A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2008. augusztusi babák


Aproo, mi szerintem a délutáni összeröffenésre esélytelenek vagyunk! :( Nagyon sajnálom, de majd talán még tudunk ismételni a jó időben! Meg azért Andiékkal is taliznék még, mielőtt...

Amúgy Beni még mindig nyomja a szunyát... Levi!?!?!?!

sophie27
 
 


Mazska, sajnálom szegény Laurát. De ne aggódj, sokszor ahogy jön úgy el is tűnik a láz, nálunk volt, hogy nem is derült ki az ok. A háromnapos láz nem feltétlenül jár kiütéssel és ha lesz is, akkor is lehet, hogy csak a láz elmúltával jön ki.
Vendég
 


Már írtam e-mailt egy onkológus, szülész, nőgyógyásznak, leírva a rövid előzményeimet, hogy az én esetemben milyen módszert ajánlana, tanácsolna. Mielőtt bármit elkezdek használni, megkérdezek róla szakembert is. Zsófi, igaz, amit mondtál, de nem várhatom el a páromtól, hogy élete végéig miattam gumit használjon, ha neki nélküle sokkal jobb. Lehet részben ez vezetett idáig is, hogy neki már nem volt olyan jó velem, így egyre kevésbé kívánt, ezt azzal magyarázta, magyaráztuk, hogy már nem szeret, stb.

Kép
felicia
 
 

 
 

Sziasztok:)

Holnap Veráékkal randit beszéltünk meg a MOM Parknál 12.00 körül, a program egyelőre fakultatív, akinek van kedve csatlakozni, szóljon, vagy csörgessen meg. Környékbéliek gondolom ismét előnyben: Csandi, Csenge, Ági, Lei és még sorolhatnám....;)

puszi!

sniky
 
 


sziasztok,
nagyon hálás vagyok a megnyugtató szavaitokért, mégegyszer nagyon köszönöm!
zsófi, 3 hét múlva magyek megint dokihoz.perzse nem bánnám ha addigra sikerülne kiútálnom magamból, de doki szerint a terhesség túl jó közeg neki szóval szerinte majd csak szülés után húzódik vissza.azt olvastam róla , hogy a női nemi hormonok emelkedett száma eredményezi és pl. akinek so ilyenje van a változókorban el is búcsuzhat tőlük , mert eltünnek...

felícia, lehet a gyógyszertárban olyan tablettát kapni amit aktus eleén kell fölhelyezni a hüvelybe és az ott föloldódik és spermaölő hatású.nem is drága, kérdezősködj a patikusnál.a személyes tapasztalatom annyi, hogy eredményes esetleg a vége után ne tartózkodjon sokat ott apa micsodácskája mert csípheti az ő érzékeny végét... :roll: :oops: na ezt remélem érthetően mondtam :roll: :oops:

mehetünk mi is talizni, de reggel vért csapolnak belőlem,így majd csak utána ,ha jól is vagyok :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Most csak gyorsban. Felícia: részben igazad van pároddal kapcsolatban, de Neked miért kéne egész életedben hormonokkal vagy egyébbel tömni magad? Már megint kicsit soviniszta viselkedés ez, de hát persze, Ti tudjátok. És Neked tuti jó lesz a sex ezekkel a dolgokkal? Vagy az nem számít? A második babáig ki kéne ilyesmivel húznotok, esetleg utána meg az elkötésen nem gondolkodtatok?

Szilvia

Kép
Kép
Kép
emesedora
 
 


még nem olvastam vissza majd később most csak pár kép a mai csodálatos napról :D
Mi egész jól aludtunk, bár Katie baba jobban nyomta a szunyát , hazafelé beszuszókáltunk azért kicsit.

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Sziasztok!

Ismét eljött az én időm, végre bejelentkezek. :) Ezután már többet fogok jönni, túl vagyunk a költözésen, és netünk is van. :) Bár lassan meg munkába kell majd mennem, de majd megoldom. :) Most Pestszentlőrincen lakunk, innen azért könnyedébben mozdulunk, mint Bonyhádról.

Az utolsó oldalt tudtam nagyjából átolvasni, eszméletlen sokat írtatok!! :shock:

Nagyon drágák a képek, azért azokat mindig átfutottam, amikor zugolvastam. :)

A Mecsi által feltett képeket nézegettem az előbb, és az utolsónál elmosolyodtam, tiztára mint a felnőtt pasik... :) nagyon komoly, elképzeltem őket 20 év múlva... :D Írtó aranyos fiúkák!

Láttam, hogy Nonó is Edina is előkerültek ismét, és hogy Nonó hál'istennek jól van! :)

Megnéztem a többi tündéri képet is, de nem ma,így sajnos nem tudok mindenkit külön megemlíteni.

Pocakos anyucik is jól vannak? Már túl vagytok az első trimeszteren, ugye?

Annyi mindent szerettem volna még...de nekem a terhesség alatt tartó szenilitásom, sajnos megmaradni látszik. :D

k.a.t.i.c.a
 
 


sziasztok!

na megint gyors leszek,nagyon fáradt vagyok estére....

köszönjük az érdeklődést, Levim nem allergiás, jól van, kap sok tejterméket és semmi tünet. Poci nem fáj,de hajnalban nem alszik, napközben is csak 1x 1 órát :roll: , pedig régebben aludt 2x 1,5 órát. na mindegy.

Mecsi a taxit csak tolja,meg nyomkodja a gombokat. :lol: és táncol még a dudára is. :lol: :lol:

Levim nem marad meg a babakocsiban, bár lehet elszokott tőle és még nem jár rendesen. Kinél mennyire maradnak benne a gyerkőcök?

köszönöm a tisztítószeres válaszokat, lehet sokat és sokáig áztattam. mert azóta is áztattam és mostam és minden egyben maradt.

Belekikata köszi a kártyákat és háát az alvás...na majd mindjért írok privit, ha Apa enged még egy kicsit gépezni (dolgoznia kéne)

Sziszka ezer hála és köszönet a zenékért...lehet pofátlankodni és kérni is :oops: :lol: :oops: :lol:

Felícia azt a tabit amit írtál én már próbáltam jó volt (bár én nem használtam sokáig), de tényleg csípheti Apa fütyivégét ha benntmarad. :oops: :oops:

Betegenek jobbulást!

Regőnek pedig boldog szülinapocskát!

Utólag névnaposoknak is boldogat.
Szurkolok JázminAndiéknak is nagyon!!!
makadu
 
 


na elküldtem hátha eltűnik.

nagyon édesek a Kishapsik!!!

annyira irigylem a régi és új kismamikat a szép várandósságért, nekem ha eszembejut a terhességem, hát a hideg ráz, valszeg ezért sem szeretnék újra megbabásodni.... :cry: :cry:

Csandikám, Ti kisfiút szertnétek tesónak? Nevek már alakulnak? Yuyu nálatok?

na eldugulok jön Aptya.

jó éjt!
makadu
 
 


Nagyon édesek a kispasik a játszótéren!
- Nálunk miért nincs sose kiégve a fü a játszótereken sem? - Nekem ez olyan természetes, hogy puha zöld fü van mindenhol, idönként megjelenik a városi kertészet és lenyírja a füvet és kész.
Vendég
 


Ami a játékokat illeti, ha jól veszem ki, nagyjából spontán konkurrenciamentesen érdeklödtök a cuccos iránt. Szerintem az lesz, hogy elküldöm a pakkot Ágihoz és ö osztja el ill. zsebeli be a tökét. :) Remélem ö se érzi tehernek, hogy mindig nekem kell segítenie.
Esetleg keményborítós képeskönyvek is érdekelnek valakit? Két polcnyit gyüjtöttem össze belöle, tán abból is kéne egy kicsit lefaragnom.
Közben beszéltem a postásunkkal, elvileg jövö szerdán lenne haza fuvar és vasárnap vissza, vagyis a szétosztást szombatig jó lenne megoldani, vagy marad a borítékos sorsjegy a késön kelöknek. :)
Sziszka ha lesz etetöszék most a hétvégén, azt is postázom.
Az érdeklödöket még egyszer megkérném, hogy priviben írják meg a vágyak konkrét tárgyát árajánlattal, mert nekem lövésem sincsen, hogy mit mondjak rá. A párom szerint nagyon rossz kereskedö vagyok... :(

Laurának mielöbbi jobbulást! Pöttyök csak a láz után jönnek ki, ha egyáltalán kijönnek. Az enyémek mindig pöttymentesek voltak.

Mentem ruhákat szortírozni, azok is mennek eladósroba. Ha valakinek ezügyben is valami kínja van, most szóljon!

Barbi
Vendég
 


Hát rövid leszek mert én úgy elvagyok fáradva majd leragad a szemem. Áron még dumál a kiságyba , néha elalszik de kínlódik.

Mazska a 3napos láz után jött ki nálunk a kiütés szóval még lehet ez a bajotok . Nekünk is csak este volt magas láz , nappal csak hőemelkedés.

Kitti éjen allergiamentesség!

Niki mi holnap biztos nem megyünk 2nap rendbontás után pihenünk, meg nekünk 12kor alvásidő van :(

Katica még irj magatokról is meg dobhatnál pár képet esetleg!! :D

na megyek tenti jóéjt mindenkinek

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


jah -visszaszöktem hihi Aptya inniért ment :lol: - és mi is költözünk lassan 2-3 hét,meg a Tesómék is -most 7végén- és segíteni kell így elég keveset leszek, de igazoltan távol. vigyázzatok Magatokra!

Barbi engem is éredkelnének lehet a könyvek, ezek magyar nyelvű könyvek egyébként?
makadu
 
 


Makadu!

Zömmel "csak " képesek, vagyis univerzálisak, pl. van egy egész sorozatom állatképes könyvekböl (fotók, nem rajzolt képek), melyeket simogatni lehet, mert szörösek, tollasak, pikkelyesek. Ha meg szövegesek, akkor egy-két mondat, persze németül. Holnap megpróbálok ránézni, hogy mik is vannak tulajdonképpen.

Jó éjt!

Barbi
Vendég
 


Sziasztok!

Ha valakinek van kedve holnap, az utolsó meleg nyári napon strandolni, jöjjön velünk! Találkozó csütörtökön reggel 10 órakor a Margitszigeten, a Sport uszoda előtt!
Bocs, hogy ilyen későn szóltam :oops:

sushy
 
 


Szilvia!

Eszem ágában sincs hormonokkal vagy más káros anyaggal tömni magam, éppen ezért keresek hormonmentes megoldást, és kérdezek meg szakembert is, mielőtt bármit kipróbálnék. Páromnak csak ma beszéltem erről, ő nem várja el, hogy bármit is szedjek, ő a megszakításost alkalmazná, csak én nem bízom benne és félek, ezért keresek más megoldást. Ha kipróbálom a vény nélkül kapható, általam említett dolgokat, és nem válik be, vagy nem lesz jó velük a szex, nyilván nem fogom őket használni, és akkor majd tovább töröm a fejem. Az elkötéses, végleges sterilizációba sosem menne bele (ahogy szerintem egy pasi sem, a férfi szomszédom még a kan kutyáját sem hagyta sterilizálni, csak a szukát...), és nem is várnám el tőle. A végleges megoldást még lehet én sem fogadnám el, pedig a második baba után már lehet lenne értelme.

Kép
felicia
 
 


Sziasztok hú felpörgött a topik, én meg úgy elúsztam, hogy esélélytelen vagyok mindenre reagálni!

azért próbálkozom :oops:

Mecsi Adél a yuotube ról nagy kedvencem, mert látszik rajta milyen szeretettel és odaadással tanítják. nagyon okos . :lol: a két csaj meg vicces jókat szoktam röhögni rajtuk.
:lol:

Mazska remélem Laura csak a 3 napos vírust kapta el. nátha és egyebek? köhögés? jobbulást neki!ha gyerekek jobban lesznek persze megyünk!

Aproo Mecsi, Pöttöm, Zsófi, Lei
sajnálom,hogy kimaradtunk ebből a taliból is.. ránkjár a rúd... majd legközelebb nem veszem tervbe oszt jól kibabrálok MUrphy
:lol: jók lettek a képek, és igen évek múlva sörrel a kezükben fognak a fiúk így készülni a buliba :lol:

Szisz köszi köszi köszi a sok sok szépet! már el is feledtem mennyire szerettem gyerekkoromban Gryllusékat :lol:

CSandi örülök,hogy baby jól van, drukkolok,hogy mióma felszívódjon. barátnőmnek is volt, és felszívódott! vigyázz magatokra nagyon!

Barbi cukrászmester le a kalappal! Regőnek boldogságosat utólag is! mi is mindig kaptunk ajándékot egymás szülinapján.
tök jók ezek a játékok, én is kapok tesóméktól pont most egy csomót., tegnap hívott, lomolt veled egyet így átadom a helyet azoknak akiknek nincs tesóforrása egyébként teszen, vaterán a képkirakók 600-800 körül vannak, a dominók 1000.1200 körül.

FElicia megértem a dillemád a fogamzásgátlás terén. mi pl én, húgom, nővérem allergiásak vagyunk az óvszerben lévő anyagra így az alapból kilőve.. a fogamzásgátlótól felborult a hormonháztartásunk, a spirál mellett egy csomó ismerősöm teherbe esett, nővérem a gyógyszer mellett, pedig nem hagyta ki!! unokahugi a hüvelygyűrűt használja ami mensi től mensiig kell, viszont arra rá van írva hogy növeli a daganatos betegségek lehetőségét, a húgom most injekciót kapott szopi alatt, ami 3 hónapos védettséget nyújt, azóta is folyamatosan vérzik tőle, ez egy mellékhatás, illetve sokáig nem lehet használni, mert megnöveli a csontritkulás kockázatát , szóval mind mind cukiság! marad a megszakításos dolog tesóméknál, mi meg hol megszakítjuk hol nem, de sajnos nálunk olyan kevés az esély teherbeesni hogy egyenlőre így jó!aztán mi lesz majd később. elköttetés: hmm én képtelen lennék rá
:oops: de egy ismerősünknél állítólag most állították vissza a dolgokat, mert gyereket szeretne...

remélem sikerül mindkettőtöknek megfelelő megoldást találni azt meg még jobban,hogy együtt maradjatok!

Állatkertes képek fantasztikusak! Barbi gyerekeid továbbra is... és Beni

Katica no talán tényleg lehet veled is találkozni!

sajnos mai programot sem tudjuk bevállalni egyiket sem... ....

Szépséges szép napot mindenkinek!
Vendég
 


ja és képzeljétek a ciklusom(80 nap) beállítására elkezdtem szedni a barátcserje kapszulát, az a magas prolaktinszintet leviszi, PCo esetén is ajánlják.. és láss csodát 29 napra megjöt!!!!! éljen éljen éljen!
Vendég
 


Jo reggelt!

Tegnap voltunk a dokinal - ugy tunik, torokgyulladasa van a dragamnak. :( Kaptunk antibiotikumot, ami nem nagyon izlik Lauranak, meg masik lazcsillapitot - egyenlore meg mindig lazas, sokat alszik es etvagya sincsen. Remelem hamar tul leszunk rajta!

Jok a kepek - ha meggyogyultun egyszer mi is szivesen csatlakozunk, kocsival tolunk sem vagytok tul messzire. Mara jo talit - remelem jovo heten mar mi is tudunk menni megint.

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Katica,

Lorincen merre laktok vegul? Valamikor talalozhatnank - nem vagyunk tolete messzire es Diaek is itt laknak.

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Petra,

a Gloriett telepen bérlünk egy lakást, a Lidl mellett pont. A találkában benne vagyunk, már Diával is beszéltük egyszer. :)
Jobbulást Laurának!!

k.a.t.i.c.a
 
 


Boni, hormondolgokkal én is így állok, mint Te, csak nekem gyógyszerrel próbálják helyreállítani, most szedtem be az utolsó szemet. Majd meglátjuk. Ha nem lesz eredményes, kipróbálom amit írtál, hátha! :)

k.a.t.i.c.a
 
 


Mecsi, köszi az érdeklődést. :)
Pistike 2 napja kóstolgatja a bölcsit, napi 1 órában, úgy hogy ott vagyok még vele. Ma sírt mikor el kellett jönnünk. :) Imádja a gyerekeket. Szerintem nem lesz gond a beszokatással, de a szívem szakad meg érte már előre is. :( Majd valahogy hozzászokunk...
Amúgy minden rendben, futunk, szaladunk, pakolunk, rosszalkodunk, mint egy eleven fiú. :D Néha azért megpróbálkozik a hisztivel is, de hál istennek még nem merült bele.
Alvással még mindig hadilábon állunk. :) Remélem egyszer azért kinövi...

k.a.t.i.c.a
 
 


Katica,

OK - az tolunk 10 percre van ocsival :) Ha meggyogyult Laura majd egyeztessunk - ti mennyire vagytok rugalmasak ozleedes szempontjabol? Mikor kezdesz dolgozni?

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Sziasztok!

Mazska,
Jobbulást Laurának! Mennek a gyógy++++! :)

Katica,
Örülök, hogy sikeresen beköltöztettek és hogy tetszik Pistikének a bölcsi! Akkor majd összehozunk egy talit hamarosan!

Jók a talis képek!

Sajna nálunk Virág is beteg lett, tegnap úgy folyt az orra mint a csap meg láza is volt. Viszont mára jobb a nózi helyzet meg már nincsen láza meg jobb a kedve. Remélem nem lesz komoly! Viszont nekem sajnos a szememre húzódott ez a nyavalya, megyek is szemészetre estefelé, mert nagyon fáj meg pislogni sem kellemes. :cry: Úgy látszik most minden összejött, férjemmel is jól összevesztünk, szóval voltak már jobb napjaim is....:roll:

Kép
Kép
dia123
 
 


Viszonylag rugalmasak vagyunk, azzal nem lesz gond. :) Még egyenlőre nem dolgozok, majd attól függ Pistike hogyan boldogul a bölcsiben.

k.a.t.i.c.a
 
 


Illetéskes anyucik átment tegnap a letölthető link a képekről? sikerült letölteni ????

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Dia!

JObbulast nektek is - remelem nem lesz semmi komoly! Nektek is mennek a gyogypuszik!

Katica,

OK :) Mar elkezdted a beszoktatast?

En is jelentkezem majd ide bolcsibe, de leghamarabb jovo szeptembertol...majd meglatjuk akor hogyan lesz.

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Ez még csak kóstolgatás, a beszoktatás október elejétől kezdődik, akkor már ott is kell hagynom rövid időre.
Ha jövőre szeretnétek Laurát bölcsibe iratni, akkor jó időben kérdezzetek rá és irassátok be, hogy legyen helye.

k.a.t.i.c.a
 
 


Sziasztok!

Mecsi, letöltöttem, ezer köszönetem érte. Bocsi, hogy csak most, de Peti ügyelt, ma meg nagybevásárlás, főzés és romeltakarítás. Mivel tegnap Levi nem aludt, este meg jól kibukott, de kb. 3 perc alatt, előtte még rohangált, nevetgélt, majd összehányta az egész hálószobát, olyan hisztirohamot kapott a drágám..... :? ÁÁÁ, egyszerű eset ám a gyermek... :roll:

Boni, így van, ne adjuk fel.
Mazska, tényleg kocsival max. 20 percre vagytok, így csatlakozhatnátok a következő alkalomra. :D

Betegeskedőknek jobbulást! Ahogy olvasom, ez vmi járvány lehet, mert mindenhol mindenki beteg család, barátok, ismerősök. Lehet, hogy a jövő heti ringató, zenebölcsi és egyéb közösségi progikat ki is hagyjuk.

Zsófi, még nem telefonáltam, de ma letámadom az illetékeseket....a fent említett okokból kissé elcsúsztam a tegnapi feladatokkal....bocsi.
Ja, és én nem is hallottam Benit tegnap köhögni, elmúlt? Vagy csak kétfelé szaladgáltunk? :lol:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


CSajok VItéz László a sláger nálunk manapság :lol:
ha kel még van 3 rész.
http://www.toldacuccot.hu/letoltes?sid= ... 1-xvid.r00
Vendég
 


Tökmag alszik, jöttem.

húúúúú ma olyan hisztit levert hogy csak ámultam bámultam. csak félre irányítottam alatta a kismotort és kaptam olyan sikítós üvöltözős csapkodós hisztit hogy csak na , és mikor fel kellett jönni akkor is.
Ajajjjj hogy fogjam én ezt meg hogy ne legyen ilyen?????

Aproo nem gond csak mostanában volt hogy nem ment el levelem azééé kérdeztem!!!

Laura , Virág jobbulást kicsi manók és anyucinak is!

Én ma sima grízestésztát főztem mert nagyon lusta napom van :D

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Barbi én amondó vagyok mondj te árat mégis csak te vagy az eladó a ti szeretett játékaitok :D

Aproo én annyira szégyellem magam de mond meg Bucsek Szilvinek vagy ha olvasol Szilvi ne haragudj de amikor bemutatkoztunk még akkor se esett le ki vagy csak később, főleg igazán csak akkor amikor mondtad a tortát jáááááá de szégyellem magam ne haragudj. :oops: :oops: :oops: :oops: :shock:

Levike a fáradtságtól hányt szegényem? Legközelebb egyből a játszón kell találkoznunk vagy maradunk nálatok és akkor több időnk lesz.

Apája tegnap megvette a második távirányítót a garázskapuhoz hogy még jobban ösztönözzön a vezetésre , de hát olyan nehezen veszem rá magam pedig nagyon kéne de nem megy. Nem akarom eléggé ezt a vezetés dolgot.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


sziasztok!

Mecsi, köszi a link átjött, le is töltöttem, szuperek lettek ismét!

Aproo, semmi gond, én ma taliztam velük a sárga házban (tudod, ma volt anyatejes nap), de nem mondtam neki semmit, azt hittem, hogy már túlragoztátok, de mindegy! van még idő! Levit sajnálom! :( szegénykém!

amúgy ma nálunk sem jobb a helyzet! a sárga házból hazafelé elaludt Benim a babakocsiban, hát az kb. 25-30 perc, aztán mikor hazaértünk fel is ébredt. ebéd, utána aldi bevásárlás, de azóta sem aludt... anyós kijött ma hozzánk, most levitte sétálni, hátha, de nem fűzök hozzá nagy reményeket! :) remélem azért hányás nálunk nem lesz belőle, de, hogy nehéz esténk lesz, az tutter... :(

valahogy jobban kellene szervezni a progikat! vagy korábban kezdeni, vagy nem tudom!

Mecsi, tessék vezetgetni. jó lenne, ha többször tudnánk talizni veletek is!

Dia, Mazska, jobbulást a gyerkőcöknek! remélem, hogy hamar túl lesznek rajta! Dia, a Te szemednek is!!!

Katica, rokonék arrafelé laknak, a buszgarázs oldalán de a lidl felé. méta lakótelep! :) bölcsis kérdést mondjad nekünk folyamatosan, had eddződjön a lelkünk! :(

Boni, gratulálok a ciklusodhoz. mármint érted! :) nekem az elsmúlt két hónapban 33 napra jött meg. kedden volt a 28., kíváncsian várom, hogy mi lesz a héten, mikor jön meg, stb. köszi azért a tippet. amúgy a másik, az aviva torna, vagy mi. lehet, hogy már a múltkor is írtam róla... :roll: el kéne olvasnom a könyvet. lehet, hogy tényleg használna!

védekezés nálunk is megszakításos, egyelőre (én nem bírom az óvszert sajnos), de remélem, hogy hamarosan nem kell ilyesmivel foglalkoznunk! ;)

ja, Aproo, nem egyszerű gyerekből erre is találni, egyet minimum! :) ma a rendezvényen, amit össze szerencsétlenkedett... kész voltam, és patakokban ömlött rólam a víz! hogy ettől miért nem fogyunk!? :( amúgy a köhögés úgy néz ki, hogy napi max. 5x van, de egyre jobban van a kisember! ;)

hát kb. ezek vannak nálunk! jövő héten nekem doki. már nagyon várom, bár kicsit félek is, hogy még mindig szarok az eredményeim, és továbbra is gyógyszerezni akar a doki. de én ezt nem akarom!!! :(

Katica, Te mit szedsz!?

hiszti amúgy nálunk is megy ezerrel, főleg, ha már extra fáradt, akkor extra hiszti van! :( imádom :evil:

sophie27
 
 


Igen, sajna a fáradtságtól hányt, meg sztem bejátszott, hogy gyorsan evett és viszonylag sokat, aztán iszonyúan elkezdett sírni....

Pedig, ha vezetnél Mecsi, előbb is ki tudnám ám érni....ez motiváljon. :wink:
És sztem Bucsek nem az a sétrődős fajta! :-) Persze az meg nekem nem esett le, hogy Ti még nem taliztatok. Már nehéz lekövetni.

Zsófi, drukk holnapra a dokihoz. Remélem belevághattok újra a nagy kalandba!
Nálunk most kicsit...nem is kicsit szomorkás a helyzet. Sokat örlődtem, hogy meló vagy kistesó. Aztán az élet döntött....volna. :cry

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Aproo,

Mi tortent? Ha szabad kerdeznem...

Lauranak megint felment a laza 39-re, pedig delutan mar nem volt neki...:( Sajnos nincs tul jol...remelem hamar kilabal belole. Ma neztunk Susu-t egy kicsit, az tetszett neki. :)

Jo ejszakat!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Zsófi, akkor ha rokonlátogatóban jártok erre csörgess meg! Szívesen találkoznánk Veletek! :)
Mazska, Dia, nektek is írom a számot, és ha esetleg megkaphatom én is a tiéteket, azt nagyon megköszönném.
Én a Provera nevű bogyót kaptam, ez sárgatest, ami segíti a peteérést, és beállítja a ciklust...legalábbis remélem hogy befogja.
Már 9. hónapja rakták fel a hurkot, de nekem még az sem állította be.. evvan, ilyen típus vagyok. Kaptam 1 évet, hogy teherbe essek és kihordjam a drágámat, aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára k.a.t.i.c.a 2009.09.25 07:39-kor.

k.a.t.i.c.a
 
 


Szegény Laura! :( Jobbulást neki!!
Süsü a gyógyír? :) Ez aranyos!!

k.a.t.i.c.a
 
 


Sziasztok!

Kitti, persze, hogy lehet, csak priviben írd!!!

Katica, annyira ég a pofám :( :( :( :oops: :oops: :oops: teljesen kiment a fejemből a pénzetek, kérlek kérlek ne haragudj :( Megtennéd hogy elküldöd priviban vagy mailben a bankszámlaszámod, és elutalom legkésőbb hétfőn vagy kedden....bár, a személyes találkozó a betegség miatt sem jöhetett volna létre :(


Zsófi, annyira szoprítok, minden rendben legyen a jövő héten!

Apró, éngem is érdekelne, hogy mi történt :oops:

Boni éljen a 28 map :D

Mazska, ez azért durva! Hol tudtátok vajon összeszedni??? Jobbulást a drága kicsi Laurának!

Kép: Ványi EMO Málna

Kép

Szóval...még mindig nem szabadultunk a meg a hólyagoktól a szánkban, azaz, amíg ecsetelünk, addig nincs, és ahogy abba hagyjuk, rögtön kijön újra, a dokinő szerint ennyire legyengült szegény immunrendszere :( Kezd egy kicsit elegem lenni a dologból, ez most az 5. ecsetelő amit felírtak, ez a förtelmes lila :(

Akartam még valamit...megyek visszaolvasni!


<
sziszka78
Tolna
 
 


sziszka phologosolt próbáltátok már ? hátha jó .
Áronnak már tök szépen meggyógyult a szája.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Szilvi,

semmi gond!! :) Volt elég gondotok. Emiatt ne aggódj!! :)
Szegény Málnus, még jó hogy tűri a kiscsajszi...az étvágytalanságra, illetve a nemevésre nem mondtak semmit? Mivel lehet fokozni, elfogadtatni vele az ételt? Olyan furcsa ez, manapság már mindent tudnak gyógyítani, de a kisgyermekek kifognak az orvosokon? :(

k.a.t.i.c.a
 
 


Sziszka - nagyon cuki Málnus, így Emósan is :) Remélem hamar elmúlnak a hólyagok. Nagyon köszi a zenéket, főleg a bringásokat :) A Criticalmass nagyon jó volt, bár Emma nélkül vettünk részt benne. A fő célkitűzése most az élhetőbb város volt, azon belül is a biciklizős infrastruktúra fejlesztése, főleg a Nagykörúti bringasáv (ez minden bicajos álma). Az autósok is egész jó fejek voltak, szerintem sokan kezdenek rájönni, hogy minden ember, aki a kocsiból átül a bicóra, csökkenti a dugót.

Mazska - Emmának is torokgyulladása volt, kb. 4 napig volt durva, utána gyorsan javult. Remélem, ti is hamar kijöttök belőle.

Dia - Virág jobban van? Ugye te kérdeztél Emma új szobájáról? Szóval főleg alszik benne, de játszik is néha. Nagyon büszke rá, mindenkinek mutogatja a lámpáját, meg a szőnyegét :) És jobban alszik éjszaka, reggel 8-ig.

Sajnálom, hogy senki nem jött usziba ma, de én vagyok a hibás, túl későn írtam. Szuper volt, mi nagyon élveztük, és én jó sokat úsztam is.

A ti babáitok már mosnak fogat? Emma minden este, de még csak vízzel. Ha mi elfelejtjük, szól, és mutogat a fogkefére. Íme a bizonyíték:
Kép
Papa és Emma fogat mosnak

sushy
 
 


Anna, édes ez a fogmosós kép!! :)
Mi is mosunk fogat 8 hónapos kora óta. Mondjuk én már mertem adni fogkrémet is neki, csak kevesebbet, mint egy borsószemnyi. Gabi-t használunk, Pisti szereti. :) Biztos finom. :D

k.a.t.i.c.a
 
 


Nagyon édes Emma!
Azt akarom még elmesélni, hogy annyira durva, hogy az a férfi aki most hallt meg állítólag h1n1- ben, itt Tolna megyében szív és tüdő beteg volt, média pedig azt mondja egészséges....
Katica, most talán megjött egy kicsit az étvágya, kedvence a rizs és a főtt tészta üresen...


<
sziszka78
Tolna
 
 


sziasztok!

jajj, szegény Málnuska! de egy kis hős, hogy így bírja ezt az ecsetelős balhét! ;)

Katica, köszi a számod, mentem. az enyém harminc.négynégyegy.héthathatnyolc... ;)

fogmosás nálunk is megy néha, de inkább csak a fogkefe rágcsálása a buli! egy irinyó-pirinyó gyerekfogkrémet is teszek rá neki!

Aproo, ez most kicsit kétértelmű lett. annak is szántad? itt mind lemaradtunk valamiről? :oops: :roll:

okt. 1-én megyek csak dokihoz! jövő csütörtök, tudod, azért nem volt jó a másik progihoz. tényleg! intéztél valamit esetleg!? ;)

drága Laura, gyógyulj meg hamar, ha az segít, nézz éjjel-nappal Süsüt! ;)

Mecsi, mi volt ez a tortás sztori!? :) sajnos Szilvi nem sokszor jön errefelé :(

hát mára ennyit belőlem! jók legyetek és jó pihenést holnapig! ;)

sophie27
 
 


Az jó, legalább kalóriadús ételeket választott! Hátha helyreáll a leányka!
Média! :( Így a hír hallatán talán többen kapkodnak majd a vakcinák után...furcsa dolgok ezek.

k.a.t.i.c.a
 
 


Zsófi, köszi, mentettem. Rafkós voltál a számokkal. :)

k.a.t.i.c.a
 
 


Szisz, akkor mégis igazak lesznek azok a nagyon összeesküvés elmélet szagú dolgok!? hogy így akarják eladatni a sok szar injekciójukat nekünk!? hogy elhitetik a néppel, hogy egészséges emberek is hipp-hopp meghalhatnak ebben az influenzában? :evil:

Aproo, Péter hogy vélekedik, illetve tesóid, sógoroid, hogy vélekednek erről az oltassuk, ne oltassuk magunkat, gyerekünket kérdésről!?

sophie27
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a sok kedves jókívánságot! Virág szerencsére jobban van, még mindig szívom az orrát és sok jön belőle, de már nem annyira mint tegnap. Láza továbbra se volt ma, úgy tűnik semmi vészes. Én meg voltam szemészeten, valszínű felhúzódtak a bacik a szemre és egy kisebb árpa-szerűség jött létre, kaptam cseppet.

Mazska,
Szegény Laura! Jobbulást a kicsi betegnek!!

Sziszka,
Nem semmi ez a lila cucc! Szegény Málnus! Meddig marad lila a szája, órákig vagy hamar lejön? Hát neki is jobbulást! :(


Aproo,
Hát igen, ezek a hisztik már csak ilyenek!! Pedig ez még nem is a dackorszak!!! :shock: :)

Sushy,
Örülök, hogy tetszik neki a szobája! Nagyon aranyos a fogmosós kép! És szó szerint mossa is a fogait? Virág csak rágja a kefét...

Kép
Kép
dia123
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?