A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Sziasztok!

Dia, Zsófi: köszi a bíztatást. Végül is ez a rendje, meg kistesó projekt nálunk is indul nyáron, addig le kellene adnom néhány kilót (szoptatás mellett nekem nem ment :( ), de azért mégis....

Zsófi: nehéz téma. Nekem is van néha gondom vele :( . Anyósomék olyan megnyugtatóan tudnak hozzáállni a témához, nekik - azt hiszem - a vallás segít elfogadni. Én azzal próbálkozom, hogy mindig van valami cél, terv, és arra koncentrálok, ha közeledik a depi.

Cipőügyben mi még fényévekre vagyunk, mire szükségünk lesz rá, ti már elsőkézből írjátok a tapasztalatokat :) .

Alvásügyben (még mindig) szerencsések vagyunk - két hetet leszámítva (fogacskák) - este 8tól reggel 6 ig alvás van/volt/lesz :) , aztán reggeli után még visszaalszik 9-10ig. Ha ebből későn ébred, a délelőtti már elmarad néha, de olyankor délután nagyon nyűgös, és nehezebben is alszik el. Azért az 1-1 1/2 óra megvan délelőtt is meg délután is, ami azért cumi és pelenka nélkül elképzelhetetlen.

Jól alvós estét mindenkinek :) !

Kép
Kép
csutak33
 
 


Pajo, Cs-andi, nagyon jó ötlet, amit mondtatok. Nekem eddig miért nem jutott eszembe, hogy berakjak egy ruhadarabot.?? :shock: :? ma ki is próbálom. :)

Rajtam kívül mindenki szeretne még egy babát vállalni a közeljövőben? :) Csak mi maradunk egybabásak?

k.a.t.i.c.a
 
 


Sziasztok!

Ezt a ruha dolgot kipróbálom én is :D Köszi :wink:

Katica, én legalább két év korkülönbséget szeretnék, egyébként pedig egyenlőre el sem tudom képzelni, hogy Málnus mellett még valakire tudnék teljes értékben koncentrálni, szóval mi csak jövő nyáron kezdjük majd valamikor, addig mi is egy babások leszünk :) Ti egyáltalán nem akartok még egyet? Egyébként azt hiszem köztünk te vagy a legfiatalabb (talán még Nicike volt) szóval neked van erre a legtöbb időd még :D

Julcsi, tőled akartam még megkérdezni, hogy említetted, hogy egy rokonod csinálja a borostyán láncot, itt felmerült a babások között, hogy ahol vettük az hamisítvány...nem tudnád megkérdezni, hogy miből lehet ezt megállapítani? Igazából az anyukák szerint nem törhetne el....ma megnéztem, a miénk is meg van itt-ott pattanva, és mintha hiányozna is már belőle egy szem, de szerintem a kő megpattanhat, főleg mivel megfúrják...szóval nem tudom igaz lehet-e....

Kitti, azért pólyában ringatni tényleg erős, megértem, hogy eleged lett belőle, de nekem ez a váltás is kicsit erős, én nem tudnám ennyi ideig sírni hagyni, bár enyim gyerek olyan, hogy minnél tovább hagyjuk sírni annál jobban belehergeli magát...nem tudom mi lenne az eredmény. Mi már tudunk egyedül elaludni, nekünk bevált amit régen írtam, azóta is működik, de mindenképpen a szopihoz köti, minden elalvás előtt szopizik még, de nem alszik el rajta, aztán beteszem az ágyba, és onnan már megy egyedül....


Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 

 
 

Csajok, ha benne lennétek, akkor kereshetnék valami jó és olcsó apartman házat valahol (akár a Balcsin is), és csaphatunk egy babanet-es hosszú hétvégét.... csak nagyjából tudni kéne ki lenne benne, mert akkora szállás kell, vagy lehet, hogy valakinek lenne már szállás ötlete is! Augusztusban lenne a legjobb, mert akkor végig itthon vannak Barbiék is...na, csak egy felvetés volt majd meglátjuk mi lesz belőle (nekem az osztálytalálkozót sem sikerült megszervezni, érdeklődés hiányában :D )


Zsófi, ilyesmi hozzászólásokra gondoltam amikor írtam, mint Apróé, nagyon jó leírta, fogadd meg a tanácsai, és fel a fejjel!!!

Boti pedig nagyon édes!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


sziasztok!
Sziszka!
Remek az ötlet mi benne vagyunk .Aug ban megyünk nyaralni de még tudunk tervezni. A balcsi szerintem jó ötlet Badacsonyt és és környékét viszonylag jól ismerem,szívesen nézek arrafelé szállást,ha kiderül hányan lennénk.(persze csak ha jó)Barbi is említette hogy augusztusban jönnek legközelebb lehet hogy öket is érdekelni a dolog?
vera
l.veronika
 
 


Reggeltet!

Sziszka! remek ötlet! Veros BAdacsony? még jobb! :lol:

alvós: mintha áén azt olvastam volna, hoyg a cucli az bennet lehet melletet az ágyban, meg a megszokott tárgyak..csak a ringatás, meg a hátsimi,kézfogás tiltott, mert azokat ababa saját magánka nem tudja megcsinálni...

bár nálunk ZSigi mindig maga alszik el az ágyában, mégis felébred többször.. 3 hóna volt, amkor átaludta az éjszakát, aztán elkezdett mászni.. állítólag sok gyereknél az új dolgok ezt hozzák ki...

de sírni hagy ni első nap 1 percet második nap 2 percet.. nálunk sokszor visszaalszik 1 percen belül...de én megismerem hogy mikor miért sír..

ez a ruha dolog kipróbálásra kerül ma éjjel..bár hozzá teszem amikor mellettem aludt, akkor is felébredt többször...

:roll:
Vendég
 


ja Sziszka persze nem hagyjuk abba a próbálkozást, de elgondolkodtató.. de most nem is görcsölök rajta hogy azonnal legyen...valahol azt olvastuk, hogy Magyarországot a válság 2010 ben éri el igazán.. mi lesz itt? bár az tény, hogy sok mindent nem kellene vennünk... szóval bátrabban vághatunk bele mint mondjuk ha első gyerek lenne... mert ha esetleg összejön és kislány, engem pont nem érdekelne ha világoskékben van... :lol: de már egy ideje olyan cuccokat veszek ami uniszex :lol: na és persze húgom épp kislánnyal várandós..így majd ő is adhat cuccokat! ha úgy lenne.,..


zöld a lámpa nálunk is

:lol:

ja és a vonalzód csúcs! :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Ruha dolog nem jött be sajnos, nálunk valami más oka van ennek. :( Szerintünk fél a szobájában, másra már nem tudunk gondolni. Most megyünk haza anyumékhoz, ott egy szobában alszik velünk, meglátjuk ott is ugyanígy lesz e, vagy sem.

Szilvi
, ez nagyon jó ötlet, mi is benne vagyunk. :)

Mi most évekig nem szeretnénk kistesót, majd kb. 5-6 év múlva. Egyrészt egyenlőre csak vele szeretnénk foglalkozni, kiélvezni minden percét annak, hogyan növekszik, lehet én vagyok ilyen hülye gondolkodású, de úgy érzem, ha lenne kistesója, neki már nem jutna 100% belőlünk. :(
Másrészt, olyan sokat vagyok kettesben vele, apája is alig látja, így nincs értelme másik babát vállalni. Ez kicsit önzőség részemről, de megőrülnék egyedül két gyerekkel.
Harmadrészt, szükség van a munkámra, nagyon jó állásom van, nem szeretném elveszíteni. Ha a vállalkozás tönkre is megy, nekem van egy biztos munkám, ami manapság nagy öröm.
Szóval van ami visszatartson egyenlőre.

k.a.t.i.c.a
 
 


ja nincs ám olyan sok játéka, csak egykupacba van téve illetve most egy darabig nem veszünk semmit ...jó darabig...mindent megkapott ami alapból jól jöhet

de most tényleg a lego a favorit, meg az 5 éves unokaöcsitől Zsiga által elkunyerolt chicco vonat ami állathangokat ad ki... (nővérem boldog, mert nem ezzel ébreszti Max. mert ugye csak azé nyomkodta mert ott volt)és a picurka labda.. a többi játék le van kakilva ja és az oroszlános járássegítőt imádja... ezt teszveszen vettem még 6000Féárt.. na azon elugrál miközben nyomkodja az orrát oroszlánnak

:lol: pedig el akartam adni... de hirtelen elkezdte érdekelni :lol:

most egy csomó minden utazik le vidékre tesómékhoz a babakocsinkkal együtt (BBY GRIP&GO) lesz egy csomó hely!

a kölcsöndolgokat meg tegnap adtuk vissza

szóval ismét van levegő!

:lol:
Vendég
 


köszi lányok a hsz-okat! szerencsére most már picit jobb a helyzet... :) eszembe jut még sokszor, de én is különböző célokat tűzök ki magam elé, és így kevesebb időm van agyalni! amúgy párommal már beszéltem erről, és, ahogyan Aproo is írta, ők azért sokkal jobban átlátják a dolgokat! amúgy is sokkal nyugisabbak a pasik, így ő nekem is nyugalmat áraszt, nem csak Beninek! :) Felícia, nem tudok róla, hogy bajom lenne, persze ez nem jelent semmit, de tényleg sok szarság van a családban, és ezáltal még jobban megérint a téma! :(

na. most megyek, mert védőnénihez megyünk! majd még jövök reagálni!

megagiga tali érdekel! apukák is csatlakozhatnak? szóval családi banzáj lenne?

sophie27
 
 


Jó reggelt!

Boni! A cucli bent lehet az ágyban, de inni pl. nem lehet adni neki meg cicin sem aludhat el. Nálunk pl. úgy alszik el, hogy tépi a hajamat :) Hol szálanként, hol tincsenként és nem tudom leszoktatni róla. Éjjel pedig simogat, olyan jó csiklandósan :roll: ami félálomban nem esik annyira jól. :oops:
Sírni nem fogom hagyni, mert annál inkább hergeli magát, szóval, szerintem marad a türelem és a remény. :wink:

Kitti! ok, akkor hagyom :) Húú, ez a pólyás dolog nem semmi!

Katica! nagyon szerencsés vagy a munkádat illetően.

A nyári megatali nagyon jó ötlet, jó lenne találkozni veletek!

Kép Az új járgányommal Kép Ugye milyen szép?

Barbi
Kép
manci79
 
 


Sziasztok!

Sajna nem tudtam jönni az elmúlt napokban, mivel férjem elutazott Madridba, ma este jön csak haza, és itt volt egyik nap/este anyum, aztán az anyósom, így velük voltam elfoglalva amikor Virág aludt. Egyszer-kétszer próbáltam jönni, de mindig hibaüzenetet írt ki.

Voltunk ortopédián tegnap előtt, egyenlőre minden rendben, viszont amint feláll Virág, azonnal vinnünk kell mert a doki szerint lehet, hogy kell majd gyógycipő mivel az egyik lába nagyon kifelé fordul. De ez még változhat addig. Azt mondta hogy minél többet kússzon-másszon, az a jó ha nem áll fel csak egyéves kora után, mivel addig még nem elég erős a gerincük. A cipőre meg azt mondta, hogy semmiképpen se adjunk rá kemény-boka tartós cipőt az elején, mivel azokban nem tanul meg jól járni. Lehetőleg mezítláb legyen, de csak puha talajon. Ha padlón vagy kövön mászkál, akkor puha talpú cipő.

Az aludj jól, gyermekem könyvet én is olvastam már nagyon régen, ajánlottam is nektek annó. Úgy csináltam mindent ahogyan leírta a könyv, mármint a rituálé fontossága, illetve hogy nem szabad olyat csinálni amit ő maga nem tud pl álomba simogatni stb. Én cumit azért adok neki, de ennyi. Mivel a kezdetektől mindig ugyan úgy csináltam mindent lefekvés előtt, nagyon szépen megtanulta Virág hogy mikor van alvás idő. Evés után leteszem a kiságyába, egy-két percig simizem és mondom neki hogy jó éjszakát, aztán kimegyek a szobájából és szépen elalszik magától néhány percen belül. A sírni hagyást én sem tenném azért, mert hiszem ha éjjel sír, annak van valami oka, ő így jelez hogy valami baj van. De a rituálé tényleg nagyon fontos, meg hogy egyedül tanuljon meg elaludni.

Kép
Kép
dia123
 
 


Tündériek a képek!
Tényleg, babapopó verseny lesz akkor?? :D

Van valaki aki már csak 2x szopizik egy nap?? Sztem Virág most készül elhagyni a délutáni szopit is, mivel alig eszik akkor. De az is lehet hogy csak 4 óránként kér már enni, ami napi 4x étkezést jelentene. Most úgy van hogy reggel 8 körül szopi, 11-12 között szilárd főzelék kb 200g, 3 körül szopi (max 60-70g), 5-6 között tejpép +gyümi, 8-9 között lefekvés előtti szopi. De lehet, hogy a déli szilárd utáni evés csak gyümi lenne jó, mivel ilyenkor nem kíván nagyon sokat enni. De nem tudom, annyira bizonytalan vagyok, mert nem akarom, hogy ne igyon eleget (teát/vizet nem nagyon iszik, csak keveset).

Felicia,
Nagyon örülök a jó hírnek!! :) :)

Kép
Kép
dia123
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk!

Olyan jó, hogy ti is ilyen lelkesek vagyok a nyaralással kapcsolatban, szerintem családos legyen, ne hagyjuk ki az apukákat sem, mit szóltok...szerintem ők is feltalálják majd magukat...

Vera, akkor szerintem te nézz körül szállás ügyben, olyasmi lenne jó, ami apartmanos, mert az megfizethetőbb, és olyan hétvége kellene, amikor van kb. 20 szabad apartmann, aztán a végső létszám majd kialakul, én pedig csinálnék este egy táblázatot az érdeklődőkkel...

Most mennem kell, este leszek csak!

Szép napot mindenkinek!


Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Barbi, aranyos a kisfiad. :) Jók a képek. Szép Verda-ja van. :)
(munkával kapcsolatban tényleg szerencsém van, hál'istennek)

A nyaralós babatali szerintem is apukás legyen, majd jól ellesznek, amíg mi pletyizünk. :D :lol:

Mi elutazunk ma, kb. 2 hétre. Majd próbálok otthonról is jelentkezni.

Szilvi,
szeretnénk foglalni egy rublikát a táblázatból. 3 fő (Pistike, Apu és Anyu :D )

Akkor sziasztok!! Vigyázzatok Magatokra!! :wink: :D

k.a.t.i.c.a
 
 


Sziasztok!
ki kellenne találni hogy melyik hétvégéről lenne szó,addig nem nagyon tudok szállást keresni.Apartmant keresek, ha valakinek van bármi kérése szállásal kapcsolatban az szóljon.Jöjjene apukák is bátran remek pincészet is ismerek.( Ha a szálláson esetleg nem lehetne bográcsozni ott megtehetjük9
Sziszka jó ötlet a poló mi is csináltassunk?(babáknak body)
Vera
l.veronika
 
 


Sziasztok!

Jön valaki holnap kismamás börzére???

Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Ne haragudjatok, de nem nagyon tudtam jönni az elmúlt hetekben, Barnus 100%-ban lefoglal és állandóan mászkálunk, amióta ilyen jó idő van;)

Most már több időm lesz, mert anyósom tegnap hazajött:( ..... no comment......

Szóval nem nagyon volt még időm visszaolvasni, csak 1-2 dologra reagálnék gyorsan:

Zsófi, fel a fejjel, szerintem teljesen normális, ha az embert időnként foglalkoztatja az elmúlás. Ne ijedj meg, nincs veled semmi baj, de azért ne nagyon lovald bele magad hosszútávon az ilyen szomorú dolgokba. Ugyanúgy, ahogy "örökké nem eshet" nem csak a "napos oldal" létezik. Szóval csak azt akarom ezzel mondani, hogy mindkettőt meg kell élni, nem mosolyoghatunk örökké! Na nem lelombozni akarlak, csak biztatni, hogy nem ment el az eszed;) na jó, most már befejezem, mert már belezavarodok;)

cipő téma: elég nehéz, mert azért szerintem is fontos, hogy tartsa a kis bokájukat, de legyen rugalmas, kényelmes és azért a láb izmait is használják a babócák. Mi még egyelőre nem vettünk semmilyet, de hamarosan szétnézek ez ügyben.


Barbi,
nagyon sajnálom Enit, rossz lehet neki, nem is igazán tudom, hogy mi lehet ilyenkor a megoldás és hogy miért történhet ilyen, amikor Eni egy tündéri aranyos, kedves kiscsaj....

Boni, megtennéd, hogy nekem is átküldöd a könyvet? sniky@freemail.hu előre is köszönöm!

Panna, nem semmi lehetett amit Réka művelt, mármint, hogy nem volt a babakocsiban, én tuti frászt kaptam volna...


Velünk annyi történt az elmúlt hetekben, hogy Barnus megtanult a kúszáson/mászáson kívül felállni;) hétfőn reggel megtámaszkodott a térdemben, feltérdelt és felállt;) tegnap pedig már a kanapénál felhúzta magát;) fogacskánk még mindig nincs, szerintem hamarabb fog járni, mint ahogy kijön neki;)
Nekem pedig szombaton megjött a menzeszem, így én is csatlakozom a bandához, pedig olyan jól el voltam nélküle;)

rakok fel egy pár képet, mert már rég tettem;)


Kép anyapuszi;)

Kép

Kép itt még szeretek a babakocsiban;)

Kép erőművész Barnuska

Kép grimaszka

Kép a kis család;)

Kép kukk;)

Kép nagyfiús;)


Kép mosolykirály;)


Kép falatka;)

egy kicsit sokra sikeredett, de nem bírtam választani;)

sniky
 
 


Sziasztok!

Jaj, olyan jó, hogy ilyen lelkesek vagytok!

Vera: szerintem egyen póló oké, egyen body szuper ötlet, eszembe sem jutott volna..van esetleg valakinek szitanyomó ismerőse? Részemről benne vagyok, többiek?
Ja, a hétvége, annyian leszünk szerintem, hogy talán alkalmazkodhatnánk ahhoz, hogy mikor lenne ennyi szabad apartman, valószínűleg az aug. 20 már tele van....

Boni: Málnus is pont ilyen mint Zsigi, sokszor csak felriad valamire, és egy perc alatt vissza is alszik, csak egy simi kell neki, vagy egy cumi. Viszont a hajnali evésre ugyanúgy felébred köztünk is mint a kiságyban...

Manci, Gergő nagyon vagány, látom játékból ti sem szenvedtek hiányt, azt bohócost, ami a képen van Málnus is nagyon szereti :) Akkor jól értettem ugye, hogy ti is jönnétek a talira?

Sniky, jó hogy itt vagy, sajnálom, hogy vége a jó világnak :( Viszont Barnusnak gartula, hamarosan nálatok is aktuális lesz a cipő kérdés :) Nagyon jók a képek, annyira, hogy még kedvencet sem tudtam választani belőle, mindegyiken nagyon édes!
Talira jönnétek?

Készül a táblázat, ha elkészül akkor beszúrom...

Kellemes estét mindenkinek!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziasztok lányok!

Balcsi jó ötlet, köszi Vera, hogy külön gondoltál ránk! A vasárnapok mindig jók, a szombatokból az elsö és a harmadik nem. Balcsi szuper ötlet!

Most vennem kell, pedig történtek ma érdekes dolgok, akiröl szívesen beszélnék veletek, de ki kell találnunk, hogy milyen antibiotikumot adjunk Regönek, mert üvölt a fájdalomtól, annyira fáj a füle. Utolért minket a péntek esti betegség és letelt a negyed év az utolsó kórházi tartozkodása óta...

Barbi
Vendég
 


Na, akkor táblázatból egyenlőre ennyi, ha lesz még valami akkor bővítem, és várom a jelentkezéseket!
Természetesen ez még csak tájékozódás, biztosat csak akkor mondjunk majd, ha már megvan a hely, az összeg stb.! Remélem egyetértetek....

A pólót Binyekék megszerkeztették a szitanyomóval, több verziót, aztán közösen a fórumon kiválasztották a véglegest , aztán mindenki saját pólót küldött, amire felnyomatták, ez lehet egy megoldás, vagy a szitanyomó is tudhat pólót...ezt majd még egyeztetjük...


Táblázat:

Szilvi 1240604580.8927.xls

Csináltam a végére egy olyan oszlopot is, hogy hány napra jönnétek, talán tarthatna péntektől vasárnapig, 2 éjszaka, és mindenki annyira jöjjön, amennyire tud...lehet akár egy napra is, akkor neki nem kérünk szállást....

Minden ötletet, észrevételt szívesen veszek!


Barbi, jobbulást Regőnek, aztán tudsz gyere mesélni, és őszintén remélem, hogy most nem a kórház lesz a vége :(


Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Jó reggelt!

jaj de édesek a srácok!

Vera köszönjük előre is a szálláskeresést! :lol:

mi üdülési csekkes bulit szeretnénk, ha már nem megyünk Egerszalókra! így rákerestem, hátha akad egy a környéken

Badacsonylábdihegyen találtam üdülési csekkes helyet! vagy az messze van Badacsonytól? nem nagyon ismerem
:roll:

http://www.utazzitthon.hu/maricavilla.html

Összesen 20 főt tud a panzió elszállásolni. bababarát...

szóval mi vagyunk ketten (gondolom a gyerek nem számít így még 9 pár :o) ))) de jó lenne az időpont egyeztetés!

:lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.04.25 07:30-kor.
Vendég
 


Barbi nekem is fáj a fülem, üvölteni tudnék... :cry: szegény kicsikéd! gyógypuszik neki!!!!
Vendég
 


Hát jó koncentrált voltam tegnap este, mert a Balcsit kétszer is megdícsértem... :)
Döncike feltérdel. :)
Szóval tegnap éppen felcipeltem a lakás elé a reparálásra szánt bicikliket. Bekészültem lelkileg egy több órás dologra, amikor csöngetnek. Erre járt a párom autószerelni szeretö barátja, éppen nem volt dolga, hát mivel nagyon kapóra jött a látogatása, gyorsan be is fogtam. Kiderült, hogy egy biciklinek sincsen lukas gumija, csak mindegyiknek a szeleppel vannak gondjai. A fékeket és a láncokat is megigazítottuk közösen, ahol kellett és aránylag hamar kész is lettünk. Lement vele a párom az autójához és Eni is velük ment, pedig egész nap olyan hemzsegi volt és olyan mindenkit bosszantani akarok hangulatban, hogy borzalmas. Biztos megint az idöjárásingadozás játszik be, mert tegnapra bikiniidöjárást jósoltak, ehhez képest majd belénkfagyott napközbe a lélek, reggel még a tetök is fehérek voltak a dértöl. Tehát télikabátra csak fütherö bikinit lett volna érdemes felvenni. :)
Mindenesetre a két barát lent beszélgetett, Eni meg idegesítette öket, ahogy tudta. Sokszor rászóltak, hogy inkább menjen fel, de persze ö nem. A végén azzal fenyegette meg öt a párom, hogy ha nem szedi össze magát, berakja a csomagtartóba. Ekkor se ment fel, hanem tovább kekeckedett. Erre a párom megragadta és berakta a barátja nyitott csomagtartójába minden ártó szándék nélkül. Eni ekkor megijedt és felrohant hozzám, elmondta, hogy mi történt és reszéröl le is volt rendezve. A párom tovább beszélgetett a barátjával. Kb. 20 perc múlva arra jön egy rendörautó és kipattan belöle két rendör, hogy öket keresik. Ök persze jól meglepödtek, mert már éppen kérdezni akarták öket, hogy kit keresnek, olyan bizonytalannak tüntek. Kiderült, hogy egy az incidens során a jelek szerint mellettük elbiciklizö személy bejelentést tett a rendörségen, hogy egy kiskorú bajban van és jöjjenek ki. A férfi rendör civilben kb. 6 háznyira lakik tölünk, naponta legalább kétszer elmegyünk a házuk elött és ezt már évek óta... A párom javasolta, hogy akkor menjenek fel és kérdezzék ki Enit. Ezt meg is tették. Én éppen a bicikliket pucoltam, amikor jön a párom a barátjával és a két rendörrel, hogy Eninek látogatói vannak. Én nem gondoltam semmi rosszra, azt hittem, hogy Eni kiszaladt az utcára és ök éppen erre jártukba nevelni szeretnék a gyereket, de aztán jött a meglepetés. Felvették a párom és a barátjának az adatait, kikérdezték Enit és lemnetek. Le vagyon teljesen döbbenve! Kérdés, hogy mi lesz az ügyböl? "Csak" egy aktamegjegyzés, vagy most már feltünöek vagyunk és magunkra vontuk a karhatalom figyelmét, esetleg eljárást indítanak kiskorú veszélyeztetése miatt, ki tudja!? Enivel sokat beszélgettünk, de szerintem nem érti meg a viselkedése okozta következmények súlyosságát. Én meg aggódok, hogy a végén még bolhából lesz bálna és ki tudja mi lesz. :(

Na megyek a szaporulatot gatyába rázni és elvisszük a felesleges bicikliket a mai biciklibörzére eladni, hátha.

Puszi: én
Vendég
 


Még azt akartam a dologhoz hozzáfüzni, csak aztán mégis elfelejtettem, hogy egyrészt jó, ha úgymond idegenek is odafigyelnek a gyerekekre, másrészt aggasztó, mert egy ilyen félreértés a családi nyugalmat nagyban zavarja és esetleg súlyos következményei is lehetnek. Talán jobb lett volna, ha az illetö nem a rendörséget hívja, hanem odamegy a két felnötthöz és ha annyira foglalkoztatja a dolog, rákérdez, hogy mi zajlik ott, nem?
Ez kb. olyan, mintha az üvöltö gyerektöl 10 méterre eltávolodik a szülöje, hogy végre vegye a lapot a gyerek és ballagjon tovább, ne hisztizéssel hívja fel magára a figyelmet, arra jár valaki, csak azt látja, hogy egy kicsi üvöltö gyerek egyedül és kihívja a rendört, mondván a gyereket kitették... A szülöje pár méterrel odébb állva meg csak les, hogy mi a pálya! Én lassan rettegek az embertársaim igyekezetétöl! Már annyi kínunk volt a jóakarónk jóvoltából, viszont olyan helyen, ahol tényleg külsö beavatkozás szükséges, nem mozdulnak az emberek, mert félnek. :(

Bocsi a kirohanásomért, de nagyon megviselt ez a dolog.
Legalább a sok szép babakép egy kis felüdülést jelent nekem ebben a helyzetben.

Sziszka!

Még nem volt meg a felvételi beszélgetésem, de mihelyst túl estem rajta, elmesélem a fejleményeket! Köszi a kérdést!

Az ingatlanos lap címe:
http://www.immobilienscout24.de

Barbi
Vendég
 


BArbi juj ez nagyon durva..remélem nem lesz belőle ügy!!!sajnálom....fel a fejjel!!!

ami viszont elgondolkodtató de ott legalább foglalkoznak a gyerekvédelemmel..ha ezt itt Magyarországon csinálják, mindenki szó nélkül tűri!!!! akkor is ha nagy baj van! ezért olyan sok agyerekek elleni erőszak! családon belüli erőszak... :cry:
Vendég
 


Boniko!
Badacsonylábdihegy nincs messze Badacsonytól!Néztem én is rengeteg szállást de az apartmanoknál nagyon kicsi a férőhely (ált 10-15 fő)Viszont Panziókat találhatunk abból van pár amely nagyobb kapacitású és sok helyen fogadnak el üdülési csekket.Este felteszek párat hogy lehessen választani.
Sziszka!Mi 3-an mennénk poló M, XL body 80.
Köszi
Vera
l.veronika
 
 


Sziasztok!! Nagyon jo otlet ez az oriastali, mi is szeretnenk ott lenni, 3 fo... Bocsi, parom leszedett mindent a geprol, ezert nem is tudtam eddig jonni, es most angolra van allitva a billentyuzet, meg nem jottunk ra, hogy kell visszaallitani :oops:

yuyu79
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Barbi,ez nagyon durva! Nem ütötték verték Enit,szerintem csak ilyen jogos egy vad idegen közbeavatkozása, szerintem ez felháborító,boninak abban igaza van, hogy nálunk amkor sem csinálnak semmit amikor szükség lenne rá,de a ti esetetek nekem felháborító,kíváncsian várom a fejleményeket!
Boni 10 családnál szerintem többen leszünk de az üdülésit szinte mindenhol elfogadják!
Vera várjuk a címeket:)


<
sziszka78
Tolna
 
 


Nalunk is elkezdodott az elvalasztodas :( Eninek 2 napja nem kell este a cici, pedig azt hittem, az esti szopi fog legtovabb megmaradni...Ma meg mar reggel se szopizott. Tegnap viszont meg reggel volt szopi, es delutan is 2x... Pedig 1 eves koraig szerettem volna szoptatni. Ebbol kifolyolag az lenne a kerdesem, hogz ad e mar valaki valamilyen tejtermeket a gyerkocnek, mit es mikortol lehet... Vagy most 8 es fel honaposan kezdjek el meg tapszert adni neki (a kerdojel is elveszett :wink:

yuyu79
 
 


Sziszka, nem rokonunk csinalja a borostyanlancot, csak a batyamektol kaptuk, es naluk a szomszed faluban van a ceg, akik csinaljak...

yuyu79
 
 


Sziasztok!

Barbi,
Ez nagyon durva! Remélem nem lesz semmi gond belőle! Eni nem mondta a rendőröknek, hogy csak játszottak és nem komoly? Remélem ők sem veszik komolyan. Ez tiszta Amerika, ott már börtönbe ülne a férjed.... :?

Yuyu,
Eninek abszolút nem kell a cici? Mert Virág is tiltakozik, de valamennyit azért eszik, nem sokat de sztem 50-60g-ot biztos egy étkezés során. Az is lehet, hogy már nem kérnek annyiszor enni, hanem 4 óránként vagy napi 4x is elég lenne, és amikor mi még jóhiszeműen 3 óránként cicire tesszük/etetjük, tiltakoznak mert még nem éhesek max csak szomjasak és az a kevés is elég. Én is tanácstalan vagyok, de most azt csínálom hogy nem adok neki enni 3 óránként hanem csak akkor ha már látom, hogy tényleg éhes és nyugtalankodik.

De jó lenne elmenni a megatalira, de sztem mi nem tudunk, mert örülünk ha egy rövid hétvégére eltudunk menni majd valahová, de minden a férjem szabadságain műlik, hogy mikor tudja kivenni őket.

Kép
Kép
dia123
 
 


Sziasztok!

Táblázat kibővítve:
1240652637.2366.xls

Julcsi, nagyon sajnálom, hogy Eni nem akar cicizni, remélem csak átmeneti állapot nála, én nem adtam még tejterméket, bár tejpépet kap néha este, végül is az is annak számít. Köszi a lánc infót!

Most jut eszembe, hogy mi játékból is be szoktuk tenni az unoka hugikat a csomagtartóba....

Dia: szerintem ráértek még eldönteni hogy tudtok-e jönni vagy sem! Egyenlőre úgy is csak felmérjük az igényeket. Viszont annak nagyon örülök, hogy egyelőre minden rendben van Virág lábával, és köszi a cipő infót is. Egyébként ha apa nem kap szabit, és ti unatkoztok, akkor jöhettek Virággal kettesben is, ha apa elenged :wink: :D

Vera. köszi, hogy ilyen lelkesen keresed a szállásokat :) Andinak említetted már?

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Sziszka, köszönjük a dícséretet;) tali szerintem is jó ötlet, benne vagyunk;)

Yulcsi: Alt+Shift-el tudod a billentyűzetet váltani;)

sniky
 
 


Barbi, most olvastam.... nagyon sajnálom, remélem tényleg nem lesz belőle semmi komolyabb.... azért tényleg hihetetlen egy szitu, annak a vkinek fogalma sincs róla hogy mi történik, de azért riasztja a rendőröket.... mondjuk itthon meg a másik véglet van sajna:(

na most mennem kell, mert indulunk Révfülöpre a hétvégére;)

puszi nektek, jók legyetek!

sniky
 
 


Sziasztok!

A balatoni augusztusi megatali minket is érdekelne, de csak olyan helyre tudunk menni, ahol üdülési csekkel lehet fizetni, mert pénzünk nem lesz rá. Időpontot sajnos nem tudunk mondani, nekem meg Dávidnak nyilván bármikor jó, férjem meg csak július legvégén tudja megmondani, mert csak akkorra készül el az augusztusi beosztása. :cry: De nélküle mi nem tudunk menni.
A póló meg a body is érdekelne bennünket. Póló méret L, XL, body méret a 80-as utáni, az melyik, a 86-os? Inkább kicsit nagyobb legyen, hogy még sokáig jó legyen rá.
Barbi, nem semmi, ami nálatok megy, ilyen itthon nem fordulhatna elő, senki le se szarná, nemhogy a rendőrségre rohanjon vele. De még ha bejelentést is tenne, akkor meg a rendőrség röhögné ki...

Kép
felicia
 
 


Sziasztok!

Szilvi! Igen, mi is szeretnénk menni a talira, remélem összejön, de időpontot még nem tudok. Polóból szeretnénk egy M-est és egy XXL-est a body-ból pedig szerintem 80-as lesz addigra jó. Köszönöm!

Barbi! Fuuu, ez a sztori. Nem semmi. Tényleg érdekes, hogy nálunk pont az ellenkezője megy a dolgoknak, annyira érdektelen a legtöbb ember. Remélem nem lesz semmi baj.

Niki! Barnus nagyon édes, elhiszem, hogy nem tudsz választani a képek közül. Nekem a falatka című a kedvencem :D

Julcsi! Sajnálom a szopi dolgot, de szerintem egyáltalán nem biztos, hogy elválasztja magát, talán egy kicsit "pihen", aztán minden a régi lesz. Én sem adnék tápszert neki ennyi idős korban, inkább tejpépet.

Nálunk az újdonság, hogy Gergő gugolásból feláll, mindenféle kapaszkodás nélkül és jó sokáig úgy is marad. Aztán egyszer csak seggre csücsül. Illetve az új favorit a mosógép csapkodása és a virág tépkedése. Persze azt anya nem engedi, de mindig bepróbálkozik a kis csibész. :shock: :roll:

Íme a bizonyíték
Kép gugg
Kép már állok

Barbi
Kép
manci79
 
 


Eni már eddig is csak napi 3-4x szopizott összesen, és ebből a reggeli meg az esti volt a tuti, nap közben volt hogy szinte le kellett fognom, hogy egyen egy kicsit, mert nem akart nyugton maradni, főleg idegen helyen... Ezért meg is döbbentem kicsit, hogy pont az esti szopi nem kell neki, hisz eddig szinte mindig cicin aludt el. De ma még egyáltalán nem szopizott, nem kellett neki. (egyből kiköpi és ordít:-( Viszont egyelőre reggel-este fejek, mert csőrös pohárból megissza. Múlt éjjel is felkelt 3-kor mert éhes vagy szomjas volt, és akkor megitta a lefejt tejet. Persze vízből meg nem iszik meg annyit, ezért gyakrabban megszomjazik és nem tudja átaludni az éjszakát... Ma este meg elmegyek otthonról, de van már 180 mili lefejt tej a hűtőben, kiváncsi vagyok, az tejpéppel együtt mire lesz elég.

Amúgy meg szerintem felül jön a foga Eninek, úgyhogy még abban reménykedek, hogy csak ez az oka az egésznek...

yuyu79
 
 


Jelentem 3 bicikli eladva, van egy kis hely újra! :)
Egész nap kint voltunk, most értünk haza. Nekem meg egyre jobban fájnak a füleim, megvan a jövö heti programom is. :(
Még annyit a rendörös témáról, hogy itt ugyan többször hívják a rendöröket és azok ki is mennek, de a tényleg brutális dolgokat még az éles riasztások ellenére se sikerült egyszer sem kivédeniük. Söt! Itt tényleg lassan Amerika van, könnyebben használják a fegyverüket, a múltkorjában pl. egy kissé ideges apuka nem nyitott ajtót és amikor addig dörömböltek a rendörök, hogy ajtót nyitott, de elküldte a fenébe a rendöröket, azok megijedtek és agyonlötték...
Vagy pl. pár napja egy anyagilag leégett rendör a szolgálati fegyverével a tartomány egy másik városában bankrablást követett el.. Sajnos szaporodnak a cikkek mind a rendörök okozta galibákról, mind az öldöklésbe fuló családi eröszakról, ahol elötte még rendör is járt. Szóval ök is csak olyan esetekben avatkoznak bele, amitöl nem kell tartani, ha viszont megijednek, lönek...
Engem igazoltatot már úgy rendör itt, hogy elémvágott, majdnem balesetünket okozva, kipattantak ketten az autóból ránk fegyvert szegezve, kiparancsoltak az autóból feltartott kezekkel és az autóra fektettek. Indok: ilyen autó ilyen rendszámtáblával mindig gyanús! Magyar tábla, öreg Alfa Romeo 4 ajtós limuzin. Ennyit erröl.

A másik amit mesélni akartam: Eni tegnap felhívt a nagyszüleit. Az apósommal váltott pár semleges mondatot, anyósom letagadtatta magát, mert Eni szerint az apósom suttogott valakivel és ö hiába kérte a nagyit a telefonhoz, ö éppen pisilni volt, majd a pincében támadt dolga. Ennyit erröl. Aztán mivel elfelejtette megkérdezni, hogy mikor láthatná viszont öket, írt nekik egy mailt. Kíváncsi leszek, hogy egyáltalán válaszra fogják-e öt méltatni, mert azt kérdezte, hogy jöhet-e az egész család és hogy ehetünk-e náluk? Édes!

Mentem dolgomra. A rebarbaratortámnak löttek, kihülni se volt ideje, jöttek a hírére vendégek. :? :)

Puszi: Barbi
Vendég
 


Sziasztok!

Mi is hazaértünk Dunaújvárosban voltunk, gyönyörű ott a Duna part :)
Képzeljétek ma csináltattunk a Tesco üzletsoron fényképes bögrét (azért írom, hogy hol, mert tuti nem a legolcsóbb hely) Kíváncsiságból rákérdeztem, hogy ha nagyobb tételben nyomnának póló, akkor mennyibe kerülne, és azt mondták, 20 póló felett fehér pólóra színes max. A/4 minta 1500/ db, szerintem kiindulásnak nem rossz,ja, ebben a pólók ára is benne van! Azért jó lenne, ha lenne valakinek ilyen kapcsolata....

A táblát folyamatosan bővítem, és beteszem, hogy Vera tudja miből induljon ki! Felícia, Maci Barbi, sajnos nektek nem tudom a teljes neveteket! :oops: 1240684985.8301.xls

Rebarbara torta hírére lehet, hogy én is mentem volna! Ezek a te szüleid vagy a férjedé? Nem volt egyértelmű, bár mindegyiktől erős, zajlik most veletek az élet! Hogy vannak a fülek, Regőé és a tiéd? Javulnak?

Snikynek, Katicának jó utat!

Julcsi, a foga szerintem lehet egy oka, remélem ha kibújt, akkor helyre áll újra minden! Málnus pont az ellentéte, ő meg alig akar szilárdat enni, és minden étkezéskor cicizne, alig lehet néhány kanál egyebet belediktálni...

Manci, Gergő nem semmi! Nagyon belehúzott a fejlődésbe :D

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


sziasztok!

sziszka, igen szólt :wink:
mi itt voltunk szolveszterkor :
http://www.zimmerinfo.hu/badacsony/berni/hu.htm

a ház nem túl ízléses, de annál inkább jó a kialakítása.csupa 2fős szoba az emeleten is van nagy nappali és konyha is és kétszobánként fürdő...mi 20onsokan voltunk :roll:

massbarbi ez durva!!
már akartam kérdezni korábban is, hogy a németek kinéznek titeket?olyanok mint az osztrákok?nem barátkoznak nem németekkel?de nincsen a homlokotokra írva a magyar vér vagy mi ez a szarság?!?!tök kiakaszt :twisted:
Vendég
 


ja és mi is mennénk L,XL,74-es body
csinálhatunk magunknak fotómontázsos polókat is .az tén is összerakom a gépen, de lehetne logót tervezni is magunknak, emberem meg jól nyomáselőkészíti. a mammutban én már csináltattam ilyen polót meg a westendbenn is és szépek tartósak.utánaérdeklődök az áraknak, jó?jólkialkuszom :wink:
a westendben fruit of the ...polóval készítenek, de hozott anyagra is dolgoznak 8)
Vendég
 


Sziasztok!
Első körben pár szállás, amint Miku enged keresek tovább ha szükséges.
1, http://www.kalmanpapa.tar.hu
2, http://www.szallasbadacsony.extra.hu
3, http://www.kali.hu/szallas/oreghegy/

Vera
l.veronika
 
 


Kép
nos aki érdeklődött a plédem felöl az komoly szándékát jelezheti is felém, mivel a végére jártam és a kialakult ár
8 000,-huf lenne.1,5m-es átmérővel összehúzós verzióban, de lehet
nem összehúzósban is kérni 6 000,-huf-ért.
a maradék anyagból egy kis játéktartó készíthető még ráadásnak...majd erről is teszek fel képet, illetve, ha kérdésetek van , állok szívesen rendelkezésre :D
lesz szögletes is , de az még fejlesztés alatt áll :wink:
és , hogy lássátok az ötletgazda...árfekvésileg...
http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?sho ... axxburgund
90cm 6 990,-ért :shock:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.04.26 09:13-kor.
Vendég
 


Vendég
 


a képen látható fogak közül a (nekünk)baloldali ma ki bújt!!
azt nem is merem nagyon mondani, hogy szinte észrevétlenűl, bár az igaz, hogy ezen a héten extra bújós volt...ma meg csak észrevettem a kajálás közben, hogy recés :roll:
Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Zsófi, Andi, milyen volt pénteken? Mi még takonyban úszunk, ezért nem mentünk, de úgy sajnáltam...meséljetek.

Sziszka, köszi a táblázatot, meg az ötleteket. Bár mi valószínű nem megyünk, de tényleg jó ötlet nagyon. Az ikreseknek mikor lesz a tali? Majd ugye hallhatunk arról pár szót, ha Binyek nem is jön, de Te majd tolmácsolhatnál ám.

Niki, Barnus nagyon édes! És hogy Gergő milyen szépen áll már...
Na, még akartam írni, de mennem kell altatni....

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Jó reggelt!

Barbi férjem tegnap mesélte, hasonló történt amikor mentek ki üzleti ügyben megállították őket a rendőrök, párom kiszállt a rendőr meg elkezdett vele üvölteni németül, hogy érti amit mondok? azonnal szálljon vissza a kocsiba, különben kénytelen leszek használni a fegyvert. lövök :shock: párom visszaszállt ellenőrizték őket és mehettek tovább..

mi van ha nem érti akit megállít? azt lelövi? :roll:


Csandi engem érdekelne egy ilyen tatyópléd :lol: nagyon pöpec..csak valami unisex színben.. :lol: lehet?

annyira édes Csenge megzabálom! grt a fogcskához

jó a szállás, ár is

Vera a te szállásaid is jók nagyon!


:lol: majd győzzük kiválasztani! :lol:

na megyek lassan kel a fiam..

aztán megyünk csavargyárba :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Beszéltem férjemmel, és lehet, hogy mégis tudnánk menni a megatalira! :D :D Attól függ, hogy mikor lenne és mennyiért. De idáig amit pl Cs-Andi tett fel azt néztem még csak idáig, az nagyon jó, külön szobák vannak meg az ár is szuper. Szóval benne vagyunk mi is! :wink:

Kép
Kép
dia123
 
 


boni, a 404-es oldalon vannak képek amin a fiú verzió is látható ami kék alapon virágos, de ha ez nem tetszik akkor kereshetünk mást is.és kereket akarsz vagy szögleteset? összehúzósat vagy simát?
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?