Sziasztok!
Csak bejött, amit Ircsi prognosztizált: elöször azon aggódunk, hogy mikor lesz meg a baba és minden rendben lesz-e, aztán alig bújt ki, van-e tejem, eleget eszik-e stb. Pontosan ez a helyzet.
Nekem is elszórva még hozzá kell táplálnom. Tegnap pl. a gyerekorvoshoz menet. Sajnos a szeme továbbra is sárga ragaccsal van teli, szemcseppet váltottunk, doki vett le kenetet, szerdán lesz fejlemény. Méréshez le kellett vetköztetnem, de nem tudtunk olyan gyorsan mérni. Elöször sugárban letrotyizott engem, majd takarítás közben le is pisilt, aztán ezt még kétszer elöadta. Tengernyi kaka jött ott ki belöle, több, mint szokott. Direkt oda tartogatta. Ma is sugárban telibe talált az aranyszínü végtermékével. Nagy nyomással dolgozik!
Mérés eredménye: összement 51 cm-re, vagyis 3 cm hiányzik a születéshez képest, de 4 kerek kg.
Tegnap lomtalanítás volt és mivel a barátnömhöz ballagtunk az állatokat etetni, találtunk ezt-azt. Van egy csodaszép játszószönyeg (mosásban), a párom talált egy kis kompakt hifit-t. Kidobták, mert a cd-lejátszója nem müködött, de a párom megszerelte se perc alatt. Majd ha lesz a gyerekeknek külön szobája, megkapják ezt is. Az elözö is kukából van, az is tökéletes.
Utóbbihoz még távirányító is van...
Ma jön a váltás, végre leadhatom a stafétát. A lakásuk takarításával nagyjából körbeértem, a konyha bizonyos részei vannak még hátra, de a java ott is kész.
Belebotlottunk a barátnöm anyukájába is, kertészkedett éppen, de más nem nagyon érdekelte.
Sucer gratulálok a bébihez és a nagytesónak nagyon boldog szülinapot kívánok! A mi barátaink is így idözítettek, a mamának és a két elsöszülöttjének egy napon van szülinapjuk.
Évi nálad bejátszik egy kicsit a babyblues. Nehéz ezt kívülállónak átérezni, hogy neked most mennyire nehéz. Túl leszel rajta, nem vagy az a fajta, aki feladja és beleéli magát a depibe.
Gyerekek itt tegnap óta kitört a nyár. Már éppen ideje volt 5 hét pulcsi után...
Ircsi a steril környezetröl jut egy történet az eszembe: volt egy ismerös házaspár, a lány magyar, a srác velem dolgozott a mikrobiológián. Megszületett a kisfiúk, mindent sterilizáltak, a nagyszülök jártak ebben az élen. A konyhájuk úgy volt megcsinálva, mint a labor, nagynyomáson is lehetett mindent takarítani. A gyerek élete elsö két évében nem kapott talajt a lába alá, folyton valaki karjában volt. Ha a játszószönyegre letették és lemászott róla, rohantak a gyereket sterilizálni, popsimosás is komoly tudomány volt. Ha az én gyerekem mászott le, nem csináltam ügyet belöle, ettöl teljesen kiakadtak. Késöbb a játszótéren folytatódott a történet, a gyerek nem mehetett a homokba, mert oda esetleg belekakilt valami állat. Egy kupac szerencsétlenség volt a gyerek, ott állt a szélén és nem mert semmit se csinálni. A nagypapa nem volt teljesen elmebeteg, vele jókat lehetett elmélkedni és mindig örült, ha velem találkozott, kért, hogy térítsem a banda maradékát észhez, amit egy darabig próbáltam is, de eredmény nélkül. A nagypapa sokszor kikérte a tanácsomat és a lehetöségekem belül igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetböl. Sokszor mesélte, hogy a gyerek nagyon beteges, föleg amióta ovis. Elmagyaráztam neki az összefüggést, megértette és az ovi végétöl valamelyest normalizálódott a helyzet. A gyereket zömmel a nagypapával látom, a szülök sose voltak képesek a gyerek ellátására, oda is vették a nagyszülök magukhoz a gyereket, végülis nekik szülte a magyar menyecske, ez volt a maradásért a csere... (nem ismerték egymást a lány és a fiú, a srác apróhírdetést adott fel a Nök Lapjában és ez a lány jelentkezett rá, eljött a srác érte, pár héttel késöbb elvette és teherbe ejtette, ennyi).
Tanulság: a két szélsöség között leledzik az igazság. A túl steril se jó, de amit a barátnöm müvel, az se normális, az ö gyerekei folyton betegek a higiénia alapszabályainak figyelmen kívül hagyása miatt. Olyan fertözéseket is végigcsinálnak, amit normál úton nem lehet megszerezni...
Na befejezem az igehírdetést, rengeteg dolgom van.
Ölik ma egymást, csak tudnám miért. Mindjárt kizavarom öket játszani, mert ez így tiszta bolondok háza!
Szép napot!
Barbi