Megfogadtam, h megtartom magamnak a véleményemet, hiszen, ahogy nekem is, mindenkinek szíve joga a nevelés, gondoskodás, szeretés mikéntje. Most mégis leírom, amit gondolok, mert úgy érzem, nagyon káros, h újabban divat követni bizonyos nevelési, altatási, rendszabályozási nézeteket valló könyvek véleményét, inkább, mint a józan észt, a szívet, a megérzéseket, a logikát, a természethez (természeteshez) közelebb álló népeket tudását vagy akár a tudományos tényeket.
Chilike! Én személy szerint Suttogó-ellenes vagyok.
Az említett könyv iránymutatásai nem a gyereket szolgálják, hanem a felnőttek kényelmét, önzését, türelmetlenségét, időhiányát. Szerintem.
Helyette szívből ajánlom a következő 3 könyvet, amit MINDEN leendő és már működő SZÜLŐNEK kötelezővé tennék, majd a belátásukra bíznám + a megérzéseikre a folytatást.
Ezek: Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell, Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában és William Sears: Éjszakai gondoskodás című könyvek.
Véleményem szerint és tapasztalom is a környezetemben, h nagyon komoly következményei lesznek a drasztikus és kategorikus nevelésnek, főleg, h sokan szentírásként követik, nem gondolkodnak. (A Suttogóban van pár jó ötlet is, de a nyelvezete, stílusa tőlem alapból is távol áll, amit pedig néhány helyen leír és elvár egy kicsi Babától + egy szerető szülőtől az irreális.) Ha elolvasná előtte bárki a Margot Sunderland - Okosan nevelni tudni kell című könyvet, akkor soha nem tenné ki a Gyermekét azoknak a hibás nevelési módszereknek, ostoba tévhiteknek, kegyetlenségeknek, amelyeket több most divatos könyv is ír. A környezetemben senkinek nem szült jót később az említett könyvek tanácsai alapján pl. hagyd sírni a gyermeket és hasonló "okosságok" (ha elolvasná az illető, aki ezeket alkalmazza, a tudományos kutatásokkal és az agy fejlődésével kapcsolatos tényeket vagy utánajárna, mit ért, tud, igényel egy kicsi baba, aki elvileg így akarna nevelni, utána soha nem tenné).
Még egy fontos könyv, a szerzőt ismeritek, tehát bízhattok benne.
Ranschburg Jenő: Szülők lettünk. Azonos elvekkel, mint az említett 3 könyv és ellentétessel, mint a Suttogó.



























