lilla, igen, ezt én is kezdem ám észrevenni!
És nem azért, mert eddig nem láttam, egyszerűen ahogy öregszik, úgy kezd a saját apjára hasonlítani
pl. azzal, hogy iszonyat lassú, már mentálisan, képes egy egyszerű mondatot hússzor javítgatni, továbbfűzni, lényegtelen infók miatt, pl: "A múlt héten voltunk Obiban, ahol... vagyis nem a múlt héten... mikor is?... A múlt héten volt az a nagy vihar, akkor nem akkor, hanem azelőtt szerdán... nem! De igen, mégis akkor, szóval voltunk az obiban, mert elhatároztuk, hogy veszünk... mit is akartunk venni?"... stb, és ezt percekig.
Imádom, de ettől a falnak megyek, főleg, ha társaságban kezdi, és látom, hogy a többiek hirtelen lemerevednek, hogy ez most mi (tisztára, mint a Némóban a viccmesélés

).
És akkor ez csak egy idegesítő após-dolog...
Egyébként meg most kezdem átérezni, amit a védőnőm mondott, hogy mekkora felelősség fiút nevelni, hiszen a leendő feleségnek neveljük a férjét.
Úgyhogy tetszik, nem tetszik a Zuramnak (volt már erről szó, és teljesen kiakadt) bizony Döme fog nekem segíteni a konyhában, fog sütni-főzni sertepertélni, fogja takarítani a szobáját, és nem leszek ám a család cselédje!
gabka: én is így voltam a szüleimmel kapcsolatban.
Pedig nekik csak annyi a bajuk (ami a Zuramnál is, bakker, tényleg igaz, hogy a saját szüleinkkel házasodunk!!!

), hogy képtelenek a boldogságra.