Sziasztok Pocisok!
Pocok,
a helyzet nálunk sem jobb, a 10 hónapos lányom minden nap kitalál valami újat, amivel az anyját felizgathatja. Én csak azért vagyok nyugodt, mert még mindíg rajtam van az álomkórság

. Azt hiszem, így az elején azért nehéz 1,5 gyerekkel, mert az ember lánya nem fetrenghet az önsajnálatban, hogy neki milyen hányingere meg alhatnékja van. Késõbb aztán majd jönnek az egyéb akadályok, de hát ezt elõre is sejtettük.
Isme, Mona,
az emelgetést szerintem is ilyen korú gyereknél képtelenség elkerülni, legfeljebb egy kicsit megfontoltabban kell kivitelezni.
Lányok,
szerintem a bizonytalan kispapákat szépen lassan próbáljátok rávenni az együtt szülésre, de ha nagyon tiltakoznak, jobban jártok, ha más kísér be(anyuka, barátnõ).
Az én férjem már az elején kijelentette, hogy õ bent akar lenni, aztán amikor a kutyánkat operálta az állatorvos és õ volt az aszisztens (jobb híján) és fröcsögött a vér, akkor elhittem, hogy komolyan gondolja a dolgot és nem is okoz majd neki problémát.
Nekem sokat ugyan nem segített a párom a szülés alatt, de megnyugtató volt a jelenléte, és amikor a fájdalomtól már szóhoz sem jutottam, õ mindíg tolmácsolt az orvosnak vagy a szülésznõnek.
A fájdalmakról csak annyit, hogy tényleg fájnak, de késõbb teljesen átértékelõdik az egész. Nekem könnyû szülésem volt, reggel 1/4 9-kor vonultam be a szülõszobára és két óra múlva megszületett a lányom, de engem eléggé letepert ez a két óra (talán a gyors tágulás miatt fájt ennyire). Én a szülés után kb. 3 hónapig hallani sem akartam még egy gyerekrõl, aztán végiggondoltam és rájöttem, ha ilyen gyors lesz a következõ is, akkor nehogy már ne bírjak ki ennyit egy pici aranyos emberkéért.
Most rohanok, mert a lányom kicsattogott a látóterembõl.
Üdv
Momo (9?)