Sziasztok!
Jaj, nagyon félek a mai naptól, hogy mit fog mondani a doki délután, vajon be kell feküdnöm, vagy nem?

Megmondom őszintén semmi bajt nem érzek, de azt mondta a doki nekem két hete hogy nem lehet érezni, ha a méhszáj elkezd nyílni, ezért úgy készüljek, hogy legközelebb (ami most van) már be kell feküdnöm.
Reménykednék, hogy jó lenne a méhszáj, és megbeszélném vele, hogy akkor leghamarabb hétfőn feküdjek már be, az már augusztus lenne, csak nem július...
Szélkisasszony,
annyira megértelek, de hidd el, hogy nektek is lesz csodaszép kisbabátok, akit majd mindig a karjaitokban tarthattok majd, és egymás szemébe nézhettek boldogan.
Bari,
persze, hogy teszek majd fel babaszobás képet, de hol van az még???

még nagyon az elején vagyunk, mert elkezdtük, és most látjuk csak hogy nem úgy fog menni, ahogy elterveztük, tehát nagyobb munka lesz vele. De mihelyt kész lesz, küldök képet. Majd írok, hogy mi volt ma jó?
Kretty, Emerenc,
én is küldöm a pirimeghozó drukkot nektek!!!
Kvzsuzsi,
szeptemberre drukk nektek az induláshoz, és érezzétek jól magatokat az előtte lévő nyaralás alatt.
Kagyló,
de szép helyeken voltatok, de jó lehetett nektek, biztos kikapcsoldótatok.
Katapetra,
ölelés, pusszantás neked, biztos hosszú lesz az a 40 nap, de hátha el tudod magad foglalni, és itt a fórumon is sok erőt, és jó csacsogásokat kapsz majd...
Melcsi,
úh, akkor tifelétek is vannak bunkó emberek

!!! Tényleg jó köcsög volt az a pénztárosnő... képzeld, engem is ilyesféle megjegyzésekkel bombáznak, ha találkozom valami "jóindulatú" egyénnel, és még a szemembe is mondja, nem beszélve olyanról, akiről tudván tudom, hogy már 10 éve nincs gyerekük, de akarnak, csak letagadják, és ilyen megjegyzéssel fogad... hát én is felháborodok az ilyeneken.
Kriszto,
kitartás a nyári gyakorlatozókhoz. Én is reménykednék a 32-33 hétben. Hátha kibírjuk addig... Olvastam, hogy voltál talpmasszázson, jó érzés, nem fáj? Én még sosem voltam, de tervezem, hogy egyszer én is elmegyek.
Csandi,
remélem hamarosan meggyógyulsz...
Látod Bari, ezek a csajok itt állandóan a szexről írnak, mi meg már azt sem tudjuk, hogy milyen az, úgye?

(mikor volt már január 20-a?

)
Mné,
szép számokkal jöttél haza az UH-ról. Az a nőci nem gyakorlaton van csak Apánknál?
Jaj csajok, vajon mi lesz ma? Úgy bevagyok parázva, megmondom őszintén én még össze sem pakoltam, ha esetleg bent kell maradnom.

Majd írok nektek!!!!!!!!!!!!!
Drukkoljatok még a hétfőiitthonmaradásomhoz.