A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 júliusi babavárók


Lilisgabi!

Örülök, hogy az "ötletem" bekerült a füzetedbe 8) :D . Persze ez később jelenthetne igazi probémát....

Bond!

Hogy a te szavaiddal éljek: Was ist das kutykurutty?! :shock: :lol: :lol: :lol:

Ááá, Töttössyné (sz ominózus tanár) órájára már eszünkbe sem jutott "úgy" menni, gond akkor volt, ha elcsípett minket a folyóson. Olyankor veszettül próbáltuk kerülni a tekintetét :roll: :lol: . Mondjuk valójában örültem is, ha be-beszólogatott, mert csak azoknál csinálta, akit szeretett. és bár én gimiben rengeteget lógtam, de az ő tárgyait szerettem és vágtam is, így ő is szeretett azt hiszem :wink: .
Ha meg mégis elkapott a folyósón egy-egy mélyebb dekoltázsért, akkor nem győztünk pironkodni, és kerítettünk egy pulcsit, de volt olyan is, hogy az egyik csajnak nem volt mit felvenni, annak adott egy biztosítótűt, hogy kicsit összébbtűzze a felsőjét :lol: .
Ő is teljesen ilyen, hogy a puszta lényével tiszteletet tudott kivívni. Volt olyan, hogy órán kitört a sarka, mi meg csak síri csöndben ültünk és meredten nztünk. Erre ő: Na jól van, szolidan ér röhögni. Hát röhögtünk :lol: .

"kékesfehéret"
Mármint világoskékre gondolsz? :roll: :twisted: :lol: . Mit menőzöl? Azt hitted új színt fedeztél fel, mi? :twisted: :lol: :lol: :lol: :lol:

Hugi élőben is pont így sír: kép van, hang nincs :wink: :lol: .

Agi125r!

Hugi valóban sír, de erre csak a mimikájából jöhetsz rá, vagy ha síri csendben nagyon figyelsz :lol: . Hihetetlen :shock: ! Tényleg olyan, mintha le lenne halkítv a gyerek :shock: :lol: ! Kérdeztem Bondot, de nem árulta el, hol lehet ezt szabályozni, pedig időnként én is lejjebb halkítanám a fiamat :roll: :lol: .


Katy!

Nagyon jók a képek, főleg a "nyelves" :lol: :lol: :lol: . Az én fiam annyit tud "ilyesmikből", hogy ha mondom, hogy "Eeeh", akkor nagyokat vigyorog és mondja, hogy "eeeh, eeeh". Nagyon édi :D !

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Dodi!
Köszi. :wink:
Igen, a beszélgetős "tükörjátékot" is nagyon szeretjük (szerintem ő is :D )

És a legeslegújabb:
Csiklandós, erre tegnap este jöttünk rá. Már ment volna a kádba, amikor Apa még adott a nyaka és a cicije közé egy nagy puszit és olyan nagyon elkezdett nevetni (így: he-he, hehe-hehe), megzabáltuk! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Erre ma este megint azt csinálta az apja, és megint olyan édesen nevetett! Lassan gurgulázva fog nevetni, már alig várom! :D :D

Olyan sokat alszik 2 napja, biztos a hidegfront teszi. :roll:

Kép
katy76
 
 


kicsidodi! :)

"az ő tárgyait szerettem és vágtam is, így ő is szeretett azt hiszem "
(nyalnyalnyal)... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

Biztosítótű: EZ az a fajta megoldás, amiért szeretni lehet valakit! Az általánosan bevett szokás a külddbefiamapádat vagy a kéremazellenőrződet. :x (Volt. Amióta már pofán lehet verni a tanárt már ez sincs. Szerencsétleneknek még épphogy csak engedélyt nem kell kérniük, hogy megengedi-e az osztály-e, hogy taníthat-e :x :x :x :( :( :( :( )

"Na jól van, szolidan ér röhögni."
:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen: Asszem ez nekem való tannő lett volna. :lol: :lol:

""kékesfehéret"
Mármint világoskékre gondolsz? . Mit menőzöl? Azt hitted új színt fedeztél fel, mi? "

Vedd elő a színskálát és énekeld be! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: A kékesfehér az a fehér szín egy kis kék stichhel. A világoskék attól jóval sötétebb, viszont világosabb a sötétkéknél.

"Hugi élőben is pont így sír: kép van, hang nincs ."
:mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:



(Az imént beszéltünk Apával. Mondja, hogy már mindenki alszik.
-Mmoooost? Ilyen korán? :shock: :shock: :shock: Ezt tudom alapból, de mindig meglepődök :oops: :oops: ]
-Erre felé ez a szokás. Klasszikus falun vannak 4-kor már felkelnek.
-Ööööööööööö...ez igaz. :roll:
És ők tényleg ilyenek: hajnali kelés, 7-kor már rotyog a 2-3 fogásos kaja és amikor szerencsétlen delet verik akkor ebéd.

Ehhez képest nálunk (értsd: Anyámék): kelés 5-6-7-kor, mikor miről van szó. Rohanás össze-vissza, leginkább egyszerre ezerfelé. Biztos van olyan nyugdíjas, akinek nincs semmi dolga, ráér. De nem nálunk. :roll: "Apa gyere enni!" felkiáltás általában 14 és 16 óra között. Telken nem ritkán később... :roll: :roll: :oops: :shock:
Lefekvés, alvás éjfél 1 óra körül. Másnap lásd fentebb...

És hogy miért nem a mi napirendünkről írtam? Ilyen meló és életvitel mellett miről beszélünk...? :roll: :roll: :roll: :? )

Kép
Kép
200907?
 
 

 
 

Köszi megintcsak lányok.
Szemezgetek a tanácsok közül. És nagyon jól esik, hogy gondoltok ránk, és együtt próbáljátok megoldani velünk a problémánkat.
Lilisgabi, Dodi, Sillia: Az a legnagyobb baj, hogy az együttléteink valószínűleg helyileg sokkal korlátozottabbak, mint nektek. Mivel falun lakunk, ahol cukrázda, mozi, stb nincs, ha jó idő van, max a játszótér lehet a program, vagy ha néha gyermekprogramot szerveznek a kultúrházba - évente 2-3 alkalommal.
Sárvár, Celldömölk, ahol már van cuki (mozi már egyikben se), esetenként bábszínház, színház, koncert: 15 km.
Ez azt jelenti, hogy Vicát megszoptatom, ha jól megy: 30 perc. Utána tisztába tenni, felruházni 5-10 perc. Gyorsan rásózni valakire is időbe telik.
Az útra a kijárással együtt 20 percet kell szánnom, ez visszaútra is igaz. Tehát kapásból eltelt 1,5 óra.
És sajnos nem számolhatok 3 órát a kajáltatások között, 2,5 óra az átlag.
A maradék idő pedig tényleg csak arra elég, hogy megegyünk egy sütit, vagy egy fagyit valahol.
Anyám ugyan Sárváron lakik, egyszerűbb lenne nála hagyni a Virágot, spórolnék 40 percet, de mint tudjuk, rá nem számíthatunk.
Rosszul van, ha a baba egyet nyekkenik, és nem érti, miért nem nyomom bele a cumit erőszakkal a szájába (had hányjon tőle a gyerek :twisted: ).


Mai nap viszonylag viszontagságmentesen telt el. 3-4 alkalommal volt hatalmas, könnyekkel és egyéb - az orr és száj által termelt - váladékkal járó ordítás, és ez már jónak mondható az elmúlt időszakhoz képest.
11-től a Vica aludt egy jót, így tudtunk együtt rajzolni, festeni egy kicsit.
Délután átjött az az utcabeli kisfiú, akivel néhanapján szokott játszani (csak ő már 2.-as, és érezhetően nőnek el egymástól).
Egész jól megvoltak, egyedül az összerakodás nem ment zökkenőmentesen.
A 6 órás szopi után pedig apa kezébe nyomtam a Virágot (4-kor ért haza íjjászversenyről), és kettesben befejeztük a rajzot, majd krumplit pucoltunk, és hasábkrumplit sütöttünk, mert arra kívánt a Nóra. Vica szinte végig bömbölt apánál, és kis híjján én is, a Nóra meg mintha nem is hallotta volna.
Aztán fürdés, altatás. Persze a szokásos hisztivel.
És büszke vagyok magamra, mert egész nap álltam a sarat, még csak hangosabban se nagyon szóltam, pedig volt néhány kemény pillanat.
Úgyhogy most elmosogattam, elrakodtam, kiteregettem (egyszerre 2 pohár csúszott ki a kezemből, s tört össze :? szerencsére egyik lány se ébredt fel. Múlt szombaton meg a konyhai faliórát rántottam le, az hullott atomjaira :oops: )



Katy: hát Petra zabálnivaló. Enyém gyerek is nyújtogatja a nyelvét, és szintén írtó csikis. Főként a pociján.

Bond: zsömike nálunk is szerepel a becenevek között. :D
Én el se tudom képzelni ezt a halkított baba verziót.

Ancsurti hol vagy??????? Minden bögre Macikávénál eszembe jutsz! :D

Visszaolvasni még mindig nem tudtam, De láttam, NIki72 hozott képeket :D .
Remélem a többi lógós is dob néhányat.

(Nekem még a Bond által felsoroltakon kívül is vannak hiányzóim: Pl.: Moncsy, Szisz, Lorca, fNikici, Nellikéék)

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


hendegabi! :)

Össze fog ez jönni! :wink:

Nekem sem csak azok hiányoznak, akiket felsoroltam, csak őket írta le az ujjam. :roll: Moncsy.78 és f.nikici olvas minket. :wink: Nellikéék gondolom el vannak foglalva :lol: és remélem, hogy minden rendben van velük. :roll: Marietta1982? :roll: :?:

Kép
Kép
200907?
 
 


jöttem visszaolvasni,kb 6 oldal...
közben fejek,mindenki alszik már itthon,megy az új mosógép :D
Vendég
 


Bond:A panel szétégett benne,apa ért mindenhez,ezermester. :D Ezt nem lehetett megcsinálni,a vaterán találtunk egy panelt 5000-ért.Vagy jó lenne,vagy nem? :roll: Egy új panel 30000 lett volna.54-ért vettünk egy újat,4 év garival.Az előző 7 évig bírta,elöltöltős volt,nagy vágyam volt régen,hogy lássam,hogy forog a dob a sok ruhával.Jól van,még kiscsitrivoltam.(bocsi dodi,te most lehetsz annyi,lapozz,nem rád értem! :wink: )Most már felültöset vettünk.

HGabi:Ügyes vagy!Nekem is 3 óránként kajál mostanában a minike.Úgyhogy én mindig viszem magammal,mert nekem szomszéd,nagyszülő,senki sem segít,csak apa.Ő sokat,amikor itthon van.Jövő héten 1 napot lesz itthon,akkor tuti pihenni akar,Lili beteg,Lotti oltást fog kapni,én meg hulla leszek. :? Úgy utálom magam,amikor gyenge vagyok. :evil: Holnap reggel elugrom szoliba,este koncertre megyek a Lilivel,meg anyósommal.Hajrá Peti koncertre.Nem jön még valaki?

Ancsurti:Folyik a nyálam a Maci kávéd miatt,keresem,de nem lelem egyik boltban sem. :roll:

Én már egyre több tápszert adok a gyereknek. :( Reggel szopik 14-et,délelőtt 100-at,délben talán 30-at,így kap még 60-90 tápszert.Ebéd után nagyot alszunk együtt,5 felé ébredünk,akkor 125 tápszer,estig egy kis őszilé,almalé,gyerektea (4 hósak),és este szopik 60-80-at,pótolom 30-60 tápszerrel.Ez lassan a fele lesz.A Lili ilyenkor csak szopott,ömlött a tejem.Mondjuk velem aludt,nappal is aludtam,pihentem,nem rohangáltam vásárolni,nem főztem 4 hónapig,rendeltem a kaját.Most apa nem engedi! :twisted:
Szertintetek nem baj,hogy ennyi tápszert kap?Nem marad le a tesójától miattam?Mármint pszichésen? :roll: Olyan szar érzés,hogy a másiknak megadtam valamit,amit most neki nem.Pedig laktoherbet 3 filterrel nyomok naponta,víz,3-szor 2 MoreMilket szedek.Most is fejek,hátha segít,legalább a 2 pótlásra lenne elég,és akkor csak egyszer kéne adnom 125 ml tápszert.De kinek van ereje mindennap éjjel itt fejni? :oops:
Vendég
 


Katy:Nagyon jók a képek Petráról!Szép kislány! :D

Lotti szopja az ujját,és ma végre megtalálta a hüvelykujját magától,és boldogan szívta. :D Olyan cuki,ahogy cuppog vele.És vagy a fülét vagy hátul a haját piszkálja,tekeri,szopi közben is,és cumi,vagy ujjszopás közben is. :D

még 4 oldal,és már 40 ml összejött :D
Vendég
 


Azt terveztem mára, hogy amíg Hugi alszik, addig bepótlom azt, amit már korábban is szerettem volna írni. Nem jött össze. Na, de most...! :lol:

sillia!

Tudom, hogy egy darabig nem jössz majd, de ha visszatérsz, akkor elmeséled, hogy mi az a sárkányhajó verseny? :o



kicsidodi!

Még az Aquaworldről írtad:
"Szóval, bár nagyon jók a csúszdák, meg az egész hely, a mérnöki munka elbukna az egyetemi zárón, szóval én csodálkozom, hogy "csak" egy kislányt ért ott komolyabb tragédia.... Azóta amúgy a csúszdákra 140 cm alatt senki sem mehet, meg több az óvintézkedés, de ezek után én nem is nagyon vinnék oda gyereket, mert tényleg nagyon balesetveszélyes ! Nektek viszont tényleg ajánlom, mi tök jót mókáztunk ."
Hááááááááát, nem tudom. Érdekes egy ajánlás... :roll: :roll: :shock:

Vigantolra múltkor azt mondta a véncsoroszlyadokinéni, hogy: "khm, tényleg nem kellett volna egy üvegnyinek elfogynia egy hónap alatt" :roll: :roll: :oops: . Úgyhogy most már 2 naponta kell adnom 1 cseppet. De nincsen olyan üvegcsém, amit meg tudnék műteni, hogy cseppenként adagolhassam, ezért kanállal fogom adni. De miért kell ilyen hülye kiszerelésben gyártani?! :evil:

A Bobóka elnevezés már jobban tetszik, így már nem hiszem azt, hogy nekem szól a bejegyzésed. Kéretik továbbra is így nevezni a gyermeket. :lol:

"mikor majd 420-szal repesztenek a lakásban . Nem kell majd aerobik . Amúgy magunkból kiindulva én is arra számítok/-tam hogy Botond kis romboló lesz, de most is elvan egyedül 30-40 perceket, és nagyokat vigyorog meg gagyarászik a játékainak . Mondjuk társaságban is hihetetlenül jól érzi magát, szóval sztem az én fiamnak mindegy . Nem nagy igényű a szentem . Hát, kiváncsi leszek....
Egyáltalán lehet levonni bármilyen következtetést a jelenlegi vérmérséklet alapján?
Többgyerekes mamik! Mi a tapasztalat?"

Nos. Én nagyon tudok nyomulni - csak az elindulásra, elkezdésre nehéz rászánnom magam. :roll: :oops: :oops: :oops: Apa: fát lehet vágni a hátán. Az egyetlen aktív dolodg amit űz(ne) az a foci. Manó: energiabomba. Anyuka meg laza (és nem mégaszéltőlisóvós): "Manóóóóóóóóó, hoooooool vagy? Mit csináááálsz?" :lol: :lol: :oops: :lol: :lol: (A Versaillesi kastélyban azért nem lenne ilyen könnyű dolgom. :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: )
A múltkor is néztem, ahogy Manó ki-be szaladgált a konyha és szoba között. Csak néztem. Csak néztem. Csak néztem. Komolyan elfáradtam benne. :lol: :lol: :lol: :lol:



boo!

Bár már régen megszáradt a törülközőtök múltkorról, de azért csak türemkedjetek a kádban és nem, nem vagyunk úrinők… :wink: :oops: :oops: :wink:

tegnap meg volt az első olyan ceksz, ahol ki kellett rohangálnom a gyerekhez, mert néha nyöszörgött, hogy kiesett a cumi a szájából mondtam apának VÁRJ nehogy elszaladj annyit röhögtünk és komolyan olyan öregesnek (igazi anyukásnak) éreztem magam attól, hogy már nincs az az önfeledt fiatalos ölelkezés, hanem közben a fél fülem a nagyszobában, nagyon érdekes élmény volt és hát persze addig dolgoztunk az ügyön, amíg a kecske is jóllakott és a képoszta is megmaradt
és persze azt beszéltük, hogy ez már csak izgalmasabb lesz, ha elindul a babszi

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:



czigka!

Mi a helyzet most veletek? :?: :?: :?:



breki76!

Szeged óta kuss a nevem az alvásra tényleg!!!!! Ma furulyáztam Neki...nevetett, de először azt hitte a telefonomból jön a hang, mert azt stírölte! Holnap kipróbálom a fuvolát...na még ez is haszna, hogy elköltöztünk....max a férjemet űzöm el vele....mostanában nem is bánom annyira!
Veletek mi van? :?: Illetve hogy kel érteni az utolsó mondatot? :roll:



nyuszi81!

"Dodi!! Az biztos,hogy a legjobb fogyókúra a gyerek. Én most 1 kilóval kevesebb vagyok,mint teherbeesés előtt,55 vagyok most. Gondolj bele,milyen soványak leszünk,ha elkezdenek a gyerekeink menni... Szerintem egyikünk gyereke sem lesz az az egyhelyben ülő típus"
Én is visszanyertem az indulási súlyomat. :) 8) Amit most megfejeltem egy kilóval a rendszeresített csokizással és hasonlókkal. :roll: :oops: :oops: Úgyhogy eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább: MINDEN ilyen jellgű cuccot felzabáltam most, hogy nincsenek itthon a fiúk. :oops: Ettől persze csak feljebb megy a súlyom és virulnak a karfiolrózsáim, de tényleg le kell állni velük. :roll: :?
Apa önkéntelenül azt követi, amit lát: tehát, ha én sem fogok "szemetet" enni, akkor ő sem fog. (2-3 kilócska van csak rajta és nem is növekszik. De a 25 kilók is így indulnak... :roll: ). Manónak meg megpróbálunk olyan nasit adni, amit szívesen eszik/enne, de mi nem cuppanunk rá.
Rendszeresen szopiztatok, így ez is segít fogyni. Megváltást nem várok tőle, de az is valami. :wink: (Ma a kezembe került a teljes felsőruha táram. Megállapítottam, hogy lehetőleg még most télen, de legkésőbb tavaszra vissza kéne fogynom max. 66 kilóra, különben dobhatom ki az egészet. :roll: :roll: :( )
(Nekem is mindenki azt mondta annak idején, hogy haelindulagyereknemgyőzödmajdutolérni. De már akkor is cöcögtem, hogy bizony nem fogok utána rohangálni. Majd megtanulja mi a rend. :twisted: :twisted: :twisted: :lol: :lol: :lol: )



katy76!

"A kórházakba szerintem is végigszaladhatna egy felkészült ember és legalább azt megmutathatná a friss anyukáknak, hogy hogyan kell mellre tenni a babát"
Manónál ez a következőképpen nézett ki.
Szó szerint értendő a végigszaladást(!) Négyen voltunk egy szobában. 1-es anyukának: Vizenyős a melle, azért nem tud szoptatni! 2-es anyukának: Lapos a mellbimbója! Nekem: úgy összenyomta a mellem, hogy azt hittem besz@rok. 4-es anyuka: Magának már van egy gyereke. Akkor tudja hogyan kell csinálni!
Csak néztünk, hogy mi volt ez... :shock: :shock: :shock: :x :x :x
Most Huginál viszont egy aranyos nőt fogtunk ki. :D Ő tényleg odament mindenkihez és segített. Az egyik szobatársam egy cigány lány volt. Jó indulatú volt szegénykém, de nagyon egyszerű. :roll: Rossz volt látni, hogy mit művel szopiztatás címszóval, pedig mi is segítettünk neki. A nővérke vele külön is foglalkozott: rendszeresen visszanézett és minden alkalommal újra, türelmesen mutatta meg, hogy mit kéne csinálnia.



tike!

"Bond: Dokibá kétségkívül alapos Egyébként belepirultam a válaszba, mint szűzlány az első éjszaka előtt

Holnap tanácsadás, kíváncsi leszek mennyit gyarapodott Hédi, ettől függ ugyanis, hogy hetente tiszteletünket kell-e tennünk továbbra is. Nektek milyen gyakran kell mennetek?

Délelőtt itt volt anyám, segített elvasalni és közben folyamatosan osztotta az észt Legközelebb inkább kerülgetem a vasalnivalót!"

Doki bá: :oops: :oops: :oops: :lol: :lol: :lol: :lol:

Miért kell hetente mennetek Hédivel? :shock: Hogy vagytok most?

Már korábban akartam mondani, mert a vasalás nem a legnépszerűbb sportág. Nem tudom, hogy ti tudtok-e róla, de nekem ilyen fejem :shock: :shock: :shock: :shock: volt, amikor hallottam, hogy vannak vasalónők(!) :!: :idea: Odaadja nekik az ember a cuccot és szépen vasalva, hajtogatva kapja vissza. Asszem kb. 7-800.-Ft /kg vagy óra általában a díjazásuk, már nem emlékszem. :roll: :idea: :idea: :idea:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára 200907? 2009.10.11 01:21-kor.

Kép
Kép
200907?
 
 


Ennyi mára. :) Megyek mert:
-aludni kéne
-nemsokára nem lesz hozzáférhető az oldal a szerver miatt.

Vasárnap nem rendelek, csak este felé jövök majd. :wink:

Kép
Kép
200907?
 
 


nos,100 ml lett,örülök,megyek is aludni,mert reggelre nem termelődik újra :roll:
Vendég
 



Atyám, mi volt itt, bagolytali? :lol:

Lilisgabi!

Ilyen kevés alvással nem csodálom, hogy kevesebb a tejed,mint Lilinél! Taasztalatból mondom, hogy az alvás jobb tejserkentő, mint a fejés, vagy a Laktoherb :wink: . Ha ennyire bánt, hogy nem tudod őt 100%-ban szoptatni, akkor sztem próbálj meg többet aludni, és nem tornázni, meg fejni éjnek évadján, mert így sose leszel kipihenve! Jól gondolom, hogy csak te gondolod magad gyengének :roll: ? Vagy a férjednek is nagyok az elvárásai?

Bond!

Pfff, Vigantol, mindig elfelejtem :x :oops: :oops: :oops: . Most csak azért jutott eszembe, mert írtad. 3 napja nem adtam neki :oops: . Na, most adok neki 2-t. :roll:

Tegnap este nem evett Bobó( :wink: ) valami sokat, és nem is húzta reggelig :? . Vagyis szerinte az 5:20 már reggel volt :shock: , mert megszokta, hogy egyszer kel és onnantól fent van. De nem volt gáz, mert ha 7 felé kel, akkor is azt csináljuk, hogy visszateszem, ő meg max. egy órát játszik, és utána belealszik. Így általában 9-ig tudok aludni, mert ha fel is kell kelni hozzá, azt már apa intézi 8) :D .
A reggeli visszalavással kapcsolatban azért felmerül bennem két gondolat:
1. Mi a frásszal szórakoztatja magát hajnalban, mikor még full sötét van, én meg direkt nem kapcsolok neki lámpát, hogy tudatosodjon benne, hogy még naaaagyon korai ébren lenni :twisted: :lol: ?
2. Ha hajnalban képes arra, hogy magától, bármilyen kellék, vagy zokszó nélkül elaludjon, akkor napközben miért nem? Pedig mire visszalszik már a nap is fent van, tehát nem a sötét az oka. Ugyanabban az ágyban altatom, és a zaj sem mérvadó, mert simán van, hogy énis csak gépezek, mikor ő alszik, reggel meg apa is ugyanezt teszi, sőt van hogy a tévé is megy, mégis elalszik nyikkanás nélkül... szóval nem vágom!
Lehet hogy egész egyszerűen ennyire empatikus, és tudja, hogy anyuci még szundizna, ő meg nem terhel ilyesmivel (apa meg intézi a dolgait a gépen,vagy nincs is itthon már, ezért őt sem "zargatja")! Jaaaj, milyen áldott jó gyerek :roll: :lol: :lol: :lol: :lol: .

Amúgy tegnap nagyon édes volt, mert voltunk a bnőm ruhatervező-versenyén,ahol be is mutatták a tervezett ruhákat, meg voltak fellépők...stb. Szóval egy komplett 3 órás műsor volt egy hotel dísztermében. n meg voltam olyan merész, hogy elvittem a gyereket is művelődni :lol: . A kiffiamra egy árva panasz sem volt. Cumisüvegből bekajált, utána meredten nézte a musicalrészleteket, meg a táncprodukciókat. A próza kicsit uncsi volt neki, de akkor meg elfoglalta magát a csillárokkal, az elején meg a végén pedig szundizott előbb apánál, aztán anyánál :wink: . Volt még egy baba, őket negyed óra után kiküldték, mert Fruzsika annyira nem fogékony az ilyesmire mint Botond :roll: :lol:

KépKép

KépKép
kicsidodi
 
 


Sziasztok!

Dodi! Tök jó fej Botond,hogy így el lehet vele menni ilyen progikra. Lili ezt max. egy negyed óráig bírta volna,utána jött volna a hiszti. Érdekes,de a kis k....a azt sem szereti,ha ülünk vele. Amikor ölben van,akkor szigorúan mászkálni kell vele,mert ha már leülünk,vége mindennek,ha nem rázkódik a kis segge. De azért már egyre többet van el magában,most például bealudt a játszószőnygén. Az éjszakánk is nagyon jó volt,9-től aludt 4-ig és utána még 9-ig nyomta. Nekünk ez a 9 órai kelés már menetrendszerűvé vált,szopi és utána még alszik délelőtt egy órácskát.

Azért megnyugodtam,hogy nem csak Lili imád tv-t nézni. Este fürcsi után mindig beteszem a nagyágyba,mert az utolsó etetésig még van egy órácska,viszont már nyűgöske,de még nem alszik el,na akkor tudom,hogy tv-t "kell" néznie,mert akkor csönd van.

KépKép
KépKép
nyuszi81
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:37-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Indulok a kórházba, sziasztok.

:cry:
Vendég
 


Sillia gondolok majd Rád

Kép
Kép
orsi777
 
 
 
 
 


Sillia!
Légy erős!Én is gondolok rád.Várlak vissza mihamarabb!
Vendég
 


Nyuszi:Akkor neked nagyon találó a vonalzód!Mármint a nagyonbabás...
Vendég
 


Sziasztok!

Sillia: megy neked a drukk. Remélem, minden rendben lesz nálad és otthon is.

Lilisgabi: én nem tudom, hogy bírod a gyűrődést.
Az alvás téma tényleg megfontolandó, a pihenés jót tesz a tejcinek.
A hozzátáplálást Lilivel is ilyen korán kezdted? Mert állítólag annak a megkezdésével is csökkenhet az anyatej mennyisége, mivel nincs akkora kereslet.
(én is beszereztem már néhány üveg mámmmá-t, de egyelőre csak a kamrának.)
Ajánlatom neked is áll: Priviben küldd a címet, küldök Macikávét! :wink:
Egyébként nálunk a Tescoban is lehet kapni, de tudom, hogy nem mindenhol azonos a kínálatuk.


Dodi, Boo: akkor remekeltek a gyerkőceitek.
A mi "főpróbánk" jövő hétvégén lesz. Az oviban lesz "családi nap".
Ez egy olyan kis családias ünnep, amikor a gyerekek kis műsorral készülnek, utána meg valamilyen vetélkedő van (egyik éven közlekedési volt, tavaly agyagozásos, idén meg a tavaszi kirándulásukhoz kapcsolódóan madarakkal kapcsolatos ki-mit-tud).
Tegnap azt beszéltük a Gáborral, hogy megpróbáljuk azt, hogy előtte szoptatok, és Vica itthon marad apával, én megyek el Nócival. Ha pedig már közeleg a kajaidő, hazamegyek etetni, és elmegy apa, vagy megyünk vissza zusammen.
De ma már azt telefonálta, hogy nem valószínű, hogy szombatra kap szabadnapot, úgyhogy megint egyedül kell megoldanom, vagy szomszédi-segítséggel. :?

Magunkról:
Az éjjel türhetően telt, Nócihoz 1x mentem én, 1x apa.
Viszont reggel írtó nyügi volt. Épp szoptattam, megállt az ágy mellett lebiggyesztett szájjal, majd nekiállt hüppögni. Kérdezem, mi a baj, erre már hangosan bőg.
Vagy 4-5 percig kérdezgettem, mire kinyögte, ébren volt, és apa nem adott neki puszit, mielőtt munkába ment.

A délelőtt ugyanilyen hangulatban telt, délben meg átjött a szomszéd fiú, mert az anyukája tyúktelepen dolgozik, ahol most telepítenek új állományt, és délutánra be kellett mennie dolgozni.
Így most én vigyázok rá, de legalább jól eljátszik a két gyerek. Most éppen ágakat faragnak. Nóci már bele is vágott az előbb az ujjába.
Virág az előbb szépen elaludt a babakocsiban. Gondoltam, kimegyünk az udvarra levegőzni (itt most hétágra süt a nap, de hidegen fúj a szél), beöltöztettem, bele a babakocsiba. Mire az első udvar végébe értünk, már aludt is.
Úgyhogy anya gyorsan elmosogatott, meg beugrottam ide is.
Mondtam a Nórinak és Bencének, hogy játszunk együtt, pl: kártyázzunk, vagy színes papírból készítsünk valamit, de nem kellek nekik.... (na, majd mikor nem tudok menni, tutira kellenék)
Már csak a kenyeres autót várom, remélem még addig jön, míg alszik a Vica, mert szoptatás közben nem fogok tudni kirohanni, a gyerekeket meg nem szívesen engedem ki az út szélére, mert arányaiban nagy a forgalom.

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Húúúúúúúú Gabi,már megint nem egyszerű a napod.Még egy gyerek neked!Rendes vagy,hogy bevállaltad a gondjaid mellett.Na látod,azért is jobb vidéken élni,mert ott még számíthatnak egymásra az emberek.Én itt hiába kopogtatnék akármelyik szomszédnak...Mindenki dolgozik,vagy be van gubózva a házába.Tuti jó lesz az ovis prodram,ne aggódj!Mi lenne,ha apa végig otthon maradna a Vicával,és ő etetné meg üvegből,mikor jön a kajaidő.Vagy nem tudsz addig gyűjteni 100 ml-t? :roll: És,ha teát kapna addig?Vagy tápszert?Vagy csakis szoptatni szeretnéd?Megértem.De látod a többediket nehezebb ügy kizárólag szoptatni.Azt hiszem Gabi1 írta,hogy ment valahova és vitt őszilevet a picinek.
A kávét még megnézem a tecóban,ha nincs megbeszéljük,és köszönöm!Én úgy elmennék hozzád 1 napra a 2 csajjal! :wink:

Gabi1:Ugye,te adtál már a kislányodnak őszilevet?Csak egyszeri alkalom volt,vagy elkezdted a gyümileveket?Mert én ma elkezdtem az őszilevet szoptatás után.10 ml-t ivott belőle.Tegnap este is adtam neki,de akkor mosógépért mentünk,és tudtam,hogy éhes lesz.Kibírta hazáig,akkor is megkóstolta,nem volt jelentős a fogyasztása. :lol: A maradékot a Lili itta meg boldogan.
Vendég
 


HGabi:Nócinak utólag boldog szülinapot kívánok,lehet,hogy 1 hete nem voltam itt,nem emlékszem,így most pótolom. :oops:
Vendég
 


Tétény-Érd-Martonvásár-Gárdony-Székesfehérvár(eddig kb 1 óra kocsival)-Várpalota-Veszprém-Ajka-Celldömölk-Sárvár? :roll: Ez összesen mennyi idő kocsival?Ha 2-3 óra,azt bírják még a csajok. :D Megnéztem a honlapotokat,és csomó jó szállást találtam.Legfeljebb nem megyünk télen a Kolpingba,hanem most elmegyek a 2 csajjal 2-3 napra.
Vendég
 


Lilisgabi: pillanatnyilag könnyebbség a +1 gyerek, jól eljátszik a Nócival :roll:
Régebben volt nálunk egész napokat is, és az enyém is náluk.
De azt már nem merem bevállalni. Mondjuk szerencsére most jól érzik magukat együtt, 1 éve még folyton szekírozták egymást.

Én még nem adtam gyümilevet (illetve egyszer ananász ettünk, és nagyokat cuppogott a kisasszony, odatartottam neki - megszopogatta :D ).

Az útra 3 órát nyugodtan számolhatsz: kb 200 km.
Győr felé az autópályán gyorsabb (igaz, drágább is).

Sajna nekünk kicsi a lakás, de ha tényleg jönnétek, szívesen segítek szállást keresni.
Itt a faluban van egy kiadó ház (tőlünk csak pár háznyira), amit osztrákok szoktak kivenni. Azt tudom, hogy 3000 ft/fő/éj, de nem tudom ,gyerekekért kell-e fizetni.
Sárváron meg rengeteg hotel, panzió és szálloda van. Programok, és fürdő szempontjából érdemesebb ott foglalni szállást.

A Kolping hotel Alsópáhokon nekem is nagy álmom. Az se lenne utolsó: ott összefutni. :)

Nóci utólag is köszöni a köszöntést. :D

Még mindig nem olvastam vissza, így nem tudom, Gabi1-ék voltak-e már itt, vagy csak eztán jönnek? :?:

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Ronmay
Apa Patagóniába megy? :roll:
Az biztosan nagyon szuper lesz :lol: :lol: :lol:

Boo
Szépen fejlődik Zsiri! :lol: :lol: :lol:
Hova jártál tanítóképzőbe? Szerintem, a sulin is sok múlik...én Debrecenbe jártam...és nagyon szerettem :lol:
Netbookot én próbáltam...felejtős :evil:

Tabati
Tgyás az ÁTLAGKERESET 70%-a...nem vonnak belőle nyugdíj-, és egészségbiztosítási járulékot, csak szja-t.

Katy
Nagyon jó az a játszószőnyeg!

Bond
Hugi nagy kék szemei :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Iskola
Az iskolaigazgató és a pedagógusok személyisége határozza meg, hogy mire helyezik a hangsúlyt!
A mai tantervek mellett nagy szabadságuk van a tanároknak, hogy milyen könyvből, milyen tempóban, mit tanítanak...
Egyházi iskolák :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Manapság nagy divat, hogy ilyen-olyan nyelvvizsgát tegyenek az emberek.
Hányan tudnának levizsgázni magyarból? :roll:
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:36-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


iringó! :)

Ezek a szmájlik minek szólnak az egyházi iskolákkal kapcsolatban? Nem értem... :roll:

Hogy hányan tudnának levizsgázni magyarból? Nézd meg a reklámokat és a hirdetéseket. Ott is egyre több a helyesírási hiba és időnként elég durván. :x (Példákat senki ne kérjen tőlem most, mert nem tudok citálni egyet sem hirtelenejében :roll: )

Kép
Kép
200907?
 
 


Bond
Egyházi gimnázium, egyházi főiskola után...egyházi iskolában dolgozom :wink:


Egyébként, sokszor a kis, falusi iskolák jobbak, mint a városiak. :wink:
Egy barátnőm tanít egy falusi iskolában, nagyon tetszik, amiket ő szokott mesélni :lol:
pl: iskolában van fejlesztő pedagógus, kisebb létszámú osztályok vannak
Vendég
 



Boo
Nem kellene apának orvoshoz mennie?
Vendég
 


iringó! :)

Esküszöm, hogy még most sem értem. Ilyet írtam volna...? :roll: :roll: :roll: :roll:

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok!

Most csak gyorsban,naggggyon nagy az elmaradasom :oops: !

Sillia
:Ugyes legyel,es gyogyulj hamar!!!!

Alig olvastam a heten,de koszonom a rankgondolast!!!!
Majd jovok am,csak megyunk bevasarolni,aztan csinalok egy nagy toltottpaprikat!!!!

Hendegabi:Neked kulon is koszonom!!!!Aranyos vagy a Macikave felajanlasban,ugy meghatodtam :oops: !!!
Anyum feladott 4 dobozzal!!!

Na megyek most!!!Pusza!!!

Kép
Kép
ancsurti
 
 


[quote="200907?"]i írta:200907?ringó! :)

Esküszöm, hogy még most sem értem. Ilyet írtam volna...? :roll: :roll: :roll: :roll:


Ahogy visszaolvastam, volt szó az iskolákról. Az egyházi iskolákról alkotott véleményemet jeleztem :lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Kép
Kép
Vendég
 


[quote="iringó"]B írta:iringóond
Egyházi gimnázium, egyházi főiskola után...egyházi iskolában dolgozom :wink:

Ezt értem, de mi az, hogy gimnázium főiskola után? :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:
Szóval értem, de nem értem. :roll: :roll: :roll: Asszem ma már nem működik az agyam. :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok! 8)

Köszi a hiányolást csajok, jól esik! :D Olvaslak ám Titeket sokszor, csak mire oda jutok, hogy válaszolok, nem érek rá, amikor meg ráérek, akkor meg már aktualitását veszti :twisted: Nem tudom, hogy hogyan csináljátok, de nekem semmire sincs időm :shock: Házimunka, gyerkőc, bevásárlás séta, és már este pancsi...éééés akkor még mindig úgy érzem, hogy annyi dolgom lenne. :lol: :lol:
Most is pl. majd leragadnak a szemeim, de már éreztem, muszáj írnom ide. :lol: :lol: Meg amúgy is közben az APEH-nek csinálom a negyedéves bevallásokat.

Bond: köszi a bizalmat, és a tájékozottságodat! :wink: :lol: :lol: (hogy olvaslak Titeket)
Mindenkinek a képeit meg szoktam nézni, és minden baba nagyon szép!!!

Amúgy jól vagyunk, Dorka már nagylány. Nemsokára 4 hós oltás, utána még az 5 hós Rota, és utána szeretnénk vele járni úszni. Mostanában sokszor felsír álmában, meg amikor ébren van, akkor is iszonyatosan rágja az ökleit, tuti, hogy a foga. Amikor bekenjük a Dologéllel rögtön megnyugszik 8) Nagyon sajnálom szegénykémet, remélem gyorsan kibújnak a fogacskái.

Boo: ilyen nálunk is volt, hogy Dorki ilyen sokat evett, ilyen sűrűn...mondjuk akkor nagyon nyűgi is volt mellé, de gondolom a növekedési ugrás miatt, na meg Ő igen hasfájós volt akkoriban még mellé...

nyuszi: nálunk is pont ilyen volt a napirend, de mostanában, kb. egy hete nagyon átalakult :twisted: :twisted: Újabban már 7-8 között felébred, nyűglődik, na de gondolom a foga miatt.

sillia: én is drukkolok!!! DE miért mentél kórházba, mi a baj???

Csatolok néhány képet Dorkáról:
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

f.nikici
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsban, voltunk babauszin Szoniékkal. Kicsit meglepődött de nem sírt. remélem most 7végén is megyünk....

Hendegabi
kitartás!
Kép apával Kép próbálom Kép édes pofi Kép pihegek

KépKép

KépKép
ronmay
 
 


Sziasztok! :lol:

Katy: az alagutas játszószőnyeg nagyon jó! Ilyet még nem is láttam.... :lol: :lol:

Bond: Ha már szerinte is Levente Manyo, akkor akár hivatalossá is tehetitek :lol: :lol:
Nálunk lassna kajaidő, már úgy fél órája felébredt a Kata, de nem vettem ki, egyedül elnézegelődik :D De ha kaja után van játék, akkor az a játszószőnyegen megy. Néha a lógós cuccokat birizgálja, néha csak figyeli: mikor milyen kedve van. A játszószőnyeget azért szeretem, mert mint ahogy Katy is írta, ha valamit be kell fejeznem, nyugodtan ott lehet hagyni. A pihenőszékét annyira nem használjuk már, csak ha reggel a kávét isszuk a konyhában. Amikor főzök, akkor inkább a nappaliban hagyom a játszószőnyegen, forrázás és egyéb mulatságok elkerülése végett. Vagy akkor főzök, amikor ő alszik :lol: Amúgy szerintem még abban a korban vannak a babáink, amikor az egyszerúbb dolgok jelentik a csodát: a saját kezük, apa- anya arca, orra, keze, stb. De te tapasztaltabb vagy, neked magyarázzam?? :lol: :lol:

lilisgabi: biztos jó az új mosógép :D Szerintem nem fogod megbánni, hogy a vásárlás mellett döntöttetek... Anyukámnak is most romlott el /8 éves volt a masina/, a szerelő azt mondta, most egy huszasért megjavítja, de lehet hogy két hónap vagy két hét múlva újra javítani kell. Inkább vettek egy újat 75- ért, arra van 6 év garancia... :lol: :lol: A tápszerezés miatt meg szerintem ne aggódj, a szeretetedet úgyis megkapja :lol: :lol: Cicire is kerül, éhes sem marad, és biztos vagyok benne, hogy legalább annyira szereted, mint Lilit- és ő ezt érzi is :lol: :lol: A képek alapján boldog, kiegyensúlyozott baba Lotti :D

innentől folytatom, Kata már éhes :lol:

Kép
agi125r
 
 


Sziasztok!

Van egy kis idöm jelentkezem ide is,a júniusiakhoz szoktam írni ott azért jobban tudom követni az eseményeket!
De igaza van Bondnak olvaslak benneteket!

Hendegabi: nagyon jól esett hogy hiányoltál,így hát gondoltam most már akárhogyan is írok ide is! Nem semmi ami veletek történt,sokszor eszembe is jutottál!
De szerintem idövel minden okés lesz!
Hálistennek testvérféltékenység nálunk nem volt!

Iringó,Niki:Nagyon helyesek a lányok!

Ronmay:Roló is nagyon helyes kispasi!
Az utolsó elötti kép:Benedek is szokott így nézni,azt szoktam rá mondani hogy:sasol!

Sillia!
Gondolok rád!

Voltunk szemészeten múlt héten szerdán és ma is, átmosták a könnycsatornáját Benedeknek!
Úgy de úgy sírt annyira sajnáltam,de többet már nem kell menni!
Benedek 3 hónaposan 5900 gramm és 62 cm volt!
Kinőttük a babakocsi mózesét,a sportrészt viszont utálja,és most babakocsit keresek ,de sajnos nem olyan könnyű eladni a Quinnymet!

Lilisgabi!
Irok neked privit!

Próbálok többet jönni ígérem de olyan hamar elmegy a nap!
Szép napot!
20140328174041
 
 


Sillia már biztos túl van a műtéten, remélem, hamar felépül :D :D

Boo: gratula az új albihoz! :D Az előző lakásban én is szerettem az egyedi fűtést, mert senkitől semm függtem. Itt meg várhatom, hogy mikor kezdik majd el :roll: A hétre nem mondtak valami gatyarohasztó meleget :(

Nálunk szombaton megvolt a rokonlátogatás, mindenki happy volt, Babóca is bírta a gyűrődést :lol:
Tegnap meg jött anyukám, hozott egy nagy szatyor plüsst Katának, meg főzött nekem egy csomó mindent, még sütit is :lol:
Most már elment, de azért ezalatt a rövid idő alatt is sokat segített :lol: Meg legalább unokázott egy kicsit, amit majd 23- a körül folytathat, mert megyünk hozzájuk. Közben hívta a páromat az anyukája, és szegényt jól felidegesítette. Nem akarom részletezni, a lényeg, hogy megy egy műtétre, és olyanokat mondott, hogy "még utoljára szeretné látni a Katát"- szólt neki a Kiki, hogy ne beszéljen marhaságokat, de csak folytatta. Amúgy eddig csak egyszer jött el, amikor jöttünk ki a kórházból, azon kívül eddig mi vittük el hozzá /100 km/. Mondta is neki enyémapa, hogy ha ilyen kíváncsi az unokájára, akkor jöjjön el. Ha a másik öreganyja tud utazni 3 hetente 200 km- t, akkor ő is megtehetné. Erre nem válaszolt persze, másra terelte a szót. Nekem semmi bajom anyóssal, csak látom, hogy szegény apával mit tesz idegileg, ezért már én sem nyugtatgatom apát, meg mentegetem előtte anyóst. Belefáradtam. Már néha a nyelvem hegyén van, hogy megmondom neki a magamét /anyósnak/, de aztán visszafogom magam, mert tudom, hogy neki sem könnyű... de egyszer biztos nem fogom tudni befogni a nagy számat :roll:
Szerintetek meddig mehet el az ember egy felnőtt ember kioktatásában?? :lol: :lol: /néha saját anyámat is szoktam nevelni, de ő már megszokta :lol: /

Kép
agi125r
 
 


Helló lányok!

Nem semmi egy órán vagyok túl.... Lili egyik percről a másikra elkezdett ordítani,de akkora könnyekkel,hogy a szívem majd megszakadt. Azóta sem tudom,hogy mi lehetett a baja,mert a pihenőszékében ült,játszott és egyszercsak rázendített. Itt volt anyu is pont,próbálta nyugtatni,én rátettem cicire,tisztába tettem,de semmi. Egyszerűen nem hagyta abba. Valószínűleg fáradt,mert most nagy nehezen bealudt a vállamon,már be is tettem az ágyába,de ez rejtély számomra,hogy mi lehetett. Délelőtt is aludt 2* 1 órát már. Nektek volt már ilyen?

KépKép
KépKép
nyuszi81
 
 


Gyors bekukk, amíg Vicus alszik, aztán menni kell az oviba.

Tegnap este megint "kidölt a bili".
Tényleg nem panaszkodni akarok, és nem is részletezem, de a Nóra olyan szinten kiakasztott, hogy legszívesebben jól megruháztam volna. :oops:
Ehelyett kimentem az udvarra (1 szál pólóban 1/2 10-kor), és párszor jól belerugtam a nagy fenyőfa törzsébe, és káromkodtam, mint egy kocsis.
Aztán néhány perc után lehiggadtam, és bementem.

Dodi! Azt hiszem, sürgősen szükségem lesz egy boxzsákra, mert attól félek, eltörik a lábujjam :oops:

Az éjjel se aludtunk jól, Nóci folyton sírt álmában, meg dobálta magát. Átköltöztem mellé, de nagyon nem tudtam aludni.
Eredmény: piszokul fáj a fejem egész nap. Persze az is lehet, hogy a fronttól van. :?

Üdv minden visszatérőnek!!!! :D

Kép
Kép]
hendegabi
 
 


Sikerült negyed órát aludnia :twisted:

KépKép
KépKép
nyuszi81
 
 


Sziasztok! :)

hendegabi!

Részemről nyugodtan részletezheted. Akit nem érdekel az legfeljebb kihagyja. Akit meg érdekel az elolvassa (és hátha tud neked segíteni valamelyest. Ha más nem azzal, hogy nem szerencsétlen fenyőfát amortizálod le, hanem itt adod ki magadból :wink: )

Kép
Kép
200907?
 
 


Sziasztok csajok!

Nálunk nagyon front van :( és ráadásul 3. napja vagyunk Jázminnal kettesben, mert Apa discotátépit :shock:

Nyuszi! Lehet, hogy Lili is frontérzékeny. Nálunk Jázmin 1x csinálta ezt az ok nélküli sírást, tuti megijedt. Nagyon nehéz volt megvígasztalni, nekem meg lelkiismeretfurdalásom volt, hogy szegénynek ezt át kellett élnie.

Hendegabi! Írd ki magadból a feszültséget! Hidd el jobban fogod magad érezni! :lol:

Moncsy! Jó, hogy írtál ide is :D Szegény Benedek! Sajnálom, hogy át kellett mosni a könnycsatornáit :( Szépen növöget ő is! Én is tartok tőle, hogy Jázmin kinövi a babakocsit. Én nem tudom mit fogok akkor csinálni. :oops:

Ronmay! Nagyon jók a babaúszós képek!

Nikici! Dorka tündéri baba! És jön a foga? Kitartás! :D

Anna! Iringó is egy tünemény, és te is nagyon vidám vagy a képen!

Ancsurti! Hogy sikerült a töltöttpaprika??? Úgy megkívántam!!! Küldhetnél egy tányérral erre felénk! :lol: Nálam most készült el az almáspite! Fel tudom ajánlani cserébe! :wink:

Na, felébredt a kicsi lánykám...megyek uzsonnát adni neki!
Vendég
 


Sziasztok :D !

Bond: Ari vagy, hogy hiányoltál. Hugi nyelvágás :cry: :cry: és a többi babónál is :cry: :cry: . Valami baj van :roll: :roll: , hogy olyan ritkán írsz és keveset :( ?

Olvasgatlak ám Titeket, csak írni nagyon nincs időm, Domi nagyon igényli , hogy foglalkozzak Vele. Úgy , hogy napközben sokat játszunk , ének, mese, minden érdekli, és olyan édesen nevetgél , meg kell zabálni. Na meg persze szenvedünk a fogzással. Napközben aludni mnem nagyon szeret. Voltunk szemésznél kontrollon , mindent rendben találtak, decemberben megnézik Neki mégegyszer, utána elég évente egyszer vinni.
Jövőhéten megyünk újra gasztrodokihoz, háááááát kíváncsi vagyok mi lesz.
Egyébként már adok Neki gyümölcspüréket, látnotok kellett volna olyan édi volt, első reakció , szemöldökhúzogatás , fintor fúúúúúúúúúúj mi ez :shock: :roll: :roll: , második reakció mosoly :D húúúúúúúúúú ez finom nyami , nyami :lol: :lol: .
Egyébként nagyon jó baba egy panaszom nem lehet. Az éjszakákat teljesen végig alussza, ez azt jelenti. Hogy 9 fél 10 körül elalszik és reggel fél 7-7körül kel.
Tegnap ünnepeltük a 3. házassági évfordulónkat :D . Elmentünk ebédelni egy puccos étterembe, persze Domival együtt. És Apa ,megvette nekem azt a fülbevalót, amit már egy ideje nézegettem. Olyan édi volt :lol: !

Dodi: Megvettem ám a Suttogót, és akarva, akaratlanul majdnem hogy aszerint élünk. Eldöntöttem , hogy a 2. és 3. számot és megfogom venni.

Hendegabi: Amin keresztül mentél az nem volt semmi , nagyon sajnálom :( :( . Remélem a gyerekek közötti féltékenység is megoldódik!!!! A mai napodat nagyon sajnálom, szerintem nyugodtan írd ki magadból neked is könnyebb lesz, és a csajok is erőt adnak :wink: :wink: !!

Sillia: Mennek a drukkok :wink: :wink: !!!

Gabi 1: Iskola :twisted: :twisted: :twisted:

Ági: Hurrráááá , gratula , ügyik voltatok :lol: :lol: !! És milyen az új kecó :roll: ? Már megszoktátok?

Boo: Nektek is gratula az új lakáshoz és kitartást a költözéshez :wink: !

Nikici, Iringó: Nagyom édesek a babók :wink: !!!

Moncsy: :cry: :cry: Szegény Benedek !Sajnálom a könnycsatorna mosást !

Katy: Szégyellem , de én mindig összetévesztem Petrát, Hugival!! Annyira hasonlítanak! Olyan édi :lol: :lol: :lol: !!!

Egy pár kép Domiról :wink: !

Kép Kép
Kép
marietta1982
 
 


Sillia!
Sokat gondoltam rád ma, remélem, hogy jól vagy a körülményekhez képest!

Ronmay, Nikici, Anna!
Képek nagyon cukik!

Anna! Te mindig mosolyogsz, olyan jó látni! :wink:

Moncsy!
Szegény Benedek! De legalább már nem kell többet menni.

Ági!
Jó messzire költöztetek a szülőktől! 100 és 200 km! :shock: :shock: :shock:

H.Gabi!
Engem is érdekel, hogy mi van veletek, úgyhogy nyugodtan részletezd!!!
Ha Nóci már álmában is sír, az nem túl jó jel. Egyáltalán nem viszed el ahhoz a pszichológushoz? Vagy esetleg egy másikhoz?

Petra még ebben a csúf időben is jól alszik. Tartja a napirendjét. :wink:

Holnap megyek a C&A-ban valami téli kezes-lábast venni neki. Van 50%-os kuponom, majd azzal veszem meg.
(Kiváltottátok a DM-es baba-bónusz kuponfüzetet? Tök jó kuponok vannak benne, többek között 2 C&A-s 50%-os kupon is.)

Boo!
Pedig még szöveget is írtam a Petra képek fölé. :roll:

Nálunk ma bekapcsolták a távfűtést. Nem bánom, mert már csak 21 fok volt a lakásban, az meg még nekem is kevés, nemhogy a gyereknek. Főleg fürdés után.

Kép
katy76
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára boo 2011.03.16 13:36-kor.

KépKép

KépKép
boo
 
 


Itt látható egymás mellet teljes valójában Petra és Hugi. Így már nem is hasonlítanak annyira. :wink:
(amúgy azért tűnik úgy, hogy hasonlítanak, mert mindkettőnek nagyon kék a szeme.)

Kép

Kép
katy76
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?