A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Várandósság » 2013 májusi babavárók


mmc visszatért. Valószínű egy régebbi elrontott regisztrációm éledt fel!
Magnoli, Mens Mentis Centrum. Ide jártam régebben az inzulinrezisztenciám miatt és még abban az időben regisztráltam a fórumra egy mmc-s csoportba :-)
Magnoli honnan jött?

Liza elvileg kapott ellátást, de a háziak úgy gondolták, hogy egy 2-3 éves gyerek olyan keveset eszik, hogy elég ha a szülei életéből csipeget. A levest tálban hozták ki, a főételt is egy tálon hozták 2 személyre, mint a lagzikban a sütinél esett le, hogy ez 2 fős adag. Utána néztük a mellettünk ülőket és ott 2 fő gyerek nélkül ugyanannyi szelet húst kapott minden este mint mi! Később beszéltünk más kisgyerekes vendégekkel ők is ki voltak akadva, csak ők nem szóltak emiatt a háziaknak.

Sandie, nagyon megtértelek a második terhességeddel kapcsolatban nekem is hasonló érzéseim voltak végig.  Mindeki azt mondta, hogy de jó egy szuszra letudod az egészet. Én erre mindig azt válaszoltam hogy én nem letudni akarom, én szeretek babázni. Babázásra sokszor most nincs idő és persze az esetek 90%-ban ennek most Boti látja a kárát vagy az én pihenésem.

Kép
Kép
mmc
 
 


SZiasztok!
Mi is nyaralni voltunk, most nem győzök visszaolvasni (még nem sikerült), csak arra reagálnékl amire jutottam:
Borostyánlánc: Barátnőm babája hordta, mágneses volt, hogy ne tudjon bajt okozni. Egyik éjjel kicsit kikapcsolódott, majd visszapattant, de ezt senki se vette észre, csak másnak reggel amikor már tökre fájt szegény babának az összecsípett bőrdarab :(
Sírni hagyás: Szerintem is azért sírnak, mert bajuk van, és mivel én vagyok az anyjuk, próbálok segíteni nekik. Ha mással nem tudok, legalább velük vagyok :). Sógornőm sírni hagyós :S Pont pár napja próbált meggyőzni arról, hogy a gyereknek nem mindig van komoly baja, ha sír, csak "beszélget"... És hogy amúgy se mindig lehet kitalálni, hogy mi a baja, mert lehet, hogy pl a háta viszket,és azthogy oldom meg... Nem akartam neki mondani, hogy akkor minek volt bent a férje a szülés alatt, ha úgyse tudott segíteni...? Sajnos gyereknevelési kérdések miatt eléggé megromlott a kapcsolatunk, szinte mindenben más a véleményünk.
Nálunk mindkét gyerek hason aludt, légzésfigyelő a 6-os fokozaton van (10-ből)
Dévény: Ha már most forog akkor minek kell? Mármint nem csak a pénzre megy rá a gyógytornászotok?

amidaalah
 
 


Magnoli: nagyon köszi a gyors infót. Megnyugtattál! Ai IGM szerencsére negatív. A Krio elfogadta a tárolást, írták is hogy ez a pozitívv eredmény nem befolyásolja. Egy gonddal kevesebb...
A BMC-s kivizsgálások alapján nekem kutyabajom, a férjem katonái gyengélkedtek, de a herevisszérműtét és a rengeteg vitamin szépen feljavította őket:)
A toxoplazmám volt pozitív, de régebbi fertőzés miatt. A 34. héten a sztreptoccoccus-om negatívlett, de volt valami bacim, amire kaptam kúpot, azt hiszem Candibene-t. Elvileg a 37. hétre meggyógyultam, mégis kíváncsi vagyok, mi válthatta ki a szülést. Lehet csak az, hogy sokat takarítottam.

Sandie: remélem 6 hét alatt nekem is kihullik a felesleg, mert már nagyon elegem van.
Nem is figyeltem a vonalzódon, hogy a két nagyfiad között ilyen kicsi a korkülönbség.
Én már most úgy érzem, hogy a már csak a tesó gondolatával megcsalom a kicsi fiamat, szóval nem lehetett egyszerű. Azért jó, hogy mostanra összenötettek :)
Én is várnék 2 éves koráig, de a korom miatt nem tehetem, meg amiatt sem, hogy Balázsra 4,5 évet vártunk. Mi van, ha most sem jön össze egyből? Emiatt kezdjük el, aztán lehet mi is olyan szerencsések leszünk mint MMC-jék, de az is lehet, hogy csak lombikkal jön majd össze a kistesó. Szóval, be kell vállaljuk, aztán valahogy összehangoljuk a dolgokat. Nem lesz egyszerű!

MMC: na, ez így még durvább, hogy elvileg volt ellátás, de mégsem.
Örülök, hogy mmc visszatért :)

amidalaah: Kár, hogy nem mondtad a sógornődnek ezt a férjes szülés dolgot, talán így megértette volna! Sajnálom azokat a gyerekekt, akiket így nevelnek, megszakad a szívem értük.
Az én gyógytornászom biztos hogy nem a pénzre megy rá, ugyanis először 6 hetesen voltunk nála hasfájás miatt. Akkor ugyanazt állpította meg mint a háziorvos, védőnő, János kórházas dokik: nagyon szépen fejlődik, nem kell járni.
Szerencsére visszarendelt kontrollra 3 hónapos korára, mert időközben elvittem a gyereket a Sotéra kivizsgáltatni az epeköveit, amiket 6 hetesen "láttak" az Istenhegyi úton a koponya-csípő-has uh-n. Kiderült, hogy nincs kő, viszont van sérv és enyhe hipotónia. Ezt megerősítették a János kórházban is, így a gyógytornászt kész tények elé állítottam.
Milyen volt a nyaralás?

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 

 
 

Még egy kérdés: 3-as pelusra tértünk át, mert a 2-es már nem sokáig lenne jó. A DM-be 8000 volt 150 db. Pampers Active Baby, amit 6000-rt hoztam el 50 pontért cserében. Az a gondom, hogy ebben a pelusból már 3 alkalommal nyakig folyt ki a kaki. Mit tudtok róla, nektek bevállt? A 2-esel nem volt ilyen gondom. Látom, Magnoli, hogy Lénárd is ilyet hord, nektek nem folyik ki? Na, emiatt zavar az, hogy Balázs széklete még mindig híg, mert ezt valószínűleg szilárdabb székletűeknek tervezték. Biztos, hogy jól adom rá, nem ez lehet a gond. Vegyek 3-as premium care-t, vagy esetleg 3-as Libero Baby Soft-ot? Mi a véleényetek?

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok!


 


Micsoda tempó, nem bírom tartani a lépést veletek!  Pedig lassan már egy éves lesz a  fórum, belegondoltatok, hogy tavaly ilyenkor már a pocakban laktak a kismanók? Most meg milyen nagy laklik már!!


 


Andi – üdvözöllek én is, nekem még “új” vagy :) – kérdezted korábban, hogy a légzésfigyelövel hogyan emelhetö meg az ágy. Én csak simán a kiságy fejvégi lába alá tettem egy-egy adag magazint, nem ártott a légzésfigyelönek. Csak én rúgtam bele mindig az újságokba…


OKé, most olvasom, hogy ezt mmc is írta.


Én is épp a minap olvastam a tejköves cikket és szerintem nekem is van egy, viszont kifolyik a tej mellette…


Szegény nyuszikák! Nem lehet, hogy csak játszani akart? Egyszer mi is találtunk egy döglött nyulat a kertben, de a mi kutyánk egyébként olyan jámbor, hogy arra jutottunk, biztos öngyilkos lett a nyúl. :lol:


 


Bogi, nem lehet egyszerü egyedül… Le a kalappal így is! Sikerült azóta megoldanod a takarítást? Ughh, most olvasom, hogy éjszaka megcsináltad. Tejóég! Egyszer én is hajnali háromig nyomtam, mert másnap vendégek jöttek, de aztán meg nem volt öszinte a mosolyom… :D Mondjuk most épp elkészültél, de mi lenne, ha egyszer hívnál valakit kitakarítani? Árakkal persze nem vagyok tisztában, mennyibe kerülhet egy takarítás? Vagy a másik megoldás, hogy valaki vigyáz Fannira (pl. szomszéd kislány?), míg te takarítasz. Nem lenne rizikós, mert nem hagynád magára, szóval ha komolyabb sírás van, ott vagy te is.


 


Savariaa, belázadtál – le a bimbóvédökenöccsel! :D  Nekem is elkezdett nagyon fájni az egyik, szerintem jól megráncigálta a kölök, mindig eszembe jutsz így szopi közben! :)


Mi a kendö után kengurut vettünk (manduca), ezt rá lehet igazítani apára is. Vagy találtatok azóta megoldást? Én azért is szeretem, mert nagyon egyszerü felkötni és nem lazuli ki, nem csúszkál, Eli is megszokta, jókat szundított benne. Mondjuk itthonra nem használjuk, én nem tudok úgy tenni-venni, hogy rajtam van…


Ne csüggedj, elöbb-utóbb át fogja aludni Bátor is az éjszakát. Szerintem csak hiányzol neki. Azt nem próbáltátok, hogy szopi után a nagyágyban hagyod, magad mellett?


Stíriai metélt! Imádom!! Mondjuk mi vargabélesként szoktuk, de majdnem uyanaz a kettö. Ugye?


 


Magnoli, köszi neked is a fejlödös táblát, én kérdeztem anno. Közben voltunk három hónapos státuszvizsgálaton is, külön rákérdeztem, hogy a fejemelés elég-e ennyire vagy lát-e valamit gondot az izomzattal. A dokinéni szerint rendben van minden, nem kell gyógytornáztatni, csak itthon többször hasra tenni – amíg a türelme bírja. Azóta szorgosan gyakoroljuk a pocakozást.


Viszont a mérlegelés szerint az elmúlt 4 hétben csak 400 grammot hízott, ettöl persze jól beparáztam… Nem gondoltam volna, mert egyébként nagyon vidám, husika és jó az alvókája is. Mondjuk hosszra megvolt a két centi. Lehet, hogy a nyaralás mégsem tett olyan jót neki.  :(


Bár abszolut pozitiv hozadéka viszont, hogy apa nagyon jóban let Elivel, és visszazsívok minden panaszkodást is, mert csinálja magától a dolgokat, felveszi, ha sír, játszik vele, besegít(get). :D


Tyü amindenit, Turboman nem semi méretekkel büszkélkedhet! Nagyon cukik a csülkei, olyan dögönyöznivaló babahús! Elinek én is 68-as cuccokat vettem már, de még kicsit lötyögnek rajta, bodyból elég az egyel kisebb. Viszont volt két kedvenc pizsije, eddig úgy éreztem, hogy elveszik bennük, ezért is lettek pizsik. Erre tegnap nézem, mit nyüsszög annyira – hát végigéri a pizsamát és nem tud benne rúgkapalni…


 


Ildi, gratula Barnus emeléséhez, föleg a kúszáshoz! Úgy tunic, elég, ha panaszkodsz rá, és már csinálja is. Eli is ilyen! :)


Már én is gondolkodtam azon, hogy ha a baba fulladásveszélyesen mélyre álmodja magát, akkor nem elég-e, hogy az ember felkelti?  Nálunk is volt egyszer riasztás, jó pár hét után rádásul, nagyon nagyon megijedtem, rémes érzés volt erre a visításra kelni éjszaka! Persze semi gond nem volt, azóta mi is kicsit állítottunk az érzékenységen.


 


Sandie, ez a karácsonyi történet, jaaaj! Köszi Magnoli az idegentestes tanácsot is, ezt egyszerüen nem lehet elégszer hallani!! Azt kívánom mindenkinek, hogy soha-soha ne kelljen az újraélesztést kipróbálni!


 


Mmc, a hotel fúj, miezmár? Egyébként hajlok arra, hogy kimondottan a család / bababarátként reklámozott hoteleket kell keresni, mert máshol nem mindig látják szívesen a gyerekeket, föleg a kisebbeket. Most a nyaralásnál elpakoltak minket a legtávolabbi padlásszobába (majdnem megütött a guta, mert akkor még nagyon meleg volt, a padláson föleg), ami total le volt pukkanva és szemináriumokra használták egyébként (ki volt írva az ajtóra) – ennélfogva a “nappali” nagy volt, ám töküres! Pedig ismertük a hotelt, többször jártunk ott, szép felújított szobáik vannak egyebként. Kiságy sehol, pedig kértünk. Persze lementem és szóvá tettem. Látszott, hogy a recepcióslánynak kényelmetlen, de nem talált másik megoldást, annyit mondott, hogy holnap térjünk vissza rá. Hát nem tért vissza, én meg nem szólok kétszer, amúgy is utálok panaszkodni… Így maradtunk a béna szobában, kicsit rossz szájízzel. Hülye mi!! :lol:


 
Andi, nekünk a Premium Careböl is kifolyt a kaka, mert néhány naponta van és sok… Lehet hogy írtad, mekkora most Balázs, hogy váltottál? Én is azon gondolkodom, nem kicsi-e már a kettes pelus. Olyan furán áll rajta (Eli most 6070 gramm volt). Viszont jól boltot csináltál a DM-ben, remélem beválik!!


Hajrá tesóprojekt. Fura, hogy írjátok, olyan érzés, mintha megcsalnád az elsöszülötett. Ezen még nem gondolkodtam, de felfogható a dolog úgy is, hogy inkább adtok neki valami nagyon-nagyon jót és fontosat, nevezetesen egy tesót, aki akkor is ott lesz neki, amikor ti már nem. Olyan ez, mint egy oltás. Az elején nem jó, de késöbb nagyon hasznos. :D


Na most jó sokat írtam, de nagyjából a végére értem...
Ja, még Picúrnak szerettem volna megköszönni a hasizmos-réses okosságot, erröl én nem is tudtam!!! Valószínüleg azért, mert eddig is a jótékony haspárnám alatt szunnyadt az a rés. Nem kevés idömbe telt, mire a zsírrétegek alatt kitapiztam, de szerintem nem nagyobb egy ujjnyinál. Ez egyébként mindig van és a terhességgel széthúzódik, vagy hogy? És miért nem tudtam eddig erröl? Az ilyeneket szoktam tudni pedig... :lol: :lol:

Megyek reggelizni, utána meg hasizmozni!! Vagy nem... :D :D Jók legyetek, szép vasárnapot!


Kép
bozza
 
 


Bocsi a formázásért, megpróbáltam szerkeszteni, de azt írta ki, hogy nem lehet...


Kép
bozza
 
 


Sziasztok!
Már hónapok óta olvasgatlak Titeket, jó kis csapat vagytok :-)
Nagyjából egyidős a babám az itteniekkel (áprilisi). Sajnos az áprilisi topik már nem él, szabad még csatlakozni Hozzátok? 
Rólunk röviden annyit, hogy két fiam van, Ádám és Ármin, a kicsi április 22-én született a Péterfyben. Régóta babanetezem, januárban lesz 7 éves az a topik, amit az első fiam terhessége kapcsán indítottam.

Kép
Kép
irina
 
 


Szia Bozza: én már belegondoltam abba, hogy tavaly ilyenkor már a pocakban voltak a manók, pontosabban nekem csak a lombikbabáim, amik sajna nem maradtak meg. Ráadásul augusztus 30-án jött meg utoljára, remélem addig még nem jön meg, hogy meglegyen az 1 év.
Szóval meg lehet így emelni az ágyat? Nem gondoltam volna, h ez nem árt a légzésfigyelőnek. Nekünk mondjuk nem szükséges, mert mindig megvárom a büfit/ bukást mielőtt leteszem, vagy ha nem volt egyik sem, akkor oldalra vagy hasra teszem.
Szerintem az nem tejkő, ha kifolyik mellette a cucc. Én azt sem tudom, kihez kell ezzel a gonddal fordulni, mert az nem tűnik jó mefóldásnak amit a csak ír, szerintem egyszerbb lenne felszúrni, na de én ezt itthon nem merem bevállalni.
Jobb arra gondolni, hogy csak játszani akartak a nyuszikák és utána elmentek lepihenni a kertbe és azóta is alszanak.
Hát, sajna a mi hibánk volt, nem lett volna szabad egy fedél alatt hagyni őket a kutyussal, aki egy vadászkutya, él benne az ösztön. Hideg volt kint, beebgedtük. A poén az, hogy már 1 hónapja bent aludt, amikor ez megtörtént. Gondolom, addig kitervelte hogyan csinálja.
Hol voltatok nyaralni? Gondolom nem Ausztriába történt, hogy nem hozták az ígért kiságyat? Meglepődnék! Oda én biztos nem mennék vissza, törzsvendégekkel ne játszanak már ilyet!
Balázs 5400 g körül van. A 2-es pelus 6 kg-ig jó, szerintem ideje váltanotok. A DM-ben még mindig van ez az akció, csak nem biztos hogy van még készleten. A Premium Care nekünk eddig jó volt, lehet azt veszek.

Szia Irina: jaj, hát te nyitottad  2007-es szeptemberi babaváros topikot! Nem semmik vagytok! Én is nemrég csatlakoztam és veletek példáloztam, hogy ti már 7 éve megvagytok, így nem késtem még el. Én is már a legeleje óta olvastam a májusiakat, sikerült is június helyett májusban szülnöm :)


Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok,

Kicsit eltűntem.. belázasodtam... nem baj ha lázasan szoptatom a babát? Igazából nem volt semmi más bajom.. szóval nem tudom miért lettem lázas, nem fájt a torkom, nem vagyok náthás...  na mindegy tartott 3 napig, most már elég jól vagyok...  Lázra algopyrint vettem be, gondolom az nem árt a babának sem...
szerintetek??

Andi, mi is a héten kaptuk meg a kriotól az őssejtes papírt! de nálam minden negativ.
Én streptococcus pozitiv voltam... szülésnél kaptam antibiotikumot

Andi, már a kistesón gondolkodtak? Tök jó.
Én is a korom miatt igyekeznék egy kistesót összehozni Gergőnek, de máskor meg úgy érzem hogy akkor Gergőtől venném el a időt, szeretetet, pedig azt nem akarom olyan sokat vártunk rá, sokat szenvedtünk érte...

MMC hát akkor a falusi szállás címét nem kérjük! Remélem legközelebb jobb lesz!

Mi eddig a 2-es pamperst használtuk és reggelre volt hogy a hátán kifolyt a kaksi.. most áttértünk a 3-asra, de ennél is előfordul..
Ti éjjel átpelenkázzátok a babucit ha halljátok hogy bekakilt? Én nem és lehet hogy ez a baj.. nem? de nem akarom felébreszteni...
Andi szerintem a premium care szupcsi jó! mi szeretjük..
 
na megyek mert felébredt Gergő.. megvolt a félórás délelőtti alvás..!!!

Lilypie First Birthday tickers
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Monis: ti is sokat vártatok a babára? Nem emlékszem, hogy írtál volna erről? Nálatok mi volt az oka? Hány éves vagy? Én mindjárt 35.
Lehet lázasan szoptatni és algopyrint is bevenni, én úgy tudom.
Éjjel nem pelenkázok, nem beszélek a babával, nem kapcsolok villanyt. Be is jött, mert gyorsan visszaalszik így. Nálunk ritka a kaki, éjjel nem szokott lenni.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok,

de jó Bozza hogy jöttél!!!
Szeretem amiket írsz, az öngyilkos nyuszi és a tesó olyan mint egy oltás megint oszkáros szöveg volt (bocsi hogy filmes díjat írok, tényleg milyen irodalmi díj van, de bunkó vagyok?!)
Eliről mi is kérünk képet, de szupi hogy ilyen szépen fejlődik
Vizsgálatokra haza hozod?
Én biztos balhéztam volna a hotelben, és egy napig sem vártam volna a kisággyal, ugye nem Röjtökmuzsajon voltatok???
A bölcsőhalált azért hívják így és nem bölcsőlégzésszünetnek, mert ha bekövetkezik újraélesztésre van szükség...
Amikor a riasztás után megrázva a babát újra levegőt vesz, az csak légzéskimaradás...
6 kilósan (azannya) ahogy Andi is írta, simán válthattok 3-as pelusra.
Minden méretváltásra igaz, hogy ha már nem tartja a pelus a nedvességet elég ideig, ideje előrébb lépni...
(a kisebb méret pedig gyakoribb váltással elhasználható mondjuk nappalra)
Nagyon híg kaksi lehet hogy így is kifolyik, érdemes oldalt a külső fodrot mindig ellenőrizni hogy kifelé hajoljon, mert különben hajlamos kivezetni a nedvességet.
Nálunk éjjel nincs kaki, de én minden etetésnél cserélem a pisis pelust is, már félálomban is megy
400g hízás 4 hét alatt tökéletes, átlagban heti 100g-nak illik meglenni, tehát ok.

Andi, Te már tudat alatt tudtad hogy ide tartozol, azért olvastál minket az elejétől, hahaha
Pelusból nekem a Huggies a favorit, csak sajna kivonultak az országból, ezért maradtam a Pampers-nél.
1-esből korábban és most is próbáltam a Liberót, de nálam megint megbukott, túl merevnek, keménynek érzem, bár vettem párat amikor akciós volt, de idegesített. Van akinek meg ez tetszik jobban, ízlés kérdése...
Szóval Pempiből az active babyt használjuk, de van PC-em is, majd a wellnesses nyaralásra azt viszem.
A sleep and play olcsóbb, régen éjjelre azt használtam Olinál, nem rossz az sem, talán megint veszek majd éjjelre Lénónak is...
Azt hittem a CMV-t nézték már a korábbi vizsgálataid során is.
Cuki Fülesed, jól "eljátszott" a nyuszikkal, aztán gondolom nem bírt a vérével
Így azt már nem mondhatjuk, hogy nekik kutyabajuk sem lett, hahaha

Monis, jobbulást!
Jól tetted hogy szoptattál lázasan is, bár gondolom kimerítő lehetett, Algopyrin szedhető...
Ja, az éjjeli tisztába tételt véletlenül Bozzához írtam, pedig Neked akartam...

Mmc, az én nevem a  kedvenc virágomból, a magnóliából ered, ez van a profil képemen is.
Előző életemben (még a gyerekek előtt) többször nyaraltunk Svájc olasz határmenti tájain, ahol ez a virág gyönyörű bokrokban nő...
Amikor kiderült hogy Kistesó érkezik, teljesen lányos rózsaszín ködben éreztem magam, ezért választottam ezt a nevet, csakhogy ezzel nem voltam egyedül itt a babaneten (nem volt túl eredeti) és a száznemtomhányas nem akartam lenni, ezért lehagytam az utolsó a-betűt.
Arra csak utólag lettem figyelmes, hogy a magn-latinul a nagy szótöve, utána meg oli- mint Olim van a szóban... Vagyis végülis a nagyfiamat jelenthetné: nagy Oli, hahaha

Irina üdv nálunk, Picúr márciusi, Te meg áprilisi vagy, ebből nem csinálunk gondot, gyere csak

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok!

Magnoli, a kutyakérdés egy nagy vívódás számomra, de egyszerűen nincs erőm, időm és energiám változtatni a helyzeten. Anyukáméknál mindig is jobban szeretett lenni, mert ott azt csinál. amit akar, szabadban van és nincs egyedül.

Lénó hatalmas baba. Olihoz képest is nagy. :) Én nem is bánom, hogy Fanni nem nő gyorsabban. :)

sandie én is sokszor elgondolkodom, hogy de jó lenne, ha hosszabbak lennének a napok. De tudod mire jutok mindig? Akkor se lenne több időm magamra. :(
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem iszonyat gyorsan telik az idő. Felkelünk reggel, a kövi pillanatban meg már fekszünk újra.
Nagyon nehéz lehet neked három picivel. Fogalmunk sincs róla, mi zajlódik le bennük, mit hogyan tudnak feldolgozni. Örülök, hogy az idő segített megoldani a problémát. Vigyáznunk kell, mert ezeket a kicsiket nem lehet átverni. Olyan radarjuk van, hogy hiába próbáljuk titkolni az érzéseinket, ők mindent tudnak...
vészhelyzetben általában én is úgy reagálok, mint te, megoldom a helyzetet, elhárítom a problémát, és utána összeomlok. de akkor már lehet, mert elmúlt a veszély.

Tegnap nálunk is baleset volt. Vettem le a polcról a teli popsikenőcsös tégelyt, és kicsűszott a kezemből. Persze Fannira esett. Nagyon megijedt, soha nem sírt még így. Addig zokogtam vele, amíg kicsit megnyugodott. Egész délután a mellkasomban volt egy szorító érzés. Nagyon rossz volt... :(

Savaria, sajnálom a folyamatos éjszakázást. Azt hiszem én virraszthatnék, ha Fanni kakijára várnék. A legtöbb eddig 1 hét volt, de az 1-2 napos kihagyás megszokott nála.
Szerintem még teljesen normális, ha ökölbe van szorítva a baba keze. Fannié is úgy van még. Egyre többet nyitogatja, de az újszülött reflexet még nőtte ki.
Nekem Fanni a textilpelust gyűri az arcához. Hogy őszinte legyek frászt kapok tőle. Nem győzöm kisimítgatni.

mmc, hát ez durva. ha ingyenes az ellátás, az jobb helyen nem azt jelenti, hogy nincs. fodrászom mesélt hasonlókat a "falusi vendéglátáról". elképedtem...

Andi, nehogy azt hidd, hogy a kb.fél év alatt felgyülemlett koszt egy éjszaka alatt el lehet tüntetni. :) még a konyhánál tartok, lassan, lépésekben haladok, de mostmár tudok, mert egy jó nagyon haladtam korábban. csak közben csinálni kell a többit is. A két szoba rendben van, de azt fenn is kell tartani, ott rendszeres a takarítás. A fürdőszoba szörnyű, de az nem érdekel annyira, mert oda nem viszem a babát, de a konyhába, étkezőbe rendszeresen kiviszem a pihiszékében.
Azt hiszem több éjszakát nincs erőm rááldozni, hogy gyorsabban kész legyen.
Tudod, én a terhességem 3 itthon töltött hetében nem tudtam kitakarítani, meg rendszerezgetni, így ezt most be kell pótolnom. :)
Képzeld szüleim is észrevették Fannin az anyahiányt. Olyankor csak én kellek neki. Hát megzabálom, hogy ilyen édes! :D

Most megyek, Fanni elaludt. Magától, a kiságyban. Annyira ügyes nagylány!!! :) Gyorsan pakolok kicsit, majd később jövök még.

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Tesó korkülönbség:
Ha emlékeztek rá, tavaly amikor írni kezdtünk, Oli akkor múlt 2 éves és a legfőbb gondom az volt, hogy már nem maradt meg a babakocsiban, de abból kivéve meg elszaladt az úton
Azóta írtó sokat feljődött, teljesen önálló lett, mindent ért, csak időnként NEM AKARJA megcsinálni
Vagyis sokkal de sokkal könnyebb már Vele, és bár féltékeny Ő is, azt hiszem ideális a korkülönbség a két Fiú között...
Harmadik gyerekünk nem tudom hogy lesz-e, egyrészt mert pontosan úgy érzek ahogy Ti is, mintha megcsalnám Vele Olit, érdekes nem Lénóval szemben érzem ezt.
És nem tudom, hogy ez az "oltás" ahogy Bozza írta, nem lenne-e már "túl mély ütés" Olimnak?...
Azonkívül pedig vén vagyok már mint az országút, na meg vissza is kéne mennem valamikor dolgozni, így a számomra ideális 2,5-3 éves korkülönbséget már nem hiszem hogy véghez tudnám vinni...
A férjem fülszögelős kedvét pedig már ecseteltem

Bogi, á lassan kezdem érteni a felállást nálatok, Te most lakásban laksz, a kutyusod pedig Anyukádéknál a kertes házban...
Na, ez tényleg jobban hangzik mindenki szempontjából, mert ha kutyahiányod van, csak elmész és jól megszeretgeted, nem arról van szó, hogy elfelejtetted vagy hanyagolnád őt!...
Neki pedig jobb a kertes kéró, mint a zárt lakás, ahol alig várja a sétálást...
És biztos Anyukádék is szeretik Őt...
Lassan a költözés-takarítás összefüggést is megértem, a Pároddal külföldön laktatok, és Te most hazaköltöztél?
Bocsánat ha túl indiszkrét lennék...
A pelusgyűrögetés nálunk is megy, sőt Lénó kb. egy hete a plédjét időnként a szájába húzza és azt rágcsálja, aminek végeredményeképp már kétszer úgy ébredtünk, hogy a fején volt a takaró
Szerencsére nem volt baj, mert bőven kapott levegőt, csak a látványtól egy ideig én nem
Mostanában Lénó is ijedős lett, egyre ügyesedik és elkapja a játékhídon lévő csörgőket, amit sikerült így magára rántania.
Na, akkor jött a "mentsetekmeg" üvöltés, mint Nálad a tégelytől...
Én is jól megijedtem, de higgadtan átgondolva: a játékhíd pille könnyű, csak az ijedtség miatt volt a sírás, nem kell túlértékelni.
Ez Náluk reflex, mivel nem tudnak védekezni a külvilág ellen és mérlegelni sem tudják a veszélyeket, minden ingerre kicsit "túl" reagálnak...
Nyugodj meg hát Te is, lesz még ennél sokkal nagyobb baj is (pl. egy hasraesés), fő hogy mindig észnél legyél
Aztán a helyzet megoldása után persze ki lehet/kell borulnia a bilinek...

De jó érzés amikor anyának nyugszanak csak meg, ekkor érezzük csak igazán milyen nagyon szeretnek MINKET!!!
És tudják ám, hogy ki az anyjuk

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok!

Andi, mi is ezeket a pelusokat használjuk és mindnél történt már baleset. Így én azt használom, ami épp van. Durva, de én még csak most cserélem le az 1-est... :)
Nagyon cuki a kutyusotok. :)

Bozza, sajnos nem tudom rábízni másra Fannit, mert hülye vagyok hozzá. Ha megnyekkenne már mennék is hozzá, akkor meg mi értelme? Egyedül anyukám az, akire ráhagyom, de őt meg nehéz elcsípni. Mindig van valami dolga... :( Ma is úgy volt, hogy jön, de közbejött a körte meg a szilva, amit be kell rakni, így lepattintott. Jövő héten újabb kezelést kap, így előtte még meg akar csinálni mindent, ami belefér. Szegénykém, biztos sajnálja, hogy nem tud babázni.
4 hét alatt 400 gr jó. Fanni eddig se hízott többet és a védőnő így is megdícsérte. Persze ha ti többhöz voltatok szokva, akkor érthető az aggódás, de egy idő után már nem gyarapszanak úgy, mint korábban.

Irina üdv köztünk. Nemrég csatlakoztam én is és örülök, hogy a csajok befogadtak, mert ez egy nagyon jó csopi. :) A talit is össze kéne hozni. Mostmár nem lesznek nagy melegek... :)

Monis, ne aggódj a szoptatás miatt. Nagyon minimális az a betegség, ami mellett nem lehet szoptatni. A szervezetünk termeli az ellenanyagot, a tejcsivel meg átjut a babába, így ő védett lesz a bacikkal szemben és nem kapja el.
Annó nekem is volt valami bajom, be is lázasodtam, szaladtam a dokihoz, de megnyugtatott és kizárólagosan mondta az algopirint lázra és fájdalomra.
Ha Fanni bekakil, vagy átázik a ruhája, akkor én tisztába teszem, mondjuk ez eddig kb. 3 alkalommal fordult elő a 3 hónap alatt.

Magnoli, nem vagy indiszkrét. :)
A kutyás kérdést jól érted, annyi még, hogy anyuéké a tesója, így nincs is egyedül ott.
Én katona vagyok, 3 alkalommal voltam fél évre "misszióban". Párommal az én lakásomban éltünk itthon, de megkértem, hogy költözzön el.
5 hetet voltam kórházban, ami után anyukámékhoz költöztem. Nemrég jöttünk haza Fannival, de kitakarítani nem volt időm és lehetőségem előtte. Ezért most a felfordulás...
A tégelynél azért ijedtem meg, mert tele van és nekem is fájna, ha mondjuk  lábamra ejteném. Féltem, hogy kárt tettem a babámban. Rögtön arra gondoltam, hogy honnan tudom, hogy nincs-e valami belső sérülése??? Később anyukám is mondta, hogy ennél jobban fogok sírni, ha a szekrényajtóval vgom fejbe, vagy valami hasonló, nem lehet mindig mindent kivédeni. hát elég szörnyű...

Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Á Bogi, hát így már mindent értek...
A rendmániát is :wink:
A kutyusodnak kiderül hogy Anyukádnál a tesója mellett végülis sokkal jobb sora van, mint Veled 8) bocsi :wink:
Ha sérülés lehetőségére gondolsz Fanninál, azonnal hívj ügyeletet, tudod inkább feleslegesen...

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Sziasztok!

Miért van az, hogy beállítom, hogy automazikus bejelentkezés és mindig úgy kell belépnem ha írni akarok??? Az nem azt jelenti, hogy mikor belépek az oldalra be is jelentezik bekem? Lehet, hogy én tudom rosszul...
Irina üdvözöllek én is!! Lassan általános babás topikká nőjjük ki magunkat a májusi helyett, de persze ezzel nincsen semmi gond :D
Sandie- ezen a búra frizurás szövegen akkorát röhögtem!!!! :DDDD Az viszont amit a "karácsonyi kalandról" írtál szörnyűűű :(((( Én mindig ilyenektől rettegek már mióta terhes lettem, ez az orrba-szájba-fülbe játék és egyéb apró dolog dugása- iszonyú lehetett!
Magnoli- Turboman drágaságod még mindig hű a nevéhez :P De ő így tökéletes! ja és azért anniyra nem hiszem, hogy vén lennél :)
MMC- "szuper helyen" nyaraltatok! Pont a sütiből vittek volna legalább a gyereknek is, érdekes vendéglátási felfogás ez. Remélem azért ettől függetlenül jól sikerült a kikapcsolódás :D
Monis- remélem már teljesen túl vagy ezen a nyavaján...nem tudom még mindig, hogy mitől lehetett?
Bozza- Ti is jó kis szállást kifogtatok magatoknak! Nem is gondoltam volna, hogy ilyenek vannak!!! Biztos nem bírtam volna megállni szó nélkül, pedig nem vagyok egy balhézós típus. dehát ahány ember annyi féle, de azért ez nagyon nem volt fair a szállásadótól, Fizetéskor mondani kellett volna, hogy jó akkor ennyivel kevsebbet adunk mert ez meg ez nem volt. De már mind1, utólag, na meg másnak könnyű okoskodni :P
Andi- a kaki nekünk is mindig kifolyik, mindegyik pelusból pamperst és liberot is próbáltunk már a pampersből több fajtát is, a méret is mindegy (nyilván mindig az aktuális volt a gyereken) de sosem úsztuk meg a mossuk ki a gyereket a kakkantóból című mutatványt. Imádom, én is várom már hogy kicsit sűrűbb legyen a cucc.
Tegnap bambultam szoptatás közben egyszer csak odanéezk és látom, hogy már nem a szájában van a cicim, hanem a két ujjával fogja a bimbim és húzgálja. Biztos fejni akart magának, hogy kipróbálja, milyen messziről a szájába spriccolni

Csütörtökön megkaptuk mi is az oltásokat, szerencsére nem lázasodott be. -képzeljétek a dokinénink azt mondta, hogy ha belázasodik akkor sincs lázcsillapítás :O elég  bio dokinéni, ami a egyébként nekem tetszik, na de azért mindent módjával! szerintem...
Viszont ami miatt most izgulok, aggódom, hogy azt mondta kicsit lazának érzi Luca csípőjét és keddre íratott nekünk időpontot csípő uh-ra ( így nem tudtunk ma elutazni a nagyimhoz nyaralni, hanem el kellett halasztani, de persze  a gyerek egészsége a fontosabb) , ja mert nálunk nincs olyan hogy 6 hetesen fej-has-csípő uh. csak akkor küldenek valakit ha valami gyanús dolgot észlelnek. Most nagyon izgulok, remélem nem lesz vele semmi gond, legalább is semmi komolyabb :( Ti tudtok valamit erről a laza csípő dologról? Bár olvasgattam neten és van aki azt írta hogy őket is ezzel küldték de uhn mondták hogy ettől függetlenül a helyén van minden, rendben van a csípőcsont majd megerősödik. Nagyon örülnék ha nekünk is ezt mondanák!!!!
Megyek hátha én is szunnyadhatok én is egy kicsit Lulóval még! Jók legyetek!!

Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Ja és egy kis ráadás :


Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Na az előbb nem tudom miért nem mutatta a képet, de akkor még egy próba :


Kép

Kép
csicsi85
Tiszaújváros
 
 


Andi, nem Ausztriában volt a hoteles eset, hanem Németországban. Viszont a sztorihoz tartozik, hogy a kiságyat csak elfelejtették és aznap estére már elöteremtettek egyet. A szobacsere viszont nem ment, de aztán nem is érdekelt minket, jobb a békesség. Csak nekem fura így friss anyukaként, hogy nincs midenki odáig és vissza a babáktól (gyerekektöl) és nincsenek is mindig tekintettel rájuk. Én emberként érezném rosszul magam, ha pl. egy kisgyerek elé nem tennék sütit a vacsora végén...
Akkor jól értem, hogy neked a sikertelen lombik után spontán jött Balázs? Ez tök jó!!

Irina, üdvözlet a májusiban!

Szegény Monis, bizonyára háromnapos lázad volt neked is! Jó, hogy csak három napig tartott, nem úgy, mint szegény Pálminak (ha jól emlékszem).

Magnoli, köszi a bókokat, pedig mostanában nem sziporkázom, lelassult az agyam és csak a gögicsélésig jutok... Fura is volt, most, hogy otthon voltunk, felnöttesen ÉS magyarul kellett beszélnem, nem ment könnyen. :lol:
Amúgy tényleg hazajárunk dokihoz, de már itt is van dokinénink, jövö héten megyünk hozzá. Sajna a 3 hónapos oltást nem adták be otthon, mert csak másnap telt volna le a 4 hét, remélem az osztrák rendszer komatibilis a hazaival és nem kell megint hazautaznunk...
Azért aggódom kicsit a 400 gramm miatt, mert eddig a dupláját hízta, illetve a dokinénink 150-t mondott minimumnak. De nem nagy para, szerintem csak ö is vigyáz a vonalaira, mint Adrika. :D
Ez jó ötlet, hogy a kispelusokat elhazsnáljuk napközbenre.

Én sem cserélek pelust éjszaka, söt, Eli nem is nagyon kel már fel, így én sem feltétlenül. :) Éjszaka nekünk sincs semmi veszélyes anyag, szerintem pisiböl sincs annyi, mint napközben, mert reggelre csak közepesen telnek a pelusok. Perzse hisz ha nem eszik, nincs mit kipisilni.

Hü Bogi, te katona vagy, vow! Baba után még vissza tudsz / szeretnél menni, vagy ennyi volt és civil foglalkozást keresel majd? Gondolom misszióba nem vinnéd Fannit... Nem lehet egyszerü élet!

Csicsi, jót nevettem ezen a fejös sztorin! :lol: Édes lehetett Lucus. És radásul milyen ügyes, hogy már csipeszfogással nyomul! :D
Nekünk is kissé laza a csipö, de tornásztatjuk sokat - Eli imádja, nem tudom, mi tetszik neki annyira, de tele szájjal vigyorok ilyenkor. A csipötornát csak a "biciklizés" veri vidámságban. Az UH-n egyébként abszolut rendben volt minden. Mostanában kell visszamennünk kontrollra, majd kiderül, mennyit fejlödött. FUra, hogy nektek nincs korai szürés...

Jaj, ébredezik Eli, kicsekkolok! Szép délutánt!
 

Kép
bozza
 
 


Még gyorsan annyit, hogy ti mit csináltokm a zoknilerúgás ellen? Naponta százhatvanötször húzom fel a lábára a zoknit. És ami a legjobb, amikor szóvá teszem, mit csinált megint a zoknijával, kinevet!!! 

Kép
bozza
 
 


Ja és egy fotó:

Kép
bozza
 
 


Sziasztok!

Magnoli, a kutyussal kapcsolatban igazad van. Ott sokkal jobb neki, csak hiányzik, mégis túl nagy teher most és lelkiismeret furdalásom van miatta. :(

Csicsi nagyon szép Luca. Jót nevettem a szoptatós történeteden. :D Nálunk is csak akkor van szűrés, ha úgy gondolják, hogy szükséges. Fannit már 3 doki látta, de még egyik se mondta, hogy gond lenne.

Üdv mindenknek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Képzeljétek, 3 hónap után ma esett egy kis eső. Már vártam, mint a messiást, irgalmatlanul elkapott az allergia. Ma szarul is vagyok egész nap, fáj a fejem, álmos is vagyok, egyfolytában tüsszögök, facsarja az orromat, ááááá, utálom. Sajnos a baloskából még mindig nem jött ki a csomó, de már legalább a karomat fel bírom emelni. Tegnap az sem ment. Se fejés, se szoptatás, se masszírozás, semmi nem használ. Most úgy fogalmaznék, hogy ha nem mozgok, nem fáj. Hát hurrá. Amúgy a mai nap nem a legjobb, hogy finoman fogalmazzak... Picur összesen 30 percet aludt, előtte megspékelte nem kevés erőltetett ordítással. Most elvan, vigyorog, játszik a játszószőnyegén, mintha mise' történt volna.

Irina, üdv köztünk! Én vagyok az egyik kakukktojás, az én Picurom márciusban érkezett a kiírt időpontra, én kéretőztem ide. :)

Andi, én nem mosom le a bimbókrémet, csak letörlöm a pelussal, eddig nem volt gond, Picur sem tiltakozik ellene, gondolom, ha rossz lenne az íze, nem fogadná el a cicim.

Magnoli, én megesküdtem volna, hogy a nevedben direkt szerepel az Oli, és hozzákötöttem a virágot, mert okosan felismertem a profilképednél. :)

Pelus, a Pampers-ből nálunk is előfordult kicsorgós baleset, de ezt én mindig a mennyiségre fogtam, mert korábban Picur heti egyet rottyantott, de akkor aztán a heti adagot kirakta. Most Libero-t használunk még, mert kaptunk ajándékba, én nem szeretem, mert vastag, és kemény lesz, ha telepisili Picur. Már betáraztunk 3-as 4-es Pampers-ből, remélem azok jók lesznek. Volt Premium Care is, azzal nem volt gondom, csak szerintem drága. Amióta redukálódott a kaka 3 napra, nem is volt kicsorgós baleset.

Mmc, pont egy gyereknek ne adjanak sütit??! Ez milyen már? Inkább, hogy mindenből ajándékot szoktak inkább adni meg kedveskednek a gyerekeknek. Gondolom ide nem mentek többet.

Bozza, de jó, hogy jöttél! :) A tesó, mint oltás okfejtés nagyon tetszik! :D Eliről a fotó nagyon jó! A hízással kapcsolatban szerintem ne parázz, szépen fejlődik, jókedvű, jó alvó, akkor nincs semmi gond.

Monis, jobban vagy?

Csicsi, a szoptatós-fejős sztorit felolvastam Apának, jót röhögtünk rajta! :D :D Luca nagyon szép, igazi kislányos pofija már.

Nálunk mostanában az a "módi", hogy Picur szívja a szájával, és ugyanakkor tolja el a kezével. Iszonyatosan tud fájni, nem tudom miért csinálja. Hol van az a "gyengéd masszírozás", amiről a védőnéni beszélt???? Idézem: a babák ösztönes tudják hol kell gyengéden masszírozni a mellet... Na persze...

Megyek, lassan kezdődik az esti rutin.

Szép estét Lányok!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Jajjjj, zokni. Én inkább "lábfejes" kis nadrágot adok Picurra, azt nem rugdossa le magáról.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


bozza, zokni lerúgása, ismerős, sokat nem tudsz tenni ellene, én le szoktam hajtani a zokni tetejét eggyel, ez talán jobban megfogja :)
Szerintem a 400 gr nem vészes, nem minden hónapban híznak olyan nagy ütemben, lehet hogy a babód most inkább a centikre gyúrt 

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


mmc, durva, hogy a kis Lizát így kihagyták a kajálásból Rosszall
Biztos nem mennék többet oda.

korkülönbség, én pl. Lotti után nagyon vissza szerettem volna menni dolgozni. Engem már megőrített a minden napi játszózás, mindig ugyana, mindig ugyanazok, hiányzott a felnőtt társaság és az, hogy másról is beszéljünk, ne csak a gyerekről... a korkülönbség nem túl jó így nálunk, de viszont könnyebb hogy Lotti már ilyen nagylány, de nem fognak olyan jókat játszani, mint én a húgommal anno. De vannak unokatesók, 3,5 2,5 évesek és ugye a húgom most szült 1 hónapos kislánya van... 

sírni hagyás, én nem tudnám... egyrészt a baba olyan hangfrekvencián képes sírni, hogy kiszaladok a világból, másrészt én vagyok az anyja és meg tudom nyugtatni, legalábbis bízom benne... eddig mindig sikerült. Biztos van valami baja ha sír, vagy ha már semmi sem jut eszembe akkor lehet hogy anyával, anyán akar lenni, akkor felveszem vagy jön a cici, az utóbbi mindig beválik ;)

Andi, mi Liberosok vagyunk, Pampers kapcsán nem igazán tudok érdemleges infóval szolgálni. Nekünk ebből ritkán folyik ki, max. akkor, amikor gigantikus fos szabadul fel/el :)

bozza, én nem is akarok arra gondolni, hogy terhes voltam :) Én annyira kész voltam tőle, az elején a sok hányás, utána a sok csípőcsont fájás, szülés... áááá, szóval tök jó hogy már itt van a kézzel fogható baba :D
Tök jó hogy apa is ilyen jól belejött a babázásba!
Nagyon cuki a fotó!

Irina szia, üdv közöttünk! Ármin, milyen szép neve van a fiadnak, nagyon tetszik!

monis, jó hogy aránylag hamar meggyógyultál, lázasan simán szoptathatsz, igen!  
Én nem pelenkázok éjszaka. Ha bekakil, akkor igen, de amúgy nem, bár reggelre csurig van pisivel mindig. Ált. amikor kiveszem az ágyból oda szagolok, ha kakis, azt kiszedem mindenképp, engem zavar a tudat, hogy kakis a popija. Persze én akkor már megyek etetni vele, amúgy ha nagyon zavarja a kaka, szerintem megébred magától.

Bogi, dettó, nálunk is úgy eltelnek a napok, hetek... egykettőre este lesz és nekem sincs időm semmire. Mindig eltervezem, hogy ezt-azt megcsinálok... a hajamat 2 napja tervezem megmosni, aztán minden fontosabb lesz nálam. Sajnos ebbe bele kell szokni. Lottinál nehezen viseltem, hogy mindig az ő igényei voltak az elsők, meg kellett szokni, most Barnusnál kivitelezem könnyen, de a koszos hajat nehezen viselem :/
Ó, sajnálom a tégely balesetet! :( Ilyenkor olyan bűntudata tud lenni az embernek :( De már túl vagytok rajta! Egyébként tényleg lesz még annyi baleset, hogy a tizediknél már csak legyintesz és mész felitatni a vért :D Lotti legalábbis ilyen volt, nagyon sokat esett, mert szélvészkisasszony baba kora óta.

csicsi, az automatikus bejelentkezést bepipálva elviekben nem kell belépned akkor se újra ha írni akarsz, legalábbis én mindig így csinálom.
Luca nagyon édi!

picur, kitartást az allergiához! Nálunk is alig aludt ma Barnus, talán 1 órát, azt is 3 részletben.

Nálunk most azt játsza cicin az elmúlt 2 napban babó, hogy nem akarja bekapni :O Szerintem fáj az ínye :( Nagyon ömlik a nyála, de tényleg patakokban, szerintem 1-2 hét és kint lesz a foga.




Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


savariaa, köszi, mi is imádjuk Lotti nevét, annyira passzol hozzá amúgy :)  Nekem ami igazán jó lesz, ha oviba megy, az a CSEND. Tiszta anyja a lány, egész nap be nem áll a szája, nekem meg zsong a fejem... de amúgy hiányozni fog nagyon. Szuper hogy múlóban a hasfájás!

mmc, hármatoknak 2 sütemény, grrrrrrrrrrrr, nagyon gáz!!! Azért remélem tudtatok pihenni, tüzijáték hogy tetszett Lizának?

Andi, nagyon édes a kis Füles, én is imádom a kutyákat, de a mi régi kutyunkat nem mertem volna baba közelébe engedni, persze ő már 4,5 éve elment, de annyira féltékeny volt anyura, hogy ha átmentünk hozzájuk be kellett csukni az ajtót, hogy ne jöhessen be oda ahol a baba van :)  Na megint ennyi, Barnus nyekereg, kezdődik az esti nyügi... ma sem mosok hajat
nusildi
 
 
 
 


Bozza, nagyon édes Eli, és az a frizura!...
Legközelebb úgy gyere haza hogy Pestet is érintsd egy tali erejéig...
Bizonyos zoknikat Lénó sem "tűr" meg, de édi lehet Eli ahogy kinevet :lol:
Biztos viccesen tornáztatod ha azon is rötyög...
És szupi hogy már Apa is beszállt az "utódgondozásba", látod alakul a dolog, lehet hogy olvasta a korábbi írásodat, hahaha :lol:

Csicsi, nagyon cuki Lucus!...
A fejős szövegen én is akkorát nevettem :lol:
A "korbókot" külön köszönöm, puszi Neked érte :wink:

Húha Picúr, ez a mellgyuszi nagyon durva, kérd megint Apa segítségét, jézusom!
A hasonbabakocsizás mekkora ötlet, tyűha de cuki Picúrod!
A megfázást nálam is az allergiás takony váltja, de szuper pedig szedek rá tablettát, csak a nátha miatt az orrspray egy időre kimaradt, jajjajj :shock:
A névasszociáció miatt (is :wink: ) tényleg okos vagy :lol:

Savaria, hol van az "elkényeztetett" anyuka :lol:
És a Te neved honnan jön?? A táncversenyéből?...

Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 


Én tudom, én tudom!!! Már hogy Savariaa nevét, illetve van egy tippem... Apa családja odavalósi a környékre, ugye? Eltaláltam? ;)

Köszi Magnoli, nem vagyok ám én olyan okos. Csak az informatikában pörögtem az elmúlt 15 évben, ez az "oka", hogy mindenre találok valamit a neten, a másik meg ugye az edzősködés, és a sport, azért vagyok nagyjából képben a testrészeket és problémákat illetően.

Bozza, a haskérdésre válaszolva, igen, két "csík" van az ember pocakján, közte "rés", és ezért tud "szétnyílni" és megnőni a pocak. Ha jobban megnézed egy kidolgozott ember hasát, látod a kockákat, látod hogy két függöleges sorban vannak. Terhesség esetén és mondjuk extrém hízás és fogyás esetén a két hasizom között a rés megmaradhat, és ekkor fordulhat elő (pl. Magnoli esetében) kifordult köldök, rosszabb esetben sérv.

Télleg Magnoli, tudsz időt szakítani a hasadra? Hogy áll a köldököd?

Még valamit kifelejtettem az előző szösszenetből, de totál szita az agyam. Picur elaludt, a cicim még mindig fáj sajnos. Apát már bevetettem, de annyira fáj, ha hozzáér ahhoz a részhez (alul és valahogy beljebb van, mint szokott), hogy sírni tudnék. Nagyjából azért Picur felpuhítja, de nem az igazi, hamar visszakeményedik.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Bozza, én hivatásos katona vagyok, irodai munkát végzek. logisztikával, azon belül a pénzügyekkel foglalkozom. Annyi a különbség, hogy egyenruhát hordok, nem civil ruhát, amikor dolgozom. Attól, hogy van egy kisbabám, nem kell civil munkát keresni. Sőt! Szerintem a honvédség a legjobb a gyerekvállalás szempontjából. Egyrészt kifizetőhely, nem kellett mennem sehova, mégis megkaptam mindent, ami jár, másrészt nálunk a tgyás idejére 100 % fizetés jár, előtte nem táppénzen voltam, hanem eü szabadságon, a fizetés 90 %-áért. Ezen kívül ha beteg a gyerek, elmehetek vele eü szabadságra. Elég jó a fizetésem, ezt nem kapnám meg civilben.
Maradhatnék akámeddig gyeden/gyesen, de akkor nem tudnék ugyan ebbe a beosztásba visszamenni. Mindenképpen lenne munkám, de nem tudom mi. A tgyást követően 1 évig lehetek itthon, tehát Fanni másfél éves koráig.

Ez az ára minden másnak... Hihetetlen cuki Eli. :)

Zoknilerúgást lábfejes nacival. harisnyával próbálom kivédeni, de sikerült olyan méretű zoknit venni, ami nem vág a lábába, de le se tudja húzni. Egy ilyenünk van... :)

Visszatérve a pelenkára, olyan nagy Fannira a 2-es, hogy rendesen aggódom. Próbálkozom, de nem vagyok biztos benne, hogy tudunk váltani. Olyan hosszú, vékony baba. Ezeket a pelenkákat nem az ő fajájának gyártják. :)

Hihetetlen, mire odáig jutok, hogy elküldöm, megint egy csomót írtatok! Na mindegy, ezt már így küldöm, megyek olvasni.
Üdv mindenkinek!

Bogi

Kép
ether
Cegléd
 
 


Ehhh, tudom már! :D

Na szóval, én sem pelenkázok hajnalban, mert olyan még nem volt, hogy éjjel betojt volna Picur. Általában a hajnali etetés után, reggelre vár a pakk, vagy legkésőbb délelőtt megérkezik. 5 hónap alatt egyszer volt, hogy este 8kor letettem és este 10kor, mikor mentünk aludni, várt a csomag. Félálomban, hang nélkül kicseréltem a pelusát, és aludt tovább, mert ahogy Ildi, én sem tudom kakában hagyni. :)

Na most már télleg megyek aludni, Picur is ki van ütve szegénykém. Kunkáj!

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Befejeztük a nyaralásokat. Most érkeztünk vissza Ausztriából, a hegyekből. Ott voltunk 9napot. Ezzel ennyi, koszmár vissza kell rázódni a megszokott hétköznapokba. Balu nagyon jól vette az akadályokat, és Bàlint is. Szeptember 2án kezdi a bökcsit, így még két hétig velem van ezt most kihasználom. Majd bővebben, de most megyek aludni

KépKép
KépKép
kat78
 
 


Sziasztok,

nagyon sokat irtatok... próbálok visszaolvasni...

Bozza! nagyon eltűntél, már hiányoztál! Nagyon eltÉn is nosztalgiázok... tavaly ilyenkor kezdődött minden... :)) de izgis volt!! mennyire izgultam az elején.. ( a végén is)
Milyen a kenguru? Én is akarok venni egyet, de olyat amit apa is tud hordani.. de apa szép nagy darab.. a Manduca jó?? hol vetted? több méret van? Apa 180 cm..
Bozza szerintem jó a súlygyarapodás, nem kell minden hónapban 1 kg hízni

Andi, mi 5 éve vagyunk házasok, és kb 2-3 éve terveztük el hogy jöhet a baba. Sajnos az első terhességem a 18 héten vetéléssel zárult.. egyszercsak a doki már nem talált szívhangot a babánál... a 18 heti terhesgondozáson..   nem volt könnyű utána.. főleg hogy tudtuk hogy egészséges kilány lesz... ( voltunk genetikai vizsgálaton)   de most itt szuszog gergőke a szomszédban és ez a legfontosabb!!  A 35 nem sok!! fiatal vagy még!! :))

Mangoli, én mindig ellenőrzöm a fodrokat a peluson, de nálunk a derekán, a hátánál folyik ki a kaksi.. és IGEN gergő éjjel, hajnalban is kaksizik... arra kelek hogy nyög, erőlködik.. aztán hallom hogy jön is a kaksi.. kis édes...
Magnoli, tetszik a névválasztás! és még Oli neve is benne van. Tökéletes!!

Bogi, sajnálom a kenőcsös balesetet. Gondolom te is jól megijedtél! Olyan rossz lehetett!!  Nagyon ügyes Fanni hogy már egyedül elalszik este a kiságyban. Bogi szerintem ne takaríts éjjel, inkább aludj. Én azt olvastam hogy napi 15 percet kell takaritani.. és egyszer csak rend lesz.. a rendetlenség sem egy nap alatt lett, miért kellene a rendnek 1 nap alatt meglennie??

Mangoli.. vén vagy mint az országút? Ugyanmár!! Tetszik a " férjem fülszögelős" kedve.. ez mit jelent? Ő nem akarná??
Pelusgyűrögetés nálunk is van.. azt hiszem kezdődik a mindent a számba tömök korszak.. a puha (wellsoft) takaró is megy a szájába... Lénó fején volt a takaró éjjel? szegényke...

Csicsi ne  mérgelődj, nekem sem működik az automata bejelentkezés...elvileg a szg-et kellene hogy felismerje... ha mindig ugyanarról a gépről jelentkezel be.. de nem vagyok infomatikus...
Szerencsére elmúlt a lázam.. nincs semmi egyéb tünetem... szóval nem tudom mitől lett a 38 fokos láz.. Gergő meleg tejecskét kapott... 
de kis csalafinta.. már meg tudja fogni 2 ujjal a cicd? ügyi.. nagyon.. gergő szopi közben már tenyérrel simogat, olyan édes.. ilyenkor teljesen odavagyok.. olyan kis finom puha keze van!!!!
laza csipő? az baj? gergőnek azt mondták hogy férfiasan kötött a csipője...
Luca nagyon édes nagylány már! Gratula!

Bozza, zoknilerúgás ellen a rugdalózót ajánlom. :)) Nagyon jó  kép! ügyi vagy hogy igy elkaptad a pillanatot!

Picur, jobbulást az allergiához! Én már jobban vagyok.. ha nincs láz akkor nem vagyok olyan mint akit fejbevertek....
nálunk a lábfejes nadrág nem jött be, gergő úgy teper, hogy a nadrágot koplett leveti magáról.. már mentünk úgy sétálni, hogy ilyen gatya volt rajta, és mire a sarokra értünk már nem volt rajta nadrág.. azóta lábfej nélküli gatyát kap....

Ildi,
és akkor a 2 lány között nem mentél visszadolgozni? akkor már tényleg régóta babázol... nekem is hiányozna a felnőtt társaság...
nem akarja bekapni a cicit? de hát akkor hogy eszik?? szegényke... lehet hogy neki kellene alkalmazni a két ujjal megnyomom, kispriccelem technikát...

na megyek aludni.. mindenkinek szép hosszú alvást ...

Lilypie First Birthday tickers
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Monis, nekem egy lányom és egy fiam van  És én mentem vissza dolgozni :) Lotti után, ő 2 évesen ment bölcsibe, aztán 2,5 év után jöttem el újra, és született meg Barnabás  És most nem hiányzik az a fajta felnőtt társaság (egy pénzintézetnél dolgozom tanácsadóként - ügyfelezek... nem épp jó és hálás feladat most bankban dolgozni), imádok babázni :)

Tegnap már rendben ment a szoptatás, nem tudom mi volt babóval :O

kat, hú most kezditek a bölcsit, izgi :) Mennyi idő a beszoktatás? Nálunk ráértünk anno Lottinál, volt 1 hónapunk, ő nagyon szerette a bölcsit.

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Szia Ildi,

Bocsi, biztos a késői netezés átka, hogy már nem tudom mit irok... akkor biztos a tesód kislányára gondoltam.......  de akkor jó hogy a két gyerkőc között dolgoztál egy kicsit... nem??
tesóm is bankban dolgozik... hát szokott mesélni, hogy nem egyszerű..

örülök hogy megy a szopizás..
Gergő mostanában olyan furin szopizik.. úgy érzem hogy kevés neki a tejecske.. de nem sír, csak cuppog még... biztos enne.. de lehet hogy már nincs..???
mindig ezek a kérdések.... sosem tudom hogy eleget eszik-e...
este is olyan kis cuppogós volt... már azon voltam hogy előkapok egy lefagyasztott tejcsi adagot,és adok neki, de a férjem azt mondta nem kell.... aztán aludt gergő reggel 5-ig... akkor mégsem volt éhes... ???

honnan tudom ha nem elég neki a tejecske? ha még éhes??

Lilypie First Birthday tickers
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Semmi baj Monis, néha annyit írunk, hogy már én sem igazodok ki 
Szerintem onnan tudod, hogy nem éhes, hogy nem sír, nyugodt, elernyed a kezedben, látod, hogy elégedett. Szerintem a cuppogás az alap, nálunk álmában is van cuppogás  Most már olyan kis erősek, hogy 10 perc alatt is képesek megenni az adagjukat. Nálunk este van a legtovább cicin, akkor 30-40 percet kb., nappal is van, amikor elhúzódik, de ált. negyed óránál már látom, hogy tele van. Ha pedig szépen aludt 5-ig, akkor biztos eleget evett, nyugi!
Nekem az volt furi Barnusnál, hogy csütörtökön nagyon sírt, cicire tettem és nem kapta be  csak néztem, ilyet sose csinált. Viszont nagyon sírt, tök fáradt volt, elaludt és utána evett rendesen, szóval lehetséges, hogy most már kiharcolja magának amit akar, ha aludni akar, akkor ne toljam a képébe a cicit 

Hát nem egyszerű egy bankos élete, bár én mindig is imádtam ügyfelezni, de most a devizahitelek miatt + válság, egyre kevesett jegybanki alapkamat, én ráadásul befektetési tanácsadó vagyok, szóval a legjobbkor jöttem el, persze nem tudatosan  De azért malac! Viszont jó fizu, biztos munka, valószínűleg ide megyek vissza, de én már 2001 óta dolgozom ott, őskövület vagyok 

Párom mától dolgozik... tök fura, hogy nincs itthon... 

Kép

Kép
nusildi
 
 
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors kérdésre urgottam be ti is kaptatok Babanet hírlevelet amin 20 %-os H&M kupon van? Én nem tudom a kupont letölteni !

Kép
Kép
mmc
 
 


Sziasztok!

Fél percem van írni. Sajna nem vagyok jól, magas a vérnyomásom még aludni sem tudok éjjel...most pár napig mérnem kell,aztán irány a doki és a kivizsgálás. A szülés után alakult ez ki, de azt gondoltam, már elmúlt. És mivel nem alszom éjjel, borzasztó nehéz Bátort ellátni... de majd csak lesz valahogy. 
Hiányoztok!!!!!!! Remélem nemsokára egyenesbe jövök.

Kép
savariaa
Érd
 
 


Élek még, csak nem jutok ide... Pálmi harmadik hete itthon a hasmenéssel... közben mindig pár napig jól van, aztán kezdődik előlről... most megint szerda óta nem volt, de a dokinő már nem engedi oviba amig nincs kivizsgálva... holnap délutánra várjuk a székletvizsgálat eredményét... Jövő hét kedd meg hasi UH akármit is mutat közben az eredmény.

Csak egy dologra reagalnek, mi már a 4-es Pampers pelusra váltunk épp :D Jó kis husi a kis drágám :D Bár a 4-esből még nekem is kifolyt a pisi a derekánál, viszont a 3-as már szorítja akármennyire is a szélés ragasztom rá... úgyhogy most ilyen átmeneti méret pont, hogy egyik sem jó igazán...

Kép

Kép
sz.veronika
 
 


mmc, én is kaptam, de én sem tudtam letölteni

Pálminak jobbukást kívánok, szegényke, hogy legyengülhet ennyi hasmastól.....

Nálunk éjjel volt 'buli'....Zozó nem aludt 2-5ig, fogalmam sincs, hogy miért, mert enni, pufizni és kakilni sem akart, csak ordított, meg kapaszkodott belém, mint egy kis maki......utána meg olyan vihar lett, akkora dörgésekkel, hogy én ilyeneket még sosem hallottam......mintha egyfolytában csattogott és surrogott volna, pont, mintha egy mixerben lennél......nah, akkor meg én nem mertem elaludni, mert anyatigrisként úgy éreztem meg kell védelmeznem mindenkit, ha baj van......úgyhogy most egy nagy rakás szutyi vagyok, megmozdulni is nehéz. Szerencsére apa még itthon van a héten.

Picúr, ez a mellfájdalom nem hangzik jól.....lehet, most tényleg kéne egy mellszívó, ami kiszívja....ha nem szívod ki szárazra a melled, akkor nem növeli a tejtermelést talán....vagy esetleg más szoptatási póz??? A hónalj alatti fogással, nekem pont a mell alatti részem lett mindig könnyebb, mondjuk párna kell a manó alá....hátha

Megyek és eldőlök, mitn egy zsák.....szép esős napot.....olyan, mintha már ősz lenne :(

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Sziasztok Lányok! :)

Veronika, Pálminak jobbulást! Szegényke, amúgy kis vékonyka, azért megmarad benne valami? Hogy viseli? Adri nem semmi a 4-es pelussal, azta! Mi még mindig a 3-as fogyasztjuk. Hány kiló most Adri?

Monis, szerintem még komfortszopizna Gergő, csak úgy "cummogna" (ahogy Ildi szokta mondani) a cicin. Nálunk emiatt tart sokáig a szopizás, mert Picurnak én vagyok a cumi is. Nem semmi, hogy Gergő még a nadrágot is lerúgja magáról! :)

Sandie, köszi a tanácsot, szerencsére rendbe jött a cicim, tegnap este sikerült "megindítani", kifejtem, azóta sokkal jobb, már csak a csomó helye érzékeny. Azt hiszem, hogy korai volt kosaras melltartót felvennem, az nyomhatta meg alul. Csak már utálom a szoptatós melltartóimat, gondoltam "csinos" leszek. Hát megjártam... :(

Zozó lehet, hogy érezte a vihar közeledtét. Egyem meg! Picur is egyre többször kapaszkodik így a nyakamba, annyira szeretem! :) Tényleg olyanok, mint egy kis maki. Azért tudtál pihenni?

Savariaa, hogy vagy? Sajnálom ezt a vérnyomás-gondot! Van egy gyógytea, anyósom is azt issza, és neki nagyon jól beállt tőle a vérnyomása. Azt nem tudom, hogy szoptatás mellett iható-e, de biztos jobb, mint a gyógyszer. Itt elolvashatod: http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/gyogytea ... as-baratja.  Remélem hamar rendbe jössz! :)

Mmc, én nem kaptam még hírlevelet, most átnézem az összes többi e-mail címem, hátha mást adtam itt meg... :) A hajhullást már rég szegény Tigire fogom, de ez már több mint gyanús! Főleg, hogy a kádba hogy került???




Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Veronika, jobbulást nektek. Szegény Pálmi megküzd ezzel a hasmenésel.. ez nem  rota? ő be lett oltva?
Reméljük hamarosan kilábaltok belőle, a vizsgálatokon biztos minden rendben lesz!
Adrinak 4es pelusa van? Gergő most váltott a 3asra, de napközben még elhasználom a maradék 2est is...

Sandie, remélem ma éjszaka kialszod magad! Reméljük vihar sem lesz.

Picur, nem is tudom.. ma este is olyan nyugtalan volt szopizás közben utána.. mintha még enne, de nincs mit.. úgy sajnálom szegénykét... nem akarom hogy éhes maradjon.. de ha felveszem akkor nem sir a kaja után..
lehet hogy növekedési ugrás...??
http://www.dokimami.hu/2010/01/12/hirte ... tenhetett/

nektek volt ilyen?? reméljük pár nap alatt túl leszünk rajta.... addig majd próbálom gyakrabban szopiztatni...

na megyek pihenni kell hogy legyen tejecske..

pusszantás

Lilypie First Birthday tickers
monis
Budapest XIII. kerület
 
 
 


Monis, igen, az lehet, mert (elvileg) 6, 12 hetes korban, majd 3 és 6 hónapos korban van általában növekedési ugrás. Próbáld meg napközben többször cicire tenni, ha tudod, az jót tesz neki is és a cickóidnak is.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

De jó, hogy ilyen sokat írtatok! Pont amiatt szeretem ezt a fórumot, mert mindig van mit olvasni.

Mi ma voltunk oltáson. Szegény kicsi fiamat ez most megviselte, a 2 hónaposnál semmi baja nem volt. Lázas nem lett, de egész nap nyűgös volt, csak rajtam nyugodott meg, rajtam aludt stb. Most meg már 3 órája alszik a babakocsiban. Még nem is fürödtök. Nem tudom még mi várrám ma éjszaka.
Egyébként 5570 g-osak és 60 cm-sek vagyunk.Király

Magnoli: május a kedvenc hónapom, azt terveztem hogy 30-31-én szülök júni 6 helyett. Szóval volt ebben valami tudatosság is :)
Most Liberot vettem és bevállt, felszívta a kakit ez a 3-as Baby Soft, ami azt hiszem egy új fajta. Remélem előbb-utóbb el tudom majd a 150 db. Active Baby-t is használni.
Nem emlékszem, h CMV-t néztek volna. Te is Jánosban szültél, neked néztek?
De jó a Mgnoli eredete :) Esküdni mertem volna, hogy drekt lett OLI végződése. Micsoda véletlenek vannak!
Te várod, h visszamenj dolgozni? Jól emlékszem, h te is a Jánosban dolgozol? Melyik osztályon?
Balázs hálózsákban alszik, bátor vagy, h mersz rá plédet rakni.

Bogi: pont így vagyok én is az idővel. Olyan gyorsan eljön az este, mindjárt letelik a 2 évés mehetünk vissza dolgozni :(
Balázs is maga alá gyűri a pelust mindig. Emlékszem, hogy Veronika megjárta egyszer Adrival, de szerencsére úgy ordított a kicsi, hogy tudtak neki segíteni. Lehet nem kéne alá rakni?
Nem baj az, h csak most váltottál 2-re. Jól fejlődi Fanni, nem kell aggódnod 1 percig sem. Ő egy szép kisasszony, aki már most vigyáz az alakjára :)
Hol voltál "misszióban"?

Csicsi: nincs lázcsillapítás? Azért ez túlzás! Egyébként az én dokim azt mondta, h az új vakcináktól nem lázasodnak már be a gyerekek. Eddig bejött!
Nálunk sincs fej-has-csípő uh, én fizetősre mentem.
Remélem nem lesz semmi gond Luca csípőjével!

Bozza: Németországban ilyen megtörténik? Nem gondoltam volna!
Igen, spontán jött az én drága szerelmem Csók
Balázs is mindent lerúg a lábáról. Nem tudok tenni ellene.

Picur: tökjó, h nálatok Apát be lehet vetni ciciszívásra. Az enyém hallani sem akar róla, pedi néha olyan jó lenne egy kis erős vákuum. Örülök hogy jobban vagy! Picur pöttyei nem terjedtek?

Ildi: tudtál azóta hajat mosni? Nekem is nehezen jön össze, de legalább az jó, hogy a hajszárító hangját imádja a babám, így csak a mosás része necces, amikor egyedül vagyok itthon.

Monis: sajnálom a vetélést :( Borzalmas lehetett! Nem élném túl :( Nem derült ki, h mi okozta?
Fiatal vagyok? Hát, biológialilag már sajnos nem :(
Nekem is a hátánál folyt ki a kaki.
Napi 15 perc takarítás? Ki kell próbálni!
Édes lehetett Gergő, ahogy lerúgta magáról a nacit :)

Savariaa: sajnálom a magas vérnyomást. Vizsgáltasd ki magad mielőbb!

Veronika: jobbulást Pálminak!
Valószínűleg nálunk is az a baj, h a 2-es kicsi, de a 3-as még nagy.

Sandie: szegény Zozó biztos megérezte a vihart, azért nem aludt. Ez a hülye idő minket is megzavar!



Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Monis: nekünk is volt növekedési ugrásunk. Legutóbb 12 hetes kora körül kérte a kajcsit 1,5-2 óránként.

Balázs még mindig alszik...

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


mmc: itt találod a 20%-os H&M kupont:

http://internal.catalogs.hm.com/4103Bac ... olKids/hu/

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok Lányok! :) Este rájöttem, hogy a 12 hét és a 3 hónap ugyanaz, de már kikapcsoltam a gépet... :D Szóval a lényeg, hogy 3 hónapos kor körül van egy növekedési ugrás a babáknál.

Andi, nem terjedtek, sőt el is múltak már a pöttyök. Az anyatej csodákra képes, tettem mindegyikre és egy nap alatt elhalványodtak, másnapra már csak a helyük látszott egy picit. Nálatok hogy telt az oltás utáni éjszaka? Nekem is azt mondta a doki, hogy már nem lázasodnak be a babák az oltásoktól, de pl. Szandi Hannája 38 fokos lázzal "köszönte meg" a szurit. Szóval inkább azt mondom, hogy babája válogatja ezt is. Eddig nálunk sem volt gond egyszer sem, az utolsót egy hónap múlva kapja, aztán egy hosszabb csend következik oltás-téren.

Pelus, nekünk van két nagyméretű, ami átéri a szivacsot az ágyában oldalt és felül is, és alá tudom tűrni, így nem tudja a fejére tekerni (jesszus!), vagy az arca alá gyűrni. Ez jó, mert ez alá még beteszek egy vízhatlan lepedőt, és valamennyire meg van oldva, hogy ne ázzon tócsává alatta az ágy éjszaka. Kezdetben mi is csak sima pelust raktunk alá, de akkor szinte egész nap aludt, nem volt gond, nem gyűrte még. Aztán elkezdett mocorogni, és nálunk is előfordult, hogy gombóccá gyűrte. Na akkor jöttek ezek a nagyméretű pelusok.

Képzeljétek, reggelre megfordult Picur az ágyában. Hason tettem le hajnalban, és reggelre háton gőgicsélve hívott minket. Annyira édes volt! :) Tudom, hogy már tudja a fordulást, csak még a kiságyában nem csinálta, főleg nem rögtön ébredés után. Elképesztő ütemben fejlődik, minden nap rácsodálkozom erre. A napközbeni alvása még mindig nem az igazi, egyszerre 30-40 perceket alszik csak. Tegnap 3x tettem le, mindig megébredt fél óra után. Úgy tűnik nincs szüksége többre, mert amúgy meg nem nyűgös, vidáman nézelődik, játszik, dumál, sikongat (néha üvegrepesztő magasságban).

Én még mindig nem kaptam sem hírlevelet, sem kupont.

Lilypie Third Birthday tickersLilypie Second Birthday tickers
Lilypie Pregnancy tickers
picuralmos
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan bejelentkezem. Apukám volt beadta a 3 hónapos oltást, fel sem sírt, sőt szerintem észre sem vette aranyom.....és gyorsan megcsinálta a státusz vizsgálatot is. 9kiló Zozó és 69 centi. Zalánnak is megcsinlta a 4 éves státuszt, ő 108 centi és 19 kiló.......mindegyik jó magas lesz, ha tartják ezt az iramot....remélem addigra már majd könnyen lehet 46os cipőket kapni. MOndjuk apa is én is elég magasak vagyunk, apa 195 én 175.

Az alvással viszont ma is gondunk volt éjjel, nagyon jól érezte magát Zozó, sikongatott és nevetgélt az ágyforgójának.....annyira nem élveztem ezt hajnali 5kor..... Most viszton durmol....lehet azt hiszi most van éccaka.....rafinált kismazsola, majd megint vissza kell állítani!

Megyek elkezdem az ebédet!
Szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
sandie
Kaposvár
 
 


Picur: örülök, hogy elmúltak a pöttyök!
A 12 hét nem teljes 3 naptári hónap azért.
Nagyon jól telt az éjszaka, szerencsére. 10.30-kor még gyors lefürdettük, megetettem hogy meglegyen a rutin. Olyan álmos volt, h alig evett, de így is csak 3.30-kor kelt. Úgy néz ki, beáll most már az egyszeri éjszakai kelés, mert egy hete mindig 4 körül ébred.
Na, jól hangzik az oltás csend, akkor ez annyit jelent hogy fél éves korukig kell kibírniuk.
Gratula az ágyban való megforduláshoz! Ezek ám az óriási örömök az ember életében!
Mi is nagyon keveset alszunk napközben. Valahol már várom, hogy üljön Balázs és lekösse magát a játékaival, ugyanakkor meg nem akarom, hogy igy rohanjon az idő...
Nem kell kapnod levelet, elég ha letöltöd arról a linkről, amit írtam az előbb.
Egyébként ez ránk szerintem nem vonatkozik, mert gyermekosztályról beszélnek, nem bébiről.

Sanide: sajnálom hogy megint nem aludtatok. Nem lehet, h Zozó megcserélte az éjszakát a nappalal? 
Micsoda méretek, nem semmiKacsintás
Pedig Zozó csak 1 nappal idősebb mint Balázs és majdnem dupla akkora.

Kép


Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Fourth Birthday tickers
andi565
Budaörs
 
 
 


Sziasztok,

Picúr örülök hogy jobb lett a melled, gyulladásnál csak a teljes kiürítés segít...
Úgy látszik hajlamos vagy rá, szerintem se ártana egy mellszívót beszerezned, inkább mint a pokoli fájdalom...

Álmos megfordult az ágyában, azta de ügyes, nagy puszi Neki érte!!!

A feje alá a matracra nem szabad vízhatlan réteget tenni, mert az ilyen hasonalvó babáknál még nagyobb a bölcsőhalál veszélye, a kilélegzett levegő méginkább felhalmozódik az arcánál, ráadásul Ti nem használtok légzésfigyelőt, külön dádá érte, 1 éves korig mindenképp kellene
De jó hogy értesz a számítástechnikához, úgy irigyellek

Sandie, dupla hajkorona viccesen hangzik, de jó Neked, nekem a szimpla is igen gyorsan hullik sajna
És mit csinálnak a göndör kis új szálak, növekedve besimulnak a hosszúak tömegébe?...
Mi újsi Zalán nyirokcsomójával?...
Most már biztos hogy új oviba viszed?
Ez a kis korkülönbség tényleg nagyon nehéz lehetett Neked, de valószínúleg Zalánnak is...
Lehet hogy most azért szorong megint, mert az óvodába járással megint kicsit elszakad Tőled, ráadásul itt az új kis Trónfoglaló, Zozó
És Te hogy éled meg az elválást?
Én annyira félek tőle, hogy mi lesz amikor Oli oviba megy, bár most hogy nem tudunk annyit csavarogni, megint naphosszat a véremet szíjja
A front jól megviselte Zozót, szegényke, de milyen ügyesen tűrte az oltást, biztos nagyon ügyes volt Apukád, és elterelte a figyelmét. Meg ugye ismeri és szereti a Nagyapját, lehet hogy nem számított a fájdalomra
A méreteitek irigylésre méltóak, mind a Tiétek, mind a kölköké, de így már értem, hogy Ti is nagyok vagytok


Veronika, kíváncsi leszek a mai eredményre, aztán célzott kezeléssel végre lapátra tehetitek a hasimasit
Lénó is már 8 kg, nagy a pocija, ezért a 3-as pelust kicsit lejjebb engedem rajta, mint kéne, így nem szorítja a hájacskát...
A pelus háta ráadásul így feljebb csúszik, és jobban véd a nyakigfositól...
Kicsit engem is zavart, hogy nem szorítja-e, de ha hátul az ember ujja kényelmesen bedugható a derékrészbe, akkor komfortos...
A Te hasad már rendben van?

Csicsi, a "biodokiról" csak annyit, hogy 1 éves kor alatt nagy az esélye a lázgörcsnek, ami életveszélyes állapothoz vezethet, ezért 38 fok feletti lázat mindenképp csillapítani kell!...
Nem beszélve a láz keringést megterhelő voltáról, illetve hogy az elején még könnyebben csillapítható, 39 fok felett már könnyebben elszalad és 40 fok felett az idegrendszer is károsodhat...
Tovább nem ragoznám, a lázat csillapítani kell és kész, amit mondott: baromság! (bocsi, bepipultam)

Andi, nagyon köszi a H&M kupont, nekem nem küldtek
A gyerekek előtt klinikán dolgoztam, de utánuk máshová tervezek visszamenni, mert többet szeretnék velük lenni, és kevesebb tudományos munkát végezni...

De jó lenne egy a terhességhez hasonló táblázat, ha valaki ráérne, benne a születési dátumokkal
Nem merem a kérést Veronikának címezni, mert tudom hogy nagyon elfoglalt, hátha másnak is kedve szottyan rá

A DM-ben láttam nagy dobozos Pampers AB pelust 5400 Ft-ért, mondjuk ahol voltam csak 4-es meg 4+os volt.
25%-os kuponnal egész jó ár, kupont 50 pontért lehet váltani, aki ismeri...
Kis méretet beraktározni csak úgy érdemes, ha a súlyhatárig kiszámoljuk a még használandó mennyiséget: az átlagos gyarapodást figyelembe véve, meg hogy meddig kellhet még x a napi pelenkázások száma.
Legalábbis így próbálok én is okoskodni...


Üdv: Magnoli

Kép
Kép
magnoli
 
 
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?