
Talán már ki merem mondani: jobban vagyunk. K. tegnap óta dolgozik, igaz, még elég gyengén bírja. Anyósom sem nyomja már az ágyat, és az orrszívó is csak dísznek lóg a konyhában, hamarosan el is merem tenni.
Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási...

Hogyan ábrázolják általában a filmeken a gyerekvállalást? Kétcsíkos teszt, örömködő pár, a boldogságtól sugárzó kismama tipptop külsővel, nulla túlsúllyal, majd egy kb. háromperces szülés, négy nyögéssel és kiáltással –...

Egy kicsit féltem ettől a filmtől. Annyit hallottam róla, hogy őszintén, köntörfalazás nélkül mutatja be a gyermekvállalás jó és rossz oldalát, így attól tartottam, hogy többek között magát a szülést kell majd „élőben”...

Hát, nem nagyon haladunk. A párom és az anyósom épp most indulnak vissza másodszor az orvoshoz, mert nem javulnak. Én már csak taknyos, orrdugulós, köhögős vagyok, Marci és Regő nagyjából már kilábaltak, viszont Csongor meg...

Az utolsó trimeszterben a babát teljesen körbeöleli a mamája méhe, lubickolni már semmi helye nincs, bár azért képes még trükkös megmozdulásokra. Aminek már bárki szemtanúja lehet odakintről is, mert a gyerek ilyenkor úgy...

Jaj de sokat tudnék most írni, mesélni, ha nem égne a szemem, rendesen kapnék levegőt és nem fájna a gondolkodás is. Igen, benne vagyunk rendesen, mindnyájan, egész hattagú nagycsaládunk, anyósomat is beleszámítva.

Betöltöttem a 22. hetet, és a legcsodálatosabb élményünk az volt, hogy a kisbabámnak igazán belendült a mozgásfejlődése. Egész héten egy félelmetesebb fajta alien módjára tekergett és egy kung-fu bajnok képességeivel...

Több tekintetben is megnyugodtam: Csongornak csak vízsérve van, és a szopási sztrájk is csak vaklárma lehetett a múlt héten.
A jövő hónap elején a márciusi ellátással együtt - januárig visszamenőleg - egy összegben kapják meg a jövedelempótlékot azok a terhességi-gyermekágyi segélyben (TGYÁS), illetve gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő...

A születés utáni első pillanatok csodája, mikor az anya magához öleli a babát, mellére teszi, és megszoptatja. Vannak azonban olyan esetek, mikor a várva várt pillanat késik, esetleg el is marad. Miért? A kérdésre W. Ungváry...
A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál - tette közzé az MTI-hez is eljuttatott közleményében az Európai Bizottság.

Kisgyerekes anyukáként hetente legalább 3-4 mosást elindítok, mivel itthon vagyok a kisebbikkel, így itthon is főzök, tehát a mosogatógép is megy minden nap. Érdekelt, hogy mivel válthatnám ki a bolti mosószereket, egyrészt,...

Azzal kell kezdenem, hogy a múlt héten szándékom ellenére félrevezettem mindenkit. Nem tudok eredményekkel szolgálni a gyereksebészetről, nem mentünk el, ugyanis váratlanul leesett a hó. Még utoljára megmutatkozott a tél, én...

Éljetek bár házasságban vagy párkapcsolatban, egy biztosan előre megjósolható: gyökeres változást jelent a gyerek érkezése. A változások egy része objektíven nézve nem mondható kellemesnek, más részük viszont nagyon is az....

Ha megvan a heti menü, tudjuk, mit akarunk főzni, mennyi pénzünk van rá és felírtunk mindent egy papírra, indulhatunk vásárolni! És most kérem, bárhová is megyünk, önuralmat vigyünk magunkkal feltétlenül! De az is jó...

Csongor babám a legutóbbi babanapló-fejezet megírásakor lett két hónapos, tehát mint ilyenkor általában, esedékessé vált az első – sőt, rögtön az első két – oltása, meg a hivatalos mérés, vizsgálat. Jó sok minden ellen...

Egyedülálló szolgáltatás a világon az, amit mi, magyar anyukák szinte teljesen természetesnek veszünk. Csak nekünk vannak védőnőink, akik már a terhességet is végigkövetik, majd később figyelemmel kísérik gyermekeink...

A 19. hetes ultrahangnál tartottam legutóbb. Miután bejutottam háromnegyed óra csúszással, az orvos nem értette, hogy miért ide jöttem, mit keresek itt, és ennek a hangnemnek köszönhetően ezt már én sem értettem. Úgy...

Hallottam a rádióban, hogy mi magyarok a fizetésünk 30-50%-át élelmiszerre költjük, míg az angolok csupán 7%-át – igaz, otthon nem is nagyon főznek -, a németek pedig úgy 17-20%-át! Így aztán nem csoda, hogy igen...