A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 márciusi babák


Csibb Máté haja haláli :)

Kép

Kép
rszg
 
 


Sziasztok!
Hát a két Máté csodaszép! Rzsg apáról annyira sugárzik a „szerelem” minden képen. Nagyon édesek együtt a fiúk! CsibbMáté taraja pedig továbbra is lenyűgöző. Főleg, hogy gyári. Kicsi kakas!
Képzeljétek tegnap mértem. 2 ciciből összesen 90-et tudott enni Katuska. Utána kiengedtem egy fagyasztottat, még 70-et rányomott. Kicsit megijedtem, aztán elszaladtam venni urtica homeó bogyit, és eldöntöttem én nyerek, nem a tápszer szele. Mára megint teli vagyok, és 150-eket eszik. Ne értem ezt a hullámzást. Lehet a kajára kell tényleg jobban figyelnem. Inni sokat iszok.
Mei tai-t majd fotózunk, gondolom használat közben érdekel titeket, mert amúgy olyan mint a linkeken. Majd Zsoltit ráveszem egy képre. Nem egy nagy fotós.
Nemlajos, Masut nálunk csak esti alvási rituálé van, bár sztem most még csak kialakulóban. Amúgy nappal ált. szopi után alszik a kisasszony, simán lerakom a pocijára, és nagyrészt szó nélkül elnyomja az álom. Ha nagyon besírja magát, kiveszem, megnyugtatom, és vissza. De ez ritka. Vhogy adódott ez nekünk. Boti úgy aludt el mindig, leraktam, forgott másfél kört a tengelye körül (tök vicces volt) és elaludt. Szval ez biztos baba függő is.
Gyöngyi hajrá a ciciknek!
Pulcsi sztem is pihizz azért rá a következő babóra. Én a mi korkülönbségünket nem tartom nehéznek. Sokkal jobban le vagyok foglalva, de olyan, mintha 2x annyi energiám lenne. Kajálni tényleg elfelejtek, de nem érzem, hogy nem bírnám a strapát. Csak állandóan mosok. Elkezdtünk játszóterezni is, az kicsit bonyolultabb, főleg ha Kata felébred és úgy dönt, nincs kedve egyedül napozni. Olyankor még ijedten tiplizek szegény Botival….
Holnapra klassz napot Vica! Várjuk majd a krónikát.

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Nálunk Szonja napközben nem is nagyon alszik. Kb. kétszer fél órát, meg a babakocsiban, ha sétálunk. De ott sem végig.
Nappal úgy van megkülönböztetve, h akkor a nappaliban van, éjjel van csak a kiságyban. Eddig bejött a dolog.....fürcsi után kaja, kicsit itt van még, aztán megy szunyálni a szobájába.

Máté babák nagyon arik!!!!

Gyöngyi, örülök, h jobban vagytok!!!!!

Kukli, védőnő mondta, h vannak ilyen tejingadozások!!!! No para!!!!!

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 

 
 

Sziasztok,

Gyönyörű a két Máté! Nagyon jó képeket tettetek fel.

Marq, Hannababa beígért fotója? Az elmúlt heteitek után szerintem jó, hogy egyáltalán van még valamennyi tejcsid. És ha Hanna gyakran kéredzkedik cicire, lesz az több is. Már többször beszéltük, de Samu is részben tápis volt hosszú hónapokig a cici mellett, és nem hiszem, h ezzel bármilyen hátrány érte volna.

Pulcsi, nagyon ügyesek vagytok Nándival. Le a kalappal a kitartásodért, Nándi pedig nagyon sokat ügyesedett szopi ügyben. Ha jól értem, akkor ráérzett a helyes technikára, és már jól kapja be a cicit. Tök jó! És gyönyörűszép baba ő is!

Papillon, jó lenne, ha tudnál jönni talira, remélem, h valamiképp megoldható.

Gyöngyi, jó hogy már otthon vagytok, és túl az egész hercehurcán. A tejcsi mennyisége meg szerintem hamarosan rendeződni fog.

Kukli, ezek szerint az Urtica használt a szaporításra, vagy Kata kitartó szopija segített...

Vica, majd mesélj, h sikerült a szülinapi parti, és az ünnepelt hogy érezte magát.

Katka, jó börzsönyözést! Majd te is mesélj, hogyan tetszett Petinek élete első kirándulása.

Nemlajos, nálunk sincs még önálló elalvás az esti szertartást követően, és szerintem ebben a korban ez még nem kritikus. Szerintem ritka az olyan 2 hó körüli baba, akit leteszel és elalszik magától. Persze van ilyen, de nem hiszem, h ez a titipus. Ne aggódj, 16 évesen már nem fogod hordozókendőben cincálni :) (Nem bírod el...)
Az persze jó, ha valamiképp az este és a nappal meg van már különböztetve, és van valami esti szertartásszerűség, pl a fürdés, törülközés, masszázs, szopi, elcsendesedés, félhomály, stb. ezekből a babák azért hamar megtanulják, hogy alvásidő jön és a hosszabb alvás is lassan kialakul. De az önálló elalvást is meg kell ám tanulni, ez nem megy egyik napról a másikra. És ebben még segítséget igényelnek (=azaz altatást, kinek cicin, kinek hordozóban, stb). Aztán majd lassan megtanulják, hogyan altassák el magukat, de van akinek ez hosszú hónapokig tart. Van egy barátnőm, akinek másfél éves elmúlt már a kisfia, de a déli és az esti elalváshoz még mindig cicit kér és anya közelségét.
És Katalány napközben néha magától elalszik, de este mindig altatni kell (cicizünk, majd sétálunk).
No, lépek aludni. Jó éjt!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Nemlajos mi Pannát rontottuk el majdnem, mi is elég sokáig csináltuk azt, hogy itt a nappaliban aludt el míg mi tévéztünk, vagy mellettünk az ágyon vagy az ölünkben. Aztán néhány hónapos korában döbbentünk rá hogy ez így nem lesz jó, egy ismerősnél voltunk látogatóban és mesélte hogy hogyan alszik el a kislánya egyedül az ágyában. Aztán már aznap este elhatároztuk hogy mostantól fürdés után letesszük az ágyába. Hát mondanom sem kell nagyon sírt :( de addig-addig mentem be hozzá amíg el nem aludt, simogattam, énekeltem és ha jól rémlik ringattam is, a lényeg az volt, hogy az ő szobájában és mindig az ágyába raktam vissza. Na meg nálunk is sokszor fordult elő hogy szoptatás közben bealudt és betettem az ágyába.
Szerintem az esti elalvás előtt már ne tedd be a kendőbe így talán megtanulja a különbséget. Ringasd egy kicsit, énekelj neki. Én pl. mindig bekapcsolom neki a kis zenélő bohócát, ami pár percig szól.
Minden gyerkőc más, és mindegyiknek más kell elalvás előtt. A Bulcsú pl. szinte születése óta el tud egyedül aludni este, Pannát még most is simagatni kell egy picit.

Rszg, Csibb mindkét Máté baba gyönyörű!!! :wink: Ez a taréj tényleg nagyon jópofa.

Ma először mentünk el valahova a három gyerkőccel közösen, fazekaskiállításra az itteni falumúzeumba. Gyerekek elég jól viselkedtek. Bulcsút tettük bele a babakocsiba Nimródot pedig a párom vitte kendőben. Háát mindenki csodálkozva nézett a páromra hogy mit cipel :D errefelé nem nagyon látni ilyet.
Aztán míg aludtak a gyerekek megsütöttem a tortát holnapra, kiváncsi vagyok milyen lesz :roll: És délután pedig sikerült elmennem futni :) , Panna pedig jött velem biciklivel. Háát jól elfáradtunk.

Gyerekek kecske etetés közben:
Kép
Párom a kendőben Nimróddal :D
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Éjjel gondolkoztam, mit csinálok másképpen éjjel és este, aztán rájöttem még sokmindent. Én pl. este-éjjel csak sötétben (miközben írok Vicaapukát lenénizte Boti :oops: ) szoptatok, pelucsere ha szüksgées szintén csak sötétben. Vagyis a fürcsi után nálunk nincs villany, max. az éjjelifény világít.
Vica édesek a gyerkők, és mostmár legalább tudom mi a rugalmas hordozó. Nagyon klassz!!!! Talán klassszabb a mei tai-nál. Vicces lehetett ahogy nézték. Nekem mindig megkérdezik ha kenguruzok, hogy otthon ki vigyázz a kicsire. Aztán kinyitom a bugyrot megmutizni. :lol: A dokidon is gondolkoztam. Sztem azért durva, hogy egy ilyen lehetősséget ajánl egy orvos. Annyi minden alakulhat úgy hogy akár még kettőt is akarj (lottóztok? :wink: ).
Jah ma reggelre megint nincs tejem. Én ezt nem értem. Pedig iszok, szedem a golyót, eszek, alszok, nem vagyok feszült...... egyik nap durr, aztán meg lóg üresen a semmibe.... :? Ma extra sokat fogok inni. :roll: Nincs túl sok tej lefagyasztva. :(

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Kukli! Biztos, hogy amikor "lóg üresen a semmibe....", akkor nincs benne tej? Nekem szinte sose szokott "durr" lenni, mégis egy csomó tejcsim van. Ha már feszülést érzek, akkor már úgy érzem, hogy sürgősen tennem kell valamit, nehogy becsomósodjon (eddig szerencsére csak kétszer volt csomó). Szóval az, hogy nem érzed, hogy feszíti a melledet a tej, attól még ott van szerintem. Ráadásul ugye szopi közben is termelődik.

Masut
masut
 
 


Sziasztok!

Vica, nagyon jók a képek, és tényleg jól néz ki apa és a hordozó :)
Futás hogy ment? Most jó sok időt kihagytál, de gondolom, h jólesett. Tortát is majd fotózd le, nyam, most de ennék valami olyasmit.

Esti elalvás: lehet, hogy igazatok van, le kell tenni a gyerköcöt az ágyába az esti szertartást követően, aztán majdcsak elalszik... De én nem szeretem, ha sír, márpedig ilyenkor bedühödik a kicsi, meg ezzel zavarja a tesót is. Tényleg többgyerekesek, nálatok ez nem gond? A pici nem zavarja a nagyobb(ak)at, amikor este elalvás van? Ha már alszik Samu, akkor nem baj ha sír Kata, arra nem kell fel. Nálunk Kata este 8-9 között, amikor Samu aludni megy, még nagyon éber, ő legkorábban 10 körül kummant el (de legalább már nem 11-12-kor).

Kukli, a mei tai-od engem is érdekel (fotó), jó árban van nagyon, nyárra gondolkodom valami ilyemiben ( a kendő akkor túl meleg lesz), és légyszi küldjed el a linket is újra.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


sziasztok

Erpé: nálunk úgy megy az altatás, hogy Apa lennt van a kicsivel én meg a tetőtérben a Lilivel míg elalszik. Ha a nagy elaludt, Apa felhozza a kicsit. Mikor egyedűl altatok, akkor a kicsit cicire rakom addig amíg a nagy el nem alszik, így csendben van :)

nemlajos: a gyerekek hihetetlen gyorsan változnak ám. Pl, a Lilit 3 hós koráig el kellett rázni,majd a hasamra tenni, utána 2 éves koráig csak cicin aludt el, most meg olvasok neki mesét, betakarom és már alszik, szóval nyugi (egyébként annak idején én pont így ráparáztam erre a dologra mint te :) )

Kukli: szerintem ne idegeskedj a tejcsi miatt, valószínűleg, hogy kezd beállni a kereslet-kinálat és azért lötyibb a cicid. Ilyenkor már a baba termeli neked a tejcit és csak akkor indul meg, ha szopik. Egyébként én is kicsit aggódom most a tej miatt (főleg, hogy éjszaka óta megy a hasam), de az Eszti megnyugtatt a viselkedésével.

na megyek w.c.-re :oops:

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Erpé link teszveszes volt, de van elérhetősége, ha kell pü-ben külöm. Képeket csináltam, lehet bénák, hajam nem nézni (nem is látszik), 1 hét múlva eljutok a Gedeon bácsimhoz. Amúgy igen, annyiban jobb a kendőnél, hogy nem lesz talán meleg. :roll:
Cic hsz-eket köszi. Az üresen lötyög= 50 ml jön belőle. Ma már egyszer sikerült ennie 100-at. Most azt találtam ki, vizet kap, és csak 4 óránként szoptatok, hátha. Gyöngyi reméljük nálatok is már minden rendben lesz, és cic is műkszik mint eddig. Ügyik vagytok! Lilla hogy van? (sebészeti része) Jobbulást nektek!
Erpé nálunk Kata fürdik (hogy Boti segíthessen) aztán míg Boti fürdik Kata eszik, utána Boti megy aludni, aztán amíg ő elillan álomerdőbe Katussal bandázunk a félhomályban, hogy mindenki csendben legyen, és utána megy Kata is. Mondjuk lehet nekem könnyebb, Kata tényleg nem sírós. Inkább elnyöszörög míg sikerül aludnia, de nem sír. Akkor felvenném. 8)
Fiúk elmentek autót mosni, hogy Boti fent maradjon egyig, F1 lesz. Én meg megszívtam. Sóban sült csirkét akartam csinálni, és kiderült grilltyúkot vettem. Ilyet még nem láttam,d e nem puhul, és tyúk mivolta csak ezután derült ki számomra. Na most párolom ahogy tudom minden jóval, remélem egyszer puha lesz.
Adyrn remélem ma jobb a kedved!

Kép
Kép

Kép

Kép

Kép
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


kukli: ide nekem azt az elérhetőséget :D Nagyon szép ez a hordozó
mennyiség: te se eszel állandóan ugyan annyit :) Én nem adnék vizet, mert az is csak eltelíti a pocit és még kevesebbet fog cickózni, ettől csak apad a tejci. És az etetést is inkább sűrteném, mint ritkítanám. (de ez csak az én magán véleményem) :)

na megyek mert ébredezik a kisasszony

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


kukli, de hol lóg ki a lába??? :shock:

Lányok, köszi a tanácsokat, igazándiból egy kis bátorság kellene, hogy egyszer a kendőből este a kiságyba tegyem, meg a fürdetés utáni szopit akkor átteszem a kisszobába, ahol éjjeli fény van. :roll:

tejcsi ügyben én nem tudok sajna semmit mondani, fogalmam sincs, mennyit eszik Döme, bár én mindig csak egy ciciből etetem.

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


hja és még egy kérdés: az mikor és hogyan lesz, hogy ébren nem csak kézben lesz el? :roll:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos amíg picike a lába a popi alatt van, magzati pózszerűen. :wink: Tejcit én sem méretem eddig, de most éreztem, hogy nem stimmel vmi. Elkezdek fejni. Hátha serkenti az is.
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


kukli: szaporító fejés (kicsit időigényes) 7-7, 5-5, 3-3, 1-1. Azaz: 7 percig jobb cici fejés, 7 percig bal, majd 5 perc jobb,5 perc bal és így tovább folyamatosan. Ezt napi 1x kéne csinálni.

nemlajos: nálunk sokszor még a Lili is ölbebaba :) főleg ha beteg. Egyébként, meg lassan elkezdi felfedezni a világot, ha rájön a kúszás-mászásra (tudom ez még nagyon távolinak tűnik), csak győzd utol érni :).
Eszti babát pl.ha leteszem egy piros,micimackó mintás rikító színű párna mellé, képes 15 percig is elnézegetni, pedig még nem is nagyon látja :) , próbálj te is minnél élénkebb színű dolgokat a közelébe tenni, hátha megmarad kis ideig az ágyikóban, vagy játszószőnyegen, pihenőszékben stb. ÍRj, hogy sikerűlt-e :wink:

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


Sziasztok,

épp azért akartam bejelntkezni, mert úgy érzem nincs elég tejem, lötyi a mellem és a gyereknek sem elég 3 órára. anyóstól kértem mérleget, reggel az éccaka megtelt ciciből 130-at evett, utána 120-at, és most legutóbb 100-at. na, fogtam magam és megnéztem a neten. most teljesen megnyugodtam!!!! :D én már vagy egy hete két ciciből etetem, mert úgy érzem egyből nem lakik jól! most kiderült, h teljesen jól teszem!! jipppppiii
no majd visszaolvasok, de most nem érek rá, hív a kisebbik uram! addig is felszúrom a linket (hátha valaki még nem olvasta!):
http://www.lll.hu/node/4

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


ja még annyit, h tegnap mértem, 5300 gramm volt ! tehát asszem nincs miért aggódnom, 3530-al hoztam haza 6 hete... :lol: :lol:
Kukli: ahogy Gyöngyi írta, ne ritkítsd hanem inkább sűrítsd a szopikat!!! és ne adj neki vizet (egyébként valószínű el sem fogadná!!! nekem sem fogadta el bálint, mikor kínáltam)

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


na most senki ne parázzon rá wicca mért értékeire :) Lili soha nem evett ilyen mennyiségeket és simán jó volt így is. Most a kórházban mérnem kellett Eszti adagjait. Ő se szopott 60-80 grammoknál többet. és tiszta hurka

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 


ne bizony!! nehogy ráparázzon bárki is, nem azért írtam!!! :lol: csak tájékoztató jelleggel :D !

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


édes mindkettő Máté gyerek!!!!! :D
Vica édesek a gyerkőcök, bár Nimródból nem sok látszik ;)!!

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Én sosem mérem Mátét, mennyit eszik. És ő is szépen hurkásodik.
Ma nekünk is megvolt az első igazi mosoly. :)

Kép

Kép

Kép

Kép
rszg
 
 


Kukli Egyet értek a többiekkel. Mikor nekem kevesebb volt a tejem, többször adtam áténak, és mindkettőből s evett. És attól lett több. Ne ritkítsd a szopikat!

Gyöngyi 7-7 5-5 3-3 1-1 percig folyamatosan fejni? Szopi után? Vagy mikor? És ha már nem jön belőle? Akkor mit fejsz. Csak "húzkodod"?

Ha valaki kíváncsi Máté képeire: Itt vannak: http://www.redlingmate.fotoalbum.hu/

Kép

Kép
rszg
 
 


rszg, igen, pont az a lényege, hogy akkor is végigcsinálni, ha nem jön belőle semmi...

Szuper a kép, és az a szopipárna is gyönyörű (na meg aki rajta van, az is :wink: )

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Nemlajos Köszi a dícséreteket! :oops:
De mikor csinálod? Én mondjuk váltott mellből szoptatok. A balba mindig kevesebb van. Akkor én fejhetem csak a balt szopi után?

Kép

Kép
rszg
 
 


rszg: igen, akkor is kell csinálni, ha nem jön semmi, a stimulálás a lényeg. szerintem bármikor csinálhatod, mikor van időd rá, bár én kaja után csinálnám.Máté tündéri :)

Kép

Kép
pgyöngyi
 
 



Kép

Kép
rszg
 
 


tegnapi Döme névtáblával Kép

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


rszg, én sose, csak olvastam róla :roll:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Rszg, gratula Máté mosolyához. tündéri!!!!

Nemlajos, nagyon ari Döme nagyfiú!!!! És az a névtábla?! :lol: Miért volt rajta?????????????

Cickóim nekem sincsenek általában bedurranva (csak néha éjjel, de akkor sem vészesen), mégis van teci. (kopp-kopp-kopp). Sőt van, h 160 at is eszik egy ciciből.
Meg azt elfelejtettem írni, hogy elalvásnál nálunk mindig szól a babazene. Ez is egy szertartás....ha hallja a zenét, tudja, h hosszú szunya lesz...remélem.... :lol:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


hát azért, mert ismerkedési nap volt, ez egy új társasház, tegnap volt az első közös bográcsolás :D

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Aha, már értem!!!!!!!!!!! Jó buli!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol:

Gabi
Kép

Kép
tehuti
 
 


Sziasztok,

Megjöttünk a Börzsönyből nagyon szuper volt! :) Majd teszek fel néhány képet...

Nemlajos:
Esti elalvás: Legyen szertartás és ahhoz tartsd magad. Előbb-utóbb kiságyba kell szoktatnod, mert olyan 5 hónapos korától az lesz a baj, hogy az alvási ritmusból eredően időnként pár másodpercre felébrednek a babák és ha nem ott vannak, ahol elaludtak, akkor abból ordítás lesz. Szóval előbb-utóbb kiságyba kell szoktatni.
Én Zsófit 'rontottam' el. 4 hónapos koráig ölben aludt el és utána szoktattam kiságyba nagy sírások közepette. Olyan 1 hónapomba került az átszoktatás. Az elején olyan órát sírdogált. Majd megszakadt a szívem. Ott ültem mellette, énekeltem és simogattam végig.
Peti ugye már sokadik. Ő fürdik, eszik, 10 percet böfizik, majd megy a kiságyba (Fülesmackót eléneklem) és alszik. Ez már olyan 2 hetes korától stabil program.
Nem minden gyerek egyforma, de nekem már Ágica is így volt...

Szerintem a napirend nagyon fontos a baba életébe. Akkor van mihez igazodnia. Sokkal könnyebbé teszed számára az egészet, ha fix az esti program. De tudom, hogy ezzel sem mindenki ért egyet... :roll:

Önállóság: Nekem Peti napközbeni szopi után nem alszik el és olyankor szoktam egy fél órára (jó esetben háromnegyed) kiságyba vagy ütletető székbe tenni. Persze nézegetni valóval. Akkor tudok egy csomó mindent megcsinálni.
És ez is fontos nekik szerintem, hogy egy kicsit önállóan fedezzék fel a világot. ;)
De egyébként olyan 3 hónapos korultól, amikor már használják a kezüket, akkor egyre jobban elvannak. ha ülnek, akkor még jobb a helyzet (legkorábban olyan 5 hótól), ha másznak, akkor onnantól életveszélyesek 2 éves korig. Csak járókában vagy kiságyban hagyhatod magára onnantól kezdve.

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Mindkét Máté nagyon szép! :P

Mi Dömén az a felírat? Lemaradtam valamiről? :roll:

Kukli: Ha úgy érzed, hogy nem elég a tej, akkor minél gyakrabban szoptatni kell. Ha lefejt tejet vagy vizet adsz, akkor feltételen fejjél is, mert különben a cici nem kapja meg az ingert, hogy Katának több tej kell. Csak okosan és no para! ;)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


katka, lásd feljebb :wink:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


Láttam... Csak nem értem, miért van rajta? Házbuli volt?

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Csajok köszi! Teljesen el vagyok keseredve. Du. 30 jött le a kettőből szopinál. Kata sosem lakik jól, ezért alig alszik, mindig szopizik kicsikét. Én meg fejek utána is, a semmit. Du. sírva elmentem (kocsiban pityegtem csak Botinak) tápszerért. Aztán vettem két üveg mentes sört, és ciciztetek. Kipróbálom ezt a fejést 7-7-stb..., elvileg már alszanak a kicsik. Csak nem értem mitől van ez. Nem stresszelek (mostmár igen), alszom sokat, eszem, iszom.... biztos vmi ugrás, vagy meg fog jönni..... Amúgy én sem méretem eddig, de ma Kata is sorra került pucérkán. 4370g, szval szépen hízik, nincs miért aggódnom. :roll:
Bocsi de most nem reagálok másra.
kuklika
Budapest VIII. kerület
 
 


Kukli. nyugi, be fog indulni rendesen!!! ma én is hozattam apával sört :lol: :lol: , meglátjuk!!
Katka. na én ezt nem tudtam, mármint, h 5 hós korukra be kell őket szoktatni a kiságyukba. nekem sosem ott alszik el, hanem a kezemben, ma este pedig a cicit "választotta". nem is tudom be tudnám e tenni ilyenkor, h ott aludjon el. napközben is csak akkor van a kezemben amikor el kell altatni és ezeket annyira szeretem, mert ilyenkor legalább meölelgethetem :D!!
Nemlajos. és milyenek a szomszédok?? jót "buliztatok?? vannak pici gyerekek a házban?

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Sziasztok!

Megvolt a születésnapi party, hát jól elfáradtunk. Gyerekek jól érezték magukat, bár Bulcsú az ebéd helyett hisztizett olyan fáradt volt, én meg alíg bírtam követni hogy melyik gyerekem éppen hol kivel van :? Ez volt a hátránya, hogy sokan voltunk valaki mindig volt Pannával vagy Bulcsúval csak ezt nem mindig közölték velem, és hát anyuéknál nincs a ház körül körben kerítés így néha megijedtem hogy valamelyik gyerkőc meglépett.
A két fiú jó sok ajándékot kapott és persze azt sem tudták melyikkel játszanak :D
Rakok fel egy-két képet a buliról:
Szülinapi torták elfújása Bencével az unokatesóval :D
Kép
Én a kis kétévesemmel :D
Kép
Elmélyült játék :D
Kép
Így csúszdázik Bulcsú :D
Kép
És egy mai kép Nimródról:
Kép

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Kukli remélem nem lesz gond a tejci mennyiségével. Szerintem se adj neki vizet és inkább gyakrabban szoptasd ahogy a többiek is írták. Amúgy Kata nem lakik jól, sír hogy még éhes?

Katka örülök hogy jól sikerült a kirándulós hétvége, várjuk a képeket és az élménybeszámolót.

Nemlajos jó ez a kép Döméről a felirattal :lol: És milyenek a szomszédok, vannak még gyerekek a házban?

Ja mellesleg ma volt a 6. házassági évfordulónk :D de idén ezt nem nagyon ünnepeltük meg. Azért reggel kaptam egy szép gyűrűt a férjemtől, és az volt a vicces hogy annyira a szülinapra készültem, hogy totál elfelejtettem reggel hogy milyen nap is van, így jól meg is lepődtem az ajándék láttán :D

Napok óta fáj a fogam, és úgy tűnik hogy a fogkoronám alatt gyulladt be a fogam :cry: Holnap kérek is időpontot a fogdokihoz. Volt valakinek hasonló? Azt olvastam, hogy tudják a koronán keresztül is gyökérkezelni a fogat, valahogy átfúrják a fogat.
Az a vicces a dologban, hogy éppen a héten akartam bejelentkezni kontrollra, Bulcsú születése után hasonlóan jártam, akkor is épp kontrollra akartam menni és akkor is bedurrant a fogam.
Csak azt nem tudom hogyan fogok elmenni fogdokihoz egy két hónapos baba mellől, amikor a dokinál állandóan várni kell és előre nem tudom hogy pontosan mikor fog enni :roll:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vica78 2009.04.26 21:25-kor.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Kulkli: Ne csüggedj, csak szoptass és szoptass! Ha Kata nagyon éhes, akkor egy kis tápszerrel pótolj rá, de ne adj többet. (Ja és szigurúan 1-es cumival a pótlást. )Kata az, aki be tudja indítani a tejet. Este nekem is nagyon kevés van már. Én általában vagy késő este fejek vagy reggel, amikor van bőven tej és este cumisüvegből pótlok egy 50-et. Így a saját tejemet kapja és nem tápszert.
A homeopátiás bogyót meg kuraszerűen 3-5 napon keresztül kell szedni és esetleg igyál rá egy kis kecskerutafüvet. Az is meg szokta dobni a tejet.
Egyébként meg simán lehet, hogy meg fog jönni és azért ingadozik a tejed. Aludj egy nagyot és holnapra jobb lesz.
Tudod ez egy ördögi kör. Minél jobban rágörcsölsz, annál inkább apad. Fogadd el a helyzetet. Kata nem fog éhenhalni, max kap tápszert. Tehát van B terv, de nem lesz rá szükség, mert Kata ügyes baba és biztos visszahozza a tejet. ;)

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Kukli, sajnálom, hogy kevesebbnek érzed a tejet, de jól csinálod, biztos minden oké lesz. Katus súlya nagyon jó, nincs okod parázni. És az a legjobb, h ő is többet szopizik, ezzel pedig szaporítja a tejcsit.

Katka, elgondolkodtattál: nálunk nem a kiságyban alszik el Kata (többnyire cicin, vagy elringatva és utána kerül be az ágyába), de lehet, hogy kipróbáljuk. Csak mint írtam, ő 10 h körül megy szunyálni, addigra Samu már általában alszik, és nem akarom, h ott sírdogáljon mellette (egy szobában alszanak...)
Örülök, hogy a kirándulás jól sikerült, majd azért mesélj és mutizz fotókat!

Nemlajos, és jól sikerült az ismerkedős bográcsolás? Vannak jófej szomszédok?

Wicca, Bálint méretei nagyon szépek. Látom jól eszik és jó sokat magára kapott már :D De ez tényleg átlagon felüli...

Rszg, nagyon szép Máté mosolya!

Adryn, jobban vagy már?

Nekünk ma ejtőzős napunk volt, csak a hétvégi nagybevásárlás idejére mentünk el itthonról, viszont ebéd után az egész család egy óriásit aludt (kb 2-től 5-ig), hú de nagyon jól esett... És a két gyerek egyszerre szunyált, éljen :D Az élet apró örömei.
Tegnap sokat jöttünk-mentünk (vidéken), azt pihentük ki.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Ez most a kedvenc fotóm. Nem volt semmi elkészíteni. :)

Kép

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Miért? Mi van Adrynnel? :shock: :roll:
Pedig azt hittem átolvastam, de akkor kihagytam néhán hszt, azt hiszem.... :oops:
Én a Nemlajos féle bográcsolást sem olvastam. Így már értem a feliratot is.... :oops:

Katka

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
katka22
 
 


Katka nagyon aranyosak a gyerekek, és mindegyik mosolyog még a legkisebb is :D

Esti szertartás: nálunk nagyság szerint sorban mennek fürödni a gyerekek :D Először Nimród fürdik és megy az ágyikójába aludni. Általában el is alszik, esetleg be kell menni néhányszor hozzá, de csak azért mert elveszti a cumiját. Aztán jön Bulcsú és végül Panna. Hálistennek mindegyik könnyen elalszik.
Ja és egy szobában van Panna és Bulcsú, Nimród pedig velünk alszik a hálóban, így a kicsi nem zavarja éjszaka a nagyokat.

KépKép
KépKép
KépKép
vica78
 
 


Katka, akkor Neked elmondom, hogy ismerkedős bográcsolás volt az új társasházban, ahová lassan mindnyájan beköltözünk, és mindenkinek volt névtáblája :wink:

A szomszédok isteniek, rengeteg a fiatal, olyan 15 gyerek tuti van (annyit tudtam gyorsan összeszedni fejben - nem volt ott mindenki természetesen), de lehet, hogy több, és olyan 4 pocakos is :D
Szóval lesz bőven baráti kör :roll:
De hát Döme az első "őslakos", aki először született a házban, úgyhogy jelenleg még ő a kedvenc :twisted:

Ilda, Döme, Bercel, Huba és Borsa

Kép

Kép

Kép

Kép
nemlajos
 
 


hm, szóval azt mondjátok 2 ciciből kell etetni? Nekem is egyre löttyebb, és nem fejek szopi után, mert semmi, vagy 5 , max. 10 ml jön ki. nekem egy cicimben kb.80 van a kezdetektől fogva/3-4 óra eltelte után/Nándi ennyit eszik. De nem tudom, ha növekedni fog a mennyisége, mi lesz..Nem mertem 2 cickóból etetni, hogy ne csak az előtejet kapja.Meg nappal van, hogy 2 óránként eszik, és akkor már az üres mellet szívja, és ki sem fárad benne....Éjjel jó, amikor 3 óránként eszik+fekszem is, így érzem, hogy megtelnek a melleim.
Remélem, alkalmazkodik a szervezetem az igényeihez.... Mert ugye amikor még cumiból kapta a tejcit, én átlag napi 3-4 szer fejtem, de akkor 2 decit.Lefejni és pótlásnak adni én nem akarom, eleget szenvedtem az eddigi folyamatos mosogatás.-strelizálás-melegitéssel, stb..Ölögem van belőle :lol:
Szóval, ha mindkét mellből felváltva etetem, az megnöveli a tejcimennyiséget? nem az lesz, hogy 2 óra múlva, ah megint éhes, üres cicik várják? mindenki azt mondja, az üresre fejt-szivott cicibe termelődik a tej, én nem tom, én azt figyeltem meg, ha bennemarad egy 20, sokal jobban meg tud telni..ill. akkor pont annyi lesz benne 2-3 óra múlva, amennyi kell..sztem amit kukli írt, a víz, az a stresszben segit..Nekem egyszer az hozta vissza a 10-20 mlvé leapadt tejcimet, hogy éjjel 2szer adtam a ygereknek teát. addigra megtelt a cicim, visszajött az önbizi+tej./lelki ok miatt apadt el a tej, Apa teljsen lebetegedett, én meg ott voltam a 3 napja hazahozott gyerekkel a kórházból, miközben Apát ápoltam.Aznap etse 9től másnap reggel 5ig folyamatoan fennvoltam, sőt. Igazából végigcsináltam a következő napot. Soha nem hittem, hogy ilyenre képes vagyok..Szóval én nem vok tapasztalt anyuka, de ha kukli, téged megnyugtat, hogy kicsit eltelited a babád, mig te termelsz tejet, sztem 1 szer megteheted.
wicca, elolvastam, jó az iromány.
katka, vica, gyerekek édik:) Dani is mosolyog katkáéknál a kisteóra:)
ja, és a Döme fotó megint tarolt nálam :)
azt sme tudom, ha 2 ciciből etetnék néha, lehet nme kérne ilyen gyakran enni? d evan, hogy teljesen kiterül 60-tól is. DE hízik, egy nem aggódom.
alvás: én mindig ringatom, de igyekszem félálomban letenni, hogy még észléelje, hogy letettem. és közben mondom neki, hogy most leteszlek, de itt vagyok veled 1 szobában, ha bármi van, ha éhes vagy, szólj, és jövök:)
nappal nekem is csak kézben nem sír-azért írok ilyen hibásan.. szoktam is azon gondolkodni, hogy mások hogy tudnak főzni, takaritani,tesókat ellátni, bármi....ha alszik egy hosszzabbat, stzerencsém van, de az mondjuk 1, 5 óra.És nme lehet előrte tudni. mosogatni 3 részletben szoktam, mert közben bőg,m felveszem, leteszem. a derekam, hátam, nekem si kivan...
de tényleg mindig van vmi baja, egész nap emészt, hangosakat pukizik, stb, és ezek mind fájdalommal járnak neki., feszit, sír....
hajat mosni akkor tudok, ha átjön anyukám, és addig elbabusgatja, míg én vmit csinálok..de ez nme állapot:) én is várom már, h ellegyen magában kicsit, és vmi házimunkát végezhesek normálisan, mert így lelkiismeretfurdalásom van, meg szalad a ház folyton,egy héten max.2szer főzök csak, miközben én itthon vagyok EGY SZEM gyerekkel.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickersLilypie - Personal pictureLilypie Fifth Birthday tickers
pulcsi
 
 


pulcsi akartam írni (én is), hogy nagyon ügyes voltál, le a kalappal előtted. a főzöcskézés miatt pedig sztem ne aggódj!!! majd ha lesz Nándinak napirendje akkor Te is könnyebben csinálsz bármit!!! nálunk is ez van!!! én kb. kétszer főztem, de mióta hazajöttünk!!!! igaz a háztartás az enyém :lol: . nincs lelkifurdim és nem aggódok rajta :wink: :lol:

Tényleg! Adrynnal mi lehet???

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Katka: ez a kép nagyon jóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!! szép család!!! és Peti mosolya?!?! :lol: :lol: :lol:

Szép napot!
Vica
wicca
 
 


Sziasztok!

Vica, tegnap este kb egyszerre írtunk, csak most láttam, hogy megérkeztek a szülinapi buli fotói. Nagyon jók! Látom, jó volt a hangulat. Bulcsú csúszdás és Nimród félig kómás fotója pedig kifejezetten jól sikerült. Te is csini vagy :)

Adryn még pénteken írta, h nincs igazán jól, meg fáj a torka...
És sokan eltüntek megint, pl. Zazzy, Mamacsibe már nagyon rég jelentkezett, de biztos vannak még akik most nem jutnak eszembe :oops: és nem mostanában jártak erre

Katka, ez a 4gyerekes fotó tényleg nagyon szuper lett, nem semmi, h mindegyik mosolyog, elhiszem, h nem volt épp egyszerű elkapni ezt a pillanatot :D

Nemlajos, nagyon jó, hogy ígéretesnek tünik az új közösség. Ez azért az újépítésű lakások kétségtelen előnye: sok fiatal verődik össze, hasonló élethelyzetben, ez tök jó lesz a mindennapokban, pláne Dömének, amikor majd már bandázik. Csak nehogy leszokj nagyon a fórumozásról :D

Pulcsi, ha Nándi egy ciciből jóllakik, akkor szerintem nem kell két ciciből etetned. Ha aggódsz a mennyiség miatt, akkor inkább fejjél egy kicsit a másikból szopik után.
Házimunka: mintha magamat olvastam volna Samu csecsemőkorában... Ő volt kézbengyerek annyira, h szinte semmit nem tudtam megcsinálni mellette. Nekem erre a hordozókendő bejött, ott elvolt, és tudtam pl. vasalni. Mosogatni már nehezebb... :)

No, lépek, most is vasalni kellene, meg főzni...

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Nálunk is este fürci, előtte utána kajcsi, aztán amikor sötétedik, általában akkor már szokott, bekapcsoljuk a sólámpát és halkan szól a tv, Lizu meg az ágyában. Ilyenkor nem szokott gond lenni elalszik, 8-9-től éjfél-1-ig, de aztán utána elég gyakran kel, nem tom miért. Éjszaka végig csak a sólámpa világít és csönd van.

Cicó: nekem is volt ezen a héten, h azt hittem semmi sincs egyikben sem, aztán szopott 110-et. Én mindig kettőből etetem, amennyiben kér még. Még mindig keveset eszik, de legalább már kb napi 600-at, szürcsög, krákog, sokat pukizik, sztem még beteg, én már egész jól vok. Csak úgy, mint Adrynnál, nálunk is óránként, félóránként kelt éjszaka, jó ki vok fáradva. Főleg, h szombat este buliztunk, rock koncerten voltunk, húúú ezer éve nem voltam, jó volt újra. És alatta olyan édi volt, h megvárta míg hazaérünk és ciciből evett, nem cumiból :D (ő persze a nagyszülőkkel volt itthon :oops: , mondanom sem kell végig a telómat figyeltem :roll: )

A mentes sör szerintem is jó!!! Én a buliban ittam egy pohárral (nem mentest) és éreztem, h szúrva durrant be a mellem :lol:

Azt olvastam, h az alkohol egy az egyben bemegy az anyatejbe, ezért max szopi után igyunk 1 deci bort, én a konci alatt ittam egy pohár sört és egy kis fröccsöt (4 óra alatt), jó beparáztam amikor a cikket olvastam, h nagy kárt okozhat. Ti mit tudtok erről???

Kati&Lizi

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
papillon
Budapest XV. kerület
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?