A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 szeptemberi babák


Jó reggel Anyukák! :)

Úgy látszik, ma én kezdem a napot! :) :)
Nem baj, pihenjetek csak!! :lol: :lol:

Nekünk elég mozgalmas volt az éjszaka. Ma pedig jönnek Anyósék. :?

Nálunk a lista, ami nem jön be: infacol, shüssler-só.
Most próbáljuk: Gripe water.
Ezt követi majd (ha az sem jön be): mecsek baby tea.
Van még itthon gyógyis kevert görcsoldó, de ezt csak a legvégső esetben adom be. Bár sajnos most is csak így tudott elaludni egy hosszú éjszaka után. :cry: :cry: El-el aludt, de a görcsökre kelt. Teljesen megfeszült a kis teste, és csak nyomta, nyomta, de nem jött egy kósza "szellő" sem. Most is nyöszörög alvás közben, de legalább nem kel fel. Úgy sajnálom. :cry: :cry: Benn alszik a játszó szobában, és a teki szűrője biztosítja a monoton zúgást. (lehet, hogy Bendegúz Szotyi - a teki neve - visszaköltözik a hálóba)

Ja, és voltam Gödöllőn is a Siebers-ben. Ha jól tudom, Madár te laksz ott. Már régi tervem volt 1x eljutni oda. :lol: :lol: Azt hittem nagyobb, de azért tetszett. Majd hazafelé menet (Eger) néha beugrunk. (ami egy évben kb 2-3 alkalom). Ja, és vettünk szőlőt! Ez legalább biztos, hogy az lesz, amit megvettem. Legalábbis remélem. Piacon bizti nem mertem volna bevállalni. Viszont kell venni még 1 meggyet is, de azért csak a helyi kertészetet támadjuk meg. Az még hiányzik az udvarról. (meg sok más is. Pl: fű, virágok, terasz.... -ezeket majd tavasszal)

Eddig nem is írtam. A kezdeti stressznek köszönhetően stagnált 1 hétig Nóci súlya. Így utólag nem is csoda, hisz olyan mondatokat kaptam, hogy: Azért sárga a széklete, mert meg van fázva. (nem azért, mert anyatejes). Adrira sem vigyázok rendesen. (mert belázasodott, de semmi más baja nem volt. Az is csak 2-3 napig) Viszketett a feje: biztos nem ápolom rendesen, nehogy beleköltözzön a tetű. (nem azért, mert száraz a fejbőre, pedig spec samponnal mosom, ami nem 10Ft.)....stb. Magyarul nem vagyok jó anya. (ez nagyon fáj mai napig, talán ezért is írom le nektek.) Ja és hogy nincs elég tejem, azért sír. Nem azért, mert fáj a hasa. A hab a tortán, mikor mondtam, hogy van elég tejem, a válasz: nem hiszem! Majd pár nap múlva telefonban, mikor megint a lányok megfázását taglaltuk, és kicsit odaszóltam: Hát tudod, hogy csak vicceltem. :evil: :evil: Remélem ti nem találkoztok ilyen mondatokkal. Bocsi, de, ez most úgy kijött. :roll: :roll: (pedig inkább zárkózott típus vagyok. Bár szerintem ez nem újság :wink: )

Egyébként Apa csinált megint 1-2 fotót. Igaz, hogy csak telefonos, de majd este megpróbálom feltenni a pic-re. :lol:

Most vége a panaszáradatomnak. :oops: :oops:
Ma még remélem sikerül jelentkeznem. :wink:

spickey
 
 


Mitől is lehet hasfájás


1. Ha a baba szopizik (akár ciciből, akár üvegből), vagy sokat sír, levegőt nyel, így a gyomorban hab keletkezik. Ez a hab a gyerek emésztőszervében akár 24 órán keresztül megmaradhat. Így a napközi, de főleg az esti étkezések után jelentős mennyiségű puffasztó levegő gyűlik össze a baba gyomrocskájában, a mi nem mindig tud segítség nélkül távozni – erre elsődleges megoldás a büfiztetés, evés közben is. Barni tekeregni szokott, megfeszíti magát. Ekkor elveszem tőle a cicit, persze, sikít meg tiltakozik, de egy jó nagy büfi után megnyugszik

2. Anya olyat evett, ami puffaszt (k-betűs kaják, hüvelyesek, retek, meggy, tehéntej) – erre a megoldás: hát ilyet ne egyél! LAKTOHERB tea is!!!!

3. A baba túl sok laktózban gazdag előtejet (föcstejet – ez híg, kékes színű, míg a hátsótej sűrű, tejszínszerű) szívott, a laktózt a vastagbélbe kerül, ahol megerjed, gázokat, és tejsavat termel (ezért zöld színű és folyékonyabb a széklet) – erre az a megoldás, hogy szoptatáskor azt a mellett adod neki először, amiből utoljára evett, így tuti, hogy hátsótejet is kap (ami táplálóbb, míg a föcstej elsősorban a szomjat oltja)

Ha ez elsődleges dolgok nem jöttek be:

masszázs:
Ezen kívül ha nyügi (akár hasfájás, akár más): gatya le, a lábak meztelenek, pelus maradhat (de nem muszáj), olaj a kézre és úgy masszírozzátok a combjukat, hogy a hüvelyujj van belül és kifelé masszírozni a combokat, mintha megtekernétek a kis hurkákat Persze, óvatosan.

Hasmasszázs

Sose közvetlenül étkezés után masszírozzon. simogatása pedig mindig az óramutató járásával egyezzen. Ugyanis ebben az irányban haladnak a belek, s pontosan itt helyezkedik el a hascsikarást okozó hab.

"Óra"
Térdben hajlítsa be gyermeke lábát, s gyengéden nyomja a hasfalra.
Ezt a gyakorlatot lábcserével is végezheti, azonban mindig a jobb térddel kezdje, s így az óramutató-elv alapján fog cselekedni.

"Keréklapát"
Az Ön kezei alkotják a gőzhajókról ismert keréklapátot. Rövid, lapátolásszerű mozdulatokkal simogassa gyermeke hasacskáját a köldöktől a nemi szerve felé haladva. A kicsi lábát hajlítsa be térdben, ez fokozza a hatást. Ne feledje azonban: Csak óvatosan!
Utána ismételje meg az Óra-gyakorlatot.

"Puding"
Helyezze tenyerét gyermeke hasára. Képzelje el, hogy egy pudingra tenyerelt. Végezzen enyhe lengőmozgást mindkét oldalra, majd felfelé és lefelé. Tenyere azonban mindig maradjon teljes felületével a kicsi hasán. Ez nagyon tetszik a gyerekeknek. Ennek ellenére ne rezegtessen túl erősen.
E gyakorlat után is ismételje meg az Óra-gyakorlatot.

"Hasprés"
Térdben hajlítsa be gyermeke lábát, s gyengéden nyomja a hasfalra.
Ezt a gyakorlatot lábcserével is végezheti, azonban mindig a jobb térddel kezdje, s így az óramutató-elv alapján fog cselekedni.

"Imádlak Lelkem, Drágaságom"
Ezt a gyakorlatot egy amerikai édesanyától, Vimala Schneidertől lestem el. Könyve Németországban is megjelent.
Képzelje el, hogy szeretné a fenti szavak kezdőbetűit gyermeke hasára rajzolni.
A kicsi hasának jobb oldalára "simogasson oda" egy I betűt, a fejreállított L betű a has bal oldalára kerül, a D betű pedig megegyezik az Óra-gyakorlattal. A rajz mindezt jól szemlélteti, könnyen megtanulható.

"Haslazítás"
Gyermeke mindkét lábát hajlítsa be csípőben és térdben is, majd forgassa a lábakat óvatosan jobbra és balra.
Ez a hasizomzat tekergetését eredményezi. Ezután tartsa egyik kezével a csípőben és térdben behajlított lábakat, miközben másik kezét helyezze a térdekre, s rázogassa őket.
Ez az egyszerű rázás ellazítja a hasfalat, s javítja az emésztőszervek vérellátását.
Figyelem! Az összes gyakorlatot háromszor ismételje meg. Amennyiben a gyermek rosszkedvű vagy nyugtalan, csak gyengéden simogassa, illetve csak az Óra- gyakorlatot végezze.

Ha ez sem segít: DM-ben kapható a meggymagpárna (700-800 Ft). Mikróban melegíthető és a fájós pocakra kell tenni.

És végül:
Gyógykészítmények


Infacol szuszpenzió (recept nélküli, 1637 Ft - kb. 3-4napra elég, vagy annyira sem, mert minden étkezés előtt kell adni belőle)
Az Infacolt a csecsemők fokozott gázképződés és levegőnyelés okozta hascsikarásának, bélgörcsének megszüntetésére adják. A bélgörcsöket az okozza, hogy a baba beleiben a gázok habszerűen, sok kicsi buborék formájában vannak jelen, melyek eltávozása nehézségbe ütközik. Az Infacol ezeket a kis buborékokat nagyokká alakítja megkönnyítve ezáltal a szelekkel és levegővel való mielőbbi távozásukat.
Az Infacol fizikai úton, szünteti meg tehát az emésztési zavarok, levegőnyelés vagy egyes ételek okozta gázfelhalmozódást a gyomor-bélrendszerben.
A hatóanyag a csecsemő gyomrából, beleiből nem szívódik fel, így általános hatást, így mellékhatást sem tud kifejteni.


SAB-simplex szuszpenzió
Egyes gyomor-bélpanaszok pl. puffadás, teltségérzet, fokozott gázképződés megszüntetésére, valamint hasi röntgen vagy ultrahangvizsgálat, gyomor-bél endoszkópos vizsgálatának előkészítésére szolgáló gyógyszerkészítmény.


Espumisan emulzió (1057 Ft - ez is kb 3-4 napra elég)
Puffadás elleni gyógyszer, diagnosztikai segédanyag, habzásgátló. Az emésztőtraktusban fokozott gázképződéssel vagy -felhalmozódással járó állapotok, gáz okozta gyomor,bélrendszeri panaszok (pl. puffadás, teltségérzet) tüneti kezelésére.
A készítmény alkalmazható a műtéteket követő puffadásos állapotokban, hasi röntgen vagy ultrahangos, illetve endoszkópos vizsgálatok előtt a belekben képződő gázbuborékok megszüntetésére. Habzásgátló tulajdonsága miatt alkalmas felületaktív anyagokkal való mérgezések kezelésére.
Banán ízű, kevésbé sűrű, mint az Infacol.

Gripe Water - angolvíz, kapormagolaj (1770 Ft, elég nagy üveg)

Szopi közben vagy után kell beadni egy kiskanállal. nálunk ez is jó volt néha, 15-30 percen belül hat.

Homeopátiás gyógykészítmények

Chamomilla akkor alkalmazható, ha a csecsemő élesen sikongat, nagyon nyugtalan, dühös, a fájdalmat nehezen tűri, nehéz megnyugtatni. Az ilyen gyerek állapota melegre és ringatásra javul.

Erős, görcsös hasfájás esetén Colocynthis adható, ha a panaszok a has masszírozására vagy a baba behajlított lábainak a hasra nyomásával enyhülnek.

Dioscorea a szere azoknak a gyerekeknek, akiknél hirtelen kialakuló és periodikusan visszatérő hasgörcsök tapasztalhatók, amelyek erősödnek, összegörnyedve és enyhülnek hátradőlve, illetve a hát masszírozására.

Lycopodiumot tanácsos adni, ha a babának igen kifejezett a haspuffadása és ha az anya által elfogyasztott ételek ezt a puffadást és a görcsöket jelentősen fokozzák.

A fent említett négy szer valamelyikével az újszülöttkori hasfájások 95 százaléka enyhíthető.



Egyéb tanácsok
- enyhülnek a tünetek, ha a baba hason fekszik – Barni csak hason alszik, soha nem ébred fel hasfájásra, max nyögdécsel, de sokszor láttam, hogy simán alszik és csak pukkangat, meg se rezdül az arca! Ha háton alszik a baba, a lába alá kell tenni valamit, hogy ne feszüljön a pocakja!!!
- rosszabbodnak a tünetek, ha a baba sokszor eszik keveset, mert így nem tud a gyomor pihenni, hanem folyamatosan dolgozik
- fektessük a babát a combunkra úgy, hogy a térdünk felé legyen a feje, a kezei és lábai pedig oldalra lógjanak. Masszírozzuk ebben a helyzetben a hátát (az apukák az alkarjukra is fektethetik a babát)
- ha iszunk tejserkentő teát (pl. laktoherb) érdemes pár napra felfüggeszteni és figyelni a hatást, mert ezek a készítmények is fokozhatják a baba hasfájását


Gyógyszerek, homeopátia: Forrás: vitalitas.hu hazipatika.com home.tvnet.hu/~a3807

Kép
v.andi
 
 


Olvasok, olvasok, de másra nincs idő, az olvasás is amolyan gyors olvasás csak. Több, mint 1 hétig voltam egyedül a lányokkal megint, persze közben volt nagy vihar, ami megint kiakasztotta a kapunkat :? még véletlenül sem egyszerre a 2 kapuszárnyat :evil: aztán van egy lakásom, amit kiadtam, na természetesen most volt ott is gond a gázzal, rohangálhattam ezügyben, aztán téli gumi felrakás stb., szóval ezek csak a napi rutin feletti extrák voltak. :roll:

Nagyon kreatív hangulat volt itt. Nagyon ügyesek voltatok, vagytok. Én meg irigykedem nagyon :oops: de erre most nincs időm. :?

Képek, babák, csodásak. :D Andi a Ti képeiteket még csak most fogom megnézni.

Boboka: igen, apa volt az. :D :wink:

Timi: nagy-nagy simi Neked, mennyugi ... ilyenek ezek az apákok, én csak tudom :wink: Enyim apa hazajött 8 nap után péntek éjjel, aztán szombat reggel már ment is tovább Villányba, úgy volt hogy csak ma jön, de el tudott szabadulni, és tegnap este visszajött ... csütörtökig, mert akkor újra elmegy 3 napra ... szóval, megértelek hidd el. :wink: De most elment vásárolni, Cora, piac, mert a hűtő kongott az ürességtől. Aztán főzöcskézni fog és délután elviszi Julcsit, közös programot csinálnak. :)

Kriszti, Anna, Többiek ... hiányoztok. :oops:

KépKép
KépKép
madar
 
 

 
 

Andi: fotók gyönyörűek. Barnabás nagyon szép baba. Én sem tudtam volna választani. :D :wink:

Spickey: igen, ott lakunk :) de hiszed vagy sem nem járta még ott, és azt hiszem tavaszig ez várat magára. Kitől kaptad ezeket a "kedves" mondatokat? :twisted: Akárki is volt csinálja helyetted, helyettünk. Vedd be Mabe "lecarom tablettáját" és ne stresszeld magad. Keep smiling! :D :wink:

KépKép
KépKép
madar
 
 


Sziasztok!

VikiDóribaba +++++++++++++++++++++++

Meg vagyok, köszönöm a hiányolást a leltárból. Most csak gyors bejelentkezés, mert megyünk pénzt költeni :? :? :? :?

Nem igazán volt időm jönni, mert a múlt héten Atesz suliban volt, este ért csak haza, így egész héten egyedülálló anya voltam egy óvodáscsoportnyi gyerekkel / na jó, eu-s norma szerinti ovis csoport/ s estére a mosott szar is fittebb volt, mint én. 8) 8) 8)

családilag is zajlanak az események, úgyhogy konkrétan a f... ki van az egésszel.

viszont tegnap kirándulni voltunk, majd jövök a képözönnel :lol:

vicger
 
 


Kriszti: akkor Neked is jár a simi :) Várom a képeket.

Én most kicsaptam Veronikát az udvarra, Julcsi most nézi a napi megengedett 3 mesét a minimaxon ... úgyhogy ki is használom az időt és gyorsan pakolászokmosokvasalokstb. :wink:

KépKép
KépKép
madar
 
 


szebb reggelt

félkezes vagyok....no nagybetű bocs

kriszti...gondolom kemény volt akkor a heted....simisimi....azért remélem néha tudtál pihizni!!!
pénzköltés.....naja akinek van :wink: :wink: :wink:
kirándulás...ilyen car időben????azé várjuk a képeket!!!

Spickey.....jó,hogy jöttél......panaszkodj nyugodtan....mindjárt én is fogok.....beszólokat üsd le!!!!!

éccaka összvissz 2 órát aldtam :( :( :( :( fél 4- fél 6-ig.........gyerek se sokkal többet....valszeg újra hascsikarunk.... :( :( :( vagy megint front jön...nemtom,de bármiaz elegem van,hogy szegény kiscsomag szív miatta :( :( :( .du elvisszük sétálni hátha!!!!

sutimano76
 
 


Andi,ezt kimásoltad valahonnan...vagy ennyi időd volt??????Amúgy köszi hasznos volt......sajnos délelőtt a hasonalvásban is felkelt a csikarásra :( :( :( .rá kell jönnöm :az én lányom nem sémababa...ő tök máshogy műxik :roll: :wink:

sutimano76
 
 


csajok,a Mabe által belinkelt oldalon tudtok értesítőket gyártani:
http://www.loonapix.com/framer

például ilet:
Kép

sutimano76
 
 


Süti,a végére odaírtam,hogy honnan szedtem ;)

Kriszti,simi hegyek.Nem semmi heted lehetett egyedül.Képeket ne felejtsd el.Merre jártatok???

Madar,látom nálatok is anyás hét volt.Mikor érkezik férjecske???

Süti,nappal tudsz valamennyit pihenni?Már mi is ott tartottunk éjjel,hogy elmegyünk kocsikázni Barnival,de aztán megjavult :lol:

Kép
v.andi
 
 


[quote="astrid"]V írta:astridiki-Dórinak drukk!!!

Floranan!

Nem, én elindítottam minden ügyintézést, mert akár hónapok az új anyakönyv... :( És a csp meg csak két hónapra vissszamenőleg jár, és ha lehet, nem hagynék havi plusz 16 e Ft-ot ki a bevételeinkből, ha egyszer már jár.
De ha nektek nincs anyakönyv, akkor a TAJ felesleges, mert anyakönyv nélkül nem lehet ügyet intézni, kell a másolat, a TGYÁShoz meg az eredeti...
És ugye én pont fodítva jártam, arról tudtam meg, hogy rosszul anyakönyvezik, hogy megkaptam a TAJt, tehát már mindegy is volt és anyakönyve is van, csak rossz néven.
Nem örülök neki, hogy így szerepel mindenhol, mert pl. a két nagyobbat nekem a MÁK rendszerében még mindig nem sikerül jó néven szerepeltetni. Majd ha Dórié ismegjön, akkor együtt adok be egy papírt az anyakönyvmásolatokkal, hogy legyenek szívesek végre átírni.

Rita!

Nagyon szépek vagytok! :):) (Én most nem csinálok képet Dóriról, tiszta tjekiütés, remélem hamar elmúlik.)

Scooper!

Én próbáltam kengurut, kendőt, más hordozót és hát ég és föld tud lenni! Ha valaki sokat használja, egyáltalán nem mindegy, hogy akár a babának, akár a saját vállának, hátának hogy esik a hordozás (a kenguruk egy részét ráadásul nem lehet újszülöttkortól használni).
Mindenkinek azt kell meggondolnia, az ő életvitele mellett érdemes-e megvenni, mert valakinél igenis érdemes drágább dologba is beruházni, másnak, aki meg nem használná, annak nem.
De sokminden mással is így van. Pl. akinek nincs autója, csak alkalmilag viszik a babát azzal (pl. nagyszülők autójával), annak elég kölcsönkérni vagy egy olcsóbb (de szabályoknak megfelelő) autósülés változtot megvenni, de annak (pl. nekem), aki mindennaposan autóztatja a babát, lehet, hogy drágább (pl. hordozótalpas, isofixes) ülést is érdemes megvenni.


persze, ez így érthető. Én csak azt mondtam, hogy nálunk fölöslegesnek tartom, meg pénz sincs rá. Ha mondjuk pesten laknék, és állandóan mászkálnom kéne, pl piacra, tescóba meg ilyenek, én is megvenném a komolyabb hordozót, úgy gazdálkodnék, hogy az mindenféleképpen beleférjen :wink: Én eddig egyszer próbáltam a kengurut, nem volt könnyű, de azért nem vészes.
Süti: tudom, hogy vannak olyan kenguruk, amit nem lehet használni ilyen piciknél, az enyém is ilyen, de én fogtam is közben, nem hagytam teljesen beleülni, csak így mégis könnyebb volt a vonaton szórakozni, mint babakocsival (ami mellesleg be se fér a kocsiba, még felszállni fel lehet vele, bár ott is éppenhogy csak felfér, de az üléskhez nem tudtunk bemenni vele, csak úgy, ha öszecsuktuk :evil: a régi kocsikban szélesebb volt a belső ajtó, de ezek az újak :evil: :evil:

KépKép
Kép
scooper
 
 


Süti: én is egykezes :D Veronika ma kicsit nyügi, de a kezemben jól elvan. :wink: Apa és Julcsi elmentek a barátainkhoz, sok gyerek, sütögetés, biztos jól fogják érezni magukat ... és most nekem is jól jön, hogy csak kettesben vagyok Veronikával, kicsit nyugisabb így az élet. :wink:

Andi: apa már itthon, tegnap este óta :) csütörtökig, akkor három napra megint elmegy. :roll: Tudod, nálunk ez ilyen, miután az egyik vállalkozásunk külföldön van, gyakran kell oda is utaznia.

Vessetek meg, de úgy élvezem, hogy csend van a házban. :D

KépKép
KépKép
madar
 
 


Madar: csend: én is örülnék neki.... Lánykám ma reggel ötig csinálta a műsort, mire elaludt, rámjött a hasmars :evil: szóval örülnék én is a csendnek...bár én egyedül szeretném most élvezni :roll:

KépKép
Kép
scooper
 
 


Sziasztok Anyucik!

Viki és Dórika! Mielőbbi gyógyulást és hazamenetelt Nektek!! +++++

Madár! Tök szupi, hogy most van egy kis nyugid, használd ki!! :wink:

Kriszti! Sajnálom a húzós hetedet, én nem is tudom elképzelni hogy bírod!! :roll: Remélem a következő könnyebb lesz!!

Móka! Ez a fotózás kajcsi előtt, édes Mór ahogy eszi a kezét... :) Tomi is szokta, de kajci után is! Nekem is mindig van mit csinálni szopi előtt, de olyankor már kitör a világháború, kisfiam nem a türelméről híres, legalábbis amikor kajaidő van! :) De máskor meg olyan kis türelmes, úgyhogy remélem később is ez az énje fog dominálni!

Rita! Édes Máté! :)

Spickey! Sajnálom, amiket a fejedhez vágtak!! Nem túl jóindulatú volt, aki ezt tette! Az a lényeg, hogy Te tudod, mindent megteszel a kislányodért, bár tudom, hogy fáj, ha ilyeneket hall az ember!! Simi neked!!

A mi éjszakánk is eléggé gázosra sikeredett... Kivételesen 4-szer volt éhes Tomika, és közben volt egy alvásból sírásba fordulás, vagy rosszat álmodott vagy nem tudom, de nehéz volt megnyugtatni, végül csak sikerült... úgyhogy nem sokat aludtunk! :?

Kép

Peppino
Kép

Kép
peppino
 
 


Dorkamartini!

Apa elutazás: most egy kicsit védem a pasikat(pedig én is ki szoktam borulni).De rájöttem, hogy nekik is *ar lehet, hogy el kell utazniuk, nem jószántukból teszik. Mi is soakt vagyunk apátlanul, de ha azt nézem, hogy amikor itthon van, sokat segít (pedig én kevésnek hittem, de most gondoltam csak bele, hogy milyen sokat b*szogatom szegényt).Most hétvégén pl. mindkét nap főzött, levitte őket a játszóra, most elvitte őket Velencére a fürdőbe. Szóval sok apa ennyit sem tenne meg. Igaz, olyan pasit nem választottam volna gyerekeim apájának :wink: )


Pihiszék kontra autósülés: a pihenőszék kényelmesebb!!!!


Babasling: én kerestem olyat, de már nem kell, nem szeret benne a lánykám.

Kép
arvaerika
 
 


Astrid!

Képeket addig én sem nagyon akarok Lottiról, amig ezek a fránya pattanások megvannak :cry: Azért így is imádom a kiscsajt!!!!!

Kép
arvaerika
 
 


Peppino: kihasználom az időt, kicsi pakolászás, kicsi pihi, kicsi net ... :lol: :wink:
jaj de szép Tomi baba is. Ha nem lennénk elkötelezettek Mandula iránt, hááát ... :lol: :wink:

Tényleg Petra, Te merre jársz???

Erika: pont erre gondoltam most én is, amit írtál ... mienk apa mindig (ha ideje engedi) főz nekünk jó sokat, mielőtt elutazik, imád főzni, és tényleg tegnap jött haza, ma délelőtt bevásárolt, aztán főzött mindenféle finomságot és most Julcsit vitte el ... szóval nem panaszkodhatok, meg én tényleg megszoktam, hogy ennyit jön-megy, az első pillanattól ilyen volt az életünk ... szerencsére én is csak ritkán akadok ki :roll: Szeintem inkább azok viselik nehezebben - érthetően -, akiknek ez nincs benne a mindennapjaikban ... akkor ez most, így a babával (esetleg több gyerekkel) megterhelőbb lehet ... mind fizikailag, mind érzelmileg ...
Tied apa mit csinál, hogy ennyit van távol? (Már ha publikus)

KépKép
KépKép
madar
 
 


Nálunk múlóban vannak a pöttyök, de már 3-4 hete biztosan elkezdődött. :? Viszont én csináltam közben képeket és - gondolom fényviszonyoktól függ, de - nem mindegyiket látszanak. :wink:

KépKép
KépKép
madar
 
 


Madar!

Mérnök a drágám, minőségbiztosításban dolgozik. Oroszlányban dolgozik és a külföldi beszállítókat ellenőrizni megy ide-oda. Volt már Kínában, Japánban,Indiában, Usa-ban,de legsűrűbben Angliába, Németországba, Lengyelországba meg a csehekhez jár...
Ja, és a kiküldetési pénzen is sokszor vesz ezt-azt a gyerekeknek(ő a legtöbb pasival ellentétben imád vásárolgatni, sokszor olyan jó akciókat fog ki, hogy csak na...)

Kép
arvaerika
 
 


Erika: Köszönöm a választ. :) A mi párunk, akkor nagyon egyforma. :wink: Enyim is imád vásárolni. Ha együtt megyünk, én unottan nézelődöm, Ő pedig élvezkedik :lol: ... és bevallom őszintén pl. a legjobb cipőimet mind Ő vette. :wink:
Hát, ahogy látom, akkor Te is sokat vagy "egyedül". Emlékszem hányszor panaszkodott apa, hogy úgy szeretne itthon lenni, nem étteremben ebédelni/vacsorázni, nem szállodában aludni, itthon lenni ... szval tényleg Nekik sem lehet mindig könnyű. :oops:

Az elmúlt félórát arra használtam, hogy előszedtem a téli kabátokat, cipőket, elraktam a nyáriakat. Most meg megyek megkavarom a birkapörköltet, amit még apa tett fel, csak aztán menniük kellett és rám hagyományozta "el ne rontsd a pörköltömet" búcsúval és mosollyal az arcán. :wink:

KépKép
KépKép
madar
 
 


Jaj, képzeljétek, ma annyira félkezű voltam, hogy úgy megszoktam, hogy Mogyoró a kezemben, hogy amikor ráálltam a mérlegre, hogy lemázsáljam magam ... háááát, naon elcsodálkoztam, mert annak ellenére, hogy úgy érzem, hogy szépen olvadnak le a kilók, a mérleg 5 kg-val többet mutatott, mint, amire számítottam ... percekig álltam a mérleg mellett összezuhanva, mire rájöttem, hogy Mogyorót is belemértem. :lol: :lol: :lol:
Ja, és ma is leégettem a töltött paprikát ... ugye, valamikor elmúlik a kismama agy? :roll: :wink:

KépKép
KépKép
madar
 
 


Mórbaba és Tomibaba is nagyon édi.....

oké most ennyi ment...sírunk!!!

sutimano76
 
 


Dórinek mennek a gyógypuszik!
Reméljük, hogy nincs komoly baj!

Móka
Nézelődés... ami olyan 30 centire van tőle, azt látja még...
Közel és nagyon kontrasztos dolgok legyen valami... akkor fog nézegetni... :wink:
Mór nagyon édes ahogy rágcsálja a kezét!

Floranan
Ügyintézés :evil:

Rita
Oké!
Apósnak jobbulást!
Szépek vagytok :lol: :lol: :lol:

Bex
Kitartást! Pihenjél a lehetőségek szerint, fogadj el minden segítséget!
Csak Tomival és magaddal foglalkozz!!!!

Bobóka
Mit csinálsz te egész nap, hogy nem érsz rá???? :roll: :wink:

Süti
Nem tetszett Berninek, hogy a Vogue címlapján szerepel :lol: :lol: :lol: :wink:

Spickey
Szövegelőkkel ne foglalkozz! A lányaidnak te vagy a legszuperebb anya!!!!!!!!

Andi
Jó, amit bemásoltál!

Peppino
Tomi is nagyon szép!

Megyek apa mellé F1-et nézni... :wink:
Vendég
 


Süti!

Sírás: :cry:

Madar!

Kismama agy: elmúlik majd (valamikor)

Nálunk is apa főz finiket(tegnap csülökpörkölt volt). Ő élvezetből főz, én meg inkább kényszerből :cry:
Cipővásárlás: enyém inkább a gyerekeknek tud jókat venni, nekem mindig nagyobbat vesz (majd úgyis belenövök alapon, ez még gyerekkori beidegződés nála, mert anyja mindig mindenből nagyobbat vett nekik). Na de én már 40 éves vagyok, nem fogok nőni...

Kép
arvaerika
 
 


[quote="madar"]J írta:madaraj, képzeljétek, ma annyira félkezű voltam, hogy úgy megszoktam, hogy Mogyoró a kezemben, hogy amikor ráálltam a mérlegre, hogy lemázsáljam magam ... háááát, naon elcsodálkoztam, mert annak ellenére, hogy úgy érzem, hogy szépen olvadnak le a kilók, a mérleg 5 kg-val többet mutatott, mint, amire számítottam ... percekig álltam a mérleg mellett összezuhanva, mire rájöttem, hogy Mogyorót is belemértem. :lol: :lol: :lol:
Ja, és ma is leégettem a töltött paprikát ... ugye, valamikor elmúlik a kismama agy? :roll: :wink:


BOCSI

Kép

sutimano76
 
 


Jó estét!

Szóval tegnap csavarogtunk egyet Szilvásváradon, Vicusékat elvittük a Fátyol vízeséshez, mert hogy még nem voltak ugye... Jó időnk volt, friss és harapnivaló :) Igaz, hogy a vízesésnél nem igazán esett a víz, lehet téli üzemmódban volt, de istenit túráztunk 4 órát gyalogoltunk :) :) Luca kendőben, Ati saját lábán, hol az Apa nyakában, jól bírta nagyon! Luca végig aludt, meg se nyikkant :)
Nekem estére olyan izomlázam lett, hogy csak na, ez reggelre fokozódott, most már csak érzem :) Szóval nagyon jó szombatot sikerült együtt töltenünk, bár délelőtt még teljesen máshogy festett a dolog... /anyós/

s a képek: /ide teszem őket, mert lusta vagyok elmászni a picasára :oops: /

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Most megint jelenésem van Kisasszonynál....
Csók, majd igyekszem jönni ;)

vicger
 
 


Na, bekukk, míg a kisfőnök engedi :D

Rita, képek nagyon édesek!!

Süti, nagyon ügyi vagy már a képekkel!

Bex, jobb lesz minden hamar, meglátod!!

Spickey, beszólások! :evil:

Madar, Kriszti, kitartás!!
Kismamiagy.. ezen én is gondolkodtam már :D Lassan múlhatna :D

Én is pont így gondolom, h az utazós papuciknak sem lehet könnyű ám ilyen Istennők és gyerkőcök nélkül!!
Velük sincs ott a család, talán annyiból jobb, h világot látnak (mondom én, aki imádok utazni, mondjuk Gil utál már, és általában a reptér-tornaterem-lakás körben mozog, de talán másoknak van idejük városnézésre), de pl többször mondta, h néha olyan hontalannak érzi így magát, inkább itthon lenne, utálja a repülőt, fárasztó is neki stb stb. Igaz, hogy azért náluk mindig kicsit bulihangulat van, de egy idő után fárasztó ám nagyon. És mindig jópofizni kell, ha jó kedve van, ha beteg, ha fáradt, mert a tanítványokból, "fan club"-ból él. Ő is nagyon sokat segít itthon, háziasabb bizonyos szempontból, mint én :oops:
Én nem szoktam így kiakadni, csak most ez olyan rosszkor jött... ma 3 hetes a Manókánk és Apája összesen volt velünk 4,5 napot, mióta hazajöttünk :cry:
Illetve ált 4 napra megy, hétvégére, de ez most 2 hét...

floranan
 
 


Móka, nemsírunk, aranyos :D

Kriszti, képek nagyon tetszenek, de jó hangulat lehetett!
Én ma fel akartam sétálni a kisoroszlánommal a dédijéhez, pár utcára, de olyan szél lett, hogy inkább nem.

floranan
 
 


Sziasztok!

Most csak egy képre futja, most ez a kedvencem :) :

Kép

Kriszti, nagyon jók a képeitek, szép helyen voltatok :)

Csajok, tök ciki, de mi még nem voltunk sétálni. Az más, hogy már kellett menni a védőnőhöz, meg vérvételre, de az csak hordozós volt.
Vendég
 


VIKI-DÓRI HÍREK:
Kaptam ma is sms-t.Dóra jobban van.Szerencsére nem reflux,hanem a kisasszony mohón eszik,ezért bukik.Mérleget kell béreljenek,hogy kontrollálni tudják a mennyiséget.Megtanult teát inni a kórházban,így tudják neki csillapítani a hasfájását.Holnap lehet haza mehetnek.

szaladok,mert nálunk a szokásos cirkusz van.....

Kép
v.andi
 
 


Jó reggelt!

Kriszti! Csodás helyen jártatok, én nagyon szeretem a Fátyol-vízesést (is)! :wink:

Andi, köszönjük a Viki Dóri híreket! Örülök, hogy hamar rendbejön Dóri!

Boboka! Nagyon édes kép ez Nikiről, nem csoda, hogy a kedvenced! :) Én is imádom, amikor kisnudlim odabújik hozzám! :) Nem ciki, hogy nem voltatok sétálni, hétköznap én is csak levegőztetem az erkélyen, még nem merem egyedül babakocsival vinni, hisz 13 kg a kocsi, és még nem emelhetek ennyit...

Madár! Jókat kacagtam a mérleg sztorin!! És az odaégetés... Nekem kismamiagy nélkül is megy... simán!! :D :D :D

Süti! Édesek a Berni képek!! Tényleg belejöttél nagyon a szerk-be!! Én is csináltam már pár képet, de gif formátumúak, azt meg ide nem tudom felrakni...

Peppino
Kép

Kép
peppino
 
 


Bobóka!

Nagyon édes, meghitt ez a kép!!!!!

Dórinak jobbulást és ügyes, hogy tud teázni!

Kép
arvaerika
 
 


Kriszti!

De jó lehetett a kirándulás!Irigy-irigy :wink: Tényleg jó lehet az a kendő, Luca alig látszik, olyan a képen, mintha csak egy kicsit bögyösebb lennél :lol:

Látom, pisztrángot sütnek még ősszel is!

Kép
arvaerika
 
 


MI is megvagyunk,nem tűntűnk el csak a hasfájás napközben nagyon megkínozza Vikit.Szegénykém úgy húzza a lábait,hogy szinte már a nyakamba mászik. :(
Az éjszakákkal nincs gond,tegnap este 8tól 2ig aludt.aztán fél 6ig.Utána meg 3/4 9kor kelt,evett,de aztóa sír,bár ez inkább csak egy kis hiszti.Ja és én még mindig nem értem,hogy egy ilyen pici baba,hogy tud ekkora hatalmasakat kakilni.Az előbb tettem tisztába,szó szerint a nyakáig kakis volt.

Szép kis piros pöttyeink vannak,de ezekre azt mondta az orvos meg a védőnő,hogy elmúlnak,Viszont vannak nagyobb hólyagszerűek (olyanok mint a pattanás) na ezekre azt mondta a doki,hogy sos-be le kell neki szárítani,mert azoknak nem kéne ott lenniük.Csütörtök óta kenegetem alkohollal meg hintőporral,de nem látom,hogy múlna.Remélem nem komoly.
Vendég
 


Viki!

Doki mondta az alkoholt rá? Nem csípi az a bőrüket? Én nem merem semmivel se kenni, szerdán megyünk tanácsadásra, majd rákérdezek.

Lotti ma reggel nettó 5 kiló 20 dkg volt. Most 5 hetes.(3,90 nel született) Szerintem nem éhezik :lol:

Kép
arvaerika
 
 


Kriszti: de szép képeket hoztál nekünk. Én imádom az őszt, a színeket, a hangulatot. :wink:

Floranan: Oh, apa még csak ilyen keveset lehetett Csokikával. Neked sem (és persze Neki sem) lehet most könnyű. Emlékszem, mikor Julcsi megszületett apa 2 napig volt velünk itthon, utána 6 hétre elutazott. Akkor volt egy olyan versenyük (Atlanti átkelés), amire több mint 1 évvel hamarabb kellett nevezni, akkor meg még Julcsi sehol sem volt. Nagyon izgultunk, hogy egyáltalán megszülessen, mire apának utaznia kell. Julcsi nov. 6-án született és apa dec. 20-án jött haza. Nagyon hosszú volt, nem is tudom, segítség nélkül hogy ment volna. Kitartás! Nem sokára újra együtt lesztek. :)

Boboka: Hozzál még majd képeket Nikiről. Olyan nagyon szép. :)

KépKép
KépKép
madar
 
 


Erika: Gratulálok, jó a cucc, amit Lotti kap. :) Én is tegnap mértem Veronikát, 5120 gramm, 3760-nal született és holnap lesz 8 hetes. Nálunk kicsit lassabb a gyarapodás, de látva a hurkáit, azt hiszem, nem panaszkodhatunk. :)

Viki:
remélem, ma már tényleg otthon lesztek újra. +++

KépKép
KépKép
madar
 
 


Jó reggelt!

Kriszti,nagyon klassz lehetett a kirándulás.Én is nagyon szeretem a fátyol vízesést.Látom a halazás sem maradt el.Jók a képek nagyon.Te pedig mellesleg :lol::lol: jól nézel ki (tök vicces a kabát alatt Luca :lol: )

Lina,én nem kennék alkoholt a baba arcára,sztem kérdezz rá a dokinál.Barninak is vannak,voltak ilyen pöttyök az arcán,és minden nélkül elmúltak.

Madar,nem semmi méretei vannak Mogyorónak :)

Boboka,ez a kép nagyon édes Nikiről.Tényleg onthatnál több képet nekünk ;)

Kép
v.andi
 
 


TEA KÉRDÉS:
aki ad teát pocifájásra a babának,mikor?Szopi előtt,után?Mennyiségileg???Mennyit itassak vele egyszerre???Nem akarom,h teával lakjon jól.

Muszáj megpróbálni a teát is.Napközben angyal.Eszik-alszik.Éjjel pedig......no comment.

Kép
v.andi
 
 


Sziasztok!

Gyors életjel: sajnos anyósom állapota a lehető legrosszabb ... max fél éve van hátra ... mostanában valószínűleg kevesebbet leszek, mert a férjem annyit lesz vele, amennyit csak lehet (így én egyedül leszek sokat a gyerekekkel) ... de olvasni próbállak majd benneteket!

Ne haragudjatok, most csak ennyire telik ...

Kép

Kép
bibiesbrumi
 
 


[quote="bibiesbrumi"]S írta:bibiesbrumiziasztok!

Gyors életjel: sajnos anyósom állapota a lehető legrosszabb ... max fél éve van hátra ... mostanában valószínűleg kevesebbet leszek, mert a férjem annyit lesz vele, amennyit csak lehet (így én egyedül leszek sokat a gyerekekkel) ... de olvasni próbállak majd benneteket!

Ne haragudjatok, most csak ennyire telik ...


Istenem Brumi....nagyon sajnálom :( :( :( .Tudunk valamiben segíteni?

Kép
v.andi
 
 


Madar,Vikiék akkor lesznek ma otthon,ha egy bizinyis vizsgálatot el tudnak végezni Dórin.
De,mivel mára már egy ugyanilyen vizsgálatot kiírtak egy korábban előjegyzésbe vett kisfiúnak,így lehet,ők csak holnap mehetnek haza.
Hozzáteszem,ez vicc.......Szegénykék,lehet,emiatt csak holnap mennek haza.Persze a lényeg,hogy Dóri jól van.

Kép
v.andi
 
 


[quote="v.andi"] írta:v.andi
[quote="bibiesbrumi"]S írta:bibiesbrumiziasztok!

Gyors életjel: sajnos anyósom állapota a lehető legrosszabb ... max fél éve van hátra ... mostanában valószínűleg kevesebbet leszek, mert a férjem annyit lesz vele, amennyit csak lehet (így én egyedül leszek sokat a gyerekekkel) ... de olvasni próbállak majd benneteket!

Ne haragudjatok, most csak ennyire telik ...


Istenem Brumi....nagyon sajnálom :( :( :( .Tudunk valamiben segíteni?


Köszi Andi! :cry: ... nem, de ha igen, tudom majd, hol talállak :) ...

még nem igazán tudjuk, mi vár ránk a következő hetekben ... próbálok erős lenni, csak attól félek, nehogy a tej elapadjon ... :( ...

lilla nagyon-nagyon érzi a bajt: őszintén beszélgetek vele arról, mi történik most velünk, de nehéz, nagyon nehéz ... sokszor kezelhetetlen, dühkitörései vannak ... gondolom így vezeti le a szorongást ...

Kép

Kép
bibiesbrumi
 
 


Bibi: nagyon sajnálom én is ... ha bármiban tudok én segíteni, autó van, közel vagyok, csak hívj.

Andi: mi nem vagyunk nagy teások, mert annyira nem szereti, de amikor fáj Mogyoró pocakja akkor néha megkínálom, néhány kortyot iszik és utána szokott büfizni is, hogy ennek a hatása-e ez azt persze nem tudom. Kriszti jó a témában, sztem dobj neki egy sms-t, mert mostanában sajnos Ő is keveset tud jönni.

KépKép
KépKép
madar
 
 


Andi:bocsi azt nem írtam,hogy a hólyagos cucc nem az arcán hanem a fején van,a hajánál.Azt lehet kenni alkohollal,de ugye csak óvatosan,hogy a szemébe ne menjen.
Vendég
 


[quote="madar"][ írta:madarb]Bibi: nagyon sajnálom én is ... ha bármiban tudok én segíteni, autó van, közel vagyok, csak hívj.

Andi: mi nem vagyunk nagy teások, mert annyira nem szereti, de amikor fáj Mogyoró pocakja akkor néha megkínálom, néhány kortyot iszik és utána szokott büfizni is, hogy ennek a hatása-e ez azt persze nem tudom. Kriszti jó a témában, sztem dobj neki egy sms-t, mert mostanában sajnos Ő is keveset tud jönni.


Móni: köszönöm ...

Kép

Kép
bibiesbrumi
 
 


Bibi! Nagyon sajnálom anyósodat, és Titeket, most nehéz lesz Nektek! Sok erőt és kitartást a gyerekekhez és mindenhez!! Ha szükséged van segítségre, én is szívesen!!

Peppino
Kép

Kép
peppino
 
 


Jaj Bibi...... :( :( :( :( :( :( Annyira nagyon sajnálom!!! +++++++++++++ s nagy nagy simi Nektek, Neked külön, hogy a tejcsi ne csökkenjen!

vicger
 
 


Andi, a teát én mindig szopi után szoktam adni, nem egyszerre, csak mikor jön a tekergőzés. Kevés cukorral édesítem, anélkül Luca nem issza meg, s cumisüvegből kapja.
Hála az égnek egyre kevesebb alkalommal kell a teához nyúlni, átlagban talán heti kétszer...

Boboka, olyan édes!!!!! Nagyon jó kép!!! :)
Szerintem sem ciki, hogy nem sétáltok, mi sem megyünk ki, ha nincs itthon Atesz, bár kendővel lényegesen egyszerűbb, csak éppen időm nincs rá... meg kedvem, mert hulla vagyok... és marha, mert teljesíthetetlen elvárásokat támasztok magammal szemben... szóval magyarán időm lenne rá, de mivel az elvárásaimnak meg akarok felelni, így melózom ezerrel. Na ebbe szívem szerint jól belemélyednék önelemzésileg....
Annyi minden forr bennem, egyszer robban...

A köbméret dicséreteket köszönöm :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

igen, lehet még pisztrángot kapni, szerintem még télen is füstölnek. Most ettem életemben először füstölt halat, jelentem isteni! /a múltkor az étteremben ettünk, ott sült pisztrángot kértem, az is nagggggyon fini :)/
S ahogy látjátok, a fullfinnyás lányom is kétpofára ette :)
Olyan jó lenne rendszeresíteni ilyen kirándulásokat minden hétvégére... nem ártana az alakomnak sem :)

Jaaaaaaaaaa! képzeljétek, minden fogyó nélkül, s esténként csokit fogyasztva is fogyok!!!!!!!!! :lol: :lol: :lol: Mi lenne, ha nem is ennék csokit? :oops: :lol:

vicger
 
 


BRumi,nagyon sajnálom én is...tudod hol érsz el engem is....

Boboka...kép télleg naon édi....

Kriszti,annyira jók a képek,hogy tavasszal megpróbálom rávenni a férjem,meg esetleg a csajok egy részét,hogy menjünk el a törpökkel frissebb levegőt szívni oda mi is és akkor jöttök ti is és lesz egy nagy kirándulós buli!!!!csajok mit szóltok????

Erika,Madar micsoda gyarapodás!!!!enyim se panaszkodhat,mert bár 3400 születtünk,de lefogytunk 5 nap alatt 3120-ra,ennyivel engedtek haza és tegnap 4180-at mértem,szóval 4 hét alatt megvan az 1 kg!!!

Kismamiagy....hmmm....én mostantól nem fogom arra...hülye vagyok azt kész...fogadjatok el így!!!!Néha a nemalvásra majd azé ráfogom :lol: :lol: :lol:

sutimano76
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?