk bíztam és elvileg április 20.-ig kellett volan megküldeniük. De nem jött.
Járt így valaki? (Ha szerdáig nem jön, akkor telefonálok nekik)

Kép
Kép
200907?
 
 


Bond! De jó hogy említed!!! Át kell ugorjak a könyvelőhöz a papírjaimmal. Na szerintem ma délután Apukámat a hónom alá csapom és átmegyünk a könyvelőhöz, így legalább ingyé megcsinálja a bevallásom.

Kép
szisz89
 
 


Egy kis önbizalom erősító, ha valaki úgy érzi, szüksége van rá :wink: :

http://divat.hu/cikk/A_nullas_meretnek_befellegzett/621

Ha van egy kis időtök (15-20 perc), akkor ajánlok valamit a figyelmetekbe. Tegnap este botlottam bele laki papné hozzászólásaiba itt a Babaneten. Kb. 1 éve regisztrált, de csak alig több, mint 300 oldal (7 oldalnyi) bejegyzése van. Érdemes beléjük olvasgatni, különösen azokba a topikokba, ami a házassági problémákkal, a 2009 szeptemberi babákkal (akkor születik a következő) illetve a nagycsaládosok életével foglalkozik. Nem kerül sok időbe, mert nem túl hosszúak, viszont annál tanulságosabbak. (Külön felhívnám a figyelmet a házassági problémákat taglaló topikban borcsa5-tel folytatott beszélgetésére :wink: )
Most vagy "lelövöm a poént" vagy éppen ezzel csigázom fel az érdeklődéseteket, de ő egy református pap felesége (mitöbb, ő is lelkész), a legnagyobb gyerekük 14 éves, a legkisebb pedig 1. 45 éves koráig szeretne szülni még, most 39 évesen várja a 9. (!!!) babájukat.
Nem a "rekordok" miatt ajánlom figyelmetekbe, hanem az élettapasztalataiért, a gyarló emberi mivolta miatta, remek pszichológiai érzékéért. Azt hiszem, mindannyian tanulhatunk tőle valamit...

Kíváncsi vagyok a véleményetekre. :roll: :wink:

Kép
Kép
200907?
 
 


Hurráhurráhurráhurrááááááááááááááá!!!!!!!!!! Sikerült beszélni a fogdokimmal, 3/4 3-ra vihetem hozzá a fogamat. (Remélem, még a számban lesz akkor, nem pedig a zsebemben... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: )

Kép
Kép
200907?
 
 


007

addig már diót ne törj és sörösüveget ne nyiss a fogaddal! :D
Vendég
 


Kép Áfonya alszik :)
Vendég
 


Sziasztok!

Hát, majd összepipiltem magam, úgy nevettem: először BOO-n, miután lelki szemeimmel elképzeltem, hogy nyargal a fószer után, és közben kiabál!
És elképzeltem Tabatit is, amint szembetalálkozok vele a liftből való kiszálláskor.
Bocsi mindkettőtöktől, a helyzetek voltak komikusak!!!

Amúgy nagyon vágyom uszira, de mindent végiggondolva nem merek kockáztatni egy fertőzést (amúgy is elég hajlamos vagyok rá), úgyhogy schade: úszás elmarad....

Katy: 1000-rel szurkolunk apa lábáért, és egyben a ti nyugalmatokért. Esetleges tudósítást várunk, hogy mi van veletek!

Szisz: neked is drukk a lakáshoz. Viszont sok időtök akkor már nem lesz a babóig?!

Sillia: medál: mély érzésre vall, úgyhogy eztán apáról csak jót!
Áfonya - alias almacsutka - itt épp alszik, vagy jól érzi magát?
Anno volt (13-28 éves koromig) egy tacsi keverékünk, a Lizike, ő tudott hasonló pozíciókat felvenni, annyi különbséggel, hogy centikben Áfonyára hajazott, de kilóra lehetett 10-12 is!
Nagylányoddal mihelyzet?

007: 4 körül várunk, hogy mi lett a fogaddal. Tán még menthető. Majd tesznek ilyen csapot vagy milószart bele, oszt fölépítik, mint a rendes fogat.
:!: Én nagyon félek a foghúzástól :!: :cry: :!:

Ja, APEH-nak volt valami közlemény, hogy csuszi van náluk. De nem tom, hogy hol óvastam. A 30 napos kifizetések jó 10-15 nappal későbben jönnek!
:evil: És még mindig van 3 adóbevallás, amit meg kéne csinálnom!

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Sziasztok

Dodi mi Szigethalmon laktunk amikor eldöntöttük hogy építkezni szeretnénk, ott helyben nem volt ekkora telek, és mi mindenképpen akkorát akartunk ahova két ház is elfér hogy anyuék ide tudjanak mellénk építkezni. Így elkezdtünk mászkálni és egy faluval visszább Pest felé mentünk Halásztelekre, és ott nézelődtünk amikor megláttunk egy házat ami színre is hasonló, illetve ott voltak ilyen bordázatok benne, és az nagyon megtetszett, elhoztuk a tervezőt ide és megmutattuk neki meg csináltunk képet is róla, így lett ilyen házunk.

Tabati igen anyuéké a másik ház, 1500 nm a telek, és azon van rajta anyuék és a mi házunk. Direkt úgy akartuk megcsinálni hogy házat körbe lehessen biciklizni és korizni is, körbe járda van a ház körül.

Nikici csak este megyek a dokihoz, úgy hogy majd csak utána tudok jelentkezni hogy mit mondott.

Nekem még nincs előtejem, illetve nem folyik, de szerintem nem sokára lesz, mert pont úgy érzem feszülni a cicim ahogy a tejmegindulása előtt szokott lenni.

Hálóing: én szeretem, jobban mint a pizsamát.
Vettem végül a piacon egy hálóinget amin zsiráf van, És kettő olyat ami póló és ¾-es nadrág van hozzá.

200907 sok szerencsét a fogdokihoz.

Jaj csajok hogy jártam ma. Reggel arra keltünk hogy Réka tiszta takony, így oviba nem ment, hanem elvittem a gyerekdokihoz aki 8-tól rendelt, jött a keresztfiam is (18 éves) ott írt neki is a doki gyógyszert Rékának meg sinecodot mivel köhög. Onnan mentem a Körmöshöz mivel már 1 hónapja bevagyok jelentve nem akartam lemondani mert ilyenkor már nem tud másik időpontot adni. Recept a kezemben hogy majd kiváltom, először elmentünk Rékával wc-re (savoya-ban van a körmösöm) ott odaadtam Zsoltinak a pénztárcámat és a receptet, majd utána visszaadta, aztán vettem péksüteményt, még ott is megvolt a recept, aztán felmentünk a körmöshöz, mikor jöttünk el előakartam venni a receptet és sehol nincs, egyszerűen fogalmam nincs hogy hova raktam, se pénztárca, se kabátzseb, se sehol. Egyszerűen eltűnt, vagy elhagytam. Nem tudom hova lett. Persze a doki már csak holnap este rendel legközelebb. Úgy hogy most kénytelen vagyok megkérdezni a nőgyógyászomat hogy feltudná e írni legalább a Zsoltinak az amoxicillint, még szerencse hogy sinecod van itthon. Komolyan mondom tiszta lökött vagyok

És a végére egy mai pocak.
Kép

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


hendegabi

Áfonya itt alszik. Az ő összsúlya jelenleg 2,70 kg :) 3 kg szokott lenni de most picit fogyott mert szerelmes lesz hamarosan..

A medáltól nagyon elérzékenyültem. :oops:

Dalma mostanában szimplán hozza a maga (kamasz) formáját. Remélem ez nem változik Lóci születése után sem. Arra nem számítok hogy segít, abban reménykedem csak hogy nem kell majd vele különháborút vívnom az amúgy is nehéz első időszakban.
Persze ha mégis segít majd azt nagy örömmel fogadnám...
Vendég
 


sziasztok

Bond

Bevallom én se voltam vastagabb Keira Knightley-tól, esetleg izmosabb :lol: :lol:
Most viszont mióta kijött, hogy 22 hetesen +9kg járok, szigorúan hat után nem eszek, ha mégis akkor gyümi vagy joghurt..stb..ÉS meg is van az eredménye, mert 6 hét alatt csak +1 kg híztam, tuti csak a fücskös nőt..Örülök neki nagyon, mert persze nem fogyózok, napközben teljesen normálisan eszem, még fagyit is..stb, csak hat után nem. Ja és utána olvastam, hogy elvileg CSAK plusz 350 kalóriával kell többet enni ebben az időpontba(3 trimeszterben). persze ez is alkat kinek mennyit de egy iránymutatásnak azért jó..
Ja és a mozgás azért minden nap megvan :wink: :lol:

KépKép

KépKép
ronmay
 
 


Hendegabi

Én sokáig jártam usziba, gyakorlatilag 2 hete nem mentem már. A dokim mondta hogy annyira zárt a méhszájam, hogy még egy gombostű se fér át rajta :) szal nyugodtan úszhatom..
Most viszont itt a jó idő s nincs kedvem medencébe menni, kint meg nagyobb a veszély. Inkább csavargok a hegyekbe... :lol:
Igaz én (lekopogom) nagyon ritkán (talán 2szer életemben) kaptam el vmit, s az sem az uszitól, pedig 10 évig úsztam..
Alkat ez is. Dokid mit mond erre?

KépKép

KépKép
ronmay
 
 


sillia! :)

Van "története" is ennek a medálnak? Szép nagyon. :wink:

Szerintem ehetnék akár üveget is, mindig a virslibe és hasonlókba szokott beletörni. :?



hendegabi! :)

Beszámolok, mihelyst tudok.

Megnéztem az APEH honlapját. Semmilyen késésre utaló infót nem találtam. Viszont kiderült, hogy benéztem a dátumot, mert nem 20.-ig kell megküldeniük az ajánlatot, hanem hó végéig. :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:



Sikerült beszélnem az új "védőnőmmel". Ahhoz képest, hogy a réginél március közepe előtt jártam utoljára, szerinte elég, ha csak május közepén találkozunk. Megnézem az Iwiw-en. Lehet, hogy nem kellett volna, így most lett bennem egy kis előítélet. Az hagyján ezerrel bagózik, de kőkemény 24 éves... :? :? :? :? :? :?

Kép
Kép
200907?
 
 


Enyim hétvége :? :

Nem tom, írtam-e bátyámmal közösen örököltünk egy telket (zártkert, de már folyamatban van a belterületté nyilvánítási eljárás).
2 éve 80e Ft-ra becsülték (amikor apu meghalt), de anno a szomszéd 1.5 misit kínált érte apunak, de őneki nem a pénz kellett, hanem ott érezte jól magát.
Persze most, hogy mi eladnánk, nem kell a szomszédnak, sőt a kutyának se. 2 misiért hirdettük, de 1,5-ig lementünk volna.
Azzal állt elő tegnap az édes kis bátyuskám, hogy megveszi a részemet!
Ollé, mondom, szupi. (Gábor nézett itt a faluban egy telket, meg tudnánk venni belőle). Aszongya a tesóm: ad nekem 300 ezer forintot! :evil: Mert nemtomki is annyiért vett errefelé telket.
Mondom: ok, tesóm vagy, ne legyen 1.5 az értéke, legyen 1 misi, oszt annak felét adod.
Annyit nem ad. Ja. Hónapután meg majd belterület lesz, oszt eladja 2 misiért építési teleknek.
Anyám meg azt hajta: a testvéred, azt kell nézni!

Hát ne nézzenek már madárnak! Nekem nem kér enni a telek. 2 hetente lenyírjuk a füvet, oszt jónapot.

Úgy kiakadtam, majdnem bőgtem.
Még jó, hogy a Nóci olyan édi volt. Azt mondja: ne keseregj anya (micsoda szavakat használ!), én szeretlek, mert te vagy a legjobb anyukám!

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


ronmay! :)

Más a gebe és más a sportból adódó vékony alkat. :wink: Te okés vagy és a hízásod is az alkatodnak megfelelő.



gabi1! :)

Szerintem neked már van egy pár történeted, hogy mihez nem férsz hozzá a pocidtól. :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 09:19-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


hendegabi! :)

"mert te vagy a legjobb anyukám!"
Még szerencse! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


Ronmay: dokim szerint, méhszáj zárt, de inkább a szabad vizeket ajánlja, mintsem az uszodát. Magát az úszást meg kifejezetten javallná, sok olyan izmot is megmozgat, ami a szülésnél előnyös lehet.
Amúgy: egyetlen mozgás, amit a szar térdeimmel fájdalommentesen tudok csinálni.

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


boo! :)

Teljesen jó a gyűrűd ormója! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


végre A gyűrűk!
Nagyon tetszik!
És kin múlik az időpont? :roll:

007: tudom, hogy kissé komikus, de majd meglátod, milyen boldogító érzés, ha Manó, vagy hugi ilyent mond.

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 09:20-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


hendegabi! :)

Neeem, dehogy komikus! Olyan igazi, aranyos gyerekszáj. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


na megjártuk a jógát, utána a csajokkal megittunk egy üdítőt, majd megebédeltem, most meg desszertként majszolok egy túró rudit :oops: :lol: és utána indulunk kultivátor kapáért.... egy kismama...gondolhatjátok, szerintem majd néznek, hogy mi van?! :shock: :lol:

dodi: el is hiszem, hogy felháborított, engem is felháborítana. bnőm hasonlóan neveli a kisfiát (mármint nem díjazza az egészségtelen dolgokat), és amikor anyósnál van a gyerek, akkor chips, csoki, szénsavas üdítők, el is hiszem, hogy kivan, mivel minden nevelése oda lesz semmi perc alatt :twisted: hát aki meg szülő létére így neveli...no comment...

szisz: megy a drukk a házért!! A nővérek erre is hasonlóképpen működnek, mint ahogyan Katy is mesélte, és Te is! Persze tisztelet a kivételnek, de nagy átlag ilyen. Amikor anyum nagyon beteg volt, még az intenzíven történt vele egy konkrét eset: anyum lélegeztető gépen, élet-halál között, szó szerint :cry: , és akkor a mocsok dög, mint utólag kiderült azt mondta anyunak amikor fürdette, forduljon már, mert eltöröm a karját :shock: Anyum szegény nem tudta elmondani, csak amikor már jobban lett, és utána nem futottunk össze vele, pedig nem úszta meg volna szó nélkül!!

Bond: az APEH-nál most nagy a csúszás minden téren, és mindenkivel szemben...a fogdokihoz meg egy nagy drukk, szerintem még van mihez csatolni, nem fogja kihúzni, kapsz rá koronát!

hendegabi szerintem helyes döntés, főleg úgy, hogy hajlamos is vagy a fertőzésekre! :wink:

gabi: akkor várjuk az esti híreket, reméljük jó híreket :wink: Hatalmas már pocakod:) nem semmi a receptes story,de az a helyzet, hogy én is sokszor vagyok így mostanában, kihagy az agyam :roll: a körmössel mondjuk annyi szerencsém van, hogy itt van a házban :lol: nekem még csak két csepp előtejem volt, de nekem semmi mellfeszülésem nincs, csak megnőttek még az elején, és akkor nagyon feszültek, azóta semmi, akkor nem is valószínű, hogy lesz tejem?!


Na most megyünk Dorkilivel ekekapáért :lol: :lol: :lol:

f.nikici
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 09:20-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


kicsododi! :)

Tény, hogy apuci nem állt a helyzet magaslatán, de alighanem anyuci is ludas a dologban... :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:



szisz89! :)

Hajráhajrá! :wink:



f.nikici! :)

Őszintén szólva, nekem mindegy, hogy húz vagy megkoronáz. Csak olyan megoldás legyen már, ami tartós és jódarabig nincs vele probléma.

Ha van előtejed, akkor szinte biztos, hogy lesz tejed is, de a fordítottja nem igaz. Nekem sem volt, Manó mégis másfél évig szopizott. :wink:

Kép
Kép
200907?
 
 


boo: nagyon szépek a gyűrűk, és irigykedem, hogy apa ilyen romatntikus, nálunk nem mostanában lesz ilyen leánykérés :lol: :lol:
az autósok itt is hasonlóan vezetnek, ilyen a vezetési morál Mo-on, ha gyalogost átengedsz pl. ledudálnak, vagy rosszabb esetben beléd szaladnak hátulról :twisted: Örülök, hogy nem lett bajotok, és szerencsésen megúsztátok! 8) De tudom milyen érzés, mert már én is jártam így, és bizony kezem-lábam remegni kezdett!
Az álmok miatt ne aggódj, olvastam, hogy gyakoriak az ilyesmik, de semmi jelentőségük, általában a magzatmozgások okozhatják.

hendegabi: hát drukk, hogy megegyezzetek tesóddal, mert azért tényleg nem könnyű, amikor a testvéred, nagy nem fair veled szemben, sajna ez nálunk is megesik, na de nehéz mindig csak az egyiknek engedni, sőt, lehetetlen, mert egyszer úgyis betelik a pohár

f.nikici
 
 


nikici jaj dehogy nem lesz, nem feltétlenül kell hogy legyen előtej. Van akinek van, van akinek nincs, ez nem jelent semmit.

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Bond: akkor megnyugotam, mert ezt eddig nem tudtam, nekem nem igazán volt még eddig, mondom csak két csepp, az is egy alkalommal, de semmi érzésem nincs is még...de remélem lesz, mert nagyon örülnék neki!! 8) A fogdokihoz pedig drukk, és várunk a fejleményekkel :D

f.nikici
 
 


gabi, Neked is köszi a felvilágosítást :wink:

f.nikici
 
 


boo! :)

Az inglisről jut eszembe.
A minap nem tudtam aludni, így egyszer csak azon kaptam magam, hogy a következőt dúdolgatom magamban hajnalban:
Szájúznyerusimi reszpublik szvábódnyik,
szpátyiláná, vétyivelikájadrusz,
dá zdrászvujet szozdánnyik
jegyini, mágúcsi
szovjecki szájúúúz

A második felét csak magyarul tudom. :roll: :roll: :roll:

Majd következett az
Allonz anfant dö lá pátriö,
lö zsúr dö gloár et árrivé
kontrö nu dö lá tiranniö
létándár szanglan e lövé,
létándár szanglan e lövé

Ennek is csak a végére emlékszem már, a köztesre nem. :roll:

A Vivá itáliá, vivá vittóriá-nél viszont végképp elakadtam.

Amúgy, köszönöm jól vagyok... :roll: :roll: :roll: :oops: :oops: :oops: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


A fogammal együtt köszönjük a drukkokat, most megyek és elviszem a szervízbe. Ha hazajöttem, sikítani fogok. (Remélhetőleg, nem a fájdalomtól. :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )

Kép
Kép
200907?
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 09:21-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 09:22-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Megkívántam valami édeset :wink:

007

Ilyet fogászat után is ehetsz, küldök neked, Íme:

Kép
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.14 09:22-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Sziasztok! :)

Megjöttünk mindketten. Én is és a fogam is. 8) 8) 8) 8) 8) :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Ismételten tömött és abban maradtunk, hogy jövő hét hétfőn visszamegyek hozzá és akkor kiszobrászkodja magát: kialakítja a korona helyét, leveszi a mintát és majd május elején megkapom a koronát.
A többi fogam rendben van, nincsen még kövem sem. (Soha nem is volt, állítólag alkati dolog. :shock: :shock: :shock: :D :D :D :D :D :D )
Továbbá felhomályosított, hogy amennyiben normál táplálkozás mellett a gyereknek nem elég a kalcium, akkor első körben a csontokból szerzi be, ami kell neki. Utána jönnek csak a fogak, ugyanis onnan nehezebb elvonni, ha már egyszer beépült. (Úgy tűnik, boo-nak van igaza: a kezemnek vagy a lábamnak kéne előbb leesnie ebben az esetben. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )
(Amúgy rendes volt, mert most nem fogadott el pénzt, azt mondta, hogy ezt most a koronázási előkészületek részének tekinti már. Egyébként 15 rugó lesz majd)
Hazafelé halált megvető bátorsággal vettem magamnak egy retrós karos fagyit, mondván jól letesztelem, elvégre ilyen állagú kajáknál szokta magát megadni. De nem tette, ott maradt. Most benyomtam egy juhtúrós pogit, meg se kottyant neki. Úgyhogy, remélem tényleg megmarad már a koronáig. 8)
(A fagyi amúgy nem volt az igazi, viszont 250-be került a gombócos 160-as helyett. Azt pedig csakis hármasával szoktam nyomatni. :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: Miközben ettem, megállt egy csaj tőlem 4-5 lépésnyire és megkérdezte, hogy mennyi volt. Mondom neki, ő meg bólintott. Szerintem, azt is mondhattam volna, hogy kutykurutty, annyira nem úgy tűnt, mint aki tényleg fagyit akart venni. Nem tudom, mit akart. :shock: :shock: :shock: :roll: :roll: :roll: Illetlen módon fagyival szálltam fel a kombinóra, és ráadásul sajnos annnnnnnnnnyyyyyyyira tele volt a kezem, hogy nem tudtam jegyet lyukasztani arra a két megállóra... :roll: :roll: :roll: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: Ja, amúgy odafelé átadták a helyet, méghozzá egy nő. :D :D :D :D :D :D :D :D )

sillia! :)

Egyelőre még egyik sem ért ide. :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
200907?
 
 


Boo!

Nagyon jóók a cuccok :wink: ! Ügyesek voltatok :D ! A 2. tényleg igazi kismamis :wink: !

Király voltál magyarázásban :wink: ! Én büszke vagyok rád :D !

Sillia!
Ez aljassáááág :evil: ! Most addig kell egrecíroztatnom apát, amíg el nem visz fagyizni, vagy valami édességért :twisted: :lol: :lol: :lol: !

Nikici!

Hát, nekem is vannak efajta félelmeim: anyósom hogy úgy mondjam nem egy reformszülő :roll: :lol: :lol: ! Nála pl. állandóan cukros tea van, ami amúgy biztos jó dolog, de egy pici gyereknek nem való (főleg nem csecsemőnek), pedig ő simán adná! És nála is ajándék a csoki, meg a chips, amitől a hideg kiráz, mert nálunk is lesz édesség, de egy jódarabig csak joghurt, puding, rudi ilyesmi, legkevésbé sem mondjuk snickers, és azok sem ajándékként, hogy nézdmiatadnyucimerúgyszeret :evil: :lol: :lol: ! De ebben a Ricsi totál partner, és már most leoltotta az anyját, aki kicsit be is sértődött, de idejében el kel kezdeni a nevelést (mármint anyósét) :twisted: :lol: !

Ja, amúgy megint fain volt anyóspajti: újságolja nagy vidáman, hogy mennek Balcsira nyáron. Szuper, mondom, tényleg nem voltak ezer éve, hú de jó lesz etc.. Kérdezem, mikor. Erre ő: Júli. 18-24-ig. Fejem: :shock: :? Erre ő: Júli 24-re vagy kiírva nem? Mire meglesz a baba, pont itthon leszünk! Fejem: :evil: :evil: :shock: :shock: :shock: :shock: :evil: :evil: !
Persze, mert egy gyerek az olyan, hogy ha 24, akkor 24-én 0:01-kor kiinteget a lyukon, hogy : JELEN! :evil: !
A Ricsi megint össze is veszett vele, hogy az még hagyján, hogy eszébe nem jutna, hogy az utolsó napokban főzne ránk (a szomszédban lakik, és amúgyis főz), vagy segítene valamiben, de hogy ennyire hidegen hagyja az első unokája, hogy érkezése, hogy pont akkor (!) elmegy nyaralni?!?! :evil: Arról nem is beszélve, hogy ha Ricsinek el kéne ugrania valhová (persze nem fog), akkor kivisz be a kórházba?! Eleve szarik az egészre, de gondoltuk, majd ha meglesz a gyerek, fellelkesül, de úgy tűnik nem. Pedig évek óta hallgatjuk mennyire vágyik unokára, és húúúú, de odáig lesz érte... Ja, persze, csak nehogy ne legyen rá alkalma :evil: :evil: :twisted: :twisted: :lol: !

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Boo

szerintem te a szülőszobába igyekezvén se leszel bálnaszerű..

ez valóban madártej, csak karamellt csorgattam az úszkáló felhők tetejébe.

007

örülök hogy megmarad a fogad. (most nem akarom leírni én hogy jártam a koronával, nehogy kedved szegjem)

Ezekszerint nem éred be virtuális evéssel? :lol:
Vendég
 


boo! :)

"but don't afraid it won't be problem for driving"
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Jók a rucik. :wink:



kicsidodi! :)

"Persze, mert egy gyerek az olyan, hogy ha 24, akkor 24-én 0:01-kor kiinteget a lyukon, hogy : JELEN!"
Alapesetben nem. Na, de a TIED????????????????????!!!!! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:



sillia! :)

Nyugodtan leírhatod, hogy jártál, effélék nem szegik sem kedvemet, sem fogamat. :wink: :lol: :lol: :lol: (Egy koronám már van, meg kellett küzdenünk vele olyannyira, hogy a végén nem fogadott el egy kanyi vasat sem. :shock: :P :P :P :P :P )
(Amúgy, ha jól tévedek 28 fogamból mindössze 6 van tömve. És csak ez az egy ennyire macerás. De már nem sokáig, he-he... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: )

Miiiiiiiiiiiiiiiiiiii, hogy nem is indítottad útnak őket!!!???? :shock: :shock: :shock: :shock: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
200907?
 
 


007

Még forró... mi is csorgó nyállal csak nézzük...

Nekem kb. 1 év után letörött az egész korona, ami maradt alatta azt csak kettévágva és vésővel lehetett kiszedni :?
Vendég
 


most megszámolom hány fogam van. Ugyanis fogalmam sincs... :shock:
Vendég
 


Nos, felül 9 alul 11. Ennyiből kell gazdálkodnom :(
Szerencsére a metszőfogaim hiánytalanok és épek, tehát nincs kerítésmosolyom. De a rágással már néha gondjaim vannak :cry:
Vendég
 


" Körmöm 40 fogam 20
ne nézz rám mert megvakúsz"
Vendég
 


sillia! :)

De mire ideér, addigra kihűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűl!!!!!!!!:roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

Eddig meg vagyok elégedve a dokimmal, jól tartja magát a koronám is. Remélem, ez is rendben lesz és nem lesz "puccs". :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Nyugi, Manónak még ennyi foga sincs és tök jól kajál! :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: (Különben is madártejhez bőőőőőőőven elég... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )

Kép
Kép
200907?
 
 


Édesség/ajándék:
Nálunk egy kicsit szigorúak a szabályok. :wink: Sokáig tartott, de most már kb elfogadják a nagyszülők, hogy nagyon fújok a csokira és hasonló dolgokra. Pláne amolyan tejbevó masszából készült izékre vagyok allergiás, volt rá példa, hogy megbeszélés ellenére azt kaptunk, mire mondtam anyukámnak, hogy köszi, ezt nem kérjük. A sértődés rövid távú volt, de legalább nem akarják rászoktatni az enyémeket a cukros tejre :x , szénsavas üdítőkre és hasonlókra. Szerintem jobb előre tisztázni és nagyon határozottan. Persze arra az érvre, hogy az én házam, az csinálok, amit akarok, nem lehet mit szólni, mert igazuk van. De az meg az én választásom, hogy egy ilyen után oda akarom-e vinni vagy sem.

Dodi,
Azt hiszem, anyósod elég régen szült ahhoz, hogy elfeljtse a dolgokat. :lol: Attól tartok egy kicsit előre vetíti a jövőt anyós hozzáállása. :?
Kedves cigizős apuka. :? Ilyen kólás-cumisüveges gyereket eddig kétszer láttam. Milyen véletlen, az egyiknek nem voltak elől fogai, csak rohadt csonkok. Gondolom anyuka otthon sajnálkozik, hogy a gyerek milyen rossz géneket örökölt. :evil: Ma meg a Klinikán láttam egy tök igényes, csini nőt, aki a 2 év körüli gyereke után rohant, hogy egye már meg a csokit, utána Fantát próbált belenyomni. A gyerek nem akarta, de anyuci megoldotta, mert a kupakba töltögette és azzal itatta a gyereket. Kb 20 m-re volt tőlük a büfé, ahol rendes enni/innivalót is vehetett volna.

007,
Ma nekem is egy nő adta át a helyét a Combinon. :wink:
A te fogyasztásoddal nem érdemes gombócos fagyit venni, kizárólag dobozosat. :lol:
Ha védőnénid 24 és bagófüggő, akkor szerintem a májusi időpont nagyon is korai. Jobb lenne egy július. :twisted:
Bele fogok olvasni a papné dolgaiba, de előbb le kell gyűrnöm a rémületem, ami arra fog el, hogy 9 gyerek 14 év alatt. :oops: Minden tiszteletem oda, de ez nekem már az "embert próbáló" felett van több lépcsőfokkal. Én még a hárommal is maxra kihúzom az erőforrásaimat. :(

Boo,
Ne aggódj, még messze a középfok. :lol:
Tök jók a rucik :D Gondolom, most már nem panaszkodsz, hogy nem látszik, hogy terhes vagy. Igencsak szépen kerekedik már.
Ijesztőek tudnak lenni ezek a balesetek. Amióta gyerkőc is ül a kocsiban, meg extra parás is vagyok. :oops: Nem véletlen, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a vezetésre. :twisted:
A gyűrűk nagyon szépek! Remélem a május az össze fog jönni, kedvenc hónap!
"én az összes ilyen beteg embert kivégezném egy injekcióval. Nem bántanám őket, mert betegek.." Azért ez a kettő nemigen fér meg egymással. :lol:

Nikici,
Első gyereknél lassan működik a tej dolog, ne várj sokat! Most, harmadiknál már be vagyok üzemelve, de elsőre semmi tej nem volt mérhető az egész kórházi tartózkodás alatt - 5 nap. Azért engedtek haza, mert rádobtam a gyerekre egy elázott törlőkendőt, amivel kimutattak 20g "súlygyarapodást". Olyan is volt, hogy majd egy órás szopi után a mérleg kevesebbet mutatott, mint előtte. Ennek ellenére a 3720-szal született leányzó 3 hónaposan 7 kg volt. Nem a levegőtől duplázta meg a súlyát. Még csak egy kanál vizet sem kapott extrába.

Hendegabi,
:? Tesók. :? Nem tudnék a saját tesómon nyerészkedni. :(

Ronmay,
Ha egy sportos lény lennék, biztos az úszást választanám terhesen. :D

Gabi1,
Hűűűha, ez már méretes poci a javából! :D
A memória dolgokat én már rég feladtam. Már a második terheskönyvet hagytam el, pedig minden egy dossziéban van és semmi más nem hiányzik. :oops: De a lényeg, hogy melóban még nem volt gondom, a többi meg nem számít. :D

Szisz,
Sok szerencsét az önkormányzati lakáshoz!!!
Szopis melltartó 1300-ért az nekem is új, pedig elég sokat nézelődtem már ez ügyben. De az 5-6 ezreseket se veszem meg, a legtöbb pedig annyi. :?
Sok-sok olyan nővér kéne, aki azért dolgozik, mert szereti. :( Nem sok olyannal találkoztam, a legjobbakkat a Péterfyben láttam, ők tényleg a csúcsszuper kategória.

Kép KépKép
lorca
 
 


lorca! :)

Ne tudd meg, hogy húsvétra mennyi csokit kapott Manó a rokonoktól! :x :x :x :x :x :x Az aprajából minden nap ehet 1-1-et, de a bazinagyja alighanem karácsonykor zserbótetejéncsokibevonatként fog az asztalon landolni. Miközben a csokit majszolja olvasgatni szoktam a címkéket. Jelentem: idáig még csak kakaós tejbevonómasszával volt dolgunk, ami azt jelenti, hogy annyi köze van a cuccnak a csokihoz, mint nekem az űrrepüléshez. :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Azért javasoltam laki papné-t, mert nem az a fanatikusan vallásos és föláldozommagamagyerekeimért típusú anya/nő/feleség, hanem annyira emberi, hogy be meri vallani a gyengéit, a problémáit és mindezt nem mártíromsággal. Ekkora család komoly meló és ő mégis megállja a helyét. Szerintem érdemes az eszünkbe vésni, hogy mik az igazán fontos dolgok vagy súlyos problémák illetve erőt meríthetünk belőle, ha belegondolunk, hogy ennyi gyerekkel is lehet boldogulni.
Na, elég a sztárolásból. Olvasd el, tényleg kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. :roll:

Nem beszámíthatóság.
Kb. annyira fogós kérdés, mint az abortusz, a halálbüntetés vagy a prostitúció.
Ha belegondolsz boo, hogy ezeket az embereket is várta valaki kisbabaként, szorítottak értük, hogy egészségesen szülessenek...

"Ne aggódj, még messze a középfok."
:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Kép
Kép
200907?
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?