Sziasztok!
Régen szóltam hozzátok, bár olvasgatlak benneteket, igaz ritkán, mert a gyerkőcök lefoglalnak, meg aztán beleszerettem egy könyvbe, és amíg el nem olvastam,minden szabad időmet -napi 10 perc

- olvasással töltöttem. Most is csak azért kotnyeleskedek, mert lehet, hogy van jó ötletem.
Látom, az alvással van gondotok. Az én (szerdán lesz 6 hetes) lánykám az első 2-3 héten velünk aludt az első éjszakai szopi után, mert fáradt voltam hozzá felkelni, és a sebem is fájt még. Ekkor 3-4-szer is felébredt, és szopizott. Aztán, mikor végre kipihentem magam, "rendesen" (én így szoktam) ülve szopiztattam, és utána kivártam vele a böfizést, amit ugyebár fekve, cicin elalváskor nem szoktunk. Ezután visszatettem az ágyába, és reggelig aludt. Azóta is egyszer ébred éjszaka, volt, hogy már negyed ötig bírta, utána pedig 8-kor ébredt legközelebb. Most éjjel viszont nagyon fáradt voltam, fekve szopiztattam, és elaludt a kezemben, nem böfizett. Két óra múlva újra sírt. 2 hét után először szopizott újra kétszer. Nálunk bizony ez a nyitja a nyugodt alvásnak. Próbáljátok ki.
Az alvási pozíciók közül próbáljátok ki az oldalt fekvést. Nálunk nagyon bejött, hogy valami -NOVA-pólya- puhára fektetem, oldalra fordítom, a háta és a hasa mellé felhajtom a pólya oldalát, és a takarót is jól mellégyűröm. Szereti a fészekmeleget, hogy körülveszi valami. Rengeteget alszik, és nyugodtan, nappal is sokszor ébreszteni kell, hogy egyen már. Ugyanakkor 660 grammot hízott két hét alatt, tehát baja biztos nincs. Ja, amikor háton fekszik, akkor is körülöleli a pólya és a takaró, ez megynyugtatja. Olvastam valahol, hogy azért szeretik a babák a fészekmeleget, mert az anyaméhben is kicsi, puha, meleg helyük volt, és ez emlékezteti őket rá. (ja, a pólya nem a hagyományos, és nincs is bekötve, csak alatta van, és felhajtva oldalra. egy összehajtott pléd is megteszi.)
Kicsit sok(k) lettem, de ha valakinek segített a mi módszerünk, akkor megérte.
A babák gyönyörűek, jó látni, ahogy nőnek és nyílik számukra a világ. Egyre figyelmesebbek, már játszanak, stb...
Sziasztok
Zsuzsi