A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 júliusi babavárók


[quote="ronmay"][ írta:ronmaycolor=darkred]Bond[/color]

És fájt neki??
(Milyen jó, hogy én a kezdetektől huzigálom, mostanra már csak egy nagyon kicsi hiányzik, hogy a széle is látszodjon a makknak, szépen kitágult :arrow: mák)


A doki néni mondta azt mondta eleinte, hogy? " hááááááát le van ugyan tapadva egy kicsit a széle, de ebben a korban ez teljesen normális". (Ez nem sokkal 1 éves kora előtt volt pár hónappal).
Nem sokkal később ugyanez a duma, azzal a kiegészítéssel, hogy A-vitaminos olajjal kenegetni kéne fürdés előtt és finoman húzogatni. Ezt még elmondta pár alkalommal. Aztán amikor direkt ezzel mentem el hozzá, akkor adott egy kencét, hogy na, akkor ezzel és megmutatta, hogy mennyira húzzuk hátra, hogy be tudjuk kenni. Gondolhatod, hogy mennyire tapsolt Manó... :roll: :cry:
Innentől kezdve ezt játszottuk. Eleinte marhára nem kultiválta a dolgot, de aztán megbeszéltük, hogy ő húzhatja magának hátra, mi meg bekenjük a kenőccsel és nem akarjuk bántani. Tudjuk, hogy ez kicsit kellemetlen, de bibis a fütyi és meg kell gyógyítani. Onnantól kezdve már majdnem, hogy kérte a kencét. :o :lol: :lol:
Kb. 1 hónapja pihentettük a dolgot, mert úgy látszott, hogy okés és nem szerettem volna, ha a doki nénihez menetelkor még mindig rossz, fájó érzés lenne benne.
Én ennyire nem mertem volna hátra húzni, mint a doki, de szerencsére meglett az eredménye: ezerrel vigyorog Makk Marci. :lol: :lol: Most sem táncolt örömében, de ez sehol nem ahhoz képest, amikor a kezét gipszelték és annyira sírt szegény, hogy szó szerint folyt a haján a víz, úgy megizzadt bele. :(

Kép
Kép
200907?
 
 


[quote="ronmay"][ írta:ronmaycolor=darkred]bond[/color]

Úgy látom a havi 400 az nem mindig volt meg nektek, pedig a nagykönyvek azt írják :roll: :lol: :lol:


Finoman fogalmazva... :roll: De makk egészségesek. :wink:

Kép
Kép
200907?
 
 


Te boo! :)

Én most nem kivetítek, de nálatok nincs esetleg Zsirinek is letapadva a nyelve? :roll: :?:

Kép
Kép
200907?
 
 

 
 

Sziasztok.

Vagyok, visszaolvasás még mindig nem megy. :(
Viszont hétfőtől képben próbálok lenni.

Gabi1: mikor is jöttök Sárvárra? Remélem nem késtük le a nagy betegeskedésben! Infót köszi. A szopi közben olvasást próbáltuk-próbáljuk. A Nórival kettesben csak én nem nagyon megy. Apa 7-16 között dolgozik, este állatokat etet, és most még egy íjjászversenyre is készül, így gyakorlatilag egyedül vagyok egész nap a gyerekekkel. Legnehezebb az esti vacsoráztatás-fürdetés-altatás. Valamelyik nap ismét a szembeszomszéd segítségére szorultam, mert a Vica annyira sírt, képtelenség volt letenni (vagy csak megállni vele), Nócinak viszont muszáj volt hajat mosni.
De azért igyekszem többet foglalkozni a naggyal.
Ami nem könnyít a helyzeten: Vivi se nagyon jön mostanában: udvaroltat magának. 5 hét után kijött: jött vele a srác is (apa este szépen hazaszállította :twisted: ). Másnap szinte folyton telefonoztak: a Nóri üvöltözött, csapkodott, hogy vele foglalkozzon a Vivien.

Bond: adatokat összevetettem. Most kérek fényképes összehasonlítást is, mert az agyamnak csak az a fele működőképes, amivel a képeket tudom összevetni.

Ancsurti: Macikávé :Nyami!!!!! Holnap tuti veszek.
Ha küldessz priviben egy címet, szivesen postázok is 1-2 dobozzal.

Sillia: Már itt is a műtét ideje?????? :? Szurkolok neked, hogy minden okés legyen, jól sikerüljön a beavatkozás, és az otthoniak is kibírják. Azt nem próbáltad megbeszélni a dokival, hogy Szöcsi is helyet kaphasson a közeledben?
Másik beavatkozásra van már időpontod?
A szopival kapcsolatosan az jutott eszembe, mikor Vica 5 napos volt, 1 napig az istenért se akarta bekapni a cicit. Rá se kapott, és ha beleerőltettem a szájába, láthatóan hányingere lett. Már együtt bőgtünk.
Aznap jöhettünk haza a kórházból, és volt egy csecsemősnéni, aki végtelen türelemmel pakolta minden szopinál vissza Vicának a cicit.
Szerencsére másnap már csak egyszer próbálkozott, és megoldódott a gondunk.

Norka: Nócinak még születésekor a kórházban vágta fel a doktornéni (de jó alaposan :roll: )

Boo: a velünk együttélő állatok nagyon hasonlóan tudnak viselkedni, érezni az emberekhez. És sokszor látszik az "arcukon" a bánatuk.

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Találka

Sajnálom, hogy nem tudunk menni. :cry: :cry: :cry:

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Kép sziasztok :)
Kép a pelenkaevő verseny abszolút győztese..
Kép vegyél máár kiiiii !!!
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:25-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Bond:Pénteken fotózásra megyünk.Gyerekek,apa,anya.10-12 között.Nekem jobb lenne a jövő hét hétfő,szerda,csüt,péntek.De szívesen csatlakozom valamennyi időre bármikor is legyen. :D

Orsi:Tavasszal Kecskeméten?Odaszervezünk egy talit.Jó kis kirándulás lenne.Aztán Hgabiék felé is egyet.Bejárjuk az egész országot.Igazi Baba(me)net lesz. :lol:
Vendég
 


Tabati:Tényleg csúcs vagy 100-on. :D

Lóci cuki,meg a sok-sok baba,az előző oldalon.Felsorolni fejből nem megy,elnézést a szüleiktől... :roll:

Csajok alszanak,betegség elmúlt.
Vendég
 


ancsurti

A hajtekergetős szopis kép: csúúúcs :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:25-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Ronmay

Ez ugyan nem video, de szerintem elég részletes..

(Ha már régebben valaki linkelte bocsánka..)

http://www.lll.hu/node/9
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:27-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


katy76: Városliget, hétköznap (vasárnap 10-11)
nyuszi81: Kopaszi-gát, hétköznap
boo: Városliget, hétköznap (vasárnap)
kicsidodi: Városliget, hétköznap
csibe83: mindegy hol hétköznap,
kispiskóta: Városliget, MIKOR???
tabati: kedd kivételével hétköznap, délelőtt vagy kora délután
Kopaszi-gát: szombat

Jelen állás szerint sokkal inkább a hétköznap a nyerő. Így mivel ma már szerda van péntekre van értelme kitűzni a dátumot.
Légyszi most már mondjatok konkrét időpontokat is illetve aki meg nem tette, az írja meg, hogy a Városliget vagy a Kopaszi-gát a nyerő nála. (16-19 fok várható, záporokkal)



hendegabi! :)

Itt az összehasonlítás:

Manó pont ugyanebben a korában:

Kép Kép

Hugi:

Kép Kép

Uccsó képhez kérdés. Amikor először kijött a véncsoroszlyadoktornéni, akkor megállapította, hogy Huginak még kicsit kényszertartásos a lába attól hogy "X" alakban fűzik össze odabent. Azért tettem fel ezt, mert néha annyira görbén tarja (tisztára mint egy halfilé vagy patiszon szelet :roll: :roll: :oops: :lol: :lol: ), amikor befeszíti. A lábfejét tudom masszírozás közben kicsit kifelé forgatni, nade az egész lábát. Nektek kinéz így? :?:

Kép
Kép
200907?
 
 


Köszönjük!

Ancsurti
Várjuk a tök-ruhás Hangáról a képet :lol: :wink:

Nyuszi
Szépek vagytok! Jó a frizurád!

Boo
Gyerekből nem csináltunk hülyét! Egy barátunktól kaptuk ezt a plüss-zsákot... olyan kukac-jelmez... :lol: :wink:
Zsiri nagyon édes :lol:
Iringó simán viselte a Debrecen-Sopron távot :wink:

Norka
Mennyi minden történik nálatok... :?

Ronmay
Fejés előtt nem próbáltad meg kicsit melegíteni a melled? (pl. meleg zuhany)

Bond
Manó nem semmi kiskrapek :lol:
Szép gyerekeid vannak! És egyáltalán nem soványak...

Merion
Nagyon szép Míra is :lol: :lol: :lol:

Dodi
Iringó is izzad szopi közben :wink:

Sillia
Lóci :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


bond

Lócinak nem halszeletes a lába viszont még mindig nagyrészt ökölbe szorítva tartja a kezét..
És hasontámaszkodni sem tud. Hanyattfordulni viszont igen.

Szerintem amint megtanul Hugi ülni kiegyenesedik az a lábacska.
De egyébként így a képen nem is látszik görbének.


Boo

Annyira akartam egy olyan szájbiggyesztős képet csinálni, de nekem sosem sikerül :(
Vendég
 


Sillia!
Lóci nagyon aranyos, nekem nagy kedvencem! :wink: Olyan komoly, értelmes a tekintete, nagyon szeretem nézni a képeit!

Bond!
Én ezt a hetet tuti kihagyom, mert péntektől jó szar időt mondanak.

Kép
katy76
 
 


sillia! :)

Hugi meg fordul a hátára... :lol: :lol: :lol: :lol:
Alapból nem görbül, csak amikor így ezerrel befeszíti.

Kép
Kép
200907?
 
 


nyuszi81: Kopaszi-gát, hétköznap
boo: Városliget, hétköznap (vasárnap)
kicsidodi: Városliget, hétköznap
csibe83: mindegy hol hétköznap,
kispiskóta: Városliget, MIKOR???
tabati: kedd kivételével hétköznap, délelőtt vagy kora délután
8) Kopaszi-gát: szombat

Jelen állás szerint sokkal inkább a hétköznap a nyerő. Így mivel ma már szerda van péntekre van értelme kitűzni a dátumot.
Légyszi most már mondjatok konkrét időpontokat is illetve aki meg nem tette, az írja meg, hogy a Városliget vagy a Kopaszi-gát a nyerő nála. (16-19 fok várható, záporokkal)

Kép
Kép
200907?
 
 


jövőhét, városliget

Kép
Kép
tabati
 
 


nyuszi81: Kopaszi-gát, hétköznap
boo: Városliget, hétköznap (vasárnap)
kicsidodi: Városliget, hétköznap
csibe83: mindegy hol hétköznap,
kispiskóta: Városliget, MIKOR???

Jelen állás szerint sokkal inkább a hétköznap a nyerő. Így mivel ma már szerda van péntekre van értelme kitűzni a dátumot.
Légyszi most már mondjatok konkrét időpontokat is illetve aki meg nem tette, az írja meg, hogy a Városliget vagy a Kopaszi-gát a nyerő nála. (16-19 fok várható, záporokkal)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2009.10.07 21:24-kor.

Kép
Kép
200907?
 
 


Most olvasgattam utána mit is fognak velem csinálni..

"eljárás a conisatio+fractionalt curette: a klasszikus conisationak (mint a hogy a neve is mutatja) pont az a lényege, hogy nagy valószínűséggel ha van is (akár rosszindulatú elváltozás), akkor az bele fog kerülni a kimetszett kúp (conus) alakú területbe, és így a szövettani vizsgálattal diagnosztizálható, illetve a fractionalt curette során veszünk nyálkahártya-kaparékot a méhnyak nyakcsatornájából, és a méh üregéből is. Ezen 3 helyről vett minta (conisatum, nyakcsatorna-kaparék, méhkaparék) szövettani feldolgozása során, ha van rosszindulatú elváltozás.."

Azaz amellett hogy csonkolják a méhszájat még ki is kaparnak.
Remek. Csak legalább legyen rendben minden a szövettannál.
Azt olvastam ha a szövettan O.K. akkor ez az eljárás diagnosztika és terápia egyben.
Vendég
 


sillia! :)

"a fractionalt curette során veszünk nyálkahártya-kaparékot a méhnyak nyakcsatornájából"
Ööööööö...ez most csonkolást jelent? :roll: :roll: :roll: :?:

Kép
Kép
200907?
 
 


Nem, az a kaparást jelenti. A conisatio jelent egy kúp alakú kimetszést. Van ahol csonkolásnak írják, azért a kimetszés barátságosabb szó.
Összességében mindegy is, mindenképpen rosszul hangzik. :cry:
Vendég
 


Mindenki lefeküdt és alszik :shock:

Ma este hamar ráugrott a pizsama a családra. Csak én gubbasztok itt és olvasgatok.

Kép
Vendég
 


iringó! :)

Köszi. :) De azért lássuk be, hogy Manó nem túl dagi az összes 10 kilójával :wink: :

Kép

(Ehhez képest asszem merionnak van 8 kilós babája MOST...) :roll: :roll: :roll: :shock:

Hugi egyelőre jobban nyomatja. Majd kiderül...

Kép
Kép
200907?
 
 


sillia! :)

Nem néztem utána, bocs. :roll: (Mostanában olya lusti vagyok ilyenekben. :roll: :roll: :oops: :oops: :o :o :?: )

Kép
Kép
200907?
 
 


Bocsi az előbbi kurta hozzászólásomért, de Noé épp extra nyügi volt, erre futotta... :roll:

Tali!

007!

Én írtam, hogy nekem a Városliget lenne jobb. a többit már látom leírtad. Erre a hétre már van egy másik topictalim, pont péntekre, és mit tesz Isten a Kopaszi- gáthoz. :lol: Az a helyzet, hogy a kenguruzással még mindig hadilábon állok, mióta nem fektetve hordom (úgy már nem jó, mert lelóg Noé csípője, ahol nincs merevítés) Vagy megszokta a fektetett pózt, vagy a mozgékonysága miatt nem viseli, ha rendes kenguru pózban cipelem. Kicsit lazítottam rajta, így egy fokkal jobban tűri, de leülni nem tudok vele, mert üvölt, és lépcsőzni is nehezen, ugyanis a lába szinte a térdemig lóg, olyan lent hordom. az már nem is számít, hogy nekem is kényelmesebb lenne feljebb, de az neki szorosnak tűnik... :roll: Nem tudom, hogy a kenguruval van baj, vagy Noé nem viselne el egyetlen hasonló hordozót sem. Babakocsival meg nem is tudok vonatra szállni, és Pesten sem minden busz alacsonypadlós ugyebár... :roll: Ma rövid séta volt a közelben, holnap egy kicsit távolabb megyünk...meglátom mi lesz...

Kép
Kép
tabati
 
 


tabati! :)

Akkor majd kérünk szépen megerősítést vagy cáfolást a gáttal kapcsolatban. :wink: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


Liligabi

Rendes vagy, hogy gondoltál Ránk, akkor tavasszal Kecskeméten :wink: .


Köszi annak is, aki szabaddá tette volna magát hétvégén miattunk.
Apa szarul van, hogy nem megyünk, mert így az anyjával kell menni vidékre temetőbe.

Bond

Ne légy lusti :roll: :lol:

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


orsi777! :)

Innen üzenem Apának, hogy ne szomorkodjon. Majd Húsvét táján lemegyünk és kollektíven megkeressük a tojásait. Jó? :wink: :oops: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
200907?
 
 


Oké elmondtam neki.
Ancsurti kedvéért a Kopaszi Gátra még elmegyünk, ha hazajön Kanadából.
Ez állítólag a Kopaszi Gáton készült ( mellesleg ez a kedvenc reklámom+a biciklis :P ) :
http://www.nincsde.hu/kampanyanyagok/id/6

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Bond:Ne aggódj,hogy a kisfiad 10 kg,a Lili 13 és 3,5 éves elmúlt.1 évesen volt 8,5 kg,2 évesen 10,3 évesen 13,és még mindig annyi.Néha 13,5 vagy 14,de ez nyáron volt,fagyizott,chipsezett,sütizett velem.Már nem járunk cukiba,megint 13.Meg az oviban nem eszik annyit,mint itthon. :D

Én is írtam,hogy Kopaszi-gát,és vagy szombat du,vagy vasárnap du.De jobb a hétköznap... :roll: És igazából a Városliget sincs nekem messze.Előbbi kb 10 perc kocsival,utóbbi meg 20. :lol: Úgyhogy mindegy is hogy hol lesz,tuti ott leszünk.

Orsi:Én nagy kirándulós vagyok,szívesen elmegyek a csajokkal.Valaki bizti csatlakozik majd hozzánk. :D
Vendég
 


Bond

Én 19 kg voltam, mikor 1. osztályba mentem, teljesen egészségesen :roll: .

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:27-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


orsi777! :)

Igen, ezt én is szeretem. :lol: :lol:

Nem aggódok Manó súlya miatt. :wink: Rajtam kívűl viszont mindenki más igen. :?


lilisgabi! :)

Ezt a hetet tekintve a péntek jött ki a Városligetben mint lehető legjobb alkalom. Legalábis, ha jól sakkoztam. :roll: :roll: :roll:
Ha gondolja valaki, akkor szívesen átadom neki a (le)bonyolítás lehetőségét, mivel én nem megyek.



A South Park kapcsán jutott eszembe pár szám, amit szeretek (az elsőt leszámítva nem kifejzetten andalítóak :roll: ):

http://www.youtube.com/watch?v=xxn-fz9mjo4

http://www.youtube.com/watch?v=rpRiSb_Ir-s

http://www.youtube.com/watch?v=P64tGhSBEUM&feature=fvst

http://www.youtube.com/watch?v=z-CHEnJ7gnc

Kép
Kép
200907?
 
 


Na, akkor egy utolsó verzió mára:

nyuszi81: Kopaszi-gát, hétköznap
kicsidodi: Városliget, hétköznap
csibe83: mindegy hol hétköznap,
kispiskóta: Városliget, MIKOR???

(Kezdem elveszíteni a fonalat, áááááááááááááááááá!!!!!!!! :x :( )

Jelen állás szerint sokkal inkább a hétköznap a nyerő. Így mivel ma már csütörtük van péntekre van értelme kitűzni a dátumot.
Légyszi most már mondjatok konkrét időpontokat is illetve aki meg nem tette, az írja meg, hogy a Városliget vagy a Kopaszi-gát a nyerő nála. (16-19 fok várható, záporokkal)

Kép
Kép
200907?
 
 


Bond

Nem csodálom, néztél már az órára? Én megyek is aludni. Szép álmokat mindenkinek :P

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Odettnek boldog 3. hónapos hófordulót! :D
Pénteken családi fotózásra megyünk,12-ig tart,mikor lesz a tali? :roll:
Jó éjt!Holnap jövök...
Vendég
 


Sziasztok!

Tegnap nem volt net se tv valami karbantartás miatt,de nem gáz,mert a gyerek csinálta nekünk a műsort :lol: Fél 11 után aludt el,addig mintha felcserélte volna a nappalt az estével,dumált a körforgójához(pedig nem is volt bekapcsolva),röhögött,de nem akart bealudni,aztán megint rátettem cicire és fél 11-kor durmolt,de fél 3-kor megint fent volt. Nem tudom,de nekünk még nem nagyon megy a hajnali 4-ig,5-ig alvás,pedig próbálom kitolni az utolsó etetést,mégis 3körül legkésőbb felébred és utána 3 óra múlva megint :cry:

Bond! Mivel én kocsival megyek,mindegy hol Városliget vagy Kopaszi-gát,de jövő héten tényleg sz@r idő lesz már,úgyhogy lehet,hogy tényleg be kellene vonulnunk valahová.

KépKép
KépKép
nyuszi81
 
 


Jó reggelt!

Megint másfél óránként keltünk éjjel :?
Lóci olyan szuszogva veszi a levegőt meg köhécsel alvás közben. Remélem nem lesz beteg :(
Amikor szopizni kezd kitisztul az orrocskája, a szuszogásból szörcsögés lesz aztán már semmi baj.

Boo

Vasárnap délután kell befeküdnöm és hétfőn reggel lesz a műtét.

Már nem emlékszem ki kérdezte :oops: (talán Dodi):
nem fekete a hajam, csak a vaku miatt látszott úgy.

Bond

Én is hozzájárulok a testsúly adatokhoz:
Dalma 13 évesen volt 40 kg :shock:
És most, 18 évesen 50kg a 170 centijéhez.
Vendég
 


Sziasztok! :)

Csajok! Nagyon gáz lenne, ha megkérnélek titeket, hogy valaki vegye át tőlem a dolgokat? :roll: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: Úgy tűnik, hogy mindannyian kocsival mentek, így gyakorlatilag mindegy, hogy hol találkoztok. Fedett helyett vagy játszóházat nem ismerek, érdemben nem tudok sem hozzátenni, sem hozzászólni. :roll:
Viszont 15-22 fokot és záporokat mond holnapra.

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok!

Megjártam a kórházat, ahol csak beszélgettünk:
-ugyanis nem piros a mellem, s a csomó is borsó méretű(kérdésem az volt akkor várjam meg míg az lesz és akkor jöjjek viszza?-válasz:nem)
-cserélgessem a pózt :arrow: igen, de a pózcserétől nem tudja mindig bekapni jól a cicit, illetve én is húzom egy kicsit :arrow: fáj a bimbóm :evil: :evil: :evil:
-egy mellből szoptassak, ha éhes addig szoptassak egy mellből míg nem lesz az :arrow: lehet ez 1,5 óra :arrow: király, most álltam be a 1,5 óráról 30 percre, most kezdhetem előről :arrow: na ezt én nem!
Próba:
-este egy cici, oké :arrow: 21,15 kor irány alvás(kicsi dünyi volt) :arrow: 23,30 kor kelés :arrow: éhes :arrow: egy cici megint
4-kor kelés :arrow: egy cici :arrow: 5 kor kelés :arrow: egy cici :evil: :evil:
Elegem lett ebből, látszik hogy kevés neki az egy cici, szal leszarom, majd ha kész lász rá a csöcsöm, meg a fiam hogy egyből egyen akkor egyből eszik :arrow: ENGEM EZ NEM ÉRDEKEL! :x :x
Indok miért etessek egy ciciből:
-nem marad pangó tej, na de mondom ha meg ki se szopja akkor az ott mi csoda 6 órán keresztül...??
-Ja és mára elmúlt minden feszülés keményedés csomó..

Frankó, csak most meg bimbóvédővel is fáj a bimbóm, úgyhogy nagyon kell figyelnem :arrow: azért kenem

Sillia

Köszi a tippet, ezt már néztem ezt az oldalt, én próbáltam így is, de lehet béna vagyok nekem nem jött semmi. :roll:

Ja és amit elfelejtettem, azt mondták még ne fejjek, mert az egy ördögi kör nem fogom tudni abbahagyni, s mivel nekem nem jön semmi akkor beállt már. Mondom oké de akkor miért kell erőltetnem az egy cicit????? :roll: :evil: :evil:

KépKép

KépKép
ronmay
 
 


Kép :)
Vendég
 


Sziasztok.

Tegnap elfeledtem írni: nekem is nagyon tetszett a kis kukacka Iringó.
De Lóci, Miron, és a többi baba is nagyon aranyos.

Bond: nekem a képek alapján egyik gyermeked se tűnik kórosan soványnak. Igazad van, ha nem emészted rajt magad. Vékonykák, de mint ahogy sógornőd példája mutatja, nem ők az egyetlenek a családban.

Lilisgabi: én támogatok mindennemű találkozót, amit errefelé terveztek. És mivel erősen Magyar Tenger párti vagyok: miért ne lehetne jövő nyáron egy talcsi a Balcsin? :lol:

Tegnap volt Nóci először oviba. Kicsit féltem, mert reggel nagyon nehezen vált el tőlem, de nagyjából okés volt a napja.
Óvónéninek egyszer adta csak elő, amit velem szinte minden nap eljátszik 5-6-szor.
Állítólag csak annyit mondott neki az óvónéni, hogy nem jól mosta meg az arcát, menjen vissza, mossa meg még egyszer.
Erre az én lányom hatalmas ordításban tört ki krokodilkönnyeket hullatva: de ő már mosakodott.
Ma beszélek egy pszichológussal (először csak velem akart találkozni). Kiváncsi vagyok, mit mond, mit javasol.

Mindenkinek szép napot kívánok.
Jók legyetek.

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Lilisgabi köszi :lol: :lol: :lol:
Hogy eltelt az idő nem?

Sillia

Remélem vasárnapig jobban lesz Lóci.

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Balatoni találka nem hangzik rosszul, Silliának is közel lenne.
Mi lehet, hogy jövő hétvégén megyünk Zamárdiba, attól függ, milyen idő lesz.

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Bond,

Az én 15 hetes Mírám 5,5 kg...nem az enyém az óriásbébi... :lol: :roll:

merion

Lilypie Third Birthday tickers
merion
 
 


merion! :)

Látszik, hogy, mostanában tényleg lusti vagyok utána nézni a dolgoknak éz emlékezetem meg benne hagy a cserben. :roll: :roll: :roll: :oops: :?

A lényeg a lényeg, hogy egyik gyerekem sem "eminens" ebből a szempontból, de egészségesek és ezért nem idegesítem magam miatta. :wink:


Csajok!
Nálatok az oltás otán csökkent az étvágya a gyerkőcöknek? Úgy értem, hogy Hugi - szerintem - továbbra is megeszi a magáét, csak épp nem szól, hogy éhes. Éjjel is volt egy ilyen. Legalábbis azt hiszem. Mert elég mélyen aludtam :oops: és ő meg nem túl hangos, mint tapasztalhattuk. :roll: Általában arra kelek fel, hogy már megint beakadt valahová és csak nyüszög vagy a csörgője zörög, de most mintha kimaradt volna egy. Vagy csak én nem ébredtem fel rá? :oops: :oops: :roll: :?:
Ma délelőtt is kihagyott egy kajázást (ugyanazt, amit tegnap is), de aztán a többi menetrenszerűen megvolt, az éjjelit leszámítva. Szeretném tartani az eddigieket, mert az étvágya megvan hozzá.
Amúgy jókedélyű, nem lázas, semmi különleges.

(Manó itt ül mellettem, megint rászóltam valamiért. Reakció: felnéz a plafonra, azaz most ő nincs itt. De most megszólal: én csak nézek. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: )

Kép
Kép
200907?
 
 


A kimaradt szopi után kajálás a követkeő képpen nézett ki.
(Ránézek már erre a gyerekre, hogy mi van vele :o ) Hugi alszik, de felébred, amikor bemegyek. Köszöni jól van, nem tűnik úgy, mint aki éhes. Mindenesetre gyorsan teletömöm a száját cicivel, nehogy felsírja Manót, aki a másik szobában alszik. Egyszer csak érzem, hogy valami nedves. (Mi a franc!? Basszus! Csak tudnám mire jó ez a hülye melltartó betét, ha mindig elmozdul. Most is, hol a francban van!??? Még a pólóm is tiszta tej. :evil: :evil: :evil: :evil: Mi a francot csináljak? :x :x :x Gyorsan fejni kéne, mert tiszta csomó az egész. De Hugi az ölemben van és felveri Manót, ha elveszem tőle. :roll: :? Akkor kivonulok így a konyhába és gyorsan fejek egy kicsit.) S lőn. Hugit egy párnán cipelem úgy, hogy közben végig szopizik illetve köpdösi ki a cicit. (Te most szórakozol vagy büfizni kell? :? :? )
Naná, hogy az összes ajtó zárva van és jóóóóóóó nehéz lenyomni a kilincset. Úgyhogy egyszerre tartom kezemben a gyereket miközben szopiztatom és az összes kilómat belevetve igyekszem könyökkel kinyitni az ajtókat. Végre kiérek a konyhába, na akkor fejjünk, egy kézzel is összeszerelem majd a mellszívót anélkül, hogy letenném. Az ötlet nem rossz, csak épp csatlakoztatható cumisüvegem nincs hozzá. :x :x :x :x :x :x :x :x (Ááááááááááááá!!! Most a túrót csináljak!??? Hogy fejjem le? Mindegy, veszek egy poharat és alátartom.) Ülök a széken egyik mellemet a gyerek szájába próbálom a lehető legjobb találati aránnyal belelógatni, csakhogy ő arra kíváncsi, hogy mit csinálok a másik végén. (Szerinted mit? A poharat próbálom betenni a lábaid közé, maradj már nyugton. :? Várjál! megpróbállak felvenni, hogy büfizzél és közben kézzel fejek. Ha emlékeznék rá...) Gyereket a vállamhoz szorítom az egyik karommal, miközben a pohár fölé hajolva gyürmölöm a másik mellem. Időnként kileng a gyerek, mint az inga, de nem gáz. (Na, akkor nézzük meg, hogy mennyi jött le. Csak ennyi!???? :shock: :shock: :x :x :x hopp megvagy! Na, akkor irány vissza szopizni.) Hugi kajál, de mégiscsak jó lenne a másikból is fejni. :roll: (Megvan! Leteszlek a konyha asztalra és majd úgy fejek. Legalább büfizel közben) Gyerek ott hever én a pohárba dolgozm a vizslafüllel. (Legalább ennyi előnye van. :) Mégse. Az oldala mindig kikéredzkedik. :? :? Biztos jól nézünk ki, Hugi. Remélem, senki nem néz minket a szomszéd ház kertjéből... :roll: :roll: :oops: :oops: :oops: )
Gyerek kezd a pohár felé araszolni. (Ne rúgd le Manó kakóját!!! Inkább felveszlek) Újra a széken ülünk, egyik cicim a gyerek szájában, a lába közt pedig az állammal próbálom tartani a poharat, hogy egy kézzel fejjek bele valamennyit. (A francba, nem lesz így jó. Gyere, feküdj vissza az asztalra) Újra nekiállok két kézzel dolgozni. Jön, de megállípítom, hogy nem fogom lealázni tabatit 100-on. :? :lol: (Na gyere, üljünk vissza, már jobb valamivel) Az ötlet nem volt rossz. Kár, hogy a hirtelen mozdulattól majdnem dobtam egy hátast, kezemben a gyerekkel... :oops: :oops: :oops: :roll: :roll: (Huhhh, ezt megúsztam! :roll: ) (BASSZUS, DE HÜLYE VAGYOK!!!! ITT VAN KINT AZ EGYIK CUMISÜVEG, CSAK ELTAKARTA MANÓ ELŐKÉJE. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) :x :x :x :x :x :x :x :x :x :x :x :x
Ezen a ponton feléredt Manó, így véget ért a bénázásom, nyugodtam tudtam fejni is és szopztatni is.

Hogy miért nem Hugit tettem inkább mellre a fejés helyett? :?: Mert úgy be volt csomósodva, hogy egyrészt képtelenség lett volna a szájába vennie másrészt, ha sikerül is, akkor a harmadik szívás után egész egyszerűen oda lesz minden ereje anélkül, hogy kajált volna.

Kép
Kép
200907?
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?