A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Szent Imre kórház azaz a Tétényi - Ikea szoba &eacut


NeetKépZsanciKép Összes haragjaitokat ide irányíccsátok enyém fejemreKép

Eltére engem se vettek fel (angol-olasz szak), viszont a tanítványomat, aki ugyanakkor felvételizett brahiból egy nagy nehezen kikínlódott középfokú nyelvvizsga után (olaszból még annyi se ment neki), szóval őt elsőre és vígan felvették a Pázmányra. Igaz, neki volt megfelelő gyerekszobája és ajánlásai hitéleti körökből Kép Én nem tudtam, hogy nem kell hozzá "bennfentesnek" lenniKép Mondjuk lehet, hogy gyorsan kivágtak volna a nagy pofám miattKép

indianyo
 
 


sziasztok !

segítségeteket kérném ! én a Szent Imrében szültem ,de nem volt szerencsém a választott orvosommal se a szülésznőmmel , mindkettőben nagyot csalódtam , ma voltam a volt dokimnál és rájöttem hogy annyira közömbösen áll mindenhez és leakar rázni hogy ugy döntöttem keresek egy másik dokit ! hamarosan még egy babát szeretnénk , de az ismerőseim mind csak más más kórházban tudnak jó dokit ajánlani , nekem meg a pici mellett az nem lenne jó nem tudnám megoldani az utazgatást ! tudtok valaki ajánlani aki lelkiismeretes , kedves nem lerázós , alapos és óvatosan vizsgál ?
volt anno egy doki aki nagyon bejött de sajna nem kérdeztem meg a nevét mikor szültem ! hátha valaki ráismer . 40 es átlagos férfi , szemüveges normális testsúly , és hihetetlen kedves és barátságos módorú !
előre is köszönöm a segítségetek hope
hope04
 
 


Votiv!

Auchanban, Tescoban vett bicajokról én is rosszakat hallottam! 2-3 nap alatt szétesnek!

Indi!

Én is teljesen a szüléstörténet hatása alá kerültem, amit feltettél! Meg olyan nosztalgia hangulatom lett!Kép
1 éve még mennyien vártuk az első babát itt a topicon, most meg már mekkora mindenkinek a gyerkőce! Fura lesz majd Bogárkáéknál a sok kis totyogós a talin!Kép


ILdi
ildi76
 
 

 
 

héééééé, ennél SOKKAL DURVÁBBRA számitottam!!!KépKép
komolyan!! ezért bocsánatot sem kell kérned!!!!!!! hallod Indi??? tőlem biztos nem!!!Kép

éééés Vera,
azért én azt gondoltam, h ott MINDEN tanár 100% katolikus és jobboldali...KépKép
én is begyöpösödött vók...Kép

egyébként Indi, a pázmány tipikusan az a hely, ahova leginkább nem azért megy az ember, mert katolikus, hanem azért, mert NEM VETTÉK FEL JOBB helyre!!!!

és a felvételi oda:
mikor mi felvételizünk, MINDENKIT felvettek oda, hidd el, nem kellett oda se ész, se hitéleti munka. Olyan alacsony volt a szint, h ha szépen kiszinezted a pázmány logót a papiron, már fel is vettek...lehet, h nem angol-komm szakra, de pl. angol-szlovák, vagy cseh-komm szakra BIZTOS. És akkor még ott volt a jó öreg NULLADIK évfolyam, akinek volt kb. 30 ezer ft-ja, és nem sikerült a felvételi, az ment arra...
ja, és aki bejutott nulladikra, az vhogy már végig csinálta az egyetemet...Kép Neet, te mikor???? és miért NEM???? komolyan kérdem, volt olyan csaj, aki 2 év angol tanulás után jutott be angol szakra...Kép de végül is kirúgták...

és és és:
sztem az egyik legerősebb szak az angol (elténél is húzósabbra sikerült, thanx to halácsy k.!!) és a töri...nem is értettem, h hogy létezhetnek olyan emberek, akik ezt a kettőt EGYÜTT csinálják!!!KépKép

és legközelebb majd elmesélem, mi volt a múlt választások alatt a pázmányon...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Neet, sajna mi lemaradunk a játszóról Kép, mert apjuk bejelentette, hamar jön haza Kép óó, mindjárt ittvan, a kaja meg sehol...
itt a viperabáli kép. jó tré lett a kicsinyítéstől. ez már a cipőcsere után volt, azért ilyen fancsali a képem
Kép

votiv 8)
votiv
 
 


Szia Hope!

A személyleírásod ráillik a dokimra, akinél én szültem! Dr. Balogh Tibor a neve! Vékony és magas is, ugye? Most nem rémlik, hogy van-e a Szt. Imrében más doki is ilyen személyleírással, de a többiek is biztos segítenek!
ildi76
 
 


Zsanci!
szerintem Votiv felnőtt bicajt akar , de én is egy jó Csepelt javasoltam neki, csak azok tényleg 30 körül mozognak (vagy még több). de nyilván egy normális márkás bicajt tök mindegy, hogy Decathlonban, vagy más üzletben vesz. a márka a lényeg, és azzal együtt a minőség. én ha veszek legközelebb, fix, hogy nem valami puccos mountebike-ot, vagy ilyesmit, hanem rendes városi bicajt, méghozzá 28-ast, nem valami kis kölökméretet. a városi bringák rendesen felszereltek, normális kormány van rajtuk, miegymás.

Denizsa!
napi 1-1,5 dl tejem van. ebédre mindig azt eszi Lenkém, valami főzivel, gyümivel.

Lindi!
tudta Gréti előtte is, hogy szívni kell, csak nem akarta. Lencsinek már napközben oda adom a csőrös poharat, néha "iszik" belőle, értsd nyalogatja, és nagyon ritkán hallom, hogy rendesen kortyol is.

Ildi!
azért szédülsz, mert be van dugulva a füled.

Hope!
a szemüveges doki nem ugrik be, de a többiek biztos tudnak segíteni. nem írnád meg (akár privátban is), hogy kikben csalódtál? esetleg így beazonosítva a stílust, tudunk másfajta dokit ajánlani. ne aggódj, 100%, hogy találni fogsz másikat!

ancsipancsi
 
 


Szia HopeKép

Óvatos vizsgálatban enyém doktornéni (Kocsis Éva) maximálisan ajánlható, még a szülés előtt álló puffadt bálna testemmel is tud úgy vizsgálni, hogy meg se érzemKép viszont nem egy haverkodó típus, tehét ha folyamatosan barátságos és megnyugtató doktort keresel, akkor nem ő a te embered - bár nagyszerű doktornéni, de magától sose mond semmit, csak ha kérdezel.


ZsanciKépKépKép

indianyo
 
 


Indi!
Szerintem, ha valaki katolikus, az még nem jelenti automatikusan, hogy azt tekinti az egyedüli helyes útnak, és rá akarja kényszeríteni mindenkire. Sajnálom, ha rossz tapasztalataid voltak.

Den!
Nem hinném, hogy egyházi iskolában bármiféle agymosást tartanának, persze nem állítom, hogy nincsenek kivételek. Ahhoz pedig, hogy a gyerek (akár felnőtt korára) dönteni tudjon abban, hogy hisz-e valamiben, meg kell ismernie néhány dolgot.

Ja, és én katolikus létemre a Károlira jártamKép

Kép
Kép
manoka11
 
 


Hope!

Én is kíváncsi lennék, hogy ki az a doki, akiben csalódtál!

Ancsi!

Logikusnak tűnik a diagnózis!Kép De nem vagyok náthás sem! Legalábbis egyelőre! Majd holnapra megmondom hogy alakul a dolog!Kép

Én is próbálom Timit egyre többször pohárból itatni, de olyan béndzsa szegénykém! A 3/4-e még mindig melléfolyik, aztán meg bele akar fulladni és ezzel meg is unja a pohárból ivást!
Épp most próbálkozom vele, hogy reggel a tápot/tejet inkább pohárból adom és este kapja csak cumisüvegből! De most reggel pohárból nem volt hajlandó meginni!
Tényleg! Meddig szokás egy gyereket cumisüvegből itatni? Tudom, hogy jó minél előbb pohárra szoktatni, de meddig nem ciki a cumisüveg?

Megyek! Timi felébredt!

ILdi
ildi76
 
 


upsz,
látjátok, az egyiket 2. küldte el, egyiket cenzúrázva, a másikat nem...most várhatok egy jó kis polgári perre becsületsértés miatt...(van ilyen egyáltalán???Kép)

igen, igen, Votiv felnőttet akar. Szal, Vot, akkor is decathlon. Jó???Kép

Hope,
én is a dokimra gondoltam, aki uaz, mint Ildié! Balogh Tibor. Kedves, vicces, és ÓVATOSAN vizsgál!!!!

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Votiv,
tök jó női vannak annak a pasinak...Kép

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


ManókaKép Telejesen igazad van, én is ezt gondolom egyébként. Csak sokszor ennek az ellenkezőjébe botlok, és az ellentábor mindig nagyon hangosKép

indianyo
 
 


Votiv!

VAu Barbi!Nekem tetsz a kép és amit látok rajta.Kép

És nektek meg yaz MSN?
Juc
20170114224602
 
 


Az előbb azt írtam, hogy
Votiv!
Nagyon jól néztek ki!

és kitöröltékKép

Ildi!
Szerintem ha Timi szeret cumisüvegből inni, az nem gáz, azt hiszem inkább a fogak miatt célszerű lassan átszoktatni.
Én azt nem szeretem, amikor négyévesforma gyerekek szájából lóg a cumisüveg valami jó kis cukros löttyel...

Kép
Kép
manoka11
 
 



Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Hú, Manóka megfogalmazta, amit én is írni akartam, de aztán azért nem írtam meg, mert enm akartam vallási témába bonyolódni. Egyébként amikor én a pázmányra jelentkeztem, 10x-es volt a túljelentkezés. Persze a bölcsészkaron biztos minden másként ment. És nagyon sok nem vallásos ember van, aki az ő igazáról akarja meggyőzni a máűsikat. Én meg úgy gondolom, mindenki találja meg a maga boldogságát, ki így, ki úgy.

Votiv!
Mi meg már kezdtünk parázni, hogy ténylg szarul néztél kiKép Nagyon szépek voltatok!!!

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Manóka Kép Az agymosás tényleg erős szó, azt hiszem nem ez volt a megfelelő (bocsi), de szerintem a nap mint napi nevelés vmilyen szellemben és a megismerés nem ugyanaz, főleg egy gyereknek, aki sztem sokkal befolyásolhatóbb, mint egy felnőtt. Én nem vagyok egyházi iskola-ellenes, mert ha az lennék, nem is gondolkodnék a dolgon (mert nem lenne min). Csak néha engem is megrémísztenek a negatív példák (ahogy Indi is írta).

Votiv Kép
Nagyon csinik vagytok, párod büszke lehet a "nőire" Kép

Kép
Kép
denizsa
 
 


Zuzmó Kép
Szívemből szóltál Kép (a boldogság-keresést illetően)

Kép
Kép
denizsa
 
 


Indi:
én sem sértődöm meg,pedig a család férfi tagjai mind itt,az egomi ferenceseknél végeztekKép
Pont ezért nem is vették fel anno a sógoromat a jogra.Így"szegény"mehetett ausztriába jogot tanulni.Kép
Amúgy Manókával max.egyetértek!Sajnálom,hogy rossz tapasztalataid vannakKép
Tudnék mesélni a családunkról...Kép
Ami az állami iskolákat illeti,hát...Orsim a 2. suliját koptatja és szerintem kriminális!Annak idején mi is gondolkoztunk rajta,hogy milyen is legyen majd a suli,de kis naívan azt hittük,hogy az ált.iskola mindenhol u.a.Pedig nem.Mi biztosak vagyunk benne,hogy a középiskola,már a szentendrei ferences gimi leszKépPersze ez is lutri,de bízunk benne.

Manóka:
ez nagyon jó hír Emmáról!!!

Votiv:
hihetetlen vagyKép
Olyan öniróniával tudsz írni,hogy néha"visítva"olvaslakKépKépKép
Viszont akár mit is mondasz,igen DEKORATÍVOK voltatok Zsuzsival!Kép

Ildi:
nem lehet,hogy magas a vérnyomásod?Ez a 2 tünet együtt elég gyanus?!

petergabi
 
 


Lindi,
új házhoz gratulálok!!!
Dóci bugyipelenkát délutáni ill. éjszakai alváshoz használ, mert fenekét feltolva alszik, és a hagyománosnál gyakran előfordult, hogy kipisilt a pelenkából Kép A bugyinak viszont gumis a dereka, és nem jobban zár. Kakálás csúcs Kép
MENJ PAKOLNI Kép

Indi,
ne legyen bűntudatod, még egy ízig-vérig toleráns waldorfosnak is lehetnek előítéletei Kép bocs, gonosz vagyok, de ezt egyszerűen képtelen voltam kihagyni KépKép
egyébként tapasztalataim szerint a pázmányon éppannyi a begyöpösödött ember mint bárhol máshol Kép
Zúzmónak egyébként teljesen igaza van, szerintem is igen nagy különbség van egyházi középiskola és egyetem közt Kép és ez csak szemléletbeli különbséget jelent, nem kényszerítést, ahogy Manóka is mondja.
Mivel jártam az eltére, és tartottam órát a pázmányon (párom meg ugye ott tanít), és igenigen liberálisnak tartom magam, első kézből elmondhatom, hogy teljesen, és jó értelemben véve vegyes mind a diák, mind a tanárfelhozatal. Elképzelhetőnek tartom, hogy sok hallgató van, aki azért jön ide, mert "katolikus" szellemiséget vár, de ez a mindennapokban, az órákon legalábbis nemigen mutatkozik meg. Legalábbis a bölcsészkaron Kép a többit nem ismerem Kép

Rylie,
üdv újra köztünk!!! Kép

Bogárka,
koszorúslányos képek közül én sem tudtam választani Kép a kis ruha csodálatos volt, és nagyon tetszett Petra frizurája is Kép

Manóka,
örülök, hogy a kevésbé rossz fertőzés volt nálatok!!! Kép

Votiv,
jóóóóóóóól néztek ki Kép
Bicikli: az osan-teszkó stb. helyen akkor ne vegyél bicajt, mert azokat gyakran utánállítani kell. Decathlonban jó eséllyel értenek hozzá, és van nekik helyben kerékpárszerelőjük is, de ha tutira mész, szakboltban vásárolod: pl. MOMparkban van egy: ezeken a helyeken beállítják neked, centírozással-üléssel-kormánnyal mindennel együtt, de valószínűleg drágább, mintha nagyüzemben vennéd Kép De azt is megteheted, hogy megveszed a nagyüzemit, és elviszed szakboltba beállítani (fékeket pl., hogy jól fogjanak). Fajtáját tekintve mivel te kint laksz vidéken KépKép valami szélesebb gumijút vegyél, de manapság igazából már a versenybicajok számítanak speckóknak, az általános bringák szélesebb kerekűek.
Sárvédője-csomagtartója legyen, kitámasztó is hasznos (bár nálunk ez ideológiai kérdés, nekem nincs, férjemnek van Kép). Asszem egyelőre ennyi Kép Ja, és legyen kéznél autópumpa, mert manapság autógumi-szelepje van a legtöbb biciklinek. De ilyet pl. decathlonban nagyon olcsóért lehet kapni. Sisakot is érdemes hozzá nézned, mind magadnak, mind Istibogyónak: én nem vagyok biztonsági-fanatikus (najó egy kicsit), de biciklibaleseteknél pl. a legkomolyabb sérülések a fejsérülések. Egyszer valahol olvastam egy elképesztő statisztikát, mely szerint a halálos kimenetelű bicikli balesetek kb. 90%-a nem lett volna az, ha a versenyző visel sisakot...
Hú ez regény lett, bocs Kép

Zsána,
így tévedhet az ember KépKép

Hope,
üdv itt! Az én dokimra nem passzol a személyleírás, de a többiek segítenek Kép
kisün
 
 


Helló!

Na gyorsan próbálok írni, amíg alszik a fiam. Kép valamennyit visszaolvastam, de nem mindent, de most már félek, hogy nemsokára felébred, úgyhogy előtte még próbálok írni.

Köszi, köszi mindenkinek a köszöntést Bendinek az egyéves szülinapjára! Kép Kép Kép

Én is kívánok utólag Recca Benkéjének Boldog 1 éves Szülinapot!!!

Votiv

Szupi a kép a Viperabálról! Egyáltalán nem látszanak a kellemetlenségek amikről meséltél!! Kép

és ha bicajt akarsz venni, akkor nézz szét itt is

http://www.magellan.hu, http://www.bikepositive.hu

én Óbudán vettem bicajt egy bicikliszaküzletben és nem bántam meg(ebből a két márkából áll, mert külön gyártják a vázat és a szerelékek már más cég) kb. 60 ezer pénz volt.

aztán láttam, hogy hódít itt is a labdás sátor, hát Bendi is kapott egyet szülinapjára Kép bár nagyon nem értékeli, mert nem szokott bemenni, azért a labdákat kergeti. Kép

Na meg képzeljétek összefuttottam Zanzával vasárnap az Ikeában és láttam Rékát, aki már aranyosan felmászik az Ikeás kocsira. Kép Én a nővéremmel voltam Bendi nélkül, és szegény Zanzát először összekevertem egy másik lánnyal Kép, aki egyébként nagyon hasonlít rá.

És végre vannak szekrényeim!!! Két és fél év után, mert kb. azóta lakunk itt, sikerült venni végre ruhásszekrényt meg komódot és van hova pakolni. halleluja! Kép Úgyhogy most próbálok végre rendet teremteni a lakásban. Remélem sikerül. Kép

Teszek fel képet a kis egyévesről!

A tortából csak a tetején körben futó krém díszítés érdekelte. Kép Azt le is szedte az összeset, egy részét megette, a többit meg leejtette vagy magára kente. Kép
Kép
Kép

ruz
ruzicsky
 
 


Votiv:
azt még elfelejtettem írni az elöbb,hogy aki szörnyen nézett ki,az balra,mögötted álltKép

petergabi
 
 


és köszönjük a dicséreteket, öcsi tegnap annyira jólnevelt kutyát játszott, hogy tényleg Dóci vezette, nem fordítva Kép
kisün
 
 


Az előbb azt írtam, hogy
Votiv!
Nagyon jól néztek ki!

és kitöröltékKép

Ildi!
Szerintem ha Timi szeret cumisüvegből inni, az nem gáz, azt hiszem inkább a fogak miatt célszerű lassan átszoktatni.
Én azt nem szeretem, amikor négyévesforma gyerekek szájából lóg a cumisüveg valami jó kis cukros löttyel...

Kép
Kép
manoka11
 
 


Ruz!
Bendi csuda édes!

Kép
Kép
manoka11
 
 


Votiv, köszi szépen, aranyos vagy.Kép
Ildikó( a tavaszi babáktól)
(az autóban szülőKépKép)
vas
 
 


hol van bőrgyogyó XI. kerben???
uolyan kiütések vannak a hátamon, mint Igin. Eddig azt hittük, h melegkiütés. De én nem vagyok meleg...

Kép


ZsanciKép
...hogy az utolsó emlékünk egymásról egy szép mosoly legyen...
zsancikant
 
 


Születéstörténet.
Szal, jan.18-án szépen becsattogtunk a H-ba a szokásos NST vizsgálatra. Ott én még örültem is magamnak, hogy Kamilla hogy ficereg a pocakba a többi kismama meg küzd, hogy valami értékelhetőt produkáljon. Aztán lelettel a kezembe lementünka rendelőhöz, hogy a dokinénim megvizslassa azt is meg engem is. Vizsgálatkor mondja,hogy ó már két ujjnyira ki vagyok nyílva (ilyenkor mindig egy tulipánra asszociálok), de no para, más mamik ezzel még vígan elrohangálnak. Aztán megmérték a vérnyomásom amitől majdnem lefordultam a székről, úgyani 170/110 volt. Azt hittem rosszul mért az asszisztens, úgyanis én semmit nem éreztem ebből a magas vérnyomásból. Erre dokinénim közölte, hogy ha ez frankón igy van akkor ma meg kell szülnöm ezt a babát. Gondoltam, király ez jó program lesz mára Kép Aztán megcsinálták a speckó UH-t, hogy a babóval minden rendben van-e. Õ jól volt. Valszinű az ödémától ment fel a vérnyomi, mert a bokám elég gázos volt, meg a kézfejem is.
Aztán felviharzottunk a szülészetre, emberem meg ott ült a rendelő előtt és csak lesett, hogy hova tépünk ezerrel. A szülészeten persze már magasabb volt a vérnyomim (2 emelet + izgalom). Vizeletet is kellett produkálnom, és a dokinénim hívta telefonon a szülésznőmet, hogy ne hogy aludjon má szegény otthon (akkor ment haza reggel), jöhet befelé hozzám. Addig én ott ültem a folyosón és néztem ki a fejemből. Egy csöpp izgalom se volt bennem, nem nagyon értettem, hogy lesz ebből szülés, ha én semmit nem érzek??!! És nem hittem el, hogy szülni fogok. PErsze azért felhívtam az emberem, hogy "Te ezek itt azt mondják, hogy ma szülni fogok, úgyhogy hozzd be légyszi a cuccot" Persze ember hirtelen fejelvesztés után nekilendült összeszedte a cumót otthon meg anyukámat és téptek vissza a kórházba. (Anyukám meg Öcsém végig kint ültek a váróba, amig mi bent küzdöttünk)
Közben megjött Judit kézen fogott és lepapíroztuk a dolgot, majd borotválás és beöntés következett. A beöntés nemis volt olyan vészes, attól is tojtam előtte pedig. És én közbe mondtam, hogy még mindig nem érzek semmit?!! Judit nyugtatólag mondta, hogy majd fogok ne izguljak! Aztán miután a korinfál levitte a vérnyomimat 140-re utána következett a burokrepesztés, ami szintén nem fájt. Én vártam a nagy toccsanást amit már mástól is hallottam, de nekem nem toccsant semmi. Igy elmehettem ebédelni, mert halál éhes voltam már, meg inni, aztán meg zuhanyozni. Na a zuhany alatt kezdtem érezni a derekamat picit. De még mindig hitetlen voltam, hogy ebből baba lesz még aznap. Aztán sajna a magas vérnyomi miatt az alterszobáról lecsúsztam és becuccoltunk a Monet képes kék szobába.
folyt.köv.
rylie
 
 


Kép

Dicsereteket koszonjuk szepenKép

BogarkaKép
Koszi a ledobalos magyarazatotKép
Arra nincs tanacsod,hogy hogyan ertessem meg vele,ha valamit nem szabad??
Hintazos Petra es Doni nagyon tetszenek!Kép

MooseKép
Mi pelenkazolapot a Minimanoban vettunk.Nem tudom,mennyi volt-en epp a gyermekagyon voltamKép -,de tuti nem 8ezer,mert annyiert Tomi nem vette volna meg es szep macimintas.

GabiKép
SatorbanjatszoDorka nagyon huncutKép, a tesos kep meg olyan meghato!!!

VotivKép
Viperabali elmenyeidet elkepzeltem vizualisanKépKép
Nagyon csinik voltatok mindannyian!!!

JucKép
Panna nagyon aranyos,ahogy alszikKép

Bogyo,Emma,Eszter,gyogyuljatok meg gyorsan!!!
Ezt Akos kuldi Nektek:
Kép

LindiKép
Gratula a hazhoz!!!
Es az okos Gretihez is!!!Nagyon ugyes.

VeraKép
Huha,micsoda testore van Docinak!!

RylieKép
Nagyon varom a szulessztoridat!

ManokaKép
Orulok,hogy jobban vagytok,es kivanom,hogy soha-soha ne terjen visza ez a betegseg!!
A munkaval kapcsolatban en is igy dontottem volna.

Eddig jutottam,Akos felebredt.

Pusz
K es A

Kép
Kép
Kép
bkriszta
 
 


Zsan!
Az Ulászló utcába, a Fehérváriról nyílik!

Bendi milyen édes! És nagyon finom lehetett az a torta!

Mi ma csúzdásztunk is. Bazsó nagyon élvezte, volt is ordítás, amikor hazaindultunkKép

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


Zsan,
az évre már nem emlékszem, talán 998 vagy 999, nem volt külön angol szak, ezért az angol-komm. szakokra jelentkeztem, az angol ment volna (30/30 pont), de a komm.n sajnos elbuktam, mert nem pattintottam fejből a Biblia összes idevágó passzusát. 10 kérdésből 8 erre vonatkozott a komm. résznél...
neet
neet
 
 


Vera! Írnál nekem élményeket kutyaügyben? Nálunk egy golden retriever van - nem éppen jólnevelt.Kiváncsi lennék a ti tapasztalaitokra. Olvastam már ezt-azt, de nem bőséges a felhozatal.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


II. rész.
Aztán ott rákötöttek a babafigyelő gépegységre meg az infúzióra. Én még sose kaptam infúziót és nagyon féltem tőle, de szerencsére egy csöppet se fájt. Mindnenesetre ahogy elkezdett az csepegni bazi álmosság jött rám, és a ritkán jövő enyhe fájások közt szunyókáltam. Persze apa már akkor bent volt és ott pörgött ezerrel, hogy "ma meglesz Kamilla, meglesz Kamilla" mint egy nikkelbolha?! Kép Én meg bizonytalaul kérdeztem, hogy meglesz? mert akkor már sejtettem, hogy tényleg az van amit mondanak...Na a lényeg a lényeg, hogy aztán amit hiányoltam, szépen elindult és jöttek is a fájások. A medencecsontjaim fájtak piszkosul és azt maszíroztattam az emberrel. Szerencsére senki más nem szült a vajúdásom alatt, igy nem kellett más jajgatását hallgatnom. Ettől nagyon féltem. Én nem jajgattam, meg nem óbégattam. Én az a csendben szenvedős fajta vagyok. Aztán az aluszékonyságtól vagy nem tudom mitől, de én már nemisigen nyitottam ki a szemem csak ha szóltak hozzám, meg ha inni akartam. A dokinénim mondta, hogy olyan a méhszájam mint egy többedszerre szülő nőnek. Reméltem, hogy ez nekem csak jó lehet. Sajnos én nem tudtam úgy ellazulni mint ahogy kellett volna a tágulásvizsgálatkor, ezért amit addig leszállt a baba azt én amikor benyúltak tapizni én vissza is nyomtam a helyére. Hiába mondták, hogy lazítsak, de szerintem az egész szülésbe az a legeslegrosszabb amikor fájás közbe még macergázzák az embert alul!!!BRrr
Egész idáig arra vágytam, hogy felállhassak az ágyról. No ekkor kaptam rá engedélyt, hogy úgy a gravitáció is segít majd a babón. Igy belekapaszkodtam Apába és táncikáltunk egy kicsit. Persze ahogy felálltam olyan szédülés jött rám, meg rosszullét, hgoy a szemem alig bírtam kinyitni és éreztem a hideg verítéket, és arra koncentráltam, hgoy na ne má, most nem ájulhatok el. Közbe persze jöttek a fájások és akkor beleguggoltam, aminek Judit nagyon örült, merthogy ez jó, meg jól csinálom. Aztán egyre erősödött a fájás és már térdeltem egy tatamin. Sajnos rövidpórázon voltam a madzagok (gép+infúzió)miatt. Na ott térdelve jött minden végtermék belőlem, amiért szégyelltem is magam egy pár pillanatig, de a következő fájásnál már ez sem érdekelt. Aztán annyira remegett a térdem, hogy inkább visszakúsztam az ágyra oldalfekvésbe. Persze fájásnál Apa és Judit kórusba mondták, hogy lazítsak, én meg magamba kérdeztem, hogy hogy a rákba lehet lazítani??? Aztán amikor Apa kérdezte, hogy mit csináljon, előtte meg vagy 20szor elmondta ezt a lazítsál szöveget akkor annyit bírtam kinyögni, hogy „hagyjál”. Na ebbe benne volt minden, mert aztán már inkább nem adott instrukciókat többet  csak itatott meg etetett a szőlőcukorral. Aztán amikor visszamásztam az ágyra oldalvást fekve nyomtam mint az őrült amikor jött a fájás és Judit buzdított, hogy „Gyerünk, most idekakilunk, most idekakilsz!” És közben magamba még nevettem is mert arra gondoltam, hogy ki a fene tud parancsszóra kakilni??? És azon járt még az agyam, hogy ha nekem valaki azt mondja egy pár hónappal, ezelőtt, hogy egy idegen ember arra fog kérni, hogy kakiljak az orra elé..hát..hm..kiröhögtem volna. Szóval elég abszurd helyzetnek találtam a dolgot, de próbáltam mindent megtenni az ügy érdekében. És persze tudtam, hogy azért mondja ezt Judit, mert az érzés ugyanaz, csak most Kamilla fog kibújni nem pedig egyéb anyag. Aztán felgyorsultak az események. Megjelent a dokinénim és nekiálltunk rendesen nyomni. Nekifeszült mindenki, de csak nem jött. Nem voltam jó ütemben, egy nyomás után nem tudtam rögtön nekifeszülni a második löketnek. Pedig már a feje búbja látszott neki. Akkor mondta a dokinénim, hogyhát ha máshogy nem megy akkor odakészítik a vákumot, merthogy úgy tűnik elfáradtam és lehet, hogy rá kell segíteni. A dokinénim adott még egy sanszot arra,hgoy magamtól kinyomizom a bébit. Na ahogy ezt meghallottam, beugrott az, hogy a vákumos babák csúcsfejűek és gondoltam magamba, hogy nekem nem kell gépi segítség ! Sajnos a fájásaim a végére teljesen elmaradtak, viszonylag hosszabb időt vártunk, aztán amikor már láttam a dokimon, hogy hezitál és kacsingat a vákuum felé, akkor összeszedtem magam és nem vártam a fájásra, hanem elkezdtem nyomni és az utsó nyomáskor ráéreztem a hogyanra is és igy kijött Kamilla „magától”. Odatették a pocakomra és összesandítottunk. Konstatáltam, hogy szép gyerek és igazi babaformája van, azaz minden rendben vele. Apa elvágta a köldökzsinórt, és utána átkerült a babó a gyerekdokihoz.
Közben aztán amire nem számítottam az a méhlepény „megszülése” volt, mert az fájt. Aztán a varrás se fájt, csak már nagyon össze akartam volna zárni a lábam. Ahogy kibújt a kisbébi, úgy rámjött a remegés, azt hittem fázom. De nem fáztam csak kimerült voltam.
De mikor átvittek bennünket az alterszobába akkor már tényleg semmi bajom nem volt az égvilágon. Kamilla rögtön ráérzett a szopi lényegére és azalatt a két óra alatt vígan szopizott. Apa meg annyira büszke volt, hogy hamarjában végigtelefonálta a rokonságot.
Amikor már egyedül voltam a szobába, mert szerencsére épp akkor üres volt a másik ágy, csak néztem és újra gondoltam az eseményeket. Az ágyamból pont láttam a kék szobát szemben és olyan furcsa volt arra gondolni, hogy mi is történt ott nemrég. Olyan érzés volt, mintha álmodtam volna az egészet, amiatt tudtam hogy valóság, hogy eléggé sajgott az alfelem. Furcsa érzés volt mindenesetre és alig vártam már a másnap reggel legyen és hozzák nekem Kamillát.
Hát ennyi.
rylie
 
 


ZuzmóKép Igen, pont azt akartam írni, hogy ez persze msot csak ki lett hegyezve a katolikus dologra(mert erre ugrottam rá botor fejjel), de mindenféle "majd én megmondom hogy mindenki hogy csinálja mert csak úgy a jó" dologra ugyanígy gondoltam és maximális egyetértek veled és Manókával is.

GabiKép Én szentendrei ferenceseket ismerek - voltam is abban a gimnáziumban - nagyon jól éreztem magam. De hát a ferencesek híresen bohém népség - legalábbis ők maguk is ezt meséltékKép

VeraKép Egyáltalán nem vagy gonosz, sőt, pont szó szerint ezt fogalmaztam meg magamnakKép Nesze neked toleráns waldorfos fiam, most aztán éghet a fejedről a haj, amiért ilyen durva előítéleteid vannak! És igaz, én a waldorfos dogmatikus, merev szemléletet se bírom... Szóval az egész onnan indult ki, hogy rosszul fogalmaztam meg valamit, amit néhány mostanában csőstül kapott rossz megjegyzés váltott ki belőlem. (ismerős, ugye?KépKépKép) Hiába, van még mit tanulnom...

indianyo
 
 


És ime egy fotó a két hónapos+2hetes Kamilláról.Kép
rylie
 
 


RylieKép nagyon tanulságos a történeted, köszi, hogy megosztottad velünkKép Az a jó, hogy utólag még a legnagyobb fájdalomra is tud az ember nevetve visszaemlékezni - főként, ha a "végeredmény" ott mosolyog a kezébenKép Remélem, majd én is ilyen vidáman mesélem el a tortúránkatKép

indianyo
 
 


Rylie, ezt most nem tudom szo nelkul hagyni, annyira jo volt olvasni!Kép Konny szokott a szemebe!Kép
Edes a kis Kamilla!Kép

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Rylie Kép
Kamilla gyönyörűséges! A történeted tényleg tanulságos és nagyon szép, jó, hogy leírtad! Kép

Kép
Kép
denizsa
 
 


Rylie!

Kamilla egy gyönyörűséges kishölgyKép

Juc
20170114224602
 
 


Ruz,
Bendi még mindig az egyik legaranyosabb baba, akit valaha láttam, csak most már módosítom kisfiúra a babát Kép

Barbi,
nálunk két kutya van (szüleimé, alattunk laknak, mindkét eb pásztorkutya). Dóci 5 napos korában kapott először kutyapuszit, félrenéztem 1 másodpercre, odaosont a kutya és CUPP Kép de nem lett semmi baja... viszont puszit nyalogatva ad Kép amelyiket pórázon vezeti, ő féltékeny volt rá, de ezt csak vinnyogással mutatta ki, soha semmilyen agresszív viselkedést nem tanúsított a gyerekkel szemben, csak a mi dobhártyánk bánta. Természetesen mindig ott vagyunk, ha Dóci a kutyákkal futkos, mert a kutya az kutya. De eddig borzasztóan vigyáznak rá, nagyon érdekes megfigyelni, hogy pontosan tudják, hogy "kisállatról" van szó, pl. Öcsi (a pórázon vezetett), aki elég szertelen és a felé nyújtott falatot kezestül kapja be, olyan óvatosan veszi el Dócitól a kaját, mintha üvegből volna.
Dócit szoktatjuk a szabályokra is: pl. kutyát nem ütlegelünk, nem cibáljuk a farkát, nem csavargatjuk az orrát, kajájához nem nyúlunk, alvó kutyára nem ugrunk rá stb., mert ha ezeket betartja, akkor elvileg normális kutyánál nem lehet gond Kép Szóval alapvetően dúl a szerelem Kép
Most kezdtük el pórázon vezettetni Dócival a kutyusokat, mondjuk mindkettő járt iskolába, az alapokkal tisztában vannak (ülj, ottül, fekszik stb. ezeket Dóci is megtanulta, egyszer ott ült egy ideig, amikor a kutyák szintén le voltak ültetve Kép), ezért a pórázon mindkettő nyugisan megy. Ezt azért csináljuk, mert a kutyáknak meg kell szokniuk, hogy a falkában fölöttük áll.
Szerintem egy kutya sokban hasonlít egy idősebb testvérre, csak nagyobbak a fogai. Szóval készüljetek fel rá, hogy lehetnek féltékenységi jelenetek, de ugyanúgy lehet szerelem első látásra is. Függ a dolog attól is, hogy addig a kutyus milyen helyet foglalt el a "falkában," azaz mennyire volt ő a főnök, és mennyire érzi majd úgy, hogy az új jövevény bitorolja a pozícióját. Remélem, ezzel segítettem, ha van konkrét kérdésed, írj nyugodtan, ha tudok, segítek.
Ja, és Neet még szakértőbb, mert náluk éjjel-nappal együtt van Marci és Eszti Kép

Rylie,
olyan jó olvasni téged KépKép

Indi,
hát persze hogy értem Kép

vera
kisün
 
 


Indi:
hát ezért is írtam,hogy tudnék mesélniKép
De mostmár ne izgasd magad tovább,mert a végén megunja Dominó és jön.Plusz a hidegfront isKép

Rylie:
gratulálok mégegyszer a gyönyörűséges Kamillához és a happy endes szüléshezKép

Dora:
ezek szerint nem véletlenül tüntél el??????

petergabi
 
 


Gabi, nem igazan volt kedvem irogatni, de idom sem.Kép Szoval csak annyi, hogy a tobbi hozzaszolast szo nelkul birtam hagyni!Kép

Dóra
KépKép
KépKép
dora_
 
 


Gabi!

Most már jól vagyok! Ha holnap is lesz ilyen tünetem esetleg megmérem a vérnyomim!

Manóka!

Köszi a cumis választ!

Rylie!

Jó volt olvasni a történeted! Nagyon édi Kamilla!Kép

Ruz!

Gratula a kis egyévesnek!Kép

Zsanci!

Ulászló u.-i rendelő! Fehérvári Műv. Ház és Skála közötti villamosmegállónál van! Mindig nagyon sokan vannak, de délelőtt talán jobb menni egy fokkal!
ildi76
 
 


"KT el akarta csábítani Győzikét, a roma Casanovát" (Fókusz)

meghalok a röhögéstől!!

votiv 8)
votiv
 
 


hogyhogy senki se lelkendezik? Kép
Lindi kérésére az "eheti" link Kép
http://www.vasarnapihirek.hu/?page=14

votiv 8)
votiv
 
 


mindenkinek köszi a vígasztaló dícséreteketKép de azért tartom, hogy jövőre minden másképp leszKép

Beetrix, mi is kaptunk barna orrcseppet, tényleg undorító volt beadni!! brrr

Isti ma beszerzett egy monoklit, miközben a szobájában játszott, úgyhogy nem is láttam, mi történt Kép kapott árnikát meg sok puszitKép és meséltem neki BazsórólKép

Neet, milyen volt a játszón?

PGabi, hát én meg puszillakKép

votiv 8)
votiv
 
 


és köszönet minden bicajos tanácsért! először decathlonba megyek majd körülnézni, a honlapjuk alapján meglepően nem is drága. óó hirtelen annyi vásárolnivaló akadt, szék a teraszra, virágládákKép, pedig még függönyeink sincsenek, ajjaj

votiv 8)
votiv
 
 


Votiv!
Ezek szerint nem csak én vagyok rossz anyaKép Csak én még arnicat sem adtam, mert kiköpte, és nam hajlandó bevenni semmit, csak anyatejjelKép

Győzike, a roma CasanovaKép Ja, K.T-én meg sem lepődömKép Valamelyik újságban egyébként roma sómennek nevezték!(férjem súgtaKép)

Rylie!

Jó, hogy minden ilyen jól alakult! Gratulálok én is!

Kép
Kép
zuzmo1
 
 


KáTét én a Tv2-n láttam ,Pókuszról lecsúsztam.
ÉS ott is annyira "természetesen "viselkedtek a fiatal szeretőjévelKép

Juc
20170114224602
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?