Jó napot mindenkinek! Jobbat.
Muszály kiírnom magamból a hétvége leki fájdalmait, olyan sítrni volna kedvem van még mindig. Pedig tudom, hogy az én felfogásom is hülye és ez tetézi a legjobban a dolgokat.
Azzal kezdem, hogy a remény hal meg utoljára, a barátnőm egy 35. nap utáni negatív tesztet követően szombaton felhívott, hogy most jön a dokitól és az olyan 10 hetes terhesnek saccolta, de hétfőn megy uh-ra!
Na én ennek ekkor iszonyatosan örültem mégiscsak a barátnőm, de aztán elfogott a sárga irigység hogy nekem miért nem és neki miért és már megint megelőztek. Kicsit maximalista vagyok, tudom ez nem túl jó. Az egész ott kezdődik, hogy 4-en vagyunk jó barátnők és én mindig hajtottam, hogy valamiben a legjobb/legelső lehessek közülük. Jól tanultam, de nem elég jól, jól spportoltam, de nem elég jól. És akkor megkérte a párom a kezemet, úgy tűnt igen, végre lehetek valamiben az első, én fogok négyőnk közül először férjhez menni! Aztán az egyik barátnőm egy hónappal beelőzött, így jártam, de aztán esküvő után ugye jön a babatéma, náluk nem volt aktuális, gondoltam ebben talán én leszek az első, mire az orvosi bajaim elmúltak és jöhetett igazán a babaprojekt a másik barátnőm bejelentette, hogy ő sem szedi tovább a gyógyszert, és most pedig 10 hetes terhes. És közben valahol belül pedig érzem, hogy nekünk ez a hónap sem jött össze…
Tudom hogy hülyeség a felfogásom, és persze hogy nem azért házasodtam és nem azért szeretnék babát, hogy én legyek az első ez csak egy plusz lett volna, de nem lett. Szeretném kisírni a bánatomat, de tudom, hogy végülis nincs igazam, meg örülnöm kéne, örülök is, csakhát a kisördög nem alszik. A párom és én egész hétvégén letargiában voltunk, hisz mi is szeretnénk már kisbabát és annyi mindent legyőztünk érte már, de úgylátszik mégsem elég. Õk meg egyszerűen abbahagyták és összejött, ez olyan igazságtalan, persze mint minden.
És akkor eszembe jut, amiket itt és más fórumon olvastam, hogy sokan vannak akiknek egyáltalán nem vagy csak még nehezebben lehet gyerekük és ez kicsi erőt ad, hisz ha belegondolok mi még azért olyan régóta végülis nem próbálkozunk, de akkor is! Az élet olyan igazságtalan. És én meg olyan hülye vagyok…
Bocsánat valahova meg kellett írjam, egyszerűen nem tudom már magamban tartani
)) 
A gondolat rossz csak, hogy ilyet kell csinálni, de valamit valamiért! 
Síelés!Ha késztetés is érzel, a legjobb terápia! 
ime a genyus gorbem
