A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Sziasztok!

Írtam, elszállt :( , újra:

Köszönjük a köszöntést :D ! Délután ünnepeljük Danit, lesz pici összejövetel. Férjem tegnap délután megkérdezte, hogy akkor mit adunk szülinapra a gyereknek? :) Megnyugtattam, hogy már ott áll nagyinál az ajándékhegy egy ideje :D . Voltunk reggel fényképezkedni, mert amit mi csinálunk, abból már elvétve lesz jó, annyit mocorog - így lesz profi elsőéves képünk :) . Tegnap nálunk is megvolt az első pancsi a kismedencében a kertben, nagyon élvezte. Előzménye az volt, hogy szombaton, hajvágás után a nagykádban zuhanyoztuk le, és az is tetszett neki.

Régen írtam, mert nincs velünk semmi különös, két hete megvettük az autósülést (Maxi-Cosi). Járunk szorgalmasan gyógytornára. Szeretem, mert mindig tanulok valamit, hogy hogyan igazítsak ki bizonyos testhelyzeteket (és a miskolci bevásárlásokat is tudom intézni :D ). Dia: rákérdeztem a kifelé álló lábakra, és a gyógytornász néni azt mondta, hogy nem szoktak különösebben tornát felírni ilyen piciknek, lehet picit mozgatni a lábfejét, és sokat legyen mezítláb, ha cipő, akkor olyan, ami a lábfej belső részét megemeli.

Mi július végén megyünk nyaralni (váltjuk Boniékat :) ), tervezem, hogy kipróbáljuk a szigligeti kirandulababa túrákat :) .

Váltottam be libero-pontokat, és ma érkezett meg (egy hét alatt), így tripla szülinapi ajándék lesz (pedig azt írják, hogy 3-4 hét!) :) .

Kép
Kép
csutak33
 
 


Ja, még a gyümölcsjoghurt témához akartam írni (bár már lecsengett), hogy mi is natúr joghurtba keverünk gyümölcsöt (és hát ezt kellene tenni nekünk felnőtteknek is...). Mi a sima Danone-t esszük (meg a nádudvari túrót).

Ha nem felejtem, megnézem a nyulat a miskolci C&A-ban is (ha még aktuális), szerdán arra járok.

Kép
Kép
csutak33
 
 


ja és a legfontosabb!
Zsigmond tegnapelőtt megtette első önálló lépéseit! imádom!!!!
Vendég
 

 
 

Sziasztok! Megint nem voplt időm jönni, köszönöm az érdeklődést :)

Zéti meggyógyult, csak az étvágya nem az igazi. Zsombi vasárnap reggelig volt nagyon lázas, tegnap már csak hőemelkedése. Ennek örömére csavarogtunk egy nagyot, mondjuk Zsombinak ez főleg a kocsiban való alvást jelentette :) végre kialudta magát és egy sétát a nagyréten, azután Pilisszentlászlón, vagy hol is voltunk. Jó kedve is volt, ezért nem értem az éjszakánkat ?? Egész éjjel ordított a fájdalomcsillapító mellett is. Le is vittem ma reggel a dokihoz, de szerencsére nem talált semmit. Azt mondta a torka még fájhat, kicsit sebes a vírusfertőzés miatt, de hogy mi fájhat neki ennyire?? Foga? Ki tudja. Most végre alszik, gyorsan csinálom is a házimunkát, mert ha fent van, akkor nem lehet letenni a kezemből :(
Vendég
 


Megjöttem :)

Banka voltam Binyeknek feladni a pénzt ! Megérkezett ?????????

Megnéztük a Lurdys játszóházat is de én nem vagyok elájulva tőle, nekem annyira nem tetszett bár így délelőtt elég kevesen voltak szerencsére sőt senki :lol: :lol: Aztán Áron beszunnyadt így jöttünk is már haza.

Boni Csigusznak nagy gratula az első lépésekhez!!!!

Múlthét szerda óta mi is folyamatosan próbálkozunk rendületlenül , de az lépésnél nem akar többet menni.

Csabinak Boldog Névnapocskát!

Daninak pedig
Kép

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Kép Kép Kép

És ebben a pillantban hogy itt töltögettem a képeket fel végre mi is felálltunk egyedül guggolásból kapaszkodás nélkül juhéj haladunk.

Zsófi és aki nagy kádban fürdet és már megy láttok valami esélyt az ülve fürdetésre?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Mecsi: nekem ugye nem megy még egyedül Bence, de kapaszkodva igen, de mi már régóta nagykádban fürdünk. Dórikával. Tök arik. Néha feláll, bepróbálkozik, de ha rászólunk, hogy üljön le, leül. Ügyesek már!
Ari Áron a játszóházban!

Csutak: kiskukacodnak boldog születésnapot!! Köszönöm előre is a nyuszit, igen, még aktuális! Országosan mozgósítok minden ismerőst, rokont, de eddig senki nem kapott! :( Simba sem válaszolt! Nyugodtan hármat is vehetsz, ha nem gond, az kb. 4000 forint. Ha megvan, én már aznap utalom is az árát, meg postát. De ha csak egy van, annak is nagyon örülnék. Köszönöm!

Binyek ikreknek is boldog szülinapot!!!

Dia: köszi az aloe-s tippet a hátamra. Sajnos nekem nincs, húgom ma hoz nekem, még mindig sajog, megpróbálom!!

Na megyek, Dórika alszik, Bence itt garázdálkodik, állandóan kézben akar lenni, úgyhogy elég nehéz. Közben főzök (tarhonyás husi).

Gratula az első lépésekhez, jobbulást a betegeskedőknek!

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Lányok!

Nagy akció van a prince oliver honlapján.

www.scamp.hu
Vendég
 


sziasztok!

Mecsi. hááát. igen, ez egy nehéz kérdés. van, hogy leül és pancsizik, de általában a csaptelepet szereli, a csapot nyitogatja, így én állva fürdetem. mármint krémezem, aztán lecsüccs, és leöblítem vízzel! :)

amúgy ez a játszóház jobbnak tűnik játék ügyileg, mint a Savoyas... egyszer lehet, hogy elnéznénk!? van kedve esetleg még valakinek? akár a héten is, ha összejön!?

gratula Áronnak a felálláshoz, Zsigusznak az önálló járáshoz! annyira ügyik ezek a kismanók!!!

Andi, szuper hírek. remélem, hogy most már akkor végleg egészségesek a fiúk! ;) neked meg kitartást az éjszakákhoz!!!

Szilvi. Binyek ikrek majd 28-án lesznek 1 évesek (pont 28 év van közöttük és köztem :P)

Judit, milyen játékot kértél Liberoéktól? én is gondolkozom a beválltáson... milyen tortátok lesz? vagyis Daninak?

most kicsit pihenek. gyerek folyton felsír álmában! :( jó lenne aludni egy kicsit... fáj a nyakam napok óta...

sophie27
 
 


Zsófi, a formarakosgatós ládát (ilyesmink már van ugyan), meg a két könyvet (Színek és Formák) rendeltem meg. Aminek még látom értelmét, az a kirakós, de ahhoz még nagyon kicsik vagyunk. Mire belenövünk, addigra megint összegyűlik az unokatesónál néhány pontocska (mi Pampersesek vagyunk, a hugomékét küldtem be :oops: ). Ja, és kaptunk 3 plussz pontot szülinapunkra :) .

Reggel elszállt még, hogy nagy-nagy gratula Ritusnak!!!! Nekünk is kellene már kezdeni a projektet, de valamiért folyton halogatom...

A nyuszit figyelem, jövő héten Nyíregyházára is megyünk, ott is be szoktam nézni a C&A-ba.

Kép
Kép
csutak33
 
 


Ja, a torta: marcipánbevonatú csokitorta (Margaréta forma). Apa a marcipánt szereti, anya meg a csokitortát :D .

Kép
Kép
csutak33
 
 


Sziasztok!

Köszi CSUTAK, ezer hálám!!!!
De csak ilyen nyuszi jó,másmilyet ne vegyél! Barna, puha, hosszú fülű, simba van a címkéjén. Köszi szépen!

Zsófi: tényleg, bocsi Binyek ikrek! Lanyané ikreivel kevertem! :)

Barbi:
sikerült Mariann tel.számát megtalálni?

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Boldog szülinapot Daninak, Dávidnak, Jázminnak és Amirának!!

Grat Zsiginek az első lépésekhez!! 2 napja Eni is próbálkozik, de ő is még csak 1 lépésig jutott mint Áron, utána eldobja magát ;-)

A múlt éjjel nálunk is gáz volt, szerintem jön a 7. fogunk... Nappal meg hol tök jól elvan, hol meg csak kézben, és tiszta hiszti... Meg van duzzadva az ínye (megint fölül, pedig ott már 4 foga van, alul csak 2) de még nem törte át neki :roll:

Jobbulást a betegeknek meg a nyűgöskéknek :wink:

yuyu79
 
 


Yuyu! FOgügyben nálunk is ez van, alul ketttő fölül 4, de fölül jön a 7-8. már kidudorodik az inye és baromira rág, engem is... :shock:
Vendég
 


Sziasztok! Vagyunk mi, csak Málnusnak is nyűgös vagyok és egész nap anyán lógok napja volt...semmit nem tudtam csinálni tőle....

Boni, köszi-köszi a krém ötletet, mindenképpen kipróbáljuk, egyébként aki látta eddig (gyerek orvos is) azt mondta a melegtől van, csak az a fura, hogy hűvös időben sem múlik el...
Zsiginek nagy gratula az els lépésekhez :)


Nagy nagy gratula a szüli és névnaposoknak!

Vera. mit szólt Bence a meglepetéshez?

Minden nyaralónak jó nyaralást, és gyönyörű időt kívánunk!

Hétvégén mi is megyünk sátrazni a Balcsira egy hosszú hétvégére :)

Mecsi, Áron nagyon édes!

Apró, lesz még lehetőség a talira. összehozzuk :) Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás!

Mecsi, neked akartam még írni, és akit esetleg még érint. Három hete elkezdtem a 90 napost, eddig lement 4,5 kiló, úgy, hogy betartom, és csak azt eszem, amit lehet, de abból, annyit amennyi
jól esik, tehát nem koplalok! Eddig a tejem egyáltalán nem csappant, Málnus szerintem észre sem veszi, hogy fogyózok, és ami még tetszik, hogy onnan megy le, ahonnan kell, egész látványos már! Szóval ha valakinek van kedve nekiállni, akkor csak javasolni tudom!

annyi minden szerettem volna még, de most nem jut eszembe és mennem kell fürdetni....


Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Julcsi mi már 5-6 lépéssel kezdtük a járást szerdán :)

Sziszka ügyes vagy, nekem az akarat erőmmel is gond van :(

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Jó reggelt!

Szisz elismerésem! megtaláltad a recepteket amit múltkor feltettem nektek?

csajok ezt nézzétek még csak 3 napos és hogy mosolyog! Kép

Mecsi ha visszajöttünk mehetünk Lurdyba..
Vendég
 


Sziasztok!

Ma naon korán keltünk.... :lol: :oops:

Ma megyek meglesni Matyus babót!

Szisz, remélem is. Nem akarlak elkeseríteni ezzel a 90 napossal....de nekem 3 közeli rokonom, barátnőm csinálta, mind 13-15 kilót hízott és amikor abbahagyta, max. addig volt buli, amíg csinálta. A legkitartóbb is pont 90 nap alatt visszaszedte az összeset. Engem is csak ez tart vissza tőle. :roll: :? Már rég csinálnám, tényleg látványos, brutál módon, de a fejemet verném a falba, ha csak ennyit érne. :cry: Azért drukkolok, hogy beváljon, de ugye minden fogyózás orvosilag hiábavaló mozgás és végleges étrendváltás nélkül. Szóval csak ideig-óráig tart sajna. Szopi mellett meg ekkora váltás....hát nem tudom. Pedig tényleg olyan jó lenne. Sajna én pl. tipikusan olyan vagyok mint Mecsi, szülés után plusz 2 kiló volt csak rajtam, a többi azóta jött föl. :evil:

Zsófi, írtam mailt! de azt nem kérdeztem, hogy a campiban hol van Maus cipő? ma lehet, mennénk....

pusz és szép napot mindenkinek

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


köszi aprooka a lelkesítő szavakat!!!!
én tegnap nyomtattam ki és döntöttem el, hogy mostmár nekiveselkedek.
A FOGYÁS IS AGYBAN DŐL EL ELSŐSORBAN én legalábbis így gondolom...
Vendég
 


egyébként meg puszi mindenkinek 15-én jövök megint :D
Vendég
 


http://www.youtube.com/watch?v=_PHnRIn7 ... =topvideos

Jó reggelt!

Egy kis vidámság reggelre...

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 



Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 



Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Sziasztok!

90 napos diéta: én kétszer veselkedtem neki, igaz, hogy nem 60-70 kilóról indultam, hanem többről, de nekem nagyon bejött. Húgom is csinálja, aki kb. 70 kilóról indult, már ő is fogyott 1 hónapa alatt 6 kilót.

Szerintem abszolút végigcsinálható. Én először 180 napig csináltam, megszűnt a magas vérnyomásom, úgy, hogy orvosi ellenőrzés mellett abbahagyhattam a gyógyszert. Azóta sem jött vissza, pedig most megint lenne mit leadni. Akkor fél év alatt fogytam 29 kilót. Utána rögtön teherbe estem Dórival.
A második alkalommal 90 napig csináltam, 20 kilót adtam le. Utána rögtön teherbe estem Bencével.

Szerintem nem vészes a fogyókúra, vannak nagyon jó receptek hozzá a neten. Én ezt a típusú fogyikúrát jobban szeretem, mert jó, ha megmondják mit ehetek, mit egyek, a kalóriaszámolgatós, én összeállítós fajtát nem csípem.

Úgyhogy nekem csak jó tapasztalatom van vele. Persze, visszajöttek nekem is a kilók, de azért, mert terhes lettem, és onnantól kezdve nem fogyóztam. Most is neki szeretnék állni, csak egy kis akaraterőt kell összeszednem...

Boni:
nagyon édes az unokahugi! Ez a mosoly!!!

Na megyek, Bence előbb benyomott egy jókorát, nyűgös megint, egy foga van kint ugye, de az alsó másiknak és a felső egyiknek már látszik kint a vége.

Sziasztok

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


A nyaralóknak, nyaralni indulóknak jó pihenést, szép időt kívánok!

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Jo reggelt!

En is csinaltam a 90 napos dietat es nekem bejott. Kb. 10 kg-ot fogytam, de nekem annyi kellett es utana sem jott vissza (ez kb. 5 eve volt es most szules utan is visszafogytam ugyanarra a sulyra, az akkori ruhaim teljesen kenyelmesek.) En mikor letelt a 90 nap, utana meg sokaig csak gyumit reggeliztem + hetente egyszer beiktattam egy gyumolcsnapot.

Most mar eszek rendesen, edesseget is eleg sokat, de nem hizok, szerintem atallt a szervezetem. Azert a dieta mellett egy kis mozgas sem art, bar szerintem ez a babok mellett boven megvan. :)

Sziszka Laura hata is ilyen, szerintem valamelyik eteltol. En is kiprobalom ezt a kremet.

Most mennem kell, kellemes napot!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Drága Csandi, azért nem kell leharapni az ember fejét, mert le mer írni közeli tapasztalatokat.....bocsi, hogy lélegzem és zavargok....

Zsóf, majd írok inkább mailt.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


sziasztok!

Aproo, a cipőboltot pont a múlt héten néztem, hogy most átépítik, amúgy a földszinten volt, valami quick akármi... :oops:

Szisz. ügyes vagy fogyó ügyben! gratulálok a kitartásodhoz, és a mínusz kilókhoz. Andinak is sok sikert, és, aki még neki akar állni. én is ezzel a típussal fogytam 15 kilót anno. azóta már javarészt visszajött, de nem tartottam utána az előírt reggeliket, szóval ez is lehet a baj. amúgy szuper, csak tényleg oda kell figyelni a fogyi végével is, mert különben visszajöhet, úgy, mint minden más fogyónál! szóval kitartást csajok!

fogacskák növesztőinek kitartást és nyügimentesebb napokat!

ma megyünk fodrászhoz apával. gyerek hétvégén volt az én fodrászatomban, 3 mm-re nyírtam a haját! :) kis cukkancs!

sophie27
 
 


Sziasztok!

Zsófi:
tegnap elfelejtettem megköszönni Emesém köszöntését! Nagyon ari vagy és figyelmes, köszi!!

Kérünk képet kopasz Bendiről!!

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Ja, Mecsi: Téged akartalak kérdezni, hogy vigantolt hogy adod Áronnak? Azért kérdezem, mert tavaly, mikor csak nem akart kibújni Dórim foga, védőnéni mondta, hogy úgy adjam, hogy egyik nap egy cseppet a szájába, másik nap kettőt. És így váltogatni. Mert hogy a d vitamin is közrejátszik ebben. Nem tudom, hogy ettől e, de elkezdtem így adni neki, utána két hét múlva kijött a foga, egy héten belül 4, és utána is nagyon gyorsan a többi is.
Esetleg ha "beszélő" viszonyba vagy a védőnéniddel, kérdezz rá, mit gondol erről.

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


Zsófi, még mi sem köszöntük meg a 11 hós köszöntésedet, nagyon kedves tőled, hogy ilyen figyelmes vagy!

Sziszka! Azt hiszem nekünk is ilyen kiütéseink voltak!!! calcimusc-ot és fenistil gélt használtam. 3 nap alatt múlt el, de nem mentünk napra! Első nap fürödni sem tudtunk, mert talán kicsit égett.

Ritus! Nagyon gratulálok az új pocaklakóhoz, remélem nagyon sok örömöd lesz benne is és hamar feledteti veled a kezdeti nehézségeket!

Panna1! Láthattalak a pécsi kis Tescóban a gyerekruhákat nézegetni néhány napja?

Hüledezve olvasom, hogy van akinek már a hetedik foga jön, és hogy Beninek pl egyik napról a másikra kint is van, Mi lassan 1 hónapja kinlódunk az első fogunkkal, akkor már karcolt, de most is alig látszik!?

Mecsi! Elmo kipróbálva? bejött?

Mindenkinek köszönjük a jókívánságokat, azon vagyunk, hogy mielőbb meggyógyuljunk, csak ez a csepp naaagyon csíp ám, magamon is tesztelem, Marci is kap és bizony egy élmény a dolog!

Minden betegeskedőnknek jobbulást, nyarakóknak jó pihenést és szép időt!!!!!!

KépKép
koadri
 
 


SZiasztok!

Daninak boldog első szülinapot!

Csigusznak gratu a lépésekhez, Áronnak a felálláshoz!

FOgyi: Apum csinálta a 90 naposat, ő is sokat fogyott vele. 20kilót. Az viszont tuti, hogy ha utána nem figyelsz oda a kajálásra és gondolkodás nélkül eszel, visszajön belőle.
Én is próbáltam anno, de 8 napnál tovább nem bírtam. Túl aokat kell várni, ha vmit megkívánok, és pl csak 3 nap múlva ehetem. nekem sokkal jobban bejött a Norbi módszer, ott csak másnap reggelig kell várni a bűnös kajákkal. :lol:
Igen, tényleg fejben dől el a dolog, ahogy Andi írta. Nekem most az adta az utolsó löketet, hogy felpróbáltam a bikinimet, és mindenhol lóg rajtam a hájacska, narancsbőr kíséretében. Brrrrrr. :evil:Azt utálom, hogy olyan puha vagyok mint a szivacs.

Úgyhogy most nekiálltam, update-olok ezerrel, ezenkívül elkezdtem megint aerobikra járni, meg komolyan venni az úszást. nem beszélve arról, hogy ha Balcsiátúszni akarok, akkor oda kell tenni magam rendesen. A heti 4sport és odafigyelés a kajára, sztem pár hét alatt már mutatja az eredményt. Talán már így, egy hét után is látszik vmi. :?

Rékát sajna továbbra is kínozzák a fogacskák, ami főként az éjjeli órás ébredésekben nyilvánul meg. Fent kibújt már majdnem teljesen a bal kisrágó, de közben elindult a jobb oldalon is. ALul a negyedik első szinén áttörte az ínyt, de sztem azt meg sem érzi a rágók mellett. 2 napig hőemelkedése volt, kicsit megy a hasa, és nyűgöske a lelkem. És ahogy néztem még nincs vége ,mert már duzzadt alul is az ínye a kisrágóknál. :cry:
Nem tudom, mi lesz, de jövő héten nyaralunk SZalajkaligetben a bandával, remélem jól bírja majd, és jót tesz neki figyelemelterelés gyanánt a gyerektársaság.

Ha minden igaz, p-sz-V Bp-en leszünk, lehet vmi tali, de még pontosítok hogy biztos-e.

Na megyek, mert nyügi van. :cry:

panna1
 
 


Igen Adri! Asszem szombaton voltunk családilag bevásárolni. Csak férjem meg Réka biztos külön utakon jártak :lol:

panna1
 
 


Én meg jó bamba tudok lenni vásárláskor... Legközelebb szólj rám :lol:

Adri fogilag Réka már 9 kibújtnál tart, 10.egyik csücske már látszik. Kínlódik is rendesen. :(

panna1
 
 


Sziasztok!

Jju7 fvtbu7éjéLCHHHHHHHHHHíx

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Áron idekontárkodott hogy ő éhes szóval ettünk :D

Jajj lányok nagyon kivagyok , tegnap hívott egy barátnőm férje hogy kórházban vannak karamboloztak egy kamionnal. A srác jól van , de Évim bevágta a fejét sokkot kapott van egy vérömleny a fejébe és eltőrt az állkapcsa , zúzódások stb...... kocsi totálkár, gyerekülésről mondott valamit hogy kettétört , de szerencsére a gyerek nem volt velük . Zalánka is 11hónapos. A srác volt a hibás, ő vezetett most ,de napokkal ezelőtt volt valami epilepsziás rohama kapott erős gyógyszert , meg egy vizsgálat miatt nem aludhatott és így indultak haza . Tegnap óta ezzel vívódok hogy lehet valaki ennyire felelőtlen, mikor ilyen pici gyerek van. CSak azért mert nem tudja elviselni ahogy az asszony vezet. :evil: :evil: :evil: :evil:

Boni játszóházba mehetünk majd , sőt mások is jöjjenek.

Fogyókúra: ha nincs meg az akaraterő akkor hiába döntöd el fejben ! Én már sokszor eldöntöttem hogy na majd holnaptól és holnaptól ettem úgyanúgy össze vissza mindent. :( Néha meg alig eszek valamit sőt semmit leginkább. Aproo hajrá kezdjünk magunkkal valamit talán belőlünk is lesz valami :lol: :lol:

Vigantol: van hogy elfelejtem napokig adni :? :? aztán bepótoljuk néha 2cseppel , de kipróbálom ahogy írtad Szilvi. Csak igazából nem is látszik alul neki semmi , csak jobb oldalt a vámpírfognál egy duzzadt gumó és más nem , felül meg az ínyében szépen rajzolódnak a foghelyek.

Apró piros pötyik nálunk is előjöttek kezen , arcon nyakon háton ez a melegtől van , hintőporozni kell!

Mazska nagyon csinosak voltatok az esküvőn!!! Hogy áll a költözés?

Boni belinkeled megint a recis tippet lécci.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Panna óriási ötlet a kádon a falap, előveszem hátha így kicsit Áron is ülve marad :lol: :lol: Rékus is jól megnőtt már . Dinnye magot nem ette meg?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Zsófi,
Köszönjük a 11 hós köszöntést, nagyon figyelmes vagy! :D

Csutak,
Köszi, hogy rákérdeztél a lábfej dologra! Aranyos vagy! Akkor jó, hogy ezért nem kell külön tornára vinnem Virágot. Igen, nekem is mondta a Dévényes gyógytornász, hogy 'szupinált' talpú cipőt adják rá, vettünk is egyet, Supy márkát, de sajna még nagyon Virág lábára, talán őszre belenő. Addig úgy is lehet sokat mezítláb ebben a melegben. Na meg aug elején megyünk ortopédiára, kíváncsi vagyok ott mit mondanak. Majd megírom!

Mecsi,
Sajnálom a barátnődet! Szegény, nagyon szörnyű lehet! Még az a szerencse, hogy ennyivel megúszta! Szegény barátnőm férjének az apja halt meg most nemrég, szörnyű lehet, hogy várják haza, és helyette a rendőrök mennek.... :cry:

Kép
Kép
dia123
 
 


Sziasztok!

Csandi! Jó nyaralás érezzétek jól magatokat.

Fogyi: én még sosem fogyoztam, nem sikerül, ha én éhes vagyok, akkor velem nem lehet bírni, hiszti, idegbaj,... :x De a súlyom 57 és 62 között ingadozott, most 62-ön megállt, ezzel tennem kéne valamit, de diéta nuku, csak a mozgás segíthet.

És nekem is fel kell vennem fürdőruhát a hétvégén.... ez van... úgyogy kitartás a fogyózóknak.... :shock: :roll:
Vendég
 


[quote="mecsi"]
írta:
mecsi
Boni belinkeled megint a recis tippet lécci.
ezt nem értem :oops:

nagyon szomorú ez a történet! remélem barátnőd hamar rendbejön!
Vendég
 


Nem is meséltem a tegnapi mázlimról.... :lol:

írtam Nektek is, hogy leárazás van a Prince olivernél a webáruházba, na szépen rendelgettem is, 500-750-ig hosszú és rövid ujjú bodykat meg 190-ért zoknit... erre ma felhívom őket, hogy mikor mehet apa a csomagért és közlik, hogy a tegnapi nap folyamán meghülyült a rendszer és rossz/olcsóbb árakat írt ki a rendszer, de mivel így rendeltem, ezért nekem már ezen az áron adják oda. .... :D
Vendég
 


Boni semmi :oops: :oops: Irtad szisznek a receptes dolgot de közbe rátaláltam

Közbe találtam egy csomó receptet a diétához csak ki kéne írogatnom a hűtőre melyik nap mit együnk.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mecsi 2009.07.07 12:42-kor.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Kata jó kifogás a boltól , de rendesek hogy odaadták ennyiért. Én megnéztem nagyon jók voltak akcióba. :)

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


mazska azt tudtad hogy amilyen nemű gyereket vesz az ölébe a menyasszony az esküvőn, akkor valószínű olyan nemű gyereke lesz?

én a saját esküvőnkön direkt kerültem a nővérem fiának a felemelését, mert kislányra vágytam.. aztán a buli hevében a keresztfiam odarohant t hozzám és én felkaptam egy csók erejéig mert imádom.. anyukám meg apukám pedig szakadt a nevetéstől.. :oops: :lol: és fiam lett és imádom hogy fiam van! :lol:

Adri kitartás nektek!
Vendég
 


Boni én nem is tudtam erről az esküvős gyerek áldásos dologról amig a napokban nem halottam róla. Nekem is ült egy kisfiú az ölemben , meg is lett örökítve. Ha ezt tudom :lol: :lol: :lol: veszek egy lányt is az ölembe.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Vigantol: nekem azt mondta a doki, hogy csak hétköznapokon adjak neki, vagyis hete 5x este 1 csepp (este mert akkor jobban felszívódik a kalcium).

Tegnap voltam gyógyszertárban, itt nálunk még mindig akciósak a Neogranormonos popsitörlők. 1-est fizet, 3-at kap!! Tehát 695ft/3 db. Aki még nem vett, érdemes megnézni a hozzátok közeli patikába is , hátha ott is van ez az akció!

Én sem szeretnék ünneprontó lenni, régebben tanultam némi dietetikát mivel dietetikusnak készültem volna, és nagyon sok rosszat olvastam a 90 napos diétáról. Mindennap szüksége van a szervezetnek fehérjére/keményítőre/szénhidrátokra, nem szabad megvonni tőle, hanem a megfelelő arányban kell enni, de azt viszont mindennap, máskülönben vitamin illetve nyomelem hiány léphet fel, folyamatos vitaminpótlásra van szükség a kúra idején, na meg túlterheli a veséket is. Persze gyors fogyást eredményezhet, de tartós csak akkor lesz, ha tovább folytatódik a diéta (amit viszont nem szabad), máskülönben yo-yo effektus lesz belőle. Na de persze én sem szeretnék semmi vitát, csak leírtam amiket tudok róla. De sajna ez igaz legtöbb diétára is, nem csak erre. A Norbi féle módszert viszont nagyon támogatom, ott semmit sem kell megvonni magadtól, csak az időzítésre kell figyelni meg a mennyiségre, na meg a mozgás a kulcsa mindennek. De persze mindenki azt csinál amit jónak lát :wink:

Kép
Kép
dia123
 
 


Csináljunk egy közös fogyi programot ! :lol: :lol: Viccelek , de amúgy kiváncsi lennék ha mindennap ugyanazt ennék együtt kinek milyen hatást mutatna?
Talán nem rossz ötlet sziszka milyen napnál tartasz?

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


mecsi benne vagyok ha visszajöttem :o)))
Vendég
 


Lányok van egy eladó eredeti puma cipőm nyárra. Megvettem de egyszer se használtam és már nekem kicsi. Tépőzáras, lukacsos nyári szaladgálós. Vékony lábúaknak ajánlom, nem tudom mennyiért vettem tavaly , de 6000ért eladom ha valakit érdekel. Gondoltam megkérdezem,képeket itt találtok róla. :oops:
http://picasaweb.google.hu/vmmelinda/Elado#

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Ma szénhidrát napon van, holnap gyümölcs, szóval aki akar csütörtökön csatlakozhat! :D

Néhány éve én is fogyóztam már ezzel, akkor nagyon jól lefogytam, pontosan már emlékszem, de azzal, hogy heti kétszer mozogtam utána egy gramm sem jött vissza, és azért heti két mozgás belefér, pedig azt én sem tartottam be, hogy a köv. 90 napban gyümi a reggeli. Engem nagyon motivál amikor tükörbe néztem, és vékony voltam, ez elég volt ahhoz, hogy vigyázzak rá :D

Panna, ha tényleg mész Balcsit átúszni, akkor hajrá :)

Kata, tényleg mázlista vagy, én is megnéztem amikor belinkelted, de ezer ft. alatt nem találtam semmit, és mivel ennyiért adták két hete az elefániban is, így úgy döntöttem, hogy nem fizetek postaköltségek, mázlista :D

Boni, nagyon cuki az unokahugi! A recepteket megkaptam, köszönöm :)

Dia, Kata, ha megközelítőleg úgy néznék ki mint ti, akkor biztos nem is jutna eszembe fogyózni....szerintem aki sosem fogyózott, az nem is érti igazán ennek a lelki hátterét.... :oops:

Mecsi, azért nagy mázli, hogy nem velük a gyerek! Nagyon durva a sztori, jobbulást neki!

A hercegnőnk nyafi, mennem kell!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?