A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "Budai Meddõségi Centrumba járunk"


ancsi: Kornél nagyon hamar össze fog esni, nem is baj ha túl van töltve.

mieza: Nem biztos hogy rossz ez a tilalom, bár mikor én szültem akkor is az volt, mégis bejöhetett bárki. A portán a nők mind vizsgálatra mentek, a párjuk meg elkísérte őket (nálunk a nőgyógyászat is ott volt, csak egy emelettel lejjebb). Egyébként így a terhesek meglátogathatnak, ha te is szeretnéd, hiszen ők mehetnek a dokijukhoz kontrollra is. Mi is féltünk, hogy apa nem jöhet majd be velem szülni, de a dokim azt mondta hogy őt nem érdekli, a többi szülő nővel meg úgysem találkozik. A sógornőméknél csak úgy mehetett vele apa szülni, hogyha mutatott igazolást, hogy be lett oltva. Mondjuk ők már hamarabb beoltatták magunkat. Egyébként úgy izgulok érted, ilyenkor mindig végig gondolom a saját szülésemet.

kubu: Most jól működik, de úgy látom a memória problámáim abból adódnak, hogy túl sokat akarok tőle (nem bírja a két megnyitott fórumot, az msn-t és a skype-ot egyszerre :) ). Egyébként nagyon szeretem az androidos telefont, legközelebb is ilyet szeretnék venni. Egy Samsung Galaxy Spicám van. Most a T-home-os motorolával szemezek, csak az külsőre nem tetszik. Pedig az a gyerek mellett tuti lenne, karc-és vízálló. Állítólag víz alatti videót lehet vele csinálni! A páromnak HTC-je van, az kinézetre tetszik de a hardver még abban sem olyan jó. Ami meg jó, azt nem tudom megfizetni. Bocsi a kimerítő válaszért. :) Nem mondod hogy annak a nőnek elvállalták 10 gyerek után a lombikot! Ez felháborító. Én kifizettettem volna vele. Tetszenek a képek nagyon jók és tetszik a rácsvédőtök. Ez is ikeás? A miénk fehér. Gratula a kis csajnak a fél éves félévfordulóhoz.

eszter: Nekem a netbookom a combomon volt egy párnán. :) Miket ki nem talál az ember, ha társalogni szeretne.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


eszter: Nem csak egyszer lehet bemásolni, én is voltam már így, hogy mg egyszer ctrl+v és így már oké volt. Egyébként én is így csinálom.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Akkor most most mit csináljak a crinone-nal????
7-től kéne használni.... ET 11-én lesz reményeim szerint :?: :?: :?:

Kép
avarka
 
 

 
 

Avarka, a Crinone-t nekem is már leszívás után kellett használni, akivel együtt volt a beültim lányzó, ő fagyisért ment vissza, neki is már beülti előtt több nappal kellett kezdenie használni. Sztem tuti szívódik fel belőle, biztos nem véletlenül van ez így mindig. Szerintem úgy csináld pontosan ahogy mondják. ET előtt persze van öblítés, de attól még ami addig felszívódott azt már ugye nem tudják kimosni. Igazából nem értem amit Eszter írt...
ann74
 
 


Igen Avarka, a crinone-t már a leszívástól kellett nekem is használni, annyi hogy én reggelente használtam és a beültikor nem tettem fel, hanem előző este. Addigra már ami kellett felszívódott belőle, így csak a dzsindzsát mosták ki :)
De szerintem úgyis pontosan el fogják mondani Nektek - ebben a speckó felállásban - hogy kinek mikor és mit kell pontosan csinálnia! :) Ne parázz ezen, kedden ha mentek max. rákérdezel :) :wink:

Ann: én még mindíg úgy örülök, hogy ilyen jól alakultak a dolgok Nálad!!!!!!!!!!!!!!!!! :) :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


na pont fordítva írtam, szóval én nem reggel, hanem esténként használtam... így elötte este tettem fel... majd a beülti napján is este :) Tiszta zizi vagyok :)))))

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Hahó!

Megtörtént a fogbeülti. Jelentem semmi nem volt, egy sima fogtömés rosszabb. Remélem a folytatás sem lesz rossz, de most még az injekció hat. Összesen 25 perc volt az egész, abból 10 perc az érzéstelenítés hatása. Most 3 hónapig kell várni, másik oldalon enni. Na ettól félek inkább, hiszen ott is komoly bajok vannak. Majd csak lesz valahogy.

Szóval ettől nem kell félni, mert semmiség az egész.

Olvastalak benneteket, de most irni csak annyi: hogy Kubukám nem történt itt szerepcsere? Liza szerel, hurrikán főz? Tüneményesek! Énisénis.
De mit kaphatok én, már csak egy pótfogat, pedig babácska is jó lenne!

üdv kispatak
Vendég
 


Igen Andi, én is úgy örülök. Bár ha kellett volna, úgyis eltávolítja a miómát, és akkor sincs gond, de azért nem mind1 hogy kellett-e vágni/égetni v. hogy csinálják, avagy nem. Én legrosszabb esetben április elejei,közepi beültire számítottam..meg annak is nagyon örülök, hogy egyúttal Sz-t is megjártuk és már megvan a terv...
Sokat gondoltam rátok pocakosokra a kh-ban, hogy nemsokára megy oda Mieza, majd Te is..és ti is ott fogtok majd babázni:-))
Crinone-t én is este használtam. nekem S ezt javasolta. Mondjuk logikus is, ha fekszik éjjel az ember, kevésbé jöhet vissza és így jobban szívódik fel.
ann74
 
 


Nekem Sz reggelre mondta a Crinone-t,így akkor használtam,de az utóbbi időben sokszor délután tettem csak fel,és így is működött ;)

Avarka: leszívástól kezdve Crinone,amit folyamatosan kell használni a 12. hétig,a beülti napján csak azért felesleges,mert úgyis kimosnak!!!
Szóval ártani nem árt,nekem a biológus így adta elő,hogy csupán felesleges,mert kiöblítenek :)
Vendég
 


Köszönöm mindenkinek a választ.
Csinálom és lesz, ami lesz. Mellé úgyis ott a szurka és a kence :) Ezen ne múljon :wink:

Kép
avarka
 
 


Sziasztok,

végre sikerült 3 oldalt visszaolvasni,

Ann, nagyon drukkoltam, hogy rendben menjenek a dolgok. Én is ott feküldtem a kis műtőben decemberben egy diagnosztikus méhtükrözés miatt, nagyon féltem átéreztem mit érzel, örülök a jó híreknek, meglátod nagyon hamar eltelik az idő és már el is jön a beültetés napja

Csucsu drága, jobbulást kívánok Neked, pihengessél és sok folyadék tudod az segít
Zsuzska, neked is ugyanazt kívánom mint Csucsunak, gyógyító gondolatokat küldök

Eszter, csucsszuper, hogy már a punciora készülsz, kívánom minden úgy legyen, ahogy tervezed és sok érett petécske legyen a tüszőkben és mindenki termékenyüljön is meg. drukkolok Nektek

Kispatak, fogbeülti miatt minden elismerésem a Tiéd, én borzasztó félős vagyok ha fogorvosról van szó

Avarka, mi még nem váltottunk egy szót sőt egy betűt sem egymással, de egy ideje olvasom a fórumot és nagyon-nagyon-nagyon szorítok Nektek és neked is azt kívánom, legyen minden úgy ahogy tervezed és sikerüljön az álom

sajti, drukkolok nagyon Nektek, látom felvettél a táblába, örülök és köszönöm szépen

én már borzasztóan várom a kezdést, izgatott vagyok, semmi programot nem tervezek mert jövő héten már minden este szúrunk és az a legfontosabb :) :)

Kép
pannik
Budapest
 
 


Pannik: no akkor már Neked is csak 3 napot kell várni :)
én is úgy örültem,mikor végre lehetett már szúrni!!! Olyankor már érzed,hogy sínen vannak a dolgok,és halad az ügy ;) :D
Vendég
 


[quote]l írta:ehet hogy évekig nem jövök melózni


Eszter tutti így legyen!!!!!! Nagyon drukkolok.

Avarka hajrá nektek !!!! :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Sajti babaragacsok :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Maccs
vörösmacska
 
 


kisbeeka, pont úgy ahogy mondod, örülök, hogy haladnak a dolgok és egy jó adag kellemes izgalommal vagyok tele meg azért egy kis aggódással is időnként
hálistennek látom, neked már egészen más izgalmak vannak az életedben :wink: ami csodálatos dolog lehet, remélem most majd én is megtapasztalhatom a várandósság örömeit

vörösmacska a profil képed zseniális a kismanó meg aki a vonalzón figyel zabálni való, Ő Balázs?



Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára pannik 2011.02.04 22:31-kor.
pannik
Budapest
 
 


ő Balázskám igen,

Kép



Gyógyhullámok a betegeskedőknek, Csucsu, Zsuzska, többiek :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Maccs
vörösmacska
 
 


Jaj, a drága, milyen kis homlok ráncolást végez ezen a képen :lol: :lol: édes bogárka, mi nem tetszik neki? nem szereti a fotózást?

ez mai kép ha jól látom


Kép
pannik
Budapest
 
 


Sűrűn ráncolja a homlokát :lol: :lol: :lol: :lol: , de itt nem:
:lol: :lol: :lol: :lol:


Kép

Maccs
vörösmacska
 
 


Tüneményes ez a kép!!! :)
Vendég
 


Pannik: hát igen,én vagyok az egyik példa arra,hogy érdemes szúrkálni!!! :)
Én is hálát adtam a lehetőségért,minden napért,mikor párom beadta a szurikat! És hát meglett az eredménye ;)

Azt már remélni se mertem,hogy ilyen gyorsan :D :D
Vendég
 


sziasztok,

köszönöm gyerkőcdicsiket.

Vicky,
köszi telefont, majd én is szeretnék valamilyet, persze M mellett a legjobb a legolcsóbb, 1 éve két telefonomat (privi, céges) egyszerre, 2 perc alatt tette tönkre. Ez mondjuk annyira nem volt vicces, lent voltam a nyaralóban, apa Pesten, szervíz Siófokon, garipapír cégnél :-)
VeLOmbik: Állítólag elvállalták neki és meg is csinálták, nem az a doki akié az intézet... de már előre mondták hogy nagyon kicsi az esély.
Rácsvédő ikeás, Marcinál feles volt és kevésnek tartottam, ezért vettem Lizinek ilyet, de tök mindegy, megfogja és lehúzza és kinéz rajta :-)
Tééééééééééényleg tegnap volt fél éves, de ciki, Marcinál minden rezzenést, mozdulatot, hófordulót "megünnepeltünk", Lizinél pedig semmi :-)))

Becarok, 6:23, most bontja az ágyát, pedig előbb beszlopált 260-at, azt hittem attól kiüti magát.
Ja és Marcival 5.55-kor találkoztam a folyosón sötétben, húzta maga után az elválaszthatatlan kék plédjét és vonult a konyhába cumiért (a másik kettőt amivel elaludt nem találta), majd visszament a szobába apja mellé, bekapcsolta a dvd-t és a tv-t és most chuggingtont néz.

Eszter,
sajnálom hogy elszállt, de igaza van Vickynek legközelebb még ctrl+v.

Kispatak,
Ügyi voltál fogdokkernál, köszönöm hogy megnyugtatsz minket hogy a beülti sem fáj :-)
Marci rengeteget főz a bölcsiben, így elkerülhetetlen volt hogy kapjon egy konyhát :-) Lizának meg tényleg veszek egy barkácskészletet, vagy egy tubus pillanatragasztót :-)

Pannik,
mindjárt itt a kezdés ! :-)

Maaaaaaaaaaaaaaacs,
hát megzabálom azt a morciösszeráncolós nézést, istenem még meg is könnyeztem gyönyörűséges hercegedet, huncutvigyorós is csudaszép.

Lassan keltem brigádot, ma Marciszülinapi bulira megyünk (mivel eléggé zsufi a december így mint a 2008. dec fórumbabák és családjuk klub tagja január végén tartunk egy össznépi röfit), tavaly Érden voltunk, ma Székesfehérvárra megyünk, kibéreltünk egy játszóházat.
Kaját mindenki készít, hoz úgyhogy lesz ma tombolda :-)

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Fifth Birthday tickers
kubuspace
 
 


Sziasztok!

Ann, örülök, hogy túl vagy a műtéten. És nincs semmi gond, és indulhat a lombik!
Hát igen a közös fürdő a Jánosban nem valami szupi az tuti…

Mieza, sajnálom a látogatási tilalmat. Ez nem jó hír!
De a lényeg, hogy csak 3 napról van szó és utána meg már otthon is lesztek együtt!

Lukácsné, Csucsu nektek is jobbulást!

Ancsi, örülök, hogy minden ok volt az uh-n!

Kubu, nagyon szuperek a képek!
Nagyon jó lenne találkozni, olyan nagyok már a gyerekek.

Macs, annyira aranyos Balázs! Puszi neki!

Sajti, Pancsi, Vikus küldöm a babaragacsokat +++++++++++++++++++++++++++

Eszter, mega drukk hétfőre! Ha nem tudnál jönni, írj SMS-t kérlek, hogy mi volt!!!

Avarka, neked keddre drukkolok nagyon!


Mi meg betegen, Lili hányt és lázas volt. :(
Nagyon borzalmas volt megetettem és utána visszajött az uzsi és az ebéd is, majd 38,3 volt a láza. Szerencsére már jobban van és nagyokat vigyorog és játszik.

Béku, ezt a képet Lili neked küldi! Neked öltözött fel. :lol: :lol: :lol:
Kép

Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Fifth Birthday tickers

Code snippet: HTML, Used for some forums.
Lilypie Second Birthday tickers
woody
 
 


Megint a melóból, így csak egy pillanatra...
Avarka!
Persze, hogy a punkciótól kell használni, csak ugyebár Neked nem lesz punkciód...és kicsit máshol tart a hormonszinted is mint Tesónak!
Természetesen mindent úgy csinálj ahogyan K mondta!!!
Nálatok amúgy is minden kicsit máshogy van, mert ketten vagytok!!!!

Baluci is és Lili is nagyon nagyon éééédes! Lehetne nekem jövő héten ezt a kombinációt kérni? :D
Nagyon szuper lenne :D

dolgozom, hogy mielőbb mehessek haza és végre magam mögött tudhassam ezt az időszakot! :D

puszi

eszter82
Budapest
 
 
 
 


Woody: imááááádom ezt a képet!! :D Annyira édes kis fotogén a csajszi :D No persze a brekis szerkója se semmi!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Kubu: és a VeLombik sikerült is??
ez durva!!! :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Vendég
 


Megállt a vonalzóm??? Tegnap is 2 nap volt rajta... :shock: :shock: :shock:
Vendég
 


Kedves Mindenki!
Új vagyok de szeretnék hozzátok csatlakozni ha befogadtok.
BMC-első lombikos vagyok, már túl vagyok rajta, és sikerült :D
Így hoztam magammal sok sok pozitív energiát, ha kér valaki :wink:

Viszont egyben lenne egy kérdésem is. Van-e köztetek olyan, akinek sikerült a beültetés, vagy mondjuk közel áll már ahhoz és úgy gondolja némi hálapénzt ad az orvosnak? Férjemmel szeretnénk adni a dokinak, csak nem tudjuk kb. mennyi "illik" ilyenkor.

Ann-nak: nekem is van miómám, ez nem olyan könnyű "operálni", sőt teherbeesés előtt nem is nyúlnak hozzá, mert könnyen lehet komplikáció ami a méh eltávolításával jár. Ezt pedig senki nem akarja csak változó korban vállalják. Ha tünetmentes, akkor nem gáz. Én rengeteg anitoxidáns fogyasztásával zsugorítottam a méretét (rengeteg zöld tea/a többi tiltó listás és ez is nem előre csomagolt, hanem főzős, semmi kávé, e-vitamin naponta, semmi csapvíz/még főzéshez sem/, semmi más hús csak csirke, stb) Egyébként majd figyelni fogják, de addig tudsz magadon segíteni.
bdora79
Budapest
 
 


Szia Bdora!
Először is nagy gratula!!! A többiek majd biztos reagálnak Neked hálapénz témában. Megmondom őszintén, én annyit adnék, amennyit tudnék, sztem nem hiszem higy elvárnának csillagos összegeket, sőt. Azt gondolom tisztűban vannak azzal, hogy mindenkinek véges a pénztárcája, főleg lombik gyogyók kifizetése után..

Köszönöm a tippeket. Ezt olvastad vhol, vagy ajánlotta vki? Akkor esetleg jó lehet a zöldbúzafűlé is? Csak nem tudom milyen formában a legjobb. Meg nem is olcsó...olvastam egy termékről is, a napkristály flavin italról. Esetleg hallottál vmit róla? Azt is mióma ellen ajánlják. Azt mondta dokker, h. a mióma lehet akár stimura érzékeny is, tehát hogy s hormon hatására nőhet, de ez nem feltétlen, attól függ milyen típusú..
ann74
 
 


Bdora: én is így gondolom a hálapénzt,mindenki úgy adott,ahogy tudott.
Ki többet,ki kevesebbet.
Nem tudom,kihez jártál/jársz,Sz doki pl. nem egy pénzéhes valaki :D

Tőlünk ajándékot is kapott,nekem a boríték önmagában kicsit gáz lett volna,és amúgyis Karácsony előtt 2 nappal bocsájtott el minket a BMC,így épp jól jött ki :)
Vendég
 


Sziasztok!

Woody:
Lili milyen nagyot nőtt már,nagyon helyes a brekis szerkójába!!!!
Lilikének gyógyhullámokat küldök!!!! :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Macs:
Balázska zabálnivaló,nagyon helyes krapek!!!!

Eszter:
Drukkjaim mennek hétfőre!!!! :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:

Avarka:
Nagyon-nagyon szorítok nektek és keddre mennek drukkjaim!!!! :arrow: :arrow: :arrow: :arrow: :arrow:


Influenzából úgy néz ki sikerült kilábalnom,ma teljesen lázmentes vagyok,kevés köhögésen kívül semmi nincs már.Viszont napok óta érzem,hogy időnként hányingerem van,ma viszont már Vuk is meglátogatott és kegyetlenül rosszul vagyok,van egy olyan érzésem,hogy ezt a szurik idézték élő.Volt már valaki így a szuriktól?Vagy csak én vagyok ez a mimóza virág?

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Ann és Kisbeeka, köszönöm a gyors reagálást.
Hát őszintén egy kis ajándékkal már én is megleptem (kb. 9000 Ft. értékben) csak most a végére gondoltunk anyagiakra. Kb. 20e-t tudunk erre szánni, nem is tudnék és nem is nagyon szeretnék többet adni, bármilyen hálás vagyok. Csak nem tudom ez jó vagy sem, laparnál pl többen 30-40e Ft.-ot adtak /na ezen is ki voltam akadva/

Ann: nálunk szigorú diéta van itthon, így a búzafűlé meg bármilyen más gabona termék ki van iktatva maximálisan az életünkből, ugyanis a mióma mellett PCO-m is van, így diétáznom kell. A férjem meg csatlakozott hozzám, aztán mostanra ő sokkal szigorúbban diétázik mint én :oops:
Én ezeket össze vissza netről szedtem /mármint az infókat/ utána kipróbáltam. Augusztusban voltam hüvelyi UH-n, akkor kb. 20mm-es miómám volt. Nagyon megijedtem, így elkezdtem mindenre odafigyelni, és októberben már nem látták. Közben laparom volt októberben és elengedtem magam és decemberben már megint ott volt, igaz, sokkal kisebb. Szóval nekem tényleg használt.
A csoda italokban nem hiszek, de ez is egyéni kérdés, lehet benne valami. Az a lényeg, hogy a csapvizet kerüld mindenképpen.
bdora79
Budapest
 
 


Zsuzska: a hányás inkább az influenza tünete,és nem a szurik mellékhatása szerintem..
Én tuti mimóza vagyok,de nekem a szurik olyanok voltak,mint a placebo,semmit nem éreztem tőlük,max több petesejtem lett ;)
Vendég
 


Avarka: én a Crinone gélt a leszívás utáni naptól kellett használjam, valószínű ezért nem szóltak. Nekem is csak a leszívás napján mondta a doki, hogy váltsam ki.
Nagyon drukkolok keddre így ismeretlenül is :wink: Igyekezzél már a leszívás előtti napoktól megemelni a folyadékfogyasztást, a leszívás napjától pedig bőven igyál! Én az első szuritól végig kb. 4-5 liter vizet ittam naponta.
bdora79
Budapest
 
 


Na Csá Mindenki! :)

Zsuzska: kérdezd szeirntem a fórum legnagyobb Vuk-fanját ezügyben :lol: :lol: :lol: :lol: Nem röhögni..... de én már stimukkor is jó házigazdájának bizonyultam a dögnek.... Evvan, ki így ki meg úgy reagál rá. De szerintem Zsuzska Nálad ez még az influenza lesz, lehet az antibiotikum is rádobott egy lapáttal.... tényleg Normaflore-t nem szedtél esetleg mellé??? :shock: :roll: :roll:

Woody: Istenem de helyes ez a leányzó... és olyan jó látni, hogy milyen szépen nő!!!! :) Békus ruci pedig tök jól áll Neki!!!! :) Remélem már teljesen meggyógyul és nem lesz láz és hányás! :wink:

Macsikám: Olyan jó, hogy mostanában kicsit sürűbben látunk itt is. MOndjuk én csekkolom a naplót is, de most, hogy Balázska is benézett hozzánk, tök klassz lett az amúgy is napsütéses hétvégénk!!! :wink:

Dóra: Üdv itt köztünk és gratulálok a sikeres lombikotokhoz!! :)
Akiket én hallottam kb. azt az összeget adták nagyságrendileg, mint amit Te is említettél. Legalábbis az én dokimnak (Sz), de Tanárúr betegeinél hallottam már ennél sokkal nagyobb összegeket is... :shock: :shock: :shock: Mondjuk mivel ez nem olyan szitu, mint egy fogadott orvosnál (aki megmondja a tiszteletdíját) szülés, úgyhogy szerintem kár ezen parázni, aki akar adni, annyit ad, amennyit tud, sőt szerintem van aki nem is ad.... :shock: :shock:
Amúgy mesélj még Magadról egy kicsit, hogy megismerhessünk! :)
Miómás érintettség nálam is megvan, ráadásul növöget ez a fránya, így szülés után majd x idővel meg kell műttetnem Sz. szerint.... Persze érdekelnének majd alternatív megoldások is, hogy a mérete esetleg csökkenjen, mert én amúgy a mióma mellett lettem spontán terhes... :wink: :wink:

Béku: majd megnézzük holnap azt a vonalzót mit produkál..... :lol: :lol: :lol:

Ann: Hogyvagy ma? Figyeljük csak azokat az alternatív megoldásokat... jól jöhet még!!! :wink: :wink: :wink:

Eszterkém: Oh.. hát még szombaton is???? :shock: :D :shock: :shock: :shock: Na jó, de ez mostmár tényleg reméljük, hogy az uccsó napod!!! :wink: És ezután már csak az anyaságra koncentrálhatunk!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Andi: szerintem simán van esélyed a mióma eltűntetésére,mire Izabella megszületik ;)
Én legalábbis hiszek benne :D

A vonalzóm nem tudom,miért dilizett be,de másnak is van gondja ugyanerről az oldalról,csodálom,hogy Neked nincs.
(ugye? :roll: )
Vendég
 


Andi, köszi, pihengetek. Enyhén érzem a hasam, illetve olyan mintha kicsit izomlázam lenne, de a rosszabb az a hányinger ami még megvan, de már persze jobb. Úhogy ma még ágyban pihengetek. S gondolkodom mikor menjek dógozni...
ann74
 
 


Ann: szerintem minél később menj vissza dolgozni!
Pihenj,amíg tudsz :)
Vendég
 


Andi:
Szedtem Normaflore-t,ezért is gondoltam,hogy a szuriktol lehet.Ma két Vuk között lecsússzant egy energia italt (nesze neked éjszakai alvás),és azóta jól vagyok!Kopp-kopp….
Remélem,még ilyen hamar nem szegődik mellém az a kis dög,majd március közepétől szeretettel várom.

Bdora:
Gratulálok a sikeres lombikhoz!Olyan jó ilyet olvasni!Remélem hamarosan követjük a példádat!!!!!

Üdv.
Zsuzska!!!

Kép

Kép
zsuzska2007
 
 


Bakker, az én vonalzóm is megállt Béku, most nézem.....szombatonként szokott fordulni a hét... :shock: :shock:

Zsuzska: Energia ital :lol: :lol: ....hmmmmmmm azokat én is csipázom, csak most ugye felejtős, bár Rajóéba bele-bele kortyintok, de károg és nem hagyja... :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

Ann: azért csak megbizgeréltek így is odabent, úgyhogy amíg nem érzed tökéletesnek Magad, maradj inkább még otthon pár napot, ha tudsz :wink: :wink: Jobbulást kívánok!!!! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Andi: tudod mivel mindkét genetikai UH szerint idősebb a terhességem,mint a megtermékenyítéshez képest számolt,ezért talán amúgyis új vonalzót kell készítenem... :D :D

De talán a doki örülni fog,hogy 4-5 nappal előrébb lehet(ne) hozni a szülés várható időpontját,mert akkor már aug. 5. lenne,az meg már majdnem július :D

Vágyaim szerint még júliusban meglesz ;)

Dokinak tetszett ez a hozzáállás,valószínűleg neki is jobb lenne úgy,és talán akkor "ráérne". :D
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.02.05 18:17-kor.
Vendég
 


Hát Béku, szerintem azért ezt nem mi döntjük el.... annyi minden történhet az emberrel addig, míg elér a 9. hónapig... :shock: :shock: :shock: Az meg, hogy mikor szülsz.... hááááát, szerintem max. időzített császárral lehet valamennyire pontos időpontot belőni.... különben vagy időben jön, vagy korábban, vagy túlhordod....de kijelenteni, hogy ekkor és ekkor meglesz, bocsika, de szerintem ehhez mi kevesek vagyunk..... :shock: :shock: :shock:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Ja amúgy meg Iza meg kisebb a genetikai uhuk szerint vagy 3 nappal, mint ahogy Zolival számoltuk ... csakugye mi akkoriban pontosan lehet tudni mikor alkottunk, és így is 2-3 napot rászámoltunk a fogantatására, addig ugye talán még elkavirnyált odabent a cucc...de 6 napot már kötve hinném.... :))))))) úgyhogy ennyit a napra pontos meghatározásról..... :wink: :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.02.05 18:17-kor.
Vendég
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.02.05 18:16-kor.
Vendég
 


Zsuzska köszi! Azért jöttem :lol: Amikor elkezdtem a lombikot elég "egyedül" voltam, korábban kellett volna csatlakoznom, de attól féltem, hogy más tapasztalata bekavar és másképpen görcsölök majd. :oops:

Andrea köszi! Szerintem akkor a 20-as mellett fogunk dönteni.

Magamról? Bp-i vagyok, 10 éve vagyunk együtt a férjemmel, idén leszünk 4 évesek mint házastársak. Az esküvő évében már elkezdtük a baba projektet, nem görcsösen, csak ha akar akkor jöhet címszóval. Fél év után már gyanítottam, hogy valami nem stimmel, esküvőig azonban elterelődtek a gondolataim. A következő évben már kivizsgálásra mentem, várni kellett. Aztán 2008-ban váltottam dokit, ő mondta a Pco-t. Elkezdtük kezelni, örültem, megvan a baj. Egy évig reménykedtünk.
2009 folyamatos vizsgálatokkal telt.
2010. januárjában a házi orvosom íratott ki egy teljes vérkép vizsgálatra, neki már elege lett, hogy ide oda küldözgetnek. A fehérvértestszámaim magasak voltak, február 9-én kérte ismételjem meg. Aznap meghalt édesapám, így mindent odébbtoltam, később eszembe se jutott a vizsgálat. Abban az évben két HSG. A második már a BMC-ben volt. Júliusban kezdtük a vizsgálatokat, de a szabadságolások miatt igen elnyújtottuk. Októberben laparoszkópián voltam ahol kiderült, hogy krónikus kismedencei gyulladásom van ki tudja mióta és ezért nem jött össze a baba. Eltávolították a petevezetékeket, a cisztákat megszúrkálta, két hónapig gyógyulgattunk és januárban kezdtük a lombikot.
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a maga kis kálváriája, nekem lelkileg kellett összeszednem magam tavaly, és októberben végre kiderült, hogy fizikai akadálya volt a terhességnek. Hihetetlen, de megkönnyebbültem. Azt hiszem ezt a babát édesapám küldte nekünk. :oops:
"Röviden" ennyi. Amúgy meg első babánk lesz.
bdora79
Budapest
 
 


Nos, én úgy készülök, hogy márciustól akár júniusig bármikor megszülethet Iza.... persze jó lenne, ha a kiírt dátum/+ - a legkisebb eltéréssel, de hogy aztán ténylegesen mi lesz belőle, azt csak a sors tudhatja :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Én erőltetni nem fogok semmit, meg azon görcsölni hogy ekkor és ekkorra meglegyen... épp elég a szüléstől való konkrét para.... :shock:

Anyám engem túlhordott, de az még annó 72-ben volt, ki tudja hogy határozták meg akkor még a terhességeket... A mi szüleink nem lombikoztak, nem voltak percre készek a testükből, szerintem nagyon azt se tudták, hogy mi a peteérés, beágyazódás és társaik .... ahogy abban az időben a dokik sem, hisz nem votlak ilyen hiper-szuper meghatározós cuccaik se ... szóval ebben a történetben amondó vagyok bármit dobhat a gép.... Nekünk egy dolgunk van, a legjobb körülményeket megteremteni hozzá és alkalmazkodni az épp adott helyzethez :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


Oké Béku, Te tudod, csak szerintem ne görcsölj rá ennyire a témára már most az elején..... hogy "muszáj, anyu miatt", meg "a titokkal elérhető", "meg a ricinust is bevetem ha más nem segít"... mert hidd el az a baba tudni fogja, hogy mikor kell jönnie, ha más olyan ok nem lesz, ami miatt meg kellene korábban indítani majd a szülést.
Addig meg szerintem élvezd a terhességed minden pillanatát, hisz olyan sokáig vártunk erre a csodálatos időszakra, hogy az a legfontosabb, hogy ezt a lehetőséget megbecsüljük és örüljünk Neki. Tudod, hogy hányan vannak itt a fórumon is, akik bármikor gondolkodás nélkül cserélnének velünk, akár túlhordva is.... :wink: :wink:

De majd jönnek a már szült anyukák, aztán úgyis kifejtik ezügyben biztosan ők is a véleményüket.... :wink: :wink: :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
Daisypath - Personal pictureDaisypath Anniversary tickers
andrea-1
 
 


...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.02.05 18:15-kor.
Vendég
 


kisbeeka: Én megértem az érveidet, de a gyerekek nem így működnek. Ez max. akkor kivitelezhető, ha megbeszéled a dokiddal, hajlik rá és ki tudod neki ezt fizetni. Egyéb esetet nem nagyon tudok. Mondjuk nálam még talán maradhatott volna bent Barbus, de a doki 3 ujjnyi méhszájjal már nem engedett haza. Én nem mertem volna ezeket a szülésindítókat kipróbálni, max. a szexet. A bába koktélt is már csak akkor javasolják azt hiszem, amikor már túlhordás van és fájások (talán). Szóval szerintem ne készülj semmire és akkor még jöhet a baba 1 héttel korábban. Anyukád meg legfeljebb látja skype-on. Tényleg ne idegesítsd még ezen magad.
vicky79
Budapest III. kerület
 
 


Mindegy,hagyjuk,mert elbeszélünk csak egymás mellett... :)

Inkább más: ha minden jól megy,pár napon belül meglesz a bababútorunk!!! :)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2011.02.05 18:19-kor.
Vendég
 


Csajok, ez a JK-as szülészeti osztályos elhelyezésem nagyon megfertőzött engem :)))
A húgom a Péterfyben szült 2szer már, ja ott is születtem ő is én is, és eddig ott voltak műtéteim. Pocakos lányoknak (na persze nekünk, pocakosodásra váróknak később lesz aktuális) ajánlom a köv. linket amit találtam, egész jó összefoglaló a szülésről, szoptatásról, sztem sok hasznos dolog van benne.
ann74
 
 


Sziasztok,

szép estét mindenkinek
nem kellett sokat olvasni ma hála istennek, nem termeltetek túl sokat :)
Bdora, üdv, jó olvasni amit írtál, gratulálok a sikerhez, nekem is a petevezetékeimet távolították el de azóta már a 6-ik beültetésre készülök, sajnos nem lett ilyen gyorsan siker sztorink mint nektek, de nem baj, majd most sikerül :) :)

vörösmacska, a nevetős hasonfekvős kép zseniális, csudaszép ez a baba
kubu, igen már csak 1 nap és kezdünk, csudajó
kisbeeka, én is épp most olvasom a titkot, vágyakozni és tervezni nagyszerű dolog, és az jó, ha előre elképzeled, hogy hogyan szeretnéd a szülést, ha hiszel is a benne bejöhet, nincs ezzel baj
de adnrea téged is értelek és lelkemből szólsz, tényleg bármikor cserélnék veletek, minden nyűgjével gondjával együtt, vállalnám túlhordva, koraszüléssel császárral akárhogyan, élvezzétek ezt az állapotot, csodálatos lehet


Kép
pannik
Budapest
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?