Sziasztok,
Marcsi, Eri, Mimóza,
Köszönjük az érdeklődést és a jókivánságokat!
Igen, igen régen irtam, inkább csak olvasgatok...
A lányok szeptember óta oviba járnak. Én nem akartam bölcsit kezdeni, május óta szobatiszták éjjel nappal, beszélnek, mindenkitől azt hallottam, hogy a bölcsiben már nem szeretik az ilyen nagyokat, meg az ovi mégiscsak előrelépés, és másfél hónap hiján 3 évesek voltak. Mint mindenben velük, ebben is szerencsém volt.

Nagyon hamar beszoktak, első nap ebédig voltak, másnap már ott aludtak, semmi gond nem volt. Jó, nem mondom, Viki reggelente elhuzta a búcsút (anya, még egy utolsó (századik utolsó)puszi, meg kikisérlek stb.) de látványos szivszaggató sirás nem volt. Szeretnek járni. Sári második héten be is pasizott, az egyik 6 éves fiuval csikizteti magát többek közt


Amugy meg ránk is teljesen igaz, amit irtatok, hogy az oviban angyalok, ha meg megjelenek vagy itthon vagyunk megy a vita mindenen, a nyafogás, hiszti ezerrel. Viki általában játssza a főnököt: Te nem kapsz turó rudit vagy Te ezt most ne énekeljed, Te ezt nem olvasod! Sári meg komolyan veszi és jön panaszkodni. Vagy ha nem akkor jól összeverekednek. Viki néhány hete ugy beleharapott a Sári fenekébe, hogy még most is kék zöld.
De persze egymás nélkül se megy, ha kikerülnek egymás látóköréből már keresik egymást. Érdekes, hogy az oviban nincsenek igy összenőve az ovónők szerint, másokkal is játszanak, és ennek örülök.
A jövő héttől már én is dolgozom, ugyhogy a kemény világ most következik, mikor a 17. kerületből Zuglóba kell szállitani a csajokat oviba, onnan pedig a 11.ker-be menni dolgozni...
Marcsi,
gratula a bébihez, én is úgy akartam volna egy harmadikat....
Na ez most hosszura sikerült...
Szilvi