A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2009 decemberi kismamik


Annyit sikerült megtudni ma még, hogy holnap én leszek az első, és az aneszteziológustól függ, hogy ez konkrétan mit jelent, de délelőtt, az tuti.

Gio, tényleg nem tudom felfogni, de már annyira elegem van a terhességből meg a kórházból, hogy magam vagyok a legjobban meglepve, hogy mennyire nem ideges vagyok, hanem feldobott. Pedig tudom mivel jár egy hasi műtét, most volt egy éve, így papírforma szerint fosnom kéne, de nagyon, mert az annyira rossz volt, hogy utána meg is fogadtam, hogy ilyet soha többet. :lol: Azért éjszaka lehet, hogy nem bírok már aludni.

Meg előzőn sem nagyon tudtam, mert mozgalmas éjszakánk volt, egyik szobatársamnak beindult a szülés, nyákdugó, fájások, magzatvíz meg minden, nagyon izgi volt. Most éppen vajúdik, tök jól halad vele. Egyébként itt az osztályon ma reggel 3 csajnak is beindult, szóval lehet, hogy van valami gyerekpottyantós front.

/
lemonsong
 
 


Én ma azt olvastam hogy nincs front - aztán ki tudja :)
LEmon
Ú egy éve már volt hasi műtéted?
Ez mindenképp izgalmasabb lesz azért, mert egy kis élet kerül elő odabentről :)
És ne panaszkodj a terhességedre, szerintem csodádra jártunk milyen sokáig dolgoztál és nem volt semmi tüneted!! 8)
Úgyhogy ideje is hogy kivegyék a kicsikét, hogy ne frusztrálj bennünket azzal hogy még mindig semmid nem fáj!! :lol:
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.10 10:49-kor.
Vendég
 


Jaj Lemon de jóóóó! :D
Holnap már a karodban tarthatod kis Makitokat! :D
Vendég
 

 
 

Sziasztok!
Látom megy a pörgés ezerrel! :) Nekem kicsit depisen indult a nap, már jól ki is bőgtem magam. Nem tudom miért, a szürke idő, a hormonok vagy közeledik a szülés? :oops:
Ahogy néztem ma többen mennek/mentek vizsgálatra. Én holnap megyek és várom is meg nem is. Az nst megint kínylódás lesz tappancs felrakás ügyileg és tuti keményedést sem mutat majd, csak itthon szórakozik velem. :twisted: Viszont arra kiváncsi vagyok a méhszájjal mi a helyzet és talán remélek is valamit a vizsgálattól. 8)
Gio, örülök, hogy Nálad is haladnak a dolgok. Mi itt keményedünk, fájogatunk, nyílogatunk Te meg szép csöndben megszülsz a végén. :D
Tök jó, hogy Lemon és Kata megtalálták egymást, így azért jobban telik az idő. Na meg Lemon nemsokára nagyon elfoglalt lesz. :wink:
Olga, sajnálom a gombát. :( Ez a strepto miatti kenetvételből derült ki? Érdekes, hogy eddig nekem semmi gombás hír, pedig terhesség előtt is voltak vele gondjaim. Nem hiszem, hogy pont most ne jönne elő, a terhesség már önmagában is hajlamosít rá. Persze lehet, hogy csak nem nézték külön. Remélem ha mégis van, az nem okoz nagy problémát szülésnél. :?
Gabi, már több helyen olvastam, hogy nagyon fitt lettél így szülés után. :D Régi nadrág, alig pár kiló maradt stb. Ennyire vizesedtél vagy ilyen tuti recepted van? Súgd meg nekünk is a titkot. :wink:
csillag25
 
 


Remélem Tedorka is meglátogat bennünket vmikor. A wiwen már van a babáról kép, nagyon cuki!

Nem beszélve Pumi pozi-szülésbeszámolójáról, amire úgy érzem szükségem van mielőtt indulunk a kórházba. 8)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.10 10:57-kor.
Vendég
 


Csillag
nekünk a streptoval együtt nézték a kenetből a 36. héten. Baci, strepto, gomba. Írtam a levlistán is, bár talán később érkezik meg hogy van -e vmi gond, történt e vmi hogy depis vagy? De aztán beugrott hogy az is indok hogy nincs indok így a vége felé már:-)
Én is mindenre ugrok és idegesít. Éhes vagyok, de nincs kdevem főzni, nem tudom mit egyek és kiborulok. Csupa hülyeség....Amolyan "szóra sem érdemes" dolgok :)
Vendég
 


Végül is igazad van, sem a diabétesz, sem a magas vérnyomás nem fáj. :lol: És tényleg, még viszonylag könnyen mozgok, bár gyerkőcnek az utóbbi napokban az a koncepciója, hogy a hasam tetején, köldök fölött akar kibújni teljes erőből, szóval görnyedek rendesen. :lol: Hiába magyarázom neki, hogy a vészkijárat lefele van, és ha akar valamit saját erőből produkálni, ma van rá az utolsó lehetősége. :lol: Én tulajdonképpen terhesség közepe tája óta december 10-ét szemeltem ki szülésre, ami ma van, és úgy tűnik, a gyerek is fogta az üzenetet, csak a távozási iránnyal vannak problémák. A tájékozódási képességét nyilván az anyjától örökölte. :lol:

/
lemonsong
 
 


Lemon,
azért sejted hogy vicceltem:-), hisz minden tiszteletem a Tied hogy a cukor mellett ilyen fegyelmezetten és problémamentesen hordtad- azaz még hordod a terhességet.
Az utolsó napokra belefér egy kis köldökizgatás már igazán.
Nemsemmi pojjén lenne ha a babátok tényleg gondolna egyet és ma azt mondaná: indulok
:)
Vendég
 


Lemon: :D :lol:Aranyos lehet ahogy ott kucorodik fönt,viszont baromi kellemetlen is gondolom! Párom zseblámpával irányította a jó irányba amikor rossz irányba fordult! :D

Csillag ne légy depi...én is sírdogálos hangulatomban vagyok mostanában,és ahogy nézem Gioia is.....úgylátszik így a vége felé sok a hormon??!!Vagy már naon türelmetlenek vagyunk!...és "nagy darabok",és nehezen mozgunk....
Vendég
 


Gio, sajnos semmi esélyt nem látok, pedig tényleg vicces lenne. A másik szobatársamnak is vannak viszont ígéretes görcsei, lehet, hogy éjszaka megint el leszünk foglalva a fájásmérésekkel. :lol:

/
lemonsong
 
 


Sziasztok!

Nem tudom hogy a fórum most hogy áll, mert nálunk 04- én megszületett Csabika és kedden jöttünk haza.

3900 gr, és 51 cm lett, nagyon szép baba, majd írok még, de megyek mert fáj a pocija és sírdogál!
mustyi
 
 


Óóó Mustyi Gratulálok!!!!!!
Jöhetnél majd ha időd engedi mesélni!
Vendég
 


Tulip, tényleg érdekes, hogy nekem a terhesség végével nem leszállt a hasam, hanem még feljebb ment. :shock: Hihetetlenül nézek ki nyaktól lefele, mint mikor egy bazi nagy labdára felraktak két kisebbet, gyakorlatilag semmi szünet nincs a hasam és a cicim között, nemhogy egy tenyérnyi...

/
lemonsong
 
 


Mustyi, nagy gratula Csabikához!!!

/
lemonsong
 
 


Lemon : vicces lehet :lol: még nem láttam három gombócos kismamát.....általában azért lejjebb van a poci....bizti azért is ment feljebb mert sokat fekszel nem?Nem húzza a gravitáció a jó irányba!
Vendég
 


Gio, Tulip, nincs különösebb gond -írtam a levlistán is de lassú vagyok- csak már tényleg minden baj. :oops: Türelmetlen kezdek lenni, de nagyon. Sok-sok hormon...

Lemon, tetszett a vészkijáratos szöveg, sikerült megmosolyogtatnod! :) Izgisek lehetnek a szobában zajló események, főleg hogy tudod, holnap Te is a karodban tarthatod a kisbabád. Ha csak várakozni kellene akkor bizti másabb lenne.

Mustyi nagy gratuláció Nektek!
csillag25
 
 


Ohara! Köszi sokat segítettél! Akkor nekünk 520 a napi adagunk. De kb 350-400-at eszik. Még mindig nem érte el a születési súlyát. Nektek Zéti mennyit fogyott vissza és mikor érte el a születési súlyt? Az a baj hogy a mérleg sem mér pontosan, ahányszor ráteszem 10-20-30 különbséget mutat. Az meg elég sok már.

Mustyi! Gratulálok nektek, sok boldogságot!!!!

Tulipános! A sirdogálos hangulat nálam szülés után is megmaradt. Mert néha olyan bizonytalan vagyok mindenben. Persze van segítségem, a férjem is szabin van, és napközben itt van az anyu főzni és segíteni. De nem könnyű néha.
Vendég
 


MUSTYI!
NAGYON_NAGYON GRATULÁLOK NEKTEK!!!
!AZtán gyere és mesélj!

CSILLAG!
Igen,ez a 36 hetes kenetvétel eredménye lett.NME örülök,de ez van.De legalább nem 1 hétig kell kúpozni,mint máskor.Pedig semmi jele,hogy bármi baj lenne,nem viszketek stb.

GIO!
IGen bent volt a férjem mikor Zizu született.Nagyon elvagyok keseredve,pontosabban félek,hogy nem lehet most bent.Egyszerűen elképzelni sem tudom nélküle.Mondtam is neki,hogy ez a sors akarása,hogy mégis itthon szülessen Huba :oops: :D Mindenesetre felhívom a szülésznőmet és rákérdezek mit tud.Nagyon remélem,hogy legalább az apukát beengedik.Na de Zizu???A szívem megszakad ha nem láthatom napokig.Már a gondolattól is bőgök :cry:

TULIPÁNOS!
Fokhagymával tűzdelt rántott pulykamellett csinálok szezámmagos bundába.Ja meg zöldséges rizs lett hozzá+sült krumpli.
És tegnapról maradt halászlé.
Én benne lennék a holnapi szülésbe,bár pont most mondták,hogy tele van az osztály+szabin van a dokim+a szülésznőm is szabadnapos.Úgyhogy halmozottan rossz a kinézett időpont,bár nem hiszem,hogy ez befolyásolná ha kiakarna bújni :D

Egyébként biztos van/volt valami a levegőben mert épp mondták,hogy itt is tele az osztály,de inkább már megszült kismamikkal.
Vendég
 


Mustyi: nagyon nagy gratula!!! :D :D :D


Ügyes és gyors voltam, már végeztem is mindennel. 8) Most játékokat fogok mosni :D Aztán meg fertőtlenítem a mellszívót, mellbimbóvédőt, cumisüvegeket (kell még valamit? ) És utána karácsonyig nyüsszögni fogok, hogy mikor szülök már. :oops: :lol:

Egész éjjel is ezzel álmodtam. Most az kattant be, hogy tuti szenteste rángatom ki a szülésznőt és a dokit a fa alól...

Máshol is süt a nap? :D Jövő héttől durva lehülést jeleznek előre :shock: Talán még havat is fogunk látni idén?

briell
 
 


Nekem nem is volt kenetvétel a 36. héten! :shock: Sőt most sem említette a doki, hogy lesz majd...

briell
 
 


Olga, Gio, akkor lehet, hogy nálam is nézték a többit is csak nem részletezték, annyit mondtak, hogy a kenetvétel eredménye negatív.
Nálam sem szokott égő, viszkető érzés lenni, csak bővebb folyás, így ezzel az erővel most is lehet. :roll: Tegnap is szaladtam a wc-re megnézni mit kaptam föntről, de kiderült csak folyás. :evil:

Nálunk borús, sötét, szürke idő van. :?

Hmm lányok, micsoda ételköltemények... kihez mehetek kajálni? :D
Nekem tegnap csak krumpligancára futotta az erőmből, ma azt fogjuk enni pirítva.
csillag25
 
 


Sziasztok.
Nálunk is gyönyörűen süt a nap, megvárom a kisebbik fiamat amíg hazajön a suliból és kivisszük a csemetéket egy kis sétára.
Most éjjel 2X kelt a picurom. 1/2 12-kor és 3-tól 4-ig volt fönn és reggel 1/4 8-ig aludt.
Remélem most már lassan az is előfordul, hogy éjjeleket átalussza majd.

manocskak
 
 


Húú Sprite finom van nálatok! :P Én most végeztem, ketteskével ettünk,és leraktam aludni! :)
Hát az időpont akkor tényleg halmozottan rossz!Nekem ebből a szempontból mindegy.....bár ma vagy holnap jön meg a szárítógépünk...és még gyorsan jó lenne eltüntetni a sok szennyesruhát szülés elött!Úgyhogy azt még megvárhatná buborék!

Húú Briell akkor jövő héten sokan szülünk ha jön a rossz idő!
Itt is süt a nap! 8)
A dokidnál azért kérdezz rá a kenetlevételre!Nekem sem volt amúgy!Nem mindenhol precízek a kismamavizsgálatokat illetően!

Én Katával álmodtam éjjel,hogy szüli az ikreket!
Vendég
 


Csillag mi az a krumpliganca??????????????Még sosem hallottam ilyen ételről!
Vendég
 


Köszi Gioia a táblázatot!Ahogy néztem Nóna és Moly és Éva a soros!
Vendég
 


Itt vagyok, még nem szültem. De ahogy elnézem a vonalzókat, most már én jövök!!!! Szóval nem beelőzni! :D :wink:

Tulip, válaszolva kérdésedre, én egész jól el tudok lazulni vajúdás közben. Miközben a fájás van, el tudom tudatosan lazítani a méhszájamat. Ezért is lehetett annyira nagyon rövid a szülésem. Most, hogy Csillagnak elővettem a fiam dossziéját, nézegettem a zárójelentést, nosztalgiáztam. A kórházba közepes fájásokkal vettek fel, ami nekem csak menses görcs érzés volt, 01:34 perckor. 02:18-kor született meg a fiunk. Igazából nem is tudom miért jön rám néha a félsz, hiszen csak 45 perc volt az előző is. persze ettől még lehet, hogy most órákig fog tartani, a szülésznő szerint ez agyban dől el.
Tegnap találkoztam vele, nálunk apa bejöhet szülni és utána maradhat 3 órán keresztül velünk a szülőszobán, míg szopizik a baba és ismerkedünk. Utána abban a 3 napban bejöhet a folyosón lévő üvegajtóig, benyújthat csomagot, de én nem mehetek ki hozzá. Majd mint a börtönben telefonon beszélünk és közben nézzük egymást az üvegen keresztül. :D A babát ebben a kórházban apuka is csak üvegajtón keresztül láthatta mindig is, tilalomtól függetlenül. Szóval nem olyan gáz ez így, nekem teljesen megfelel.

Mustyi, gratulálok a babához, gyere-gyere a képekkel!!!! :D :D :D [color=red][/color]

Lemon, holnap délelőtt szorítani fogok neked, alig várom, hogy írj majd nekünk miután megszületett! Végre majd hazajöhetsz, gondolom nagyon várod!

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


Ők a sorosok? Nem mentettem el a táblát, így a naponta itt lévők vonalzóját skubiztam csak. Na jó, ők még jöhetnek! :D :wink:

Nekem a nagymamim csinált mindig gancát. Ő is északon lakott, Egerben. Hú, de imádom. Ha jól emlékszem héjában meg kell főzni a krumplit, aztán áttörni, összekeverni zsírban vagy margarinban fonnyasztott hagymával, ezt tepsibe szaggatni zsírba(margarinba) mártott kanállal és ha jól emlékszem túró kerül rá. talán tejföl is. Csillag, te hogy készíted?

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


Hát én elég egyszerűen készítem: krumplit megpucolom, felvágom odateszem annyi vízben főni, hogy éppen ellepi, aztán áttöröm, annyi lisztet teszek hozzá amennyit felvesz és azzal felfőzöm. Aztán tetszés szerint pirított hagymával vagy túróval tejföllel, szalonnakockával tálalom. Frissen így esszük, másnaposan palacsintasütőben kis olaj alá és beterítem gancával, pirítom mindkét oldalát. Nyami...
csillag25
 
 


Tényleg, a lisztet és a szalonnát kihagytam, az is volt benne. A nagymamám sütőben, tepsiben pirította meg. Olyan finom gyors kaja! :P De éhes lettem.
Szerencsére nem kell már főznöm, tegnap levest főzött a férjem, mára fasírozottat készített, az lesz az ebéd. Csak ki kell sütnöm. Gofrit viszont sütök, hogy legyen valami nasi is. A tegnapi meggyes és almás lepény már el is fogyott, pedig jó nagy tepsivel sütöttem. Úgy örülök, mikor ilyen sikere van valaminek! :)

picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
picibaba.hu vonalzó
pókica
Badacsonylábdihegy
 
 
 
 
 
 


MIcsoda kaják!!! Én meg éhezem...Csak pirítósra futotta kedvemből 5 perce, meg olvasztok egy kis előpanírozott rántott húst ill. hortobágyi husipalit. Nekem most tegnap kezdődött vmi gombócosodás a torkomban, olyan mintha sav lenne, de ezt az érzést eddig még nem tapasztaltam.
Nem is híztam az elmúlt 2 hétben, doktor bácsi megdicsért:-)

Apropó
Lemon
nekem a hasam szintén totál fent van, olykor úgy érzem a gyerek nem is lent fog kijönni hanem fent. Lent még befér egy tenyér, pedig állítólag a feje már ottvan beékelődve, fent viszont cicinél indul. DÖbbenet.

Briell,
furcsa hogy nálatok nem volt kenetvétel. A többi sotésnál sem? Úgy tudom vagytok páran akik ott szültök. Azt hittem ez a 36. heti vizsgálat általános protokoll. Akkor a streptot mikor nézik?
De nem pánikkeltésből írtam term.en!! A dokid biztosan tudja, hogy mit mikor kell

Mustyi!
Nagyon-nagyon gratulálok!
Sokat gondoltam rád hogy Te már biztosan babázol. Be is írtam a táblázatba!
Immár 13 babócánk van regisztrálva.

Póki
olyan jó volt olvasni hogy ilyen gyorsan szültél.MIndkét babát?

Nálunk az a jó a János kórházban, hogy egyszemélyesek a szülőszobák, azt mondta a doki ezért is engedik be az apukákat. MOndjuk utána nem tudom hogy lesz, mert sztem ha sikerül megcsípnem egy egyszemélyest, úgy tervezem hogy a férjem akkor ott lesz velem amikor csak tud, akár éjszaka is.
Ő nem izgul emiatt persze, mert azt mondja, max. felveszi a papi palástot és akkor úgysem merik megállítani - ja, lehet, de közben meg ki tudja útközben hány kismamit rémiszt halálra a folyosón
8)
Vendég
 


Gioia : :lol: az biztos hogy jól megrémíszti a papi ruha a kismamikat a szülészeten!

Hát Pókica én is próbálok lazítani közben....mondjuk sokat számít milyen lelki állapotban szülünk!
Vendég
 


Póki, a nagymamádé még jobban hangzik mint az enyém. :oops: Lehet, hogy én is betolom a sütőbe ma. :lol:
csillag25
 
 


háát én még nem ettem ilyet Csillag!Nem tom milyen lehet!Jobb a kedved már?
Vendég
 


Tulip, próbáld ki egyszer. Ha véletlenül nem tetszene akkor nem sok időd megy pazarba, mert tényleg gyors kaja. :wink: Köszönöm már jobb a hangulatom, bár az égbolt/idő egyre sötétebb. Még egy picit sötétedik és visszabújok az ágyba, mert azt hiszem este van. :)
csillag25
 
 


:lol: :lol: :lol: most hívtak...itt a szárítógépem!!!!!.... :lol: :lol: :lol: ....ma este mosok és szárítok és mosok és szárítok!Juhééééééééé :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Tulip!
Át tudnál küldeni nekem valami infót erről a páramentesítő rendszerről? Akár priviben is, mert mi is kínlódunk továbbra is. Bár a férjem keni ezerrel a penészölő vegyszerrel a falakat, hogy mire hazajövünk a kórházból ne legyen, de ez szerintem csak átmeneti megoldás - arról nem is beszélve, hogy nem is tudom mi a veszélyesebb, a vegyszer vagy a penész.

Mustyi gratulálok!!!

Én is holnap megyek az első ctg-re. Pont ma reggel mondtam apának, hogy ha valaki 10000%-ra azt tudná mondani, hogy minden a legnagyobb rendben van odabent és a kislányunk jól érzi magát, akkor tőlem akár január végéig is bent maradhatna. Erre az előbb megállapítottuk, hogy sokkal lejjebb került a pocakom. Délelőtt meg valami ragacsos, trutyika jöbb belőlem, de csak egy kevés és színtelen volt - olyasmi mint peteéréskor.
Nálunk süt a nap, de én mégis elég fáradt és nyűgös vagyok. 3 hét szünet után holnap megint jön anyósom amíg dokihoz megyek, lehet hogy ettől is nyűgös vagyok már most.

tücsökbogár
 
 


Tücsök írtam neked privibe!
Sajnos a fal kenegetés nagyon ideiglenes megoldás csak!Jobb ha hetente nézitek,hogy nem -e jön vissza,mert viszont ha visszajön a penész...nagggyon gyorsan terjed!
Februárban 2ágyat kellett kidobnunk...mert 1hónap alatt(miután beköltöztünk......és észrevettük),az ágy fal melletti oldalát teljesen ellepte! :shock: Nálunk most minden 50cm-re van a faltol.....de sok haszna nincs,mivel a nedves levegőt beszívja a szekrények hátsó funérlapja...és ugyanúgy penészesedik! :(
Szóval mi résen vagyunk!!!!Minimum minden hétvégén bemegy párom a szekrénysorok mögé és végignézi....s ha egy pici is van,már fújja is le, a hypóval!Nekünk a falon talán azért nem jött ki most annyira...mert párom a nyáron lecsiszolta róla a vakolatot a padlótol felfelé vagy 50cm-re.Hát nem egy szép látvány...de ahol ezt megcsinálta,ott legalább a fal nem penészes!
Amíg nem tudjuk beszereltetni a rendszert addig egy kis teljesítményű páraelszívó lesz a baba szobájában...(amúgy 2nap alatt beszerelik!!!).
Vendég
 


Halió!

Mustyinak nagy gratula!!!

Hát nekem nincs valami jó napom! Reggel ctg előtt behívott a doki hogy megnézze a méhszájat. Nem tudom anno írtam-e hogy úgy volt hogy programozott szülés lesz, mert el kell utaznia. Namost ez úgy alakult, hogy azóta mondta, hogy semmi gáz, nem kell elutaznia 11.étől 16-ig, így nem kell sürgetni a Kisasszonyt. Na erre ma kiderült, hogy mégis elutazik. A kérdés a következő: szüljünk ma? :shock: :shock: :shock: Na erre mit mondjak??? Következő pillanat: na inkább ne szüljünk, mert akkor tuti belekergetne egy császárba. Mondtam hogy én ezt nem akarom. Merthogy a méhszáj diagnózisa: szépen fejtődik ki. :shock: Hát én azt hittem elbőgöm magam. Azóta olyan a hangulatom mint egy zsák ...nem részletezném. Szóval most vagy megvárjuk míg visszajön, vagy akkor egy idegen doki lesz velem. Már csak az vígasztal, hogy a szülésznőm mondta, hogy ő tuti ott lesz.
Eredetileg úgy tervetem hogy Kicsit is megvárom a klinikán, de amilyen hangulatba kerültem jobbnak láttam Apával hazahozatni magunkat. Totál el vagyok kenődve. Eddig azon drukkoltam, hogy jöjjön már, induljunk már, szüljünk már! És persze nem lett így. Most azon aggódhatok, hogy jöv. hét csütörtökig ne induljunk, ne szüljünk, mert nem lesz a dokim. Na! Hát ilyen alapon tuti menni kell majd. Bár lehet hogy én állok most hozzá nagyon negatívan. Most nekem sem ártana egy kevés Pumi pozitivizmusából! :cry:

Na eldugulok. Megpróbálom kialudni magam.
(Persze a méhszájviszgálattól elég durva fájásaim vannak, és vérzek is. Szuper.)
Vendég
 


Najda fel a fejjel!A szülésznő ugyis a lényeg,hidd el nekem!!!!!Ő pedig ott lesz veled,ha beindulna a szülés!
Nézz engem...nekem úgy néz ki senki nem lesz bent akit ismerek.... :shock: .....mindig van rosszabb!Na de nekem most jó kedvem van ettől függetlenül! :D
Vendég
 


Kriszti a méhszájvizsgálattól nem szabadna fájásaidnak lenni... Tehát ha tudsz aludni, akkor pihenj, sokkal jobb kedvvel fogsz ébredni. Ha annyira fájsz, hogy nem tudsz aludni, akkor pedig ma fogsz szülni, és ettől is jobb kedved lesz :)
A doki miatt ne izgasd magad, úgyis fő a szülésznő, ő van ott Veled végig. A doki úgyis "csak" összevarrni kell 8) Tudom, sovány vigaszaim vannak, én sem akartam volna másiknál dokinál szülni, de fő a te és Anna egészsége, értetek pedig mindent, még azt is, hogy az éppen ügyeletes dokinál. DE az is lehet, hogy kitart a pocakban addig a nagylány :)
Én vasárnap akartam szülni, mert tudtam, hétköznap esélyem sincs apás szülésre. Pénteken szültem, apa nélkül... Sajnos, nem mindig úgy alakulnak dolgaink, ahogy eltervezzük.

Üdv. Gabi[/b]
Vendég
 


Sziasztok!

mustyi nagy gratula Nektek is és nagyon jó egészséget kívánok!

Csak most értem gép közelébe, de mennem is kell, mert jön a védőnő.
Ma voltam nst-n, beszéltem a dokival, szülésznővel és beadattam az oltást. Anyukám meg most ment el.
Mi már kb 2-3 hete nem alszunk rendesen az oltás mizéria miatt, de most eldöntöttük és biztosan rendben lesz minden.

tulipános, gio nekem is magas a fájdalomküszöböm, ezért reménykedem, hogy amennyire lehet majd jól viselem a szülést, de fájni azért biztosan fog :lol:

lemonsong
nagyon szorítok majd neked!!!

Szegény Kata, neki sem lehet egyszerű. Remélem nekem nem kell majd befeküdni a kórházba, azt nagyon nem szeretném.

Most mennem kell, puszi a pocakotokra, majd holnap jövök :wink:

Kép
Kép
akella
 
 


Tulip!
Köszi! Igen az valóban rossz! Én is kirúgom magam szerintem, csak még fel kell dolgoznom. Ez nagyon rosszul esett.
Vendég
 


Kismamik!

Olyan nosztalgikus hangulattal nézegetem vonalzóitokat :wink: A sajátomat addig nézegettem, hogy még 5 nap van hátra.... ez volt az utolsó kiírás.
Átérzem izgalmatokat, várakozásotokat, de alig várom, hogy mindenki kézben tarthassa babáját, és az álmatlanságtól elgyötörten továbbra is itt legyünk egymásnak :)

Üdv. Gabi
Vendég
 


Gabi!
Köszi Neked is a bíztatást! Igazad van. A lényeg hogy minden rendben legyen.
Vendég
 


Kriszti!
Ne légy elkeseredve!Hidd el,hogy a szülésznő zámít.A doki majd csak olykor-olykor benéz,meg ott vana kitolásnál és az esetleges "hímzéseket" elvégzi,de ennyi.Ezen kívül semmit nem csinál.A szülésznő sokkal-sokkal fontosabb.
De ha fájsz is,vérzel is és ilyen rossz kedved is van,nem hiszem,hogy kibírnátok jövőhétig egyben.Ezért ne szomorkodj,Anna a doki nélkül is megszületik :wink:

Valami hihetetlen csod afolytán aludtam majd egy órát.
Képzeljétek: Sütöttem a húst,a lányom mögöttem ebédelt.Felfigyeltem,,hogy túl nagy csendben van,megfordultam,hát tessék:
Kép

Annyira édi,még soha nem volt ilyen,hogy bealudt evés közbe.Aludt is majdnem 2,5 órát.Persze nem az asztalnál :D
Vendég
 


De édes a leányzó! :lol:

Én tegnap kaptam barátnőmtől a Szülés, ahol én irányítok című könyvet. Még csak az elején vagyok, de arra már most nagyon hasznos volt, hogy megnyugodjak, Picilány majd jön, amikor akar. Három hétnél sokkal több úgy sincs hátra. És ha belegondolok, az milyen kevés idő ahhoz képest, hogy pont két éve várunk rá.... :D :D :D

Kriszti: Neked is csak azt kívánom, hogy nyugodj meg teljesen, és akkor minden úgy lesz jó, ahogy lesz :wink:

briell
 
 


Najda bébi
lehet nem is baj, ha nem a dokid lesz ott szülésnél...Bocs, de én nagyon nem pártolom, amikor a doki meg akarja mondani egy normálisan haladó terhességben hogy akkor mikor is szüljünk mert neki mikor kényelmes...Hugomnak is szüléi hetén ment el vmi konferenciár a a doki, de a kislegény úgy döntött megvárja míg visszaér, meg ilyenkor az orovosok amúgy is átadnak egy ún. helyettesítő dokinak. Mit jelent ez a "didagnózis" a méhszájról amúgy?
Én csak drukkolni szeretnék hogy nem piszkált meg úgy hogy beinduljon ma a szülésed.
És a kiírt időpontod dec.18, tehát addig még vissza is ér, ha ragaszkodsz hozzá ;-)

Ha van arra mód, hogy akkor jöjjön a kicsikénk amikor ő úgy látja jónak mert semmilyen betegség , veszélyeztetettség nincs akkor minek már sürgetni?
Oké, hogy elszórakozunk itt azon hogy jaj de jó lenne már képzbefogni, de nekem eszembe sem jutna hogy bármilyen művi vagy akár természetes praktikát bevessek hogy elinduljon akkor amikor én akarom csak azért mert türelmetlen vagyok...
Nna de nem akartam okoskodni, csak az ilyen hozzáállású orvosok engem mindig felhúznak...bocsi
:(
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.12.10 16:14-kor.
Vendég
 


Sprite
nagyon-nagyon édes Zizuuuu!!!
Vendég
 


Najda ugye picit már jobb kedved van???? :?

Sprite nagyon édes Zita!Bírom amikor beájulnak napközben!!!Nekem sem sokszor fordul ilyen elő...de ha igen akkor olyan édik tudnak lenni!

Briell : na egy ilyen könyv nekem is jól jönne!
Vendég
 


Hello!

Na, most lett egy kis időm írni.
Mustyi, gratulálok!
Gio, köszönöm a kérdést, jól vagyok :)
Igen, apa hazajött kedden estére, pót-apa hazament.
(pót-apa az egyik barátunk volt amúgy, 10 éve barátok vagyunk)
Mindent sikerült elintézni, amíg apa távol volt, hisz a pót-apa még frissen állt hozzá a mászkáláshoz :) Nem is kell már semmiért menni sehova... végre... úgy vártam már...

Ma voltam ctg-n, kicsit frászt kaptam... először nem lett jó, lépcsőzni kellett egy kicsit, és felmenni a szülőszobára újracsináltatni... az sem indult túl fényesen, aztán oldalra kellett feküdni és úgy megismételni. Az már jó lett, doki is megnyugodott. Nem tudom, pontosan mi volt a gond, szerintem azért nem mondták, hogy ne kapjak rögtön szívrohamot, így is majdnem sírtam a végén... De minden oké, úgy néz ki, úgyhogy igyekszem nem aggódni tovább.
Annyit mondott a doki, hogy csak a bal oldalon feküdjek, háton egyáltalán ne...
Húzós éjszakáim lesznek, mert úgy meg zsibbadok... :(
Amúgy szerintem csak annyi volt (legalábbis én ezt találtam megnyugtató magyarázatnak az egészre), hogy korán reggel volt, és az össz mozgás, amit produkált a gyermek, az egy-egy lábnyújtás volt. Oldalt fekve már magához tért, mert az épp nem tetszett neki, és utána órákon át sértődötten rúgdalt... Nyűgös lett, ezáltal én is. Hazajöttünk és nagy nehezen együtt elaludtunk. Most jól érezzük magunkat már mindketten :)

És persze a kenet sem lett jó, strepto van benne, így augmentint kaptam 3*1-et. Emiatt remélem, hogy még odább van a szülés kicsit, hogy végig be tudjam szedni... Na majd megbeszélem este a Kiskirályfival :)

Megyek, rákészülök a holnapra. Fogdokihoz kell mennem, mert tegnap kiesett egy tömésem (dokim már mondta a 10.héten, hogy azzal gond lesz, de jól elfelejtettem és most mérges vagyok magamra) - nem tudom, hogy fogok tudni háton feküdni egy fél órát... :( Főleg a mai dolgok után, tiszta ideg leszek... :(

Addig nem akarok szülni menni, míg Pumi nem ér ide mesélni, kell a pozitív energia!

Na, csinálok egy kis tejberizst, hogy jobb kedvem legyen!
És nekiállok végre a karácsonyi képeslapokat legyártani!

Sok babát, csajok! :)

Milla

Kép

Kép
millababa
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?