Köszönöm, amiket írtatok a fotókra
Breki!
Én örülnék a legjobban, ha apa ezen változtatni tudna, de az éremnek most is két oldala van...
Pár hete volt egy nagy beszélgetésünk ezzel kapcsolatban, mert elmagyaráztam neki, hogy ez nekem tényleg igényem (és minden nőnek!), és nem mástól akarom ezt megkapni, hanem tőle, mert neki akarok tetszeni, nem másnak. Azt hiszem felfogta, és tényleg változtatott a viselkedésén, pedig tudom, hogy nehezére esik. Csak én őt úgy szeretem, ahogy van, és ennek könnyedén hangot is adok, de apa nem szívesen adja ki szavakban az érzéseit, inkább a cselekedeteiben (úgy azért eddig is). Ráadásul mindig igazi címlapcsajai voltak, igaz agyuk nem sok (
A másik dolog, hogy apa tökéletesen tisztában van vele, hogy bőven lenne miből leadnia, de szegénynek sehogy sem sikerül, pedig próbálkozik (sztem el van savasodva, ezért nem tud lefogyni), azért edz ennyit, hogy legalább ezzel kompenzálja a pocakját. Biztos sz@r lehet neki, hogy ő erőfeszítések árán sem jut előbbre, miközben én pusztán a szoptatástól lefogytam, bármilyen erőfeszítés nélkül. Lássuk be, ez nem nagy érdem! Ráadásul én éppen most kezdek "beérni", mikor ő nem éppen a legjobb formáját hozza. Ráadásul ezeket mindenki szóvá is teszi. Szerintem ez egyetlen pasinak sem esne túl jól. Tudom, hogy ezt egészen másképp is felfoghatná, de sajnos ő ilyen típus.
Baromira irigylem azokat a nőket, akiket a párjuk mindig szépnek lát (vagy legalábbis azt mondja), de így legalább tuti nem fogom elhagyni magam, mindig lesz motiváció
Krissy!
Domcsi olyan nagyfiús
Norka!
Tényleg színjózan voltam, így még cikibb
Gyógyszerallergiát sajnálom
Tejóóóóóéééég!!!!! Te beragadtál a szoliba?!?!?!?!?!!?
Klausztrofóbiám van, és mindig attól rettegtem, hogy beszorulok. De ááááá, mondom, soha senki nem szorult még be! Erre tessék.....
Na, lesheti apa, ikor megyek legközelebb szoliba! Eddig a bőrrákra fogtam, de ez sokkkkal nyomósabb érv
Kispocok!
Üdv köztünk! Dodisan: Juhuuu-juhuuuu
Boo!
Zsiri naaaagyon ügyes!
Épp szoptattam, mikor megnéztem, és mikor ujjongani kezdtél a végén, Bobó annyira megijedt, hogy percekig visítva sírt!
Te genyó
Tike!
A vitatéma annnnnnyira tipikus!!!!! Jó nagyot, a semmin
Hédi nagyon édi a csini cuccban






na lássuk csak azt az ülést...
-Látod megy ez nélküled is anya







































