A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Gyermekek / magzatok kor szerint » 2005.őszi babák


RokicaKép,
én úgy tudom, ma Magyarországon nem engedélyezett a kádban szülés!!! A Te dokid ezt hogy tervezte???
Az enyém, mivel szintén híve a természetességnek, és a Bajcsy is már nagyon modern lett, felajánlotta, hogy ha beindulna a kitolási szak a kádban, akkor nem fog rámparancsolni, hogy másszak ki, viszont attól ez még nem engedélyezett!!!
Ráadásul én már ugye második gyerkőccel voltam...
Viszont nem éltem a "lehetősséggel", mivel annyira erős fájásaim voltak, hogy úgy éreztem egy daru kéne ahhoz, hogy beemeljenek, ráadásul nem bírom a meleg vizet, mindig szédülök tőle...
Biztos haragudtak is azok a kismamik, akik miattam lemaradtak erről a szobáról, dehát nemhiába, a főorvos betege voltam, ami jár, az járKépKépKépKép!
Mostmár elég felesleges azon vitázni, hogy ki mit tart felelőtlenségnek, de azért azt hagy jegyezzem meg, hogy értetlenül állok azelőtt, miért tulajdonítasz ekkora jelentőséget a szülés lefolyásának???
A lényeg az, amit a kezedben tartasz... Teljesen mindegy, mennyit szenvedtél érte: 17 órát, vagy "csak" 3,5-et, mint én. És aki császárra kényszerült?
Talán azt gondolod, hogy nem olyan erős a kötödés???
Hiszen Te magad is küzdöttél az első hetekben, mert nem érezted alkalmasnak magad...
Szerintem, az az egy fontos, hogy egészséges legyen a baba. És a fejed a falba fogod verni, ha valami gubanc van, Te meg nem érsz időben a kórházba...
Bocs, nem kioktatni akarlak, semmi közöm hozzá, és amig nyáron ezen folyt az eszmecsere én nem is szóltam bele, mert úgy gondoltam tudok már olyat, amire Te/Ti csak szülés után jöttök rá. Nem a szülés maga a fontos, hanem a GYEREK, és az ő biztonsága... Ennek ellenére furcsálom, hogy bár szinte valamennyiünknél többet szenvedtél, úgy gondolod ettől lesz valaki jó anya! Remélem, nem így van!
És persze bocs, hogy kifakadtam, de az otthonszüléssel nagyon nem értek egyet.
Nagyanyám sírva leborult volna, ha kórházban szülhette volna meg az ikreit, mert akkor talán ma is élnének!!!
Remélem, azért nincs haragKép,
Kati
Vendég
 


And,
Én ilyenkor rendszerint csak annyit fejek le, hogy érzésre ne robbanjon szét, és így meg tudjuk várni a kaját. Ez nálam kb.5-10 ml-t jelent.

Pr.

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Ma álmomban Zsófyval az Ikeában vásároltam és Nyúlné felhívott engem mobilon, hogy Zsófyval akar beszélni!

Sajnos elkezdett hullani a hajam, így egyáltalán nincs kedvem fodrászhoz menni. Eddig a karácsonyi készülés befejezése mindig az volt, hogy 23-án délután elmentem a fodrászhoz (lakás kitakarítva, sütik megsütve, ajándékok becsomagolva). Ez most elmarad, bár szeptember végén levágattam, még tartja magát valamennyire. Ma elkezdem az Unizinket, remélem most is segít. Aki már túl van ezen a korszakon: mennyi ideig tartott a hajhullás?

Ayse

ayse
 
 

 
 

Nemesek!

Ha nem túl személyes, távokira a PSZFK-ra jársz? Angolos vagy németes vagy?

Ayse

ayse
 
 


Ayse!

Sajna nekem is marokszám hullik a hajam, jó volna tudni, még meddig???

Viki

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


MegannKép,
én meg pont az ellenkező vagyok!
A matek nagyon közel áll hozzám, szerettem most is a fősulin az integrálást, deriválást, val.számítást, de ha gazdasági eseményekről van szó, antitalentum vagyok.
A száraz matek jobban megyKép!
Kati
Vendég
 


AyseKép,
igen, Pszf-es vagyok távon. És angolos lennék, de az idén nem vettem fel a nyelvet, mert a gazdasági angolhoz még kevés vagyok!

Ayse, VikiKép,
úgy tudom, a szoptatás végéig hullik a haj, de lehet, hogy tovább.
Nekem spec annyira, hogyha még fél évig szoptatok, akkor már parókára lesz szükségem, az tutiKépKépKépKép,
Kati
Vendég
 


Cipó
Egyetértek Veled KépA szülő neveli a gyermeket elsősorban. Egy dolgot azért hozzátennék: az iskola és a szülő általi nevelésnek összhangban kell lennie, hiszen a gyerekek reggel 8-tól du 4-ig (ált) az iskolában vannak. (Nekem a szívem fáj is emiatt, hisz annyi időt töltök nélkülük. ) És borzasztó nehéz ellensúlyozni azt, az irányt, amit az iskola követ, ha az a saját életünkkel és elveinkkel nem fér össze. Pl nálunk a lányom annyira félt már az iskolától (maximalista tanárnő és poroszos módszerek), hogy reszketett minden reggel (más osztálytársa meg bepisilt minden éjjel). Namost nekem az energiám nagy része arra ment el, hogy önbizalmat tápláljak a gyermekembe (együtt tanulás stb), de nem ment, mert azt mindennap lerombolták az iskolában. (El is jöttünk hamar)Ez pont egy ellenpélda a Waldorf-témához, mert a túlzott szigorúság volt a gond.
A barátnőm gyermekeit azért hoztam fel példaként, mert ovis kortól oda jártak (már van aki nem, mert 18 múlt) és még az elején ok-nak látszott, de pár év után egyértelmű negatív jelek mutatkoztak. Erre csak most jött rá a barátnőm, mert eddig tetszett neki is, hogy ott gyakorlatilag mindent szabad. Más látta a gyerekei viselkedését, de ő nem vette észre. És a kajálós példa (hogy elmentek otthonról szó nélkül) tipikus volt, egyszerűen nem volt kedvük a családdal enni. Nem a kajával volt a gond, sőt, pont hogy mindig azt készíti az anyukájuk, amit szeretnek. Éjjel süt piskótát, ha akkor és azt kívánnak, meg ilyenek. Az a baj, hogy a nevelési mód miatt ők ált úgy gondolják, azt tehetik, amihez kedvük van. Mondhatnék más példákat is... Az is rossz a Waldorf-iskolával, hogy nem osztályoznak, és nagyon nehéz értékelni így egy kívűlállónak, hogy mit tudnak. Pl felvételinél külön procedúra volt átültetni az írott értékelést jegyekre.
Egy időben mi is gondolkodtunk a Waldorf ovin (sulin), mert sok szempontból szimpi volt, de aztán eltántorodtunk.
Az egész ovi/ suliválasztás nagyon nehéz téma. Nagy felelősség a döntés, az biztos. Nagyon foglalkoztat ez, mert (természetesen) kiegyensúlyozott és sikeres életet szeretnék a gyermekeimnek.
Cipó, három gyermeketek van? Mennyi idősek? Fiúk, lányok? Bocs, de nem tudom. A 2005 tavaszi babáknál vagyok amúgy. Csak szeretek ide is benézni, érdekel a sorsotok. Harival mi van, nem tudod?
Vezso
vezso
 
 


Nemesek!

A németben tudtam volna segíteni, ott tanítok /ttam a szülés előtt/, igaz a nappalin meg a felsőfokú szakképzésben. De ha valami nem stimmel, szólj, az angolosokkal egy tanszéket alkotunk!

Ayse

ayse
 
 


Sziasztok!

Hajhullás: Én tegnap előtt odáig jutottam, hogy hirtelen felindulásból levágtam a hajamat. (Eredetileg csak hajat mosni indultam a fürdőbe, de ott megragadtam az ollót, és...) Azért majd utána kell igazítani, de úgyis csak összefogva tudom hordani, mert különben Ágoston belecsimpaszkodik. És szárítani is nagyon utáltam már.

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Kati:

Ugyanezt mondta az én dokim is. Kép

Hol írtam olyat, hogy a szenvedés teszi az anyát??? Ilyet még csak véletlenül sem akartam sugallni, elnézést ha ez jött le belőle. Arról akart szólni az eszmefuttatásom, vajon megérte-e NEKEM az EDA, és a következőnél válasszam-e, de én csakis a saját élményemről írtam. Gondolom erre az irományomra gondoltál: https://www.babanet.hu/cgi-bin/discus4/show.cgi?tpc=7486&post=736854#POST736854

Hogy miért tulajdonítok ilyen nagy jelentőséget a szülés lefolyásának? Talán mert én attól félek a legjobban, ha nem én irányíthatom az eseményeket. És Magyarországon a szülés pont nem arról szól általában hogy a kismama mit hogyan szeretne, hogy lenne jó neki. Természetesen nem arról van szó, hogy a baba rovására. De egy egészséges anya komplikációmentes szülésébe miért kéne beledirigálni, hogy most feküdjön, lélegezzen, nyomjon, stb? A kiszolgáltatottságtól irtózom. De én azt bevállalom, hogy ez nekem mániámmá vált, és úgy tűnik, a szülés után sem múlt el. Kép

Az meg valahol a természetemből fakad, hogy az élmény egészére akarok emlékezni, úgy ahogy volt, és nem szépíteni. Attól, hogy van belőle egy tündéri kislányom akit most már imádok, a szülés maga még nem lett kellemes élmény. Tehát én nem tartozom azok közé, akik elfelejtik, vagy el akarják felejteni, hogy milyen volt a szülés. Én emlékezni akarok rá. Nehéz volt, de végigcsináltam, és örülök, hogy megvan ez az élményem, DE NEM ÉLVEZTEM, nem volt érzelmi katarzis a végén, még csak megkönnyebbülés sem, mert már ahhoz is túl fáradt voltam. Csak fogam összeszorítása volt, hogy ezt végig kell csinálni, mert más kiút nincs belőle.

Ezzel remélem nem minősítettem senki másnak a szülésélményét. Én így dolgozom fel magamban, ez mindenkinek a szíve joga, hogy hogyan raktározza el az élményt, akárhogy is szült. Nem hencegni akarok, pedig úgy érzem a szavaidból, te ezt érezted az írásomon, pedig ez nem állt egyáltalán szándékomban. Annak hogy valaki hogyan szült édeskevés köze van ahhoz, hogy milyen anya lesz. A szülés egy önálló élmény.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Szeretnék tapasztalatokat kérni:
Akik már mensiztetek, a tejnek mennyi idővel előtte lett más íze? És a szaga is más lett?
Az én kevéske tejem finoman szólva is rohadt büdös, és más az íze.Kép Most nem tudom, hogy mensi lesz-e, vagy kisöcsi...

Holnap megyünk Zitával Nephrológiára a vesemedencetágulata miatt.Kép
Jaajjjj, tegnap találtam erről egy topicot, és hát olyanokat írnak, hogy lóadag antibiotikum, és ha nem növi ki, akkor műtét. Eddig tök nyugiba voltam, de elkezdtem izgulni.
Szorítsatok nekünk holnap.

RokiKép
Amíg nem kerültem a szülőszobába, én is a természetes szülés híve voltam. Szerda reggeltől voltak 10 perces fájásaim, péntek hajnal 4kor mentünk be a kórházba, 3 perces fájásokkal. Zita du. 1/4 3kor született meg. Öröm volt hallgatni, hogy könyörögtem a fájdalomcsillapítóért, epiduralis érzéstelenítésért, amit aztán nem kaptam.Kép Meg legalább 10x elmondtam a dokinak, hogy vegye ki belőlem ezt a gyereket, mert én már nem bírom tovább!!! De nem vette... Hozzáteszem, a "versenysúlyom" 50kg, Zita 3740gr volt. Csoda hogy kifért belőlem.
Amúgy nekem is nagyon szimpatikus, amit Geréb Ági csinál, ha Bp-i lennék, valószínű felkerestem volna. A 2. babámnál viszont nem akarnék itthon szülni, nem gondolom, hogy rosszabb volt nekünk kórházban.

Waldorf
Nekem kicsit sántít az a mobiltelefonos történet.
Ha igazi Waldorf iskola, akkor oda ugyan nem visznek be a gyerekek mobilt.
És szerintem ahhoz, hogy fel tudják venni, mit káromkodik a tanár, ki kell provokálni. De ez csak az én véleményem!

Tünde&Zita 11+6
Vendég
 


Havtunde:

Én is így voltam vele, bár nekem a természetesnél fontosabb volt az, hogy az legyen amit én akarok. Természetesen a természetesre gyúrtam, de aztán én is kértem EDÁt, csak én kaptam is... Neked miért nem adtak?q

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Oréka, ilyet én szoktam csinálniKép Most hosszú a hajam, és hullámos, úgyhogy nem látszik meg nagyon, ha egyenetlenre vágom. És nem szeretek várni, mire eljutok a fodrászig.
Ma kaptuk meg a háromhónapos oltást, illetve én nem kaptam szerencsére, csak Julcsika. A régit kaptuk, mert a doktornénink szerint az már eleve korszerűbb fajta. Kicsit aggódtam, de egyelőre semmi baj. Sirás nem volt, csak egy másodpercig, az is csak a meglepetéstől. Aztán nagyot aludt, most meg ugyanolyan vidáman nézelődik az ágyikójában, mint szokott. Remélem, nem lesz lázas később sem.
Zsuzsa
tzsuzsa
 
 


Roki:

nem tágultam (azért tartott ilyen sokáig), és nagyon fenték már a kést.
Győrben szülésnél igazából a spinális részbe adják a fájd.csillapítót, császárnál pedig az epidurális részbe. És mivel nem lehetett tudni, mi lesz, inkább nem adtak. Gondolhatod, milyen volt. Szenvedtem ezerrel, és közben ott dumálgatták, hogy várjunk-e még, vagy menjünk a műtőbe. Már a karkötőmet is levetették, amikor végre jöttek a tolófájások, és 10 perc múlva megszületett Zita.
Vendég
 


Helló!

HajhullásKépDettó!De nekem fura módon csak egy hete kezdett el nagyon hullaniKép, pedig 3 hónapja "szoptatok".
Nem értem én ezt...
De azért én holnap befestetem, mert gáz az 5 centis lenövésemKépKép

Képzeljétek mi történtKép
Megyek ki a kapuhoz(kertes lakásban lakunk), hát bent a kertben a házajtó előtt ott dideret egy öregedő foxi kutyusKép
A takarítócsajok(ma volt ablakpuceválás nálunk), mondták amikor cigiztek, hogy van itt egy kutya, de rá se hedrítettem, mert a szomszéd telken ott vannak a kóbor kutyák 2éve, mióta építkeztünk(mi is etetjük őket), tehát gondoltam, hogy valamelyik a 3 közül.
De aztán amikor látam hogy ez egész más, akkor nagyon meglepődtam...
Volt biléta a nyakában, névvel címmel...Tudakozóbaól megtudtam a telefonszámot, felhívtam őket és már el is vitték a kutyájukat...
Olyan cuki voltKép Lilinek hívtákKépKépKép(hallod Hari???Kép), és fóti kutyus voltKép
Elképzelésem sincs hogy hogy jött át Fótról az autópályán keresztül Csömörre???
Nagy talány.....

A lényeg hogy most olyan melegség töltötte be a szívem, hogy egy kutymutty visszakerült a gazdikhozKépKép
Õk is nagyon örültek, meg is kérdezték, mivel tartoznak, de persze én mondatam hogy semmivel, csak vigyázzanak LilireKépKép

M

Kép

Kép
megann
 
 


Tünde,Róki én is rimánkodtam az EDÁért, amit előtte semmiképp sem akartam. És én sem kaptam. Nekem azt mondták, már késő, nem érdemes beadni, mert mindjárt jön a baba. Ez a mindjárt két és fél óra volt. Vagy eldöntötték helyettem, hogy nincs rá szükségem, vagy egyszerűen nem akarták felébreszteni az orvost éjszaka. Utólag viszont nem bánom, mert teljesen természetes szülésem volt, négy és fél órát töltöttem a szülőszobán, ezalatt nem fáradtam el annyira és megvolt a katarzis is. Most is jó belegondolni.
Zsuzsa
tzsuzsa
 
 


Tünde:

Brrr... ne is mondd... én is elég lassan tágultam, én hajnali 3 körül értem be a kórházba, 3 centivel, és onnantól kezdve délelőtt 10-11-ig tágultam 2 centit. Akkor kértem az EDÁt. Meg is kaptam, plussz oxitocint is nyomtak belém, de nagyon lelassult a folyamat még így is... EDA előtt még délre ígérték Zsuzsát, EDÁval Zsuzsa este 5-re lett meg, és az utolsó pár órát úgy éreztem, mintha nem lett volna bennem semmi, mert hagyták kifogyni az EDÁt a tolófájásokra. Tehát most mág úgy gondolom, tök felesleges volt az EDA, mert csal elnyújtotta a dolgot, és a végét ugyanúgy éreztem. Ellenben időközben végig hánytam. Szóval lehet megspóroltam volna magamnak 5 órát plussz a hányást ha nem kérem. De ki tudja, így utólag.

Nálunk hálistennek fel se merült a császár, Zsuzsa szívhangja végig jó volt, bár a végén én is negyedóránkét hívtam be a szülésznőt, hogy most már aztán csináljon valamit, szedje ki a gyereket. Kép Ezért írtam hogy a végére már nem voltam könnyű eset. Ja, és fájásokra ordítottam is, úgyhogy mire megszületett, tökre berekedtem.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Roki:

vajúdásnál hagyták, hogy azt csináljam, ami nekem jó. Volt fogadott szülésznőm, Õ nagyon sokat segített. Amikor jöttek a tolófájások, akkor kellett felfeküdnöm az ágyra, de ettől szerintem nem volt rosszabb. Na igen, az igazsághoz hozzátartozik, hogy kaptam Oxytocinos inf.-t is. Én mondtam rá igent, de akkor már 1 héttel a kiírt időpont után voltunk, és már nagyon szerettem volna túllenni az egészen.
Vendég
 


Zsuzsa:

Én is valahogy így vagyok vele, lehet ha nincs rá lehetőségem, akkor nekem is jobb lett volna. Ezért gondolom, hogy talán Geréb Ágival jobban járok, mert ott aztán nincs EDA. Kép

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


RokiKép

mi Apával külön szülőszobában voltunk, úgyhogy nem nagyon fogtam magam vissza én se. Amikor csak ketten voltunk, káromkodtam, mint a kocsisok. Még Évát is elszidtam, hogy minek kellett azt a nyamvadt almát megennie! KépKépKép

Nekem az volt a legszarabb, hogy tudtam, hogy ezt aztán nem lehet abbahagyni, hiába nincs kedvem hozzá. Amikor erre ráeszméltem, sírva tudtam volna fakadni.

A következőnél tudni fogjuk, mire lehet számítani. Nnna, ettől nem lettem boldogabb. Kép
Vendég
 


Róki, a végén már én is negyedóránként hivtam a szülésznőt, sőt be is csaptam egy kicsit. Kérdezte, úgy érzem-e, mintha kakilnom kellene, mire én igennel válaszoltam, mert tudtam, hogy az a tolófájások kezdetét jelenti, ergo azt, hogy jön a doki. Jött is, és olyan megnyugtató volt, hogy ott van, de a fájások még várattak egy kicsit, hiszen nem is éreztem még azt az ingertKép
Zsuzsa
tzsuzsa
 
 


Lányok, a babanet lassult le, vagy a gépemnek nem tetszik vmi?
Vendég
 


Havtünde
nem akarlak kiábrándítani, de az ált iskolákban a gyerekek 90%-nak van mobilja (ha nem több), Waldorf vagy sem, mindegy...Ez a tanár pedig rendszeresen káromkodott és ezért álltak tettre készen a gyerekek a mobillal, lett is botrány belőle. Elítélem a mobilozást a suliban, meg az egész sztori borzasztó, de nem kell elhinned, amit írtam. Az biztos, hogy nem én találtam ki a történetet, miért is tenném.
A babanet lassult le, mindig ez van napközben, ill legalábbis gyakran. Sajnos.
V.
vezso
 
 


Vezso
nem akartam személyeskedni!
Itt Győrben ha vki Waldorf oviba-suliba adja a gyerekét, elvárják tőle, hogy ennek szellemében nevelje otthon is a gyerekét. Szerintem ez így rendben is van.
Természetesen biztos nagy különbségek vannak az iskolák között.
Vendég
 


RokicaKép,
úgy látom, akkor mégsem tér el annyira a véleményünk.
Én csak azt akartam írni (lehet, nem jól fejeztem ki magam), hogy számomra a kihívás a szülés után kezdődik, és nem tekintgetek vissza...
Ettől függetlenül mindkét szülésemre jól emlékszem, és valóban nem csak a jó dolgokra. Egyszer sem kaptam sem EDA-t sem mást, tudtam, hogy az csak meghosszítaná.
Trisztánnál szabályszerűen halálfélelmem volt, mert egyedül hagytak az éjszaka közepén 2 perces fájásokkal egy sötét szobában, hogy aludjak, mert szükség lesz az erőmre.
Kornélnál már 1000szer jobb volt, és nálam is bent volt apa, doki, szülésznő + tesóm, és dumáltunk végig, de ettől függetlenül, ha úgy hozta volna a sors, hogy császárra kerül a sor (mert én kértem a szülés beindítását a költözés miatt - szombaton költöztünk és addigra otthon akartam lenni), semmi gondom nem lett volna.
Én biztonságban éreztem magam, hogy a dokim ott állt (zsebre tett kézzel, és poénkodott), mert tudtam, ha bármi van, ő vigyáz ránk...
Ez az egyszerű tudat (ami Trisztán születésekor nem volt meg) tette könnyebbé az egészet. Otthon nem lett volna meg, az tutiKép, felőlem Geréb Ági vagy a 100 tagú cigányzenekar is ott lehetne, ha a dokim nincs!!!
Vendég
 


Ja, és az alternatív szülésről még annyit, hogy ki akartam próbálni azt a luca-széket, vagy miafenét (szülőszéket), mert állítólag azon sokkal jobb és könnyebb szülni, de nekem annyira kényelmetlen volt, hogy az hihetetlen.
Szült valaki ilyenen?
Én már a kitolási szakban voltam, amikor éreztem, hogy nem mozdul a babám, hiába nyomok, mint a veszett... így én kértem, hogy lefekhessek, és az első nyomásra már kint volt a feje, a másodikra meg Kornél. A széken még ma is ott ülnék...
Szerintem nem voltak hülyék elődeink, akik igenis ágyban szültek (zömében)... Az ember húzza a lábát maga felé, és tényleg nyomodik ki a bébi, míg a luca-széken csak az aranyerem jött ki, de az marhára....
Na jó, eldugulok, tudjátok miről van szó...
Kép
Kati
Vendég
 


Ez a Waldorfos sztori nagyon gáz...
Én a gyerek- mobilozást nagyon helytelenítem, de ha arra gondolok, lesz idő, amikor egyedül mennek el itthonról suliba, vagy bárhova, ideges leszek.
Igazából mindig ideges leszek, ha nincsenek szem előtt.... nem tudom, mi lesz így velem, de hogy mobil lesz, az tutiKép...
Én meg a diliházban kötök kiKépKépKépKép, klassz!
Vendég
 


Tényleg RokiKép, normális, ha valaki folyton attól fél, hogy a gyerekeivel történik valami?
Régebben szinte láttam magam előtt, hogy elrabolják a TrisztántKép.
Mintha rajtam kívül kéne valakinek egy állandóan beteg kissrácKépKépKép?
Kati
Vendég
 


Nemesek, Róki!

Hi-hi, az én dokim a férjemmel kiment tv-t nézni...KépKépKépKép
Persze én nem szólók semmit, mert én igazából itthon vajúdtamKép
Most raktam nem rég össz Léna dobozát, (kisruha-uh képek- videofelvétel-stb), beleraktam azt a papírkát is amit a szülés napján írtam...

Mivel reggel a ctg-ről "hazazavart" a szülésznőm du-tól elkezdtem írni hogy hogy jönnek a fájásokKép, bizonyíték gyanánt a szülésznőnek, ha nem akarja elhinni megint hogy fájokKép
Du 2től már rendszeresek voltak, sőt szinte végig 5 percesek voltak, utólag belegondolva nem is volt nagy durranásKép(szólok:CSAK UTÓLAG), és csak este negyed 8 kor indultunk el a kórházba...
Ez is kétélű dolog, hiszen lehetett volna szülés akár du 3kor is de én nem mertem elindulni, mert nem akartam mégegyszer hogy hazaküldjenek..
Reggel még egy újnyi voltam, mire beértünk 3 újjnyi volt az állás, úgyhogy onnan már csak 2 óra volt Léna érkezéséigKép
Én kaptam EDA-t, előre megbeszéltük hogy fogok kérni, mondjuk épp hogy volt idő beadni, így viszont én a "nagy fájdalomból" kimaradtamKépKépKép
Szinte eufólikus volt az az egy óra ami a szülésig hátra volt, jól elvigyorogtunk, a doki meg a férjem lepacsiztak, meg kimentek tv-zni, meg megdumálták, hogy akkor 2 év múlva ugyanittKépKép, aztán egyszercsak jön a szülésznő és közli hogy mindjárt szülünk...én meg csa vigyorogtam meg néztem ki a fejemből, mint Rozi a moziban, hogy :Máris???
Na szóval, nekem mákom volt 150%ra sikerült az EDA, ha azt mondanák, hogy holnap menjek szülni akkor szívesen mennék...viszont a rá következő 2 napot gátseb miatt szívesen átpasszolom valaki másnakKépKépKép

M

Kép

Kép
megann
 
 


Nemesek..

Nem vagy egyedül, kezetrázhatunk...KépKép
Az én lelki szemeim előtt az lebeg, hogy legurulok a lépcsőnkről Lénával a kezemben, illetve vannak olyan látomásaim is, hogy 1 év múlva ő magától gurul le a lépcsőnKépKépKép
Szerintem mehetünk karöltve RókihozKépKépKépKépKép

M

Kép

Kép
megann
 
 


csak nyomokban sikerült visszaolvasni, de aképeket rendesen megnéztemKép

micsoda nosztalgiázásKép
Rokica, ezen már múltkor is csodálkoztam, amikor írtad a Geréb Ágnest. Eddig mindig egyet értettem veled, tök racionálisan gondolkozol, és tudományos a hozzáállásod, tehát utánaolvasol rendesenKép, de ez az otthon szülés... nem akarok vitatkozni (én totál nem tartom helyesnek), csak meglepődtem, hogy Te a következő szülésedet vállalnád otthon.
Pláne, mivel az én szülésem nem volt komplikációmentesKép

jó, h írtatok a Waldorfról, apa támogatja. elvben én is támogatnám, de mivel az érvényesüléshez lexikai tudás is kell, én inkább kéttannyelvű suliba járatnám a gyerkőcömet, ha bírja. sztem is a nyelv nagyon fontos, a nélkül már most sem lehet érvényesülni.

én most kezdtem el igazán élvezni a babázástKép a héfő estét leszámítva, amikor megint ordítás volt, de úgy hogy már én is bőgtem, pedig erre eddig nem volt példaKép, szóval ezt leszámítva Eszter tündérbabaKép egyre többet vigyorog és beszél, és tegnap felkacagottKép egy kicsi, de határozott, hangos kacaj voltKépKép és egyedül is tud már kicsit játszaniKép
pár napja írtó rossz kedvem volt, még apa sem tudott megvígasztalni és ő rám mosolygott és mintha elszállt volna minden bajom, annyira édesKép

Megann: Eszti is ordít a kenguruban, de csak, ha én akarom beletenniKép apánál nézelődik tök kussban, sőt, elalszik benne! és apa nyugiban olvasgatja közben az újságot. kis huncut... jól kitolt velem. már mindenem sajogKép jövő héten apa szabin lesz, lehet, h ráveszem, h menjünk el a lurdy házba egy masszázsra, még sosem voltam, de annyira jól esneKép

szóval, nem is reméltem, hogy egyszer nekem is ilyen jó lesz, köszi a bíztatást mindenkinekKép

and, eszti 10+3

KépKép
KépKép
and
 
 


az idegbajos anyukákhoz én is nyugodt szívvel csatlakozom, én is elég dilinyósnak érzem magam hozzáKép szerintem apa is egyetért ezzelKép megkíméllek benneteket attól, hogy leírjam miket kézeltem már a lelki szemeim elé...

KépKép
KépKép
and
 
 


bocs az idegbajos anyukák megszólításért, de hát ezek a gondolatok tényleg nem normálisakKép
szegény nagymamám jut eszembe, aki a népszabadság olvasását mindig a fekete oldallal kezdte, aztán meg huhogott, meg jajgatottKép és mindig megijedt. vmit örökölhettem tőleKép

KépKép
KépKép
and
 
 


tessék....még egy röhögő, vigyorgó, dumáló 10 hetesKépKép:
Léna meg most is majd egy fél órát ült halál csöndben a hordozójábanKépKépaztáh sírt...aztán meg alaludt..
hát ez a lány már tényleg nem fog meszólalani???
Eddig még csak egy pár grrrrrrrrr-t meg hmmmmmmmmmöt hallottam tőle...KépKépKép

megann

Kép

Kép
megann
 
 


AndKépKép

Jó fej lehetett a nagyid....én ezeket mindig olyan jót mulatok......

Ja paranoiámhoz hűen, tegnap este 6 kor elmerészkedtem a Tescoba(vettem anyukámnak husidarálót karira, meg tesóm kölközeinek playmobilt), és én hülye amikor jöttem hazafele, eszeveszett módjára kezdtem keresni a gyereket a kocsibanKépKépKép, hogy biztos bennfelejtettem a tescóbaKépKépKép, mire észbekaptam hogy itthonhagytam apával...
Szerintem tudjátok milyen ez..szinte csak másodperc töredéke alatt villan át az agyán az embernek ............de abban a percben szörnyet tudna az embe halni, szinte érzi hogy megáll az ütő benneKépKépKép mint bennem tegnapKépKép

Tuti hogy Rókinál fogok kikötniKép

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megkaptuk a 2 hós oltást. Sírt Viki egy keveset, de ügyi volt nagyon! Kép

Most a babatornázón van, elég jól elvan, beszélek hozzá folyamatosan. Kép Kicsit nyűgösebb, mint szokott.

Nekem meg még mindig nagyon fáj a fejem, torkom, de szerencsére hányáshányinger nincs. Kép

Dóri
Vendég
 


Hajhullás: nekem nem hullik. Lehet hogy nem is fog..? Kép Vag ymég csak "korán" van hozzá, de ha jól emlékszem Gergőnél csak minimálisat hullott.

Fodrász nekem is aktuális lenne..csak gőzöm nincs mikor még kari előtt.
Vendég
 


MegannKép,
egyszer a Corában (Trisztán már a bevásárló kocsiban tudott ülni) apa elment az autófelszerelési részlegre én meg gyerekruhákat néztem. A hátam mögül olyan nesztelenül eltolta a kocsit, és mire visszafordultam egyikük sem volt ott. Én azt hittem, szívrohamot kapok. Olyan rosszul lettemKépKépKép!
Marha erős szívdobogás jött rám, és mozdulni sem tudtam. Apa meg csak visszajött, hogy hol maradok már, tolta a vigyorgó gyerekkel a kocsit, és mondta, hogy olyan fehér voltam, mint a pucolt fehérrépa... Gondolhatod...
Azóta én nem veszem le a szemem egyikről sem az ilyen hipernyavajákban.
Pedig Trisztán már szeret egyedül a játékosztályon nézelődni, de én a nyomában vagyokKép!
Fittyet hányok az akciókra és csak a gyerek után osonok. Mindenkit potenciális gyermekrablónak tartok! Röhejjjj, mi?
Tényleg segítségre szorulokKépKépKép???
Vendég
 


Megann
A Tescos sztoridról jutott eszembe, hogy amikor Ágoston pár hetes volt, éjjel folyamatosan úgy ébredtem fel, hogy jajj ráfeküdtem, vagy kiesett a kezemből. Közben szépen szendergett az ágyikójában. Volt, hogy a férjem odabújt hozzám, mikor én már aludtam, és én felriadva rászolam, hogy összenyomja a gyereket. Tiszta hülyének nézett.
Amúgy az én parám is az, hogy a kezemben Ágostonnal elesek...

KépKép
KépKép
oréka
 
 


Megann: Léna is beszél, csak módjával! Eszti sem egész nap csinálja, csak amikor épp jó kedve van, és látszik, h élvezi. biztos vagyok benne, h eljön még az idő és kívánni fogod, hogy fogja már be egy kicsit a száját. egyébként sztem a csöndben figyeléssel lehet a legtöbbet tanulniKép

Prüntyi: köszi a tanácsot fejés ügyben, de nem mertem, mert ha egyszer elindul, úgy érzem kifolyik az összesKép kb 40 ml tejcsi folyik ki abból az oldalból, amelyikből nem szopizik így is..

KépKép
KépKép
and
 
 


én meg mindig azt hiszem, hogy bevertem a gyerek fejét, mert állandóan az alkartartásban hurcibálom, azt szereti, és az összes kilincsnél félek..

KépKép
KépKép
and
 
 


Na, mi is túl vagyunk a 2 hónapos oltáson. Hát én tovább sírtam, mint LiliKép Tiszta ciki volt. Ráadásul szegény anyukámra is rámordultam, mert volt olyan kedves, hogy eljött velem, és mikor látta, hogy sírok, mondta, hogy nem fáj az annyira, csak megijedt szegény, és hogy ne sírjak stb. Erre ráförmedtem, hogy hagy sírjak már, ha egyszer sajnálom! Tényleg teljesen hülye vagyokKép
Most alszik éppen, de nem tudom meddig, még mindig mennek az esti nyügik. Nem lesz már ennek sose vége?
Az éjjel én is megijedtem, illetve reggel, mert gyereksírásra ébredtem, de hirtelen sehol nem találtam a babát. Aztán beugrott, hogy éjjel 1-kor megkértem a páromat, hogy hozza le egy órára, hogy tudjak aludni. Na és én reggel 7-kor! ébredtem a sírásra. Olyan jó volt végre aludni egy kicsit, csak szegény párom volt olyan mint egy zombiKép De aztán ő ment fel aludni és 2-ig fel sem kelt, bár még akkor is elég fáradt volt szegény. Most már csak azt nem értem, hogy ha fent alszik Lili, akkor miért nem bírja reggel 7-ig????
A mai mérésen 5900 gr körül volt. Nekem mégis olyan kis pufóknak tűnik. A hosszát sose mérikKép Lehet, hogy csak széltére nő?Kép
Holnap megyünk csípő UH-ra, jövő szerdán meg neurológushoz. A dokinő szerint nincs baja, de nekem nem tetszik ahogy néha mozog, kicsit olyan mintha valami nem lenne rendben vele. (nem akarom lehülyézni szegény babómatKép) De van hogy csak ül az autósülésben, néz maga elé és teljes erővel üti az ülés kemény részét és olyankor hiába szólok hozzá, olyan mint aki "kikapcsolt". Lehet hogy én vagyok túl aggodalmas, de azért megnyugtatásul inkább megnézetem egy szakemberrel. És persze remélem, hogy én dramatizálom túl a dolgokat, és kiröhög a doki.

Én is tök rosszakat szoktam álmodni Lilivel kapcsolatban, de szerintem ez normális, hiszen féltjük őket.

Megann, tök jó a kutyás történet. Hogy örülhettek a gazdik!

Mikor lesz már tavasz??? Meleget szeretnék. Annyira utálom már ezt a gyereköltöztetést. Illetve inkább ő utálja. Pedig ilyenkor este ha sír, akkor csak azzal tudom megnyugtatni, ha kimegyek vele a levegőre. De mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak fel kéne kapni és kivinni. Így viszont kisírja a kis szemeit mire kiérünk. De legalább ahogy átlépjük a küszöböt elhallgat.Kép Csodatévő küszöbKép

Hari Lili 8+6
Ja, és köszi Benianyu hogy szóltálKép Nekem a 2 hónap az 8 hét és mivel még nem volt akkor 2 hónapos, így evidensnek tűnt a 7 hétKép

Kép
Kép
hari
 
 


Hari, tetszik a csodatévő küszöb, de miért csak kifelé működik??Kép

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok,

Megint segitséget kérnék.
Ma látta a gyerekorvos a kislányomat, kaptam tőle beutalot bőrgyogyóra, mert aztmondta nem akar elkeseriteni, de valszinűleg tehéntej allergiája van a gyermeknek. Csak szopizik és én is csak 1 pohár kakaot iszom reggelente, joghurtot persze meg sajtot eszem-iszom....kérdeztem tőle h ennél a vizsgálatnál is karcolják-e a bőrét, mint a virágporoknál, de mondta h itt vérből nézik majd.
A tünete annyi h a toka részen szabálytalan fél 1 ftos nagyságú piros foltok vannak, amiknek érdes-varas szerű a teteje....

Nem értem, h akkor a bőrgyogyász vesz vért is, vagy külön laborba is küld majd, vagy nem is bőrgyógyászhoz kéne menni vele?
A másik hogy interneten olvastam elég ijesztő dolgokat is erről az allergiárol....
Ha valakinek van tapasztalata ezen a téren vagy tippje h hová kéne vinni a csemetét irjon légyszi!

köszi

Heni+Ajsa 6+4

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok!

Orrszívóval kapcsolatban lenne kérdésem:ti hogy oldjátok meg, hogy beleférjen a baba orrába?

Eminek nem fér bele a lyukba, állandóan beszippantja az orrcimpáját, nem tudjuk használni rendesenKép.

UXi

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Hencsi!
nincs tapasztalatom bőrgyogyó ügyben, de pont tegnap kezdtem el aggódni, hogy olyan fura az Íeszti arca, mert olyan összefüggő piros foltos, és nem olyan sima a felszíne, mint máshol a bőre.
Rokica, Zsuzsazsenibabának, nem ilyesmi tünete volt, amikor bőrgyogyászhoz vitted? lehet, h rosszul emlékszem, akkor bocs.
majd próbálok egy képet csinálni a pofijáról

KépKép
KépKép
and
 
 


Rokica!Kép

Gergő hiányolja Zsuzsáról a képeket.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Hencsi, szerintem Lilinek is ilyen van az arcán, de minket nem küldtek sehova, csak valami kenőcsöt írt fel a dokinkKép Aztán lehet hogy beválik, de ilyenkor úgy érzem nem elég alapos.
Azért majd írd le mit mondott a bőrgyógyász.

Kép
Kép
hari
 
 


Rokica!Kép

Én EDA nélkül is hánytam.Kép

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?