II. rész.
Aztán ott rákötöttek a babafigyelő gépegységre meg az infúzióra. Én még sose kaptam infúziót és nagyon féltem tőle, de szerencsére egy csöppet se fájt. Mindnenesetre ahogy elkezdett az csepegni bazi álmosság jött rám, és a ritkán jövő enyhe fájások közt szunyókáltam. Persze apa már akkor bent volt és ott pörgött ezerrel, hogy "ma meglesz Kamilla, meglesz Kamilla" mint egy nikkelbolha?!
Én meg bizonytalaul kérdeztem, hogy meglesz? mert akkor már sejtettem, hogy tényleg az van amit mondanak...Na a lényeg a lényeg, hogy aztán amit hiányoltam, szépen elindult és jöttek is a fájások. A medencecsontjaim fájtak piszkosul és azt maszíroztattam az emberrel. Szerencsére senki más nem szült a vajúdásom alatt, igy nem kellett más jajgatását hallgatnom. Ettől nagyon féltem. Én nem jajgattam, meg nem óbégattam. Én az a csendben szenvedős fajta vagyok. Aztán az aluszékonyságtól vagy nem tudom mitől, de én már nemisigen nyitottam ki a szemem csak ha szóltak hozzám, meg ha inni akartam. A dokinénim mondta, hogy olyan a méhszájam mint egy többedszerre szülő nőnek. Reméltem, hogy ez nekem csak jó lehet. Sajnos én nem tudtam úgy ellazulni mint ahogy kellett volna a tágulásvizsgálatkor, ezért amit addig leszállt a baba azt én amikor benyúltak tapizni én vissza is nyomtam a helyére. Hiába mondták, hogy lazítsak, de szerintem az egész szülésbe az a legeslegrosszabb amikor fájás közbe még macergázzák az embert alul!!!BRrr
Egész idáig arra vágytam, hogy felállhassak az ágyról. No ekkor kaptam rá engedélyt, hogy úgy a gravitáció is segít majd a babón. Igy belekapaszkodtam Apába és táncikáltunk egy kicsit. Persze ahogy felálltam olyan szédülés jött rám, meg rosszullét, hgoy a szemem alig bírtam kinyitni és éreztem a hideg verítéket, és arra koncentráltam, hgoy na ne má, most nem ájulhatok el. Közbe persze jöttek a fájások és akkor beleguggoltam, aminek Judit nagyon örült, merthogy ez jó, meg jól csinálom. Aztán egyre erősödött a fájás és már térdeltem egy tatamin. Sajnos rövidpórázon voltam a madzagok (gép+infúzió)miatt. Na ott térdelve jött minden végtermék belőlem, amiért szégyelltem is magam egy pár pillanatig, de a következő fájásnál már ez sem érdekelt. Aztán annyira remegett a térdem, hogy inkább visszakúsztam az ágyra oldalfekvésbe. Persze fájásnál Apa és Judit kórusba mondták, hogy lazítsak, én meg magamba kérdeztem, hogy hogy a rákba lehet lazítani??? Aztán amikor Apa kérdezte, hogy mit csináljon, előtte meg vagy 20szor elmondta ezt a lazítsál szöveget akkor annyit bírtam kinyögni, hogy „hagyjál”. Na ebbe benne volt minden, mert aztán már inkább nem adott instrukciókat többet  csak itatott meg etetett a szőlőcukorral. Aztán amikor visszamásztam az ágyra oldalvást fekve nyomtam mint az őrült amikor jött a fájás és Judit buzdított, hogy „Gyerünk, most idekakilunk, most idekakilsz!” És közben magamba még nevettem is mert arra gondoltam, hogy ki a fene tud parancsszóra kakilni??? És azon járt még az agyam, hogy ha nekem valaki azt mondja egy pár hónappal, ezelőtt, hogy egy idegen ember arra fog kérni, hogy kakiljak az orra elé..hát..hm..kiröhögtem volna. Szóval elég abszurd helyzetnek találtam a dolgot, de próbáltam mindent megtenni az ügy érdekében. És persze tudtam, hogy azért mondja ezt Judit, mert az érzés ugyanaz, csak most Kamilla fog kibújni nem pedig egyéb anyag. Aztán felgyorsultak az események. Megjelent a dokinénim és nekiálltunk rendesen nyomni. Nekifeszült mindenki, de csak nem jött. Nem voltam jó ütemben, egy nyomás után nem tudtam rögtön nekifeszülni a második löketnek. Pedig már a feje búbja látszott neki. Akkor mondta a dokinénim, hogyhát ha máshogy nem megy akkor odakészítik a vákumot, merthogy úgy tűnik elfáradtam és lehet, hogy rá kell segíteni. A dokinénim adott még egy sanszot arra,hgoy magamtól kinyomizom a bébit. Na ahogy ezt meghallottam, beugrott az, hogy a vákumos babák csúcsfejűek és gondoltam magamba, hogy nekem nem kell gépi segítség ! Sajnos a fájásaim a végére teljesen elmaradtak, viszonylag hosszabb időt vártunk, aztán amikor már láttam a dokimon, hogy hezitál és kacsingat a vákuum felé, akkor összeszedtem magam és nem vártam a fájásra, hanem elkezdtem nyomni és az utsó nyomáskor ráéreztem a hogyanra is és igy kijött Kamilla „magától”. Odatették a pocakomra és összesandítottunk. Konstatáltam, hogy szép gyerek és igazi babaformája van, azaz minden rendben vele. Apa elvágta a köldökzsinórt, és utána átkerült a babó a gyerekdokihoz.
Közben aztán amire nem számítottam az a méhlepény „megszülése” volt, mert az fájt. Aztán a varrás se fájt, csak már nagyon össze akartam volna zárni a lábam. Ahogy kibújt a kisbébi, úgy rámjött a remegés, azt hittem fázom. De nem fáztam csak kimerült voltam.
De mikor átvittek bennünket az alterszobába akkor már tényleg semmi bajom nem volt az égvilágon. Kamilla rögtön ráérzett a szopi lényegére és azalatt a két óra alatt vígan szopizott. Apa meg annyira büszke volt, hogy hamarjában végigtelefonálta a rokonságot.
Amikor már egyedül voltam a szobába, mert szerencsére épp akkor üres volt a másik ágy, csak néztem és újra gondoltam az eseményeket. Az ágyamból pont láttam a kék szobát szemben és olyan furcsa volt arra gondolni, hogy mi is történt ott nemrég. Olyan érzés volt, mintha álmodtam volna az egészet, amiatt tudtam hogy valóság, hogy eléggé sajgott az alfelem. Furcsa érzés volt mindenesetre és alig vártam már a másnap reggel legyen és hozzák nekem Kamillát.
Hát ennyi.
Mondjuk lehet, hogy gyorsan kivágtak volna a nagy pofám miatt
