Sziasztok!
Köszönjük mindenkinek a gratulációkat.
A történetünk:
Szombaton hajnalban megébredtem, hogy fájdogál a pocim, de csak az alja. Kb. két órán keresztül méregettem a fájásokat, de ritkultak. Utána vissza is aludtam. Reggel arra ébredtem, hogy nem jó feküdni, nagyon húzott a hasam, teljesen be volt keményedve. Mivel nem nagyon akart múlni felhívtam a dokimat, hogy elindulunk fel Pestre a kórházba, mert valami nem oké, szóltam a szülésznőmnek is aki velünk együtt jött be. Csináltak NST-t, ami mutatott rendes, de nem erős fájásokat, viszont a hasam továbbra is olyan volt mint a beton, plusz még a fájások hatására tovább is keményedett (én nem tudtam különbséget tenni, hogy mikor van fájás és mikor nem), ilyenkor visszaesett a baba szívhangja 120-ra. Áramlást is néztek, az oké volt. Délután négykor újból NST, ugyanez volt a helyzet, plusz megnézték a magzatvizet, ami tiszta volt. Este 1/2 10h-kor újabb NST, ekkor az egyik fájás alatt 72-re esett vissza a szívhang, rögtön össze is szorult a torkom, elkezdtem sírni, hogy valami nem oké, de akkor már jött az ügyeletes doki, hogy megnéz.
Felfektettek a szülőágyra, kötötték be az infúziót, mondta a doki, hogy megrepeszti a magzatburkot. Közben mondta az ügyeletes doki a másiknak, hogy szóljanak a szülésznőmnek és a dokimnak, hogy sűrgősen jöjjenek. Az ügyeletes szülésznő pedig jött a borotvával. Gyanus volt, hogy nem lent borotválnak, kérdeztem, hogy miért, a válasz, mert megyünk sürgősen a műtőbe. Onnantól kezdve olyan gyorsan történt minden, hogy betojni sem volt időm, altatásban csinálták a császárt. Mint kiderült oxigénhiányos állapot veszélye állt fenn, és a baba már nem érezte magát jól bent, zavaros volt a magzatvíz. Mikor felébredtem az altatásból a férjem már ott volt mellettem a kicsi Rékával, aki pici szemeivel folyamatosan lesett engem. Még most is könnybe lábad a szemem ettől a pillanattól.
Előtejem sajna nem nagyon volt, így pótlást kapott a kórházban, nehogy ebből a súlyból sokat veszítsen. Szopizni folyamatosan próbáltunk, egyet-kettőt szív rajta, aztán jön a hiszti. Harmadik nap be is sárgult egy kicsit, kékfényezték, ami szerencsére használt, így szerdán haza is jöhettünk.
A sebem szépen gyógyul, hétfőn kell visszamenni varratszedésre.
A szopival továbbra is hadilábon állunk, nem nagyon akar, türelmetlen és annyira hisztizik, hogy belekékül. Ilyenkor nincs szívem tovább kínozni, kapja a pótlást. A tejem nehezen indult meg, fejek folyamatosan, egyenlőre így kapja, amíg a sárgaság lemegy teljesen róla, de azért nem adjuk fel.
Egyébként nagyon jó kislány, eszik, alszik. Óramű pontosággal három óránként követeli az adagját.
Teszek fel a profilomba képet róla.
Puszi mindenkinek:
BNM
Elhiszem hogy fáradt vagy. Nektek meg az álommanókat küldjük!!!
