Na, rögzítettem két gumigyűrűvel a markolójára egy habfürdővel töltött polipot (amit itthon krakennek hívunk), hátha azzal el van egy darabig.
Hát, egész nap rohangáltam.
Átköltöztem az új tanszékre, elég szép, van rattan ülősarok meg üvegasztal, és a gépírók melletti irodában vagyok. A gépírók csinálják a legjobb kávét a campuson
Volt egy csomó vizsgázóm is.
Meg elintéztem az új tárgyamat, és könyvtáraztam hozzá.
Aztán tegnap bekerültem a kari OTDK és tehetséggondozó csoportba, és kedden már megyek is a rektorhelyetteshez valami beszámolóra
Meg voltam a gazdaságin, megjavult a neptunom, és életemben először látom a tárgyaimat.
Nekem februárban kell megírni egy tanulmány-részt, szerencsére több szerzős, és már meg van a helye is.
Röviden ennyi
Rángat a lelkem.
Hétfőn be kell mennem egy mítingre az új tanszékvezetővel, ekkor Rugóra egy kollégám meg a gépírók vigyáznak
Jó munkát. Visszaolvasok majd. Biztos leesett a kraken
