No akkor, visszaolvastam, lecsillapodtam. És:
Dia! Pontosan te fogalmaztad meg az én nagy problémám. Úgy érzem, hogy igen, itt élünk és engem is, Tomit is még gyereknek nézik. Ezért mindig megkapom, hogy így csináld, úgy csináld, de én már 2 gyereket felneveltem, jobban tudom, úgy érzem, lassan megfojt az, hogy én már nem is csinálhatom úgy, ahogyan én szeretném, mert az biztosan nem jó, biztosan rossz anya vagyok. Ettől az érzéstől nem tudok menekülni, tegnapelőtt is kirobbant belőlem. Hogy én akármit mondok, hogyan csinálják, azt nem veszik számba, mert hát mindenki jobban tudja. Végül is, én vagyok az, aki a kisfiammal egész nap itthon van, én tudhatom legjobban, milyen ő, mire vágyik. Pontosan, hogy nincs egyforma gyerek, tehát ami nekik bevált, Bence lehet épp utálja... (lásd most a babakocsi, nem is értem, minek erőltetni, inkább felöltöztetem, kiviszem kézben a kertbe, kint sétálunk így egy negyedórát, aztán bejövünk, így friss levegőből sem szenved hiányt meg az én szívem se szakad meg, hogy úgy sír). És már nem bírom ezt, hogy ennyire nem lehet rám hallgatni, ezért írom azt, hogy buta, kezdő, tapasztalatlan 21 éves anyuka vagyok, ezt sugallják felém. Most is, tegnap is az ellenkezőjét tették. Ha meg megmondom, mi bánt, akkor jön a sértődés... És hogy de én jobban tudom, na ugye, hogy nekem van igazam... De tényleg, Bence mindenben annyira változik szinte napról napra, lehetetlen nála bevált praktikákról beszélni, nem hagy időt unatkozni.
Őt így kell elfogadni. Elegem van abból, hogy ha sír, mert nem ettszik neki valami, akkor már rögtön hisztis-nek titulálják.
Áááááááááá, tudnék mesélni!!!
Sajnos
Ezért ért ennyire szarul az egész egyetemes mizéria is, mert így a jövőbeni (pl. költözési) terveinket nagyban keresztül húzza, nekem meg csak akkor lesz igazán boldog az anyaságom, ha már külön fogunk élni hármasban!
Tomi is mondta már, hogy azért írok nektek is úgy, mert nekem is meg akarják mondani, hogyan csináljam, de én ezt nem engedem és én is annyira meg akarom mondani másnak, hogyan csinálja, hogy legalább valaki elfogadja azt, ahogyan én csinálom, és visszajelezze, hogy jól csinálom. Mert csak ebből érzem azt, hogy tényleg jó, amit én teszek. Nekem folyamatosan kell a visszajelzés, hogy igenis jó, amit teszek, de itthon ennek sajnos az ellenkezőjét érzem. Így ezt tőletek remélem. Engem olyan könnyen meg lehet bántani, hogy ihaj.
Tina! Köszönöm, hogy te is szeretsz!
Ez most olyan jól esett! Én mindig is ilyen lány voltam/vagyok, amilyennek leírtál, csak beigazolódott a nagy félelmem: megszületett a Bence, és én már nem is vagyok érdekes, mint anya. Mintha, ahogy egyszer Évi is írta: a nagyszülőknek szültem volna a kisfiam. És sajnos nem hallgatnak meg, és mindig mindent jobban tudnak, mert olyan tapasztaltak. Lehet, hogy tapasztalatlan vagyok, de Bencénél én tudom a legjobban, mi válik be, nem ők, hiszen éjjel-nappal én vagyok vele. Mégsem úgy tesznek, és ez iszonyatosan fáj, és ezért ki is nyitom feléjük a szám. És akkor jön a veszekedés, mert hát én eddig olyan visszafogott, kedves kislány voltam. Igen, az is maradtam, de a gyerekemért mindent!!! Tudod, ez a sok kérdőjel, felkiáltójel mind mind azt próbálja sugallni felétek, hogy SEGÍTSÉG!!!!!!! Csak én ezt nyíltan nem merem kimondani, magamba fojtom, de már olyan méretű bennem, hogy most is elsírtam a Tominak a bánatom. És már úgy eluralkodott rajtam, hogy valaki végre jelezze vissza, hogy jó, amit én teszek, az is lehet jó, hogy így jön ki belőlem. Pedig nem akarok sértő, bántó lenni. Csak sajnos hajlamos vagyok arra, hogy ha én rosszul érzem magam, akkor úgy szóljak, hogy más is azt érezze, ezért se jöttem.
Ezért is örülnék annyira a nyári talinak, ha összejönne, hogy végre szemtől szemben lássuk egymást, tudjunk jót beszélgetni, hátha élőben jobban tudnánk egymásnak segíteni is!
tehát nem az éhség volt az oka az éjszaka át nem alvásának, valószínű.
Azért előtte adom,mert a védőnő így javasolta.
) Viszont a gyerekem egy kiegyensúlyozott, mosolygós baba és én sem feszülten közelítettem meg a kajaidőt. Tudom, hogy nem bántásból írtad, nem is tudnál ezzel megbántani, sem Te sem más. 
