Sziasztok!
Már több napja nem írtam, mert egyszerűen nem volt egy perc időm sem, most bepótolom.
Először is Kata: szeretném én is megköszönni Nektek a múltkori vendéglátást, és hogy minket újakat is ilyen nagy vendégszeretettel fogadtatok, olyan jól éreztük magunkat.
Ez abból is látszott, hogy Jázmin máskor, ha meglátja, hogy én kabátban, csizmában vagyok, égtelen sírásba kezd, nehogy ott hagyjam, most viszont feltűnően került engem, mint aki szeretne láthatatlan maradni. Annak ellenére, hogy már minden baba útra készen állt, ő még nagyon fontos játékokat talált magának.
Kata, így utólag boldog szülinapot Hannának.
Andi: Így ismeretlenül Áronnak is boldog születésnapot kívánok. Nagyon jól sikerült a szülinapi fényképezkedés.
Csirkesz:
A salsáról kérdeztél: én úgy tanultam meg ezt a táncot, hogy kb. 15 évvel ezelőtt levetődtem egy magyarországi latin klubba, és a hely, az ottani hangulat, tánc, zene, stb. magával ragadott, elvarázsolt. Azelőtt csak diszkókba jártam, amit már egyre jobban untam és a zene sem mindig tetszett, de hát egy tizenéves lány hova járjon szórakozni.
Szóval ez a hely annyira más volt, először is élő zene szólt eredeti latinok előadásában, nagyon eredeti, szép zene, hol romantikus, hol vérpezsdítő (nem az az üres tam-tam, ami a discokban), gyönyörű tánc, és a világ legkülönbözőbb országaiból fiatalok sokasága, akik olyan jól megvoltak együtt, egyhelyen, mindenféle ellentét nélkül. Szóval ez engem teljesen lenyűgözött. Aztán kezdtek felkérni táncolni, úgy, hogy fogalmam nem volt hogyan kell (eleinte valamilyen diszkó-twiszt egyveleget adhattam le

) aztán szép lassan rámragadt ez a tánc és egyre jobban ment, így kb. 6 évvel ezelőtt el kezdtem tanítani is.
A párommal már úgy ismerkedtem meg, hogy tudtam táncolni (akkor még nem tanítottam, vagy talán akkor kezdtem) és felkért engem is. Akkor még nem jöttünk össze csak ismertük egymást. Udvarolgatott, de akkor még nem túl komolyan. Az viszont tény, hogy ő velem szeretett a legjobban táncolni, én meg vele.
Végülis az igazi kapcsolatunk akkor kezdődött, mikor kb. 4 éve lehívtam a tánciskolába, hogy mutassa meg a tanítványoknak az igazi, eredeti kubai mozgást, stílust, stb., és ekkor indult el nálunk az igazi szerelem. Szóval a salsa hozott minket össze minden szempontból.
Az az érdekes, hogy Jázminka is táncol, valami tüneményesen. Ha meghall bármilyen zenét, ritmust, monoton zajt (pl mosógép monoton zörgését, aprópénz rázását, stb.) elkezdi magát rázni, rugózik, a kis kezeit is forgatja, újabban pedig még forog is, néha a fejét is belerázza és mindeközben olyan grimaszokat vág, mintha ő lenne a legvagányabb. Annyira muzikális a gyermek, hogy múltkor nagypapája ölében az altatódalra is elkezdett táncos mozdulatokat tenni, nagymamájának pedig forogni az ágyban.
Köszönöm a reagálásokat a kérdéseimre, az oltással kapcsolatban megnyugodtam, mert így már, hogy DPT ismerős, csak kiírva még sose láttam és nem kapcsoltam, hogy ez ugyanaz.
Az ortopédiára pedig majd akkor magam kérek beutalót.
A múltkor csak régi képet tudtam küldeni Jázminról, most (bár a babatalálkozón látható néhányon) küldök egészen frisset, amit a telefonommal készítettem.
Hajna
