A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2004. őszi kisbabák


Pocó
Nálunk itt Érden fel sem vették az oviba Nagygét, mivel itthon vagyok Kisgével. Ezért fog apájával bejárni a melóhely meletti oviba, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket, pedig Kisgé is velünk volt és szó sem volt félnapozásról.
Szobatisztaság: most a nagymelegben nem próbálod levenni a pelust? nálunk így alakult a dolog, bár volt pár baleset és az alváshoz még kell peló. Bár ha nem beszél, lehet, hogy nem fog szólni, ha pisilnie kell. Egyébként tényleg normális 3 éves korig, ha nem szól semmit és nem szobatiszta.

Orsi
Köszi az infót, asszem jelentkezni fogok. Bár már tavaly is lelkesen elkezdtem az mba-t aztán jött Kisgé és én is feladtamKép

Csirkesz
Csupa jó hírKép már az émelygést leszámítva. CsülökKépKép

Andrea
Az úszógumit Nagygé használta, bár nem nagyon. Kisgét nem vittük be a vízbe, mert taknyos volt.

Vera
A férjem már jó rég letette a szakvizsgát, már elég rég végzett, 68-as.

Liv
Akkor jó pancsizástKép Macsnak és Lilinek puszKép

Lauról nincs hír? Úgy drukkolok neki.

Kenyér: én most venni fogok kenyérsütőgépet és tudni fogom mi kerül bele, már Kisgé is kap kenyérhéjat, kiflicsücsköt ugyanis. Amúgy még nincs foga, úgyhogy csak a gyümi/főzi megy. Meg a szopi. Mivel múlt hónapban nem hízott semmit újra kell vinnem mérni és azt mondták adjak neki tápit. Hát nem sok kedvem van, mondjuk én nem aggódom a súlya miatt, 8,2 kiló 8,5 hónaposan. Meg amúgy is lassan ehet natúr joghurtot, sajtot, túrót, szóval nem biztps hogy tápozni van kedvem, mivel még szopizik is.

na pá
Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Judy Kép
JÚNIUS 30. a határidő Kép ha szept. jönnél Kép (jó is lenne, mert ugye most ingyé mérik Kép mivel gondolom, hogy gyeden vagy Kép), akkor együtt ugorhatnánk neki Kép
Én kenyérsütőgép nélkül sütöm a kenyeret, majd számolj be, hogy milyen. Sokat gondolkoztam én is, hogy venni kellene, mert egyszerűbb, mint dagasztani-keleszteni-dagasztani-keleszteni-sütni.

Nikk Kép
sajnálattal hallom Kép eddig is sütöttem a kenyeret, és ezután is fogom Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok!

Itthon vagyok, nem lett műtét. Először nem akartam ezzel terhelni a topikot, hogy ilyenről írok, de annyira aranyosak vagytok, hogy szurkoltok, így leírom, hogy mi van.
Vasárnap estére belázasodtam a kórházban, és köhécseltem. Reggel elküldtek gégészetre, az orvos nem javasolta a műtétet...
Dokim ezért mivel operálni nem tudott, átküldött a Sote I-es klinikára egy docenshez, akivel telefonon is beszélt már. Õ megvizsgált, és hát, sajnos úgy fest, hogy nem túl rózsás a helyzet. jövő héten operálnak a klinikán. Ha tényleg olyan komoly a dolog, utána kezelésekre is kell majd járnom.
Mind a két orvos azt mondta, hogy meg fogok gyógyulni, de ezt most végig kell csinálni.
Eléggé hullámzó a kedélyem, hol tök jó kedvem van, hol meg hullámvölgyben vagyok..
Szóval nem akartam elrontani a hangulatot, de kérdeztétek, mizujs velem, és ez nagyon jólesett.
Szoptatást sajnos ezért nem tudom folytatni, mert ha utána kezeléseket kapok, nem lehet mellette szoptatni.

Én szoktam adni Balázsnak túró rudiból a túrót, sima natur joghurtot gyümivel összekeverve, kenyércsücsköt, miegymást. Főzelékbe szoktam tenni pici sajtot is.
Elég sok mindent kóstoltatunk vele, mindent szeret.

Megyek, mert most nagyon anyás.

Puszi
Lau
lau
 
 

 
 

Lau Kép
Továbbra is drukkolok Nektek!!! A lényeg, hogy meg fogsz gyógyulni!!!

O.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok,

LauKépJó, hogy hallunk rólad. A műtéttel kapcsolatban nagyon nem jók a hírekKépKépKép Milyen kezelések? A szopit nagyon sajnálom. Kitartás neked, és gyógyulj meg gyorsan gyorsan!!!!

ReceptekKép

Rácsos túrós süti

dietetikus véleménye:
Nagyon szeretik a babák ezt a sütit. Egyes babáknál már előbb (8-9 hónaposan) adható a tejföl, de inkább legyünk óvatosak.
Idő: 1 óra

Nehézség: könnyű



Hozzávalók:
Tésztahoz:
50 dkg liszt
20 dkg margarin
15 dkg porcukor
4 tojás sárgája
1 sütőpor
1 tejföl

Túrókrémhez:
3 dkg margarin
3 tojás sárgája
25 dkg vaníliás cukor (porcukor+ 1-2 zacskó vaníliáscukor)
1 kg túró
2 evőkanál grízes liszt
1/2 dl tejföl
7 tojás habja
mazsola izlés szerint
1 citrom reszelt héja



Elkészítés:
A tésztát összegyúrom, fél órát állni hagyom.
Majd kettéosztom. Feléből lesz az alsó lap, másik feléből majd a túrókrémre rácsot formálok hosszú hurkákból.
Az alsó lapot félig kell megsütni, arra jön a túrókrém amit az összetevőkből keverünk össze egy mixer segítségével, vagy akár kézzel is, majd erre tesszük a tésztarácsot és visszatesszük sülni még.



Típus: Édességek

Életkor: 12 hónapos kortól

Diétás javaslat: Normál étrend
Linkek: http://www.babaszoba.hu/services/recipe/
http://freeportal.hu/babakonyha/

CsirkeszKép
Kis Pocaklakó manóKépKépKép Remélem azért nem kell az egész napot benn töltened majd.

Halkan mondom lányok, de Kornél átaludta az éjszakát. Hajnalban volt ugyan egy kis nyüglődés, de hamar viszaaludt. Fél 7-kor ugyan kelt, de mi is, szóval ez normális. Szopiból egyre kevesebb fogyKép Tegnap kénytelen voltam fejni. Mondjuk babakajcsihoz tökéletes. Nálunk kajaügyben most épp a bármi jöhet, ha natúr joghurttal keverem. Így legalább két alkalomra elég 1 üveg kajcsi.

Launak mégegyszerKép Megy a drukk ezerrel!!!!!!!!

Vera

hvera
 
 


Recepthez utóiratKép tejföl helyett szerintem nyugodtan használj natúr joghurtot Liv

hvera
 
 


receptet köszi
Orsi, nem semmi, hogy van időd 2 bébi mellett még kenyeret is sütni
Lau, kitartás!
most ennyi, mert Dávid az ölemben alszik

Kép

Kép
liv
 
 


Orsi
Köszi, ma jelentkeztem is, tényleg ingyenesKép
Szomszédom vett már gépet és megkóstoltam a kenyereit, nagyon finom, egy szelettől jóllaktam, szóval nem az a felfújt vacak. És 4 naposan is fincsi volt. Úgyhogy én is fogok rá beruházni. Tényleg ügyi vagy, hogy magad csinálodKép Az biztos még finibbKép

Lau
Továbbra is megy a drukk és tényleg várjuk a híreket. Ez nem hangulatrontás, irgumburgum! Biztos rendben lesz minden, ha a dokik is azt mondták! Szopiért ne bánkódj, nagyon szép az is, hogy eddig szopizott BazsiKép most a lényeg, hogy hamar felépüljKép

J

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok LányokKép

Kicsit régen írtam, ráadásul három napja bénázik a netem, alig tudok felcsatlakozni, úgyhogy fogalmam sincs, hogy ez a hsz-om például mikor kerül fel...Kép

LauKép
Nem is tudom, mit írjak... Gyors gyógyulást kívánok Neked!
Nagyon-nagyon drukkolok a jövő héthez és az utána következő időszakra is sok erőt és kitartást kívánok (a családnak is természetesen)!!

CsirkeszKép
Jó lehet a nagyiéknál, Boti is biztos nagyon élvezi a kényeztetést (mert gondolom, azért van az is bővenKépKép)
PörköltKépKépKép
ÉmelygésKép Hát, igen...Kép
Kitartás a kórházhoz!Kép

Áron-AndiKép
Szerintem is kicsit erős, amit a doki előadott Neked evésileg.
Én is az extra óvatosak közé tartozom hozzátápi ügybenKép Nálunk nagyon oda kell figyelni a tejfehérje-allergia miatt és például egyértelműen nem ehetek (később Eszti sem) kiflit és társait. Még a kenyérre is azt mondták, hogy van, amelyik pékség megkeni a kenyerek tetejét tejjel, tehát a héját ne nagyon egyem!Kép Remélem Eszti kinövi ezt a dolgot és nem kell majd ilyen kajcsikat megvonnom tőle... Nekem elég nehéz a tejes cuccok nélkül, de amíg egy kicsit is szopizik, addig nem ehetek belőlük.

PocóKép
VigyorládaKépKép Esztim is az, szerencséreKép
Szerintem sem gáz, ha még nem beszél a nagylánykád, de én is elvittem volna dokihoz, biztos, ami biztosKép
Eszti a múltkor az újságot kóstolta meg, másnap benne volt a kakijában amit már nem sikerült kihalásznom a szájábólKépKép

LivKép
Kajcsiügyben nagyon jó ötleteket írszKép KösziKép
Remélem összejön a pancsizás a gyerkőcöknek, itt nálunk elég borús az idő.

VeraKép
Én is szoktam nézegetni a babaszobás recepteketKépKép Elég jókat találtam már, csak még nem próbáltam ki őket, mi még nem tartunk ott.
Alváshoz nagy gratula!!Kép

Rólunk:
Eszti elég nyügi, szerintem újra beindultak a felső fogacskák, az étvágya is változó, persze ez a meleg miatt is lehet.
Viszont megint elkezdte olyan furán rázni a fejét, úgyhogy szerintem tuti a fogzással függ össze, mert volt egy-másfél hónap szünet, addig nem jött fog és nem volt fejrázás semKép
Amúgy nagyon kis aktív a csajszi, még mindig a kommandós kúszást csinálja, de azt nagyon gyorsanKépKépKép Nagyon szeret pancsizniKép
Az éjszakákat most nem alussza át, gondolom ezt is a fogára lehet ráfogniKép
Szóval, megvagyunkKép
Ja, ez tök más téma, de képzeljétek, hétvégén kint ültünk a teraszon, repkedtek a madarak, minden szép és jó, egyszercsak a szemünk láttára, sőt az orrunk előtt egy nagy madár elkapott a levegőben egy kis sárga madaratKép Nagyon durva volt... Ilyet eddig csak a Spektrumon láttamKép Egy fél óráig nem tértem magamhoz.
Már mióta itt lakunk, azóta látom, hogy van két nagyobb madár (talán vércsék?), akik körözgetnek az erdő felett. Sőt, mikor a macskáinkat először engedtük ki, az egyik madár idejött és a macskám felett körözött, elég rémisztő volt az is.
De mindenesetre be kell szereznem valami madaras ismertető könyvet, mert nem vagyok tisztában azzal, hogy melyik madár, hogy néz kiKép
Na, erről ennyitKép

Puszi mindenkinek
Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


Sziasztok,

Csak gyorsan, mert Kornél itt rosszalkodik az apja CDivel.

Nekünk 1 éve van kenyérsütő gépünk és bolti kenyeret cvsak ilyenkor nyáron szoktunk venni(azért marha meleg lesz tőle ilyenkor a konyhában, főleg ha mellette főzni is akarsz).

Akinek van, és lesz, megosztom a tuti receptünket, igaz ez nem babaiztos, de cserélhetőKépKép

60dkg liszt( vegyesen, teljes kiörlésű mellé érdemes 5-10 dkg finom és rétes lisztet keverni. Mi a tönkölyt és a rozst szeretjük nagyon)

1 bögre(2,5dl)tej, vagy víz, esteleg natúr jogrurt, tejpor)
1 kanál méz( cukor, szőlőcukor)
2 kanál olaj (vaj, margarin)
2-3 kanál só( attól függ mennyireerős a só)
1-2 kanál tejföl( joghurt, kefír, ez el ishagyható, de szerintem finomabb)
1 zacskó szárazélesztő ( mi Haast használunk)

+ ExtrákKépKépKép( ami belefér) magok, a rozskenyérbe dió, fűszerek stb....

Üdv;
Vera
U.I: Most aztán szedheem össze az összes cd-t. Kornél ledöntötte a tartótKép

hvera
 
 


Judyt Kép
dobtam volna mélt, de nincs címed.
Akkor szeptembertől együttnyomjuk??? Kép

Liv Kép
a kenyésütés nem egy nagy dolog, csak az időre kell odafigyelni Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Vera
Köszi a receptet. A kanál milyen kanál?KépKép
És csak össze kell dobálni ezeket, vagy van valami sorrend, technika...?

Orsi
a cím fodroczy@axelero.hu Kép

J

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok,

Nagyjabol sikerult visszaolvasnom az utolso 1 honapot otthon toltottuk Elisaval apa meg juni 1.-en hazavitt bennunke de a szamitogepet visszahozta hogy ne unatkozzon es konnyebben el tudja viselni a hianyunkatKép Meg jo mert egy szal idom se lett volna a gep ele ulni. Minden nagyon szupi volt egesz nap csavarogtunk kiveve az elso par napot, amikor Elisa belazasodott eleteben eloszor, 3 napig le se birtam tenni olyan nyugos volt es ha valaki ranezett mar orditott is. Ne mondjam a nagyszulok nagyon kivoltak, hogy az unokajuk nem akar hozzajuk menni. Szerencsere par nap utan mindenkivel megbaratkozot es nagyon elvezte, hogy mindig o volt a kozpontba es mindenki csak ot kenyeztette.

Maszas: El se hiszitek de Elisa 8 honapossan meg csak hasrol hatra fordult, utanna 1 honap alatt elkezdett forogni, felulni, nagykezlabazni, felalni, maszni (de olyan gyorsan, hogy neha alig birom elkapni, mindig attol fellek, hogy hasra vagodik) es a butorokba, falba kapaszkodva bejarja ez egesz lakast sott 7-8 masodpercig all egyedul is. A baby kompba mar bele se birom tenni ugy ordit. Hihetetlen mit tudnak produkalni ezek a gyerkocok en tobbszor csak amulok es nem hiszek a szememnek.

Bocs, hogy nem reagalok mindenre igaz visszaolvastam de nem jegyzeteltem igy csak nehany dologra emlekszem ami eppen a hosszu ut utan megmaradt bennem.

LauKép
Sajnalom, hogy mutetre kell menned, de a legyeg, hogy meggyogyulj. Megertem a hullamzo kedelyed, bisztossan nem mindegy, en is kilennek a helyedben.

CsirkeszKép KormiKép
Nagy gratula a pocaklakoitokhozKép Mi azert varunk meg kicsit. Habar januarban jocskan kesett a ferjem teljessen bele is elte magat, hogy lesz meg egy picurka en azert nem voltam annyira lelkes kicsit korainak tartottam, hogy iden szeptemberben is szuljekKép De vegul sehol semmiKép

ViolaKép
Gratula a lakaseladashozKép, rank is ez var lehet mar iden osszel.

OrsiKép
KenyersutesKép Nem semmi 2 gyerkoc mellett, en azert nem vagyok ennyire szorgalmas.

LivKép
Orulok, hogy David szepen fejlodikKép Emlekszel mennyit izgultam a forgasert most meg itt van 1 honap alatt akar mindent behozni. Ugy latszik a mi babaink kicsit kesobb kapcsolnak, hogy talan kellene ezt azt csinalni is, de amikor rakapnak nincs megallasKép

Kaja: Ez a masik dolog amivel kuszkodtunk, de amikor hazamentunk elkezdett enni de mint kiderult nem szereti a pepesset csak a darabos kajat. Igy mara mar azt mondhatom majdnem mindent eszik amit mi sot a pastetomot es a szalonnat is imadja, kiflit, kenyeret lehet hogy nem minden a legegeszsegessebb de daraboss kajat nem lehet venni kedvem meg mar nincs a kulon keszitgeteshez. Legtobbszor meg se ette mert ha nem azt kapja amit mi akkor inkabb nem eszik.

Alvas: Mogottunk egyenlore csak 1 ataludt ejszaka van, tudom nem nagy teljesitmeny de lesz ez meg jobb is.

Valaki irt a furdetes kozben valo sirasrol, mar nem emlekszem ki de nalunk is volt egy idoszak amikor uvoltott furcsi kozben de nem jottem ra az okara. A vizet kulonben nagyon szereti 3,5 honapig jartunk babauszasra es most is amint meglatja a kertben a kis medencejet rogton bele akar menni, tehat nem a viz miatt volt.

Ja, es van am fulbevalonk.

Egyenlore ennyi.
Puszi mindenkinek

Tcis

Kép

Kép
tcis
 
 


Voltunk Maccséknál, Lili már egyre többet megy egyedül, nagyon eleven, meg nem áll egy percre se. Jól vannak, minden rendben velük.

Mi pedig tegnap voltunk Dáviddal vérvételen, nemrég telefonáltam az eredményért - tökéletes! Kép

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Tcis Kép, emlékszem, mennyit izgultál. Amennyit én. Most meg én is csak futok Dávid után. Már lépcsőt is mászik. Kép Meg amikor meg akarom mosni az arcát, elzárja a csapot. Kép (Nem tekerős, csak le kell nyomni.) Tök büszke vagyok rá, és nagyon boldoggá tesz.

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok!

Nem otthonról írok, épp a Balatonnál vagyunk családostul.Kép Igaz, fürödni még nem fürödtem az elmúlt 1,5 napban, de talán ma (egy új lakást vett a párom cége, be kell rendezni, úgyhogy az elmúlt napot pl. ágyszereléssel és asztalszereléssel töltöttemKép (persze egyedül, mert a párom dolgozikKép)).
Olvastgattam a topikot, és láttam épp a kenyérsütésről volt szó. Nekünk is van gépünk, úgyhogy rendesen belementem a témába, meg azóta azt is elolvasom, hogy mi van egy átlag kenyér cimkéjén (még a nem tartósén is). Hát...Kép
SZóval ha csak lehet, akkor inkább csinálja mindenki maga a kenyerét. Még gép sem kell hozzá, csak jól ki kell dagasztani, meg pihentetni, nekem a legszebben akkor sikerült a kenyerem, amikor kivettem a gépből és sütőben sütöttem meg. A gép abban sokat segít, hogy mindent beraksz egyszerre és kiveszed készen a kenyeret. És nagyon érdekes, hogy mennyire kevés dolog kell egy kenyérhez.
Nálunk egyébként egy diós-rozsos kenyér tetszett a családnak eddig a legjobban.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti Kép
a diós rozsos nálunk is nagy siker. Én még fehéret szoktam sütni, feltekerve,hosszúkásnak (erzsébet kenyér szerűnek) megsütve,Karcsinál az a nyerő.

Itt most épp esik - Almádiban vagyunk... és nincs igazán strandidő.

Orsi
ps. mailre is válaszolok, csak még nem jutottam oda Kép

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Akkor kérünk szépen jó kis kenyérrecepteket! Nekem is van kenyérsütőm, sütögettem is egy időben (pl. a hagymásat nagyon szerettem, a férjem meg a krumplisat), de valahog yleszoktam róla, és a receptek se tudom, hogy hol vannak. Úgyhogy ha vannak jó receptjeitek, vevő vagyok rá. Kép

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Liv Kép
nekem van egy óriási gyűjteményem, azt átdobom mailen.

o.

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi!

Kalácsot is szoktál? A gyerekek nagyon szeretik.
Meg a Nők Lapja Cafe egyik fórumából másoltam ki egy olyan receptet, ami nagyon sok sós dologra jó (virslis buci, kolbászos töltött batyu), hát azzal baráti társaságban akkora sikerem volt! (Igaz, ott csak a tésztát keveri a gép, de azt is sokkal egyenletesebbre tudja, mint akár én, akár a robotgépem.)
Almádi? Mi Siófokon vagyunk. Hát itt is esett, most épp tényleg nincs nyaralóidő. Nem baj, van még munkám!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti Kép
no, az még soha életemben nem lett foszlós. próbáltam már azt hiszem minden létező receptet, de nem lett foszlós. Nem tudom, mi a titka.

Akkor átintegetek Nektek!!!

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Orsi Kép, köszi.
Kalács: tej (vagy víz) 300 ml
búzaliszt 450 g
margarin 2 ek
cukor 3 ek
só 1,5 kk
élesztő 20 g
mazsola 70-100 g
sültségi fokozat: világos

Ezt már próbáltad?

Kép

Kép
liv
 
 


Liv Kép
nemtom Kép de ha kipróbálod és kenyérsütő géppel jó, akkor azonnal veszek egyet Kép

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok,

LivKép
Nemhiaba mondogatta mindenki, hogy David nagyon ugyes baba es szepen fejlodik.

Hogy ti milyen ugyik vagytok ezzel a kenyer sutessel, most kedvet kaptam en is, majd szet is nezek milyen kenyersuto gepek vannak.

Ma csinaltam kremlevest Elisanak nagyon tetszett.
Esetleg ha valakit erdekel.
3 cukkini
3 krumpli es
3 sargarepa
1/2 hagyma
Ezt megfoztem es amikor kesz osszeturmixoltam, nagyon fincsi edeskes ize van. Ja, es persze so is kell bele.

Tcis

Kép

Kép
tcis
 
 


Orsi Kép, én elég sokszor sütöttem kalácsot kenyérsütőben a fenti recept alapján, szerintem nagyon finom.

Tcis Kép, jól hangzik a recept, ki fogom próbálni.

Liv

Kép

Kép
liv
 
 


Orsi!

OFF
Nekem ez a recept vált be, bár nem tudom, mit értesz foszlósságonKép:

Kalács

2,5 dl langyos tej
35 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
5 dkg Kenyérvarázs Italo-mix burgonyapehely keverék (ezt én sima liszttel szoktam, helyettesíteni, ennyivel több lisztet teszek bel (bár állítólag nagyon finom lesz tőle, de még nem vettem))
7 dkg cukor
1 vaniliás cukor
7 dkg rama (apró darabokban kerüljön bele)
1 TK só
2 tojássárga
1 EK tejföl
1,5 dkg friss élesző
1 marék mazsola /5 dkg/

Én ált. kenyérlisztből csinálom (BL80), és még kap sikért és aszkorbinsavat is...

Olyan gépben süthető, leg. ami 1kg-os kenyeret süt. Normál sütés. Sütés vége előtt ált. minden gépnél le kell kapcsolni, mert túlpiritják!

Fahéjashoz +2 TK fahéj.
Kakaós kalácshoz +1 EK kakaópor, vagy 2 EK Nesquick. (Lehet próbálkozni csíkosítaniKép.)

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


SziasztokKép

Most csak gyorsan...Kép

Kenyérsütögető lányok!Kép
Nekem is el tudnátok küldeni a kenyeres receptgyűjteményt? Előre is köszi!
A másik: nekem még nincs gépem, de szeretnékKép Kinek milyen van? Meg vagytok vele elégedve? Bocs a közvéleménykutatásértKépKép

Köszi a segítségetKép

Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 


Sziasztok!

Most megyek gépet venni. Annyit írtatok róla, hogy ki kell próbálnom. Én is kérném a recepteket a kornelpontcsajtaikukacfreemailponthu-ra. Előre is köszönöm.

Liv! Vérvétel szuper Kép Ez azt jelenti, hogy nem kell több vasat ennetek?

Tcis! Én is erre vágyom Kép Áron egyik napról a másikra megtáltosodik és felfedezi a világot Kép

Orsi! Köszönöm a táblázatot. Megnéztem, ötvöztem a dokitól hallottakkal és ennek megfelelően kialakítottam a saját táblámat. A katonákkal még várunk Kép

Lenne egy kérdésem: Ti milyen gyakran kevertek húst a baba főzelékébe? Mindennap? Van erre valami ajánlás?

Lau! Sokat gondolok rád. Remélem gyorsan túl leszel a szükséges műtéten és kezeléseken.

Csirkesz! Szívdobogást hallani olyan csodálatos érzés Kép

Hol vagytok netmamik? Mindenki nyaral?

Áron olyan nyűgös mostanábanKép Biztosan a foga. Úgy szeretném, ha ismét mosolygos baba lenne. Az éjszakákat még átalaudja, de a nappalok... Egyedül sétálni szeret, ott semmi hiszti.

Andrea

KépKép
Áron
 
 


Andi Kép, bizony-bizony, nem kell több vasat kapnia. Kép

Dávid 7 hónapos korától kapott hetente 2x húst, kb. 8 hónapos korától 2 naponta, 9 hónapos korától naponta 1x. Az összes gyerekorvos és a védőnő is nekünk ezt ajánlotta.

Kép

Kép
liv
 
 


Beszti Kép
foszlós kalács Kép Kép ami, amikor letörsz belőle egy darabot, nem törik, hanem foszlik mint pl. az anyag. Kép

neked milyen géped van?

nekem alapvetően rájöttem, hogy dagasztásra és kelesztésre kellene, mert szeretem a hagyományos kenyérformát, így valószínűleg ezen folyamatok után kivenném, és hagyományosan sütném meg... de sokat könnyítene, ha nem kellene dagasztani-keleszteni, hanem ezt elvégezné helyettem a gép Kép

Orsi

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


SziasztokKép

Hús: én is naponta adok Kisgének. Csirkemellből szoktam főzni egy nagyobb adag húslevest. Amikor kihűl a husi felkockázom, alufóliába csomagolom és lefagyasztom. Így mindennap ki tudok kapni egy kockát amit hozzádobok a főzijéhez. Így hamar kész.

Kenyérsütőgép: én tegnap elmentem venni egyet, de még nem tudok beszámolni róla, most készül az első kenyér.

Én is kérhetnék recepteket? köszi előre is.
fodroczy@axelero.hu

Orsi
Szerintem ki lehet venni sütés előtt. Most a teljes kiőrlésű programja 3 és fél óra és avégén 50 perca sütés. De pizzát, tortát is lehet benne készíteni, azt is ki kell venni a sütéshez.

mennem kell fürdetni
J

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok!

Megvettem a kenyérsütőgépet (Kenwood). Reggel remélem már friss kenyérillatra ébredünkKép.

Vera! A recepted mekkora kenyérre szól? 750g vagy 900 g?

Holnap beszámolok, jó éjszakát mindenkinek!

Andrea

KépKép
Áron
 
 


Engem is lázba hoztatok ezzel a kenyérsütéssel.

JudyKép, AndiKép
ha szabad kérdeznem mennyiért vettétek és milyen kenyérsütőt? És főleg miért amellett döntöttetek, mi szólt mellette?

OrsiKép
elküldenéd nekem is a recepteket?
fdino@freestart.hu

Köszi,

Dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


Tegnap kaptam egy hagymás kenyér receptet, megcsináltam, borzalmas lett.
Azért megeszem. Kép

Ha van valakinek tuti receptje, ami bevált/beválik, kérem szépen! Magos, hagymás, bármilyen. Minden érdekel, csak ne kelljen sokat kísérleteznem, mert nem akarom kidobni a kenyereket.

Köszi.

Ha valaki jó üzletet akar csinálni valakinek/valaminek, csak be kell dobnia a témát a babaneten, és pár nap múlva tutira meggazdagszik. Kép

Kép

Kép
liv
 
 


Jobb lett mint gondoltam. Igaz nem bíztam a véletlenre, vettem a bioboltban sokmagos kenyérvarázst. Az azon feltüntetett receptet sütöttem meg. Finomlisztett összekevertem a porral, vizet és élesztőt tettem hozzá.

Dino! Megnéztem kívül-belül és ez tetszett meg. 14900 Ft-ba került. Kenwood márkájú, Elektroworldben vettem. Nem néztem körül, lehet hogy máshol olcsóbb, jobb is található. Funkciókat hasonlítottam össze, kb. 3 fajta volt és mindegyik ugyanazt tudta. Kenyér, kalács, pizza, lekvár...

Andrea

KépKép
Áron
 
 


Sziasztok!

Hozzájutottam egy laptophoz itt Kecskeméten a hétvégére.
Köszönöm az együttérzéseteket, a férjemnek nem lett semmi baja, kocsink nincs. Igy végképp az István kórházat fogom választani az új babázáshoz, az utcánk végén van, s a kettővel felettünk lakó csaj is szépen besétált a kórházba, mikor elfolyt a magzatvize.

Lau,
nagyon szoritok, hogy minden rendben legyen!

Kenyérsütő mamik: anyámnak van itt gépe, s azt hiszem, otthonra is szeretnék majd, igy én is kérném a receptgyüjteményt a kormi1@vipmail.hu cimre.

Benedek már átalussza az éjszakát, 3 próbálkozás után, s igazam volt, leginkább az zavarta, hogy van valaki mellette a szobában. Most anyám köti az ebet a karóhoz, hogy addig ne menjünk vissza Pestre, amig Benedeknek nincs kész a külön szobája. Én se nagyon akarok még visszamenni, csak apának hiányzunk. Benedek nagyon jól érzi itt magát Csillával, kszültek fotók meg videók, hogy Csillát beleültetik Benedek autójába, Beedek meg tolja, nagyon lelkesen. A járókában is szépen elvannak együtt, csak Benedek kissé terrorizálja a kislányt, folyton megáll felette, s ha nem épp a kezében levő játékot veszi el tőle, akkor a feje tetejét ütögeti valamivel. A két baba álandóan egymást lesi, s válaszolgatnak egymásnak.

Azért vissza kell majd mennem Pestre, alssan ideje lenne orvoshoz mennem.

Kormi

Kormi


Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
kormi
 
 


Sziasztok!

Kenyérsütés ügyben én is belelkesültem Kép, Orsi, köszönöm a recepteket Kép.

Olvasgatom a topicot, csak írni nem írok, mert nem történik nálunk semmi Kép. Livike jól van, hízogat, huncutkodik, játszik Kép. Rendezgeti át folyamatosan a szobát Kép. Apa most itthon lesz jövő héten szabin Kép.
Azért teszek fel egy-két friss képet Livikéről, (tiszta anyja Kép) - anyukámnál voltunk ott készültek a képek.
Kép
Kép
Haláli, ahogy meglátja a macskákat, röhög hangosan Kép. Főleg a Robi a kedvence (úgy látszik, a fekete szín a kedvence Kép - persze ez a vezetékneve is Kép)

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Aki beírta ide a mailcímet, azoknak elküldtem a recepteket.

Én az éjjeli alvással nem haladok. Nappal és az elalvással nincs cirkusz, de éjjel kel Máté. Már azt hittem kifele haladunk, mert 3 napig csak ébredt, megsimiztem, odaadtam neki a macit, és aludt vissza. De tegnap és most éjjel is üvöltött, ha sírni hagytam akkor is, 40 percig, majd Levi is felkelt, így ott álltunk az éjjel közepén 2 üvöltő gyerekkel.
Most éjjel elve nem értem, mi volt, mert Máté 4 szer kelt, 3szor kapott cicit, negyedikre besokalltam, és nem adtam... no, akkor jött ez a hosszú üvöltés.
kicsit tanácstalan vagyok, mert aludnék is már azért éjjel.
Ja, magunk közé is vettük, azonnal semmi baja nem volt... ahogy visszavittem, elindult a visítás.

Orsi
aki iszonyú álmos, és fáradt most éppen

Orsi
KépKépKép
icsilya
 
 


Sziasztok,

OrsiKép
Ezek szerint ti sem aludtatok az ejjelKép Elisa tegnap egesz nap meg sem nyekkent, nagyon jo kedve volt evett, aludt, jatszott es nevetgelt egesz nap. Este el is aludt szepen de hajnali fel 4 kor felkelt es 1 oran keresztul (vagy talan tobb is volt) nem tudtuk visszaaltatni csak sirt meg nyoszorgott, pedig mar teljessen fel is ebresztettuk, hogy ne legyen felalomban, sott mi is magunk koze vettuk de az sem segitett. Sokszor en is tanacstalan vagyok es orokossen faradt, de nem tudok rajonni mi baja.
Nekem is elkuldened a recepteket? salai.t@alice.it Elore is kosziKép

Tcis

Kép

Kép
tcis
 
 


REditke, mindig elfelejtem megkérdezni, most eszemben van: mi újság a fürdéssel-üvöltéssel?

És hogy van, mekkora már Gergő?

Kép

Kép
liv
 
 


Sziasztok!
Azert mert nem irok meg olvasok am. Engem is behulyitettetek, vettem penteken egy kenyersutotKép Engem krumlis recept erdekelneKép

Persze jol bemagyaraztam magamnak, hogy mivel a bolti kenyerekben annyi minden van, ezert jobb a hazi.
(amugy apos molnar volt, anyos meg sutodes, szerintuk a liszt sem a regi. a korpat meg nem kene a kenyerbe rakni, mert szerintuk az inkabb artalmas. Mondjuk ahogy meseltek, hogy mosas nelkul megy a daraloba....)

Na jo, remelem egeszseges lesz a gyerek, mert az altalam sutott kenyereket szereti.


Udv:
csengo
Vendég
 


OrsiKép
köszi a recepteket, már csak egy kenyérsütő hiányzik!

Dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


VeraKép
Kornélnak boldog névnapot kívánunk!Kép Persze csak ha ma ünneplitek.

Dino

Dino


Kép

Kép
dino
 
 


Sziasztok kenyérsütögetők!

Először is nem elkeseredni, ha az első kenyér nem lesz tökéletes (főleg akkor nem, ha a gép receptkönyve alaoján süti valaki, az sokszor borzasztó).

Orsi!

Nekem egy Hauser BM 802-es gépem van (két lapátos, elég nagy kenyeret tud).
Próbáltam dagasztani robotgéppel is, de azt a tésztát, amit a kenyérsütő simán összedagaszt, azt a robotgép már nem bírja.
Olyan kalácsot én csak sütőben tudok, bár a dolog érdekessége, hogy ugyanabból a receptből, mint a kenyérsütőben. Tal'n, mert kenyérsütőben nem tud úgy megkelni, (be van szorítvaKép), mint az én jó kis légkeveréses sütőmben??? Ezért is írtam, hogy a legszebb kenyerem is sütőben készült, pedig az is gépinek indult!!

LiV!

Tuti kenyérrecept:

Diós-rozsos kenyér

Hozzávalók:

3 deci + kb. 4 EK meleg víz (keménynek kell maradni a tésztának, közben szoktam adagolni)
1 EK olivaolaj
1 EK evőkanál só
1/2 TK őrölt bors
2 TK (barna) cukor
1 TK köménymag
20 dkg rozsliszt
35 dkg rétesliszt
5 dkg pirított dió durvára törve
10 g szárított élesztő
Normál kenyér programon.

Az EK kenyeres berkekben a géphez adott mérőkanál nagyobb része, a TK ugyanezen kanál kisebb része.
Sokszor segít a lisztminőség javítására, ha tesztek hozzá 1 EK sikér (bioboltokban lehet kapni), és 1 késhegynyi aszkorbinsavat (gyógyszertárban lehet kapni).

Az én gépemben a fehérkenyér e szerint a recept szerint készül (de ez ált. géptípus szerint kicsit változik, mert nem mindenhol ugyanolyan hosszú a dagasztás-kelesztés-sütés):
Fehérkenyér /Hauser BM 802

920ml liszt (kb 55 dkg)
280ml víz (+ 25 ml víz szükség szerint)
30ml (2 Ek) olaj
2 kis mérőkanál (Tk) só
1 nagy mérőkanál (EK) cukor
negyed élesztő (igazi nem por!)

Ez utóbbit lehet kombinálni magokkal, a liszt egy részét lehet cserélni teljes kiörlésűre (folyadékszükséglet változhat).

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok PékasszonyokKép
Én is bezsongtam, de engem egyelőre lepisszegett a férjemKép Így most az apukámnak fogok udvarolni egy kenyérsütőértKépKép

Mi örökös helyváltoztatásban vagyunk, így ritkán jutok gép elé. A hétvégén voltunk a szüleim szőlőjében, aztán meg Visegrádon - Apájánk bicajmaratonon volt, így mi addig Botival a Duna parton henyéltünk az árnyékban, meg lubickoltunk. Ma még Bp-en vagyunk, holnap délelőtt kórház - már kezdem bezsongva várni az uh-ot, olyan jó lesz látni a kisbabát a pockosbanKépKép Utána megyünk a szüleimhez, felmarkoljuk az otthagyott autónkat, este irány tovább Veszprém. Szerdán vp-i kismamákkal délelőtt jóga, délután pancsolás Almádiban. Csütörtökön és pénteken szintén pancs-pancs-pancs. A hétvége még nem kristályosodott ki, de tutira nem Bp-en leszünk.
Botit megkopasztottuk, most 3 mm-es a haja. Egyre elevenebb, örökké mászik, rendezkedik, szerel. Most elkezdte gyakorolni a minden alá bemászok attrakciót. Megy is neki, csak kijönni nem tud mindenhonnan, így a babakocsi alól, kanapé alól rendszeresen én szabadítom ki. Elkezdte a támadást a fiókok és szekrényajtók ellen, így ha befejeztük a csavargást a nagyszülőknél fel kell fegyverkeznünk a támadások ellen.
Én már meg sem merem írni mi-mindent eszik.KépKép Az étvágya változatlan, ennek köszönhetően napi 3-4 büdös kakkert is találunk a pelusbanKép
A zenére rendszeresen táncol, tapsol, ha örül valaminek, és szerelme a víz. Legyen az akár csapból folyó víz, egy nagykádnyi fürdővíz, balaton, Rába, kismedence, vödör. Mindegy, imádja, alig lehet elrángatni. Amikor mi már fázunk pl a Balcsiban, ő akkor is sikongat, kacarászik és nevet. Nem értem hogy nem fázik.

Remélem Ti is hasonlóan jól töltitek napjaitokatKép

LauKép
Sokat gondolok rád! Remélem lassan túl vagy a műtéten, és hamar véget ér majd az utókezelés. Drukkolok, hogy erős legyél, és gyorsan felépülj!

Csirkesz

Csirkesz

Kép

Kép

Kép
csirkesz
 
 


Sziasztok,

Dino, Köszi a gartulációtKép Kornélt mi mindig ünnepeljükKép, de apum miatt a szept 13 a hivatalos, mert az a szüleim házassági évfordulójaKép

A tuti recept javítva ismétKépKép

60dkg liszt( vegyesen, teljes kiörlésű mellé érdemes 5-10 dkg finom és rétes lisztet keverni. Mi a tönkölyt és a rozst szeretjük nagyon)

1 bögre(2,5dl)tej, vagy víz, esteleg natúr jogrurt, tejpor)
1 kanál méz( cukor, szőlőcukor)
2 evőkanál olaj (vaj, margarin)
2-3 teáskanál só( attól függ mennyireerős a só)
1-2 evőkanál tejföl( joghurt, kefír, ez el ishagyható, de szerintem finomabb)
1 zacskó szárazélesztő ( mi Haast használunk)

+ Extrák:-O:-O:-O( ami belefér) magok, a rozskenyérbe dió, fűszerek stb....

Titok: akkor jó, ha a második dagasztás után elválik a tésrta az edény falától. Ha nem áll össze, akor pici víz vagy pici liszt még.

kÖSZI A SOK JÓ RECEPTETKépKépKép

Folt köv, mert főnök nagyon tombol már a hátam mögöttKépKép

Üdv;
Vera

hvera
 
 


Hali

Kenyérsütőgép: az enyám AFK. 14 e pénz. Csak egy karos, viszont fekvő kenyeret süt, ami nekem szimpibb. Ez középkategóriásnak számított, a legolcsóbb 7 e, a legdrágább 22 e volt a boltban.

A kenyereim eddig fincsik lettek, egy diósrozsos és egy fehér készült eddig.

Mi jól vagyunk hétvégén vendégeink voltak, úgyhogy 4 gyerekesek voltunkKépKép még jó, hogy minden gyrekre jutott egy felnőttKépKép ma megint viszem Kisgét mázsálni, remlem összeszedte magát a két hétbenKépKép

majd még jövök én is
Judy

Judy

Kép
Kép
Kép
juti
 
 


Sziasztok

Túl vagyok az államvizsgán, 5-ös lett .Még olvasó módban sem voltam az elmúlt hetekben.csak egy két dologra tudok egyenlőre reagálni.
Launak javulást és mihamarabb gyógyuljon meg.
Korminak gratulálok a pocaklakóhoz, és jobbulást a párjának.

Nálunk is történt baleset, én vagyok az oka, Heléna megégette a kezét (sütő oldalánál akart felállni), az egész tenyerét II.fokon, egy pillanatra nem figyeltem és készKép
Most kezd gyógyulni, nagy fájdalmai voltak.
Legszivesebben jól pofonvágtam volna magam a történtekért.

Később ha normálisan visszaolvasok mindent írok majd, addig is minden jót

Noémi
fantikbaba
 
 


Sziasztok!
Latom a jo recepteket es ki is fogom probalni.
Ami nagyon zavar, hogy nagy butasagot csinaltam tegnap...
Ugyanis, a kenyersuto melle vettem szeletelo gepet is, hogy szep vekony szeletet tudjak vagni. Tegnap este megsutottem a kenyeret es elkezdtem felszeletelni. Egyszercsak krrrr-csatt es annyi...Elfeletettem a keverokart kivenni a kenyerbol es abbol is akartam vagni egy szep szeletet. A szeletelo elrepedt es a kenyersuto lapatja pedig mar sosem lesz a regi. Lejott a teflonbevonat, meg azert a penge eleg szepen vagott bele... Szoval oda a nagy orom...
Azert a ferjem megszerelgette es hasznalhato mindketto gep. Meg jo, hogy nem vettem melle plusz garanciat, mert azt hiszem nehez lett volna megmagyarazni, hogy en kerem rendeltetesszeruen hasznaltam mindeket gepet.

Szoval most picit bankodtam, de legalabb baleset nem tortent.

Krumlis keneyer receptet varok!
Amugy a gephez adott konyvben tenyleg nagyon gaz receptek vannak. Az elesztot ugy irjak 20g. De kerdem en ez szaritottat vagy frisset jelent???

udv:
csengo
Vendég
 


Sziasztok LányokKép

Valaki átküldi nekem is a recepteket, léci-léci?
Erre a címre: anitatoth@monornet.hu

Kösssssszzzzzziiii......KépKép

Anita

KépKép
KépKép
vasani
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?