Na hali megint én

Petra mindjárt enni kér igy nem tudom ha befejezem, már 4 órája evett és most még durmol

Bár ezt csinálta máskor is.
Bévi nagyon sajnálom nem tudom pontosan mi volt veletek, csak sejtem abból amit irtál, nekem is göb lett a torkomon ahogy olvastalak szegény te és Lili. De gondolj arra, hogy ez csak jobb lehet. Kicsit sejtem mit éreztél. Nem akartam leirni eddig nektek, hogy mikor hazamentem a korházból itt Bukaresten volt egy nagyon csunya balesett a korházban (lehet bemonta a tv ott is, itt csak za ment egy hétig). Az ujszülött osztályon tűz ütött ki és meghalt 6 koraszülőtt csecsemő. Én nem birtam hallgatni és ha nem látott senki csak zokogtam és néztem a lányom, hogy aludt mellettem. Lelkileg gyenge voltam és talán nagyon beleéltem magam a halott babák szüleinek a helyébe és azt hittem megbolondulok ha Petrával valami baj lenne. Férjem is nagyon megviselt volt, majd az eset után vagy 3 héttel tudtunk róla csak beszélni. Mára már megnyugotam, mert tudom nem védhetem majd meg mindentől és az anyai szivnek erősnek kell lenni, mert nem tudhatjuk mit fog hozni a jövő. Annyit tehetünk, hogy legjobb belátásunk szerint vigyázzunk rá/rájuk és élvezünk minden vele töltött percet.
Brik remélem Bencével semmi baj, ők kicsit furcsábban is lélegeznek, én is féltem és megkérdeztem az orvosnőt de nem talált semmi furcsát nála.
Évilány Tomi nagyon csinos az első képen és ISTEN ÉLTESSE a 2. hónap betöltése alkalmából.
Barbi vajon mit csinál, ma van végül a keresztelő náluk?
Alvás mi is későn fekszünk, de ő a pocakban is esti bagoly volt és nekünk ez a program megfelel, mert későn szoktunk lefeküdni, én meg reggel szeretek aludni.
Suttogót mi is próbáljuk követni, miután Évi feltette férjem volt Pesten és megvétettem vele, igaz az 1.+2. kötet vette meg és a harmadik könyvet nem, pedig én a 2. kötet helyett az kértem. Nem mindent sikerül ugy csinálnom, de Petra sok tanácsot magától követ, igy könnyü dolgom van. Még mielött olvastam volna ő már este 2 óránként kért enni (akkor értettem, meg, hogy nem a tejem gyenge hanem igy bir csak aludni) és kezdett tovább aludni. Ő 7, 9 és 11 óra körül eszik vagy 6,8 és 10 órakor és végigalusza az éjszakát, olyan 6 hetes kora óta (addig meg éjjel 1-ig nem tudott elaludni 11 órától kellett vele foglalkozni 1-ig mig ismét evett). Reggel eszik és alszik tovább 3-4 órát. Aztán délután csak kevesett alszik és néha estére nagyon síros. Apja szerint pilóta lesz, mert csak a magaslati levegőt kedveli

(csak a kezünkön hason fekve jó és ha leüllünk sir, igy sétálni kell vele vagy 2 órát. Amióta hazajöttünk - ez az apa dolga, mert én olyankor teszek veszek a házban).
Na hoztam a formám
Aludni a kiságyba szokott és nem tud elaludni cumi nélkül, azt szivja rövidebb hosszabb ideig, majd miután elaludt kiesik a szájából. Éjjel azonban ha megébred visszaalszik. Volt vagy 2 éjjel, hogy 3 óra körül felébredt először megetettem, de kevesett evett, majd utána való este cumit kapott és visszaaludt (suttógó szerint

).
Hason ő sem szeret lenni, igaz nem is tettem, de tanácsotokra ezentul fogom kevesett hagyni. Fejét már régóta tartja. Ha a hasunkra teszük szeret nézni minket és tarja a kis fejét.
Játékszönyeget Petra is élvezi. Első alkalomkor mosolygott és magyarázott a báboknak, még a kis seggét is emelte ugy tonázott. Azóta minden nap beteszük amikor jó kedve van.

eldugulok Petra 11 elött evett és most fél 4 és még nem ébredt fel

(4 és fél órája nem evett). Tudja, hogy várjuk ébredjen fel, mert akarunk vele kimenni sétálni a városba és utána a plázába.
Icsi belenéztem a bloggodba, hogy Katus átalussza az éjszakát és nem tudod mit csinálj éjjel a tejjel. Én nem fejem, hagyom, hogy teljem meg a mellem, reggel ugyanis kiüriti az első 2 evés során. Ha azonban este még keményen hagyja az utolsó etetésnél, azt a mellem kifejem, mert délelött 10-ig csak majdnem 12 óra telne el. Van azonban, hogy reggel vizes a lepedő is ugy megtelnek. Gondolom idővel a szervetet is észreveszi, hogy éjjel nem kell a tej.