Sziasztok Lányok!
Nagyon nagyon köszönöm a hiányolást, aranyosak vagytok!
Itt volt a nyár, meg itt volt "ezersokminden".
Az eltűnésemet meg úgy látom nálam mindenki jobban tudja, szóval én már meg sem szólalok, csak ennyit: Csandi, lehet békés egymás mellett élés, de annak az a feltétele, hogy nem minden 2.-3. hsz-ben szúrkálsz és célozgatsz. Ezer köszönt érte előre is!:wink:
Zsófi, Isten éltessen, Boldog névnapot!
Szisz, csini vagy és sajnálom a nyaralást. A babatalit is, mi ott voltunk nagyon közel, de majdnem kórházban kötöttünk ki. Tihanyból is haza kellett jönnünk 3 nappal előbb.
A képek miatt azért jópárszor jöttem, nagyon nagyon szépek vagytok anyucik, babucik.
Mecsi, jót nevettem, Áronnak van egy tök ugyanolyan grimasza mint Levinek, Peti meg bejön a szobába és megkérdezni, hogy mikor csináltam Prücsökről ezt a képet (a Ti egyik nyaralósoktokra....) Na, mondom, szuper, mi lesz itt ha duplázunk, már az elsőszülőttjét sem ismeri meg.
Mi jól, Levi ezerrel tép, percenként esik, mert már csak fut, a menetelés már uncsi. A két térdén augusztusra nem volt bőr
Pár hete mond egy-két szót, és onnan tuti, hogy tudatos, mert a halandzsanyelve jó mély, amikor meg baba, hinta, pülő (repülő), apa van, akkor olyan, mintha nem is ő hanem egy kislány mondaná. Tök bátortalan még.
Nálunk is nagy sláger a köldök,okos fej, kuki mutogatás, tapsi és táncolás körbeforgással.
Egy dolgot nehezen visel, ha nem mosolyognak rá vissza, akkor odaáll az illető elé és addig nyomul, rizsál, amíg be nem zsebeli a nevetést.
Szóval jókedélyű, hebrencs a tökker és még mindig nem alszunk éjjel, de evvan.
Mégegyszer köszi azoknak akik írtak itt is, meg máshol is, nagyon kedves volt Tőletek!