Terhesnapló 4. - Az utolsó hét aggodalmai

Túl vagyunk a 38. héten, a mai nappal már betöltött 39. héten járunk! Ez a hét is zsúfoltra sikeredett, Olival minden abszolút rendben van, egyre inkább úgy tűnik, hogy mégsem akar nagyon hamar kijönni, lubickol, mint hal a vízben és a jóslófájásokat is elvitte a víz…

Oli egyébként még mindig nagyon aktív, nem igazán kell odafigyelnem a magzatmozgásra.

Az NST-n már régi ismerősként köszöntenek a dolgozók és a „megmaradt” kismamák, szám szerint kettő, ugyanis rajtunk kívül már mindenki megszült, akivel együtt kezdtünk el járni.

A vizsgálatok sűrűsödnek még mindig, meg a telefonok is a családtagoktól, ismerősöktől, hogy egyben vagyunk-e még. Bevallom őszintén, jól esik, hogy ennyien gondolnak ránk, de kezd fogyni a türelmem a napi 4-5 telefon után, plusz még a közösségi oldalakon is érdeklődők hada üzenget. Ráadásul Mr. Mimit még a munkahelyén is mindenki lépten-nyomon megállítja és kérdezősködik, így ő is napközben felettébb idegesen hív már fel, hogy még mindig nem megyünk szülni?!

EMBEREK, MÉG VAN EGY HETÜNK! Az egyébként számomra érthető dolog, hogy a közeli családtagok és barátok érdeklődnek, de, hogy ilyenkor még azok is folyton betalálnak, akik mások magasról tesznek az emberre! A mélypont még nem volt meg, de lelkiekben már készülök a „gyerek még nem maradt bent” megjegyzésre.

A hangulatom egyébként nagyon ingatag, egész várandósság alatt nem voltam ennyire nyűgös és sírós. Remélem, hogy ez valamiféle hormonszint változást jelent, ami esetleg arra utalhat, hogy azért lassan beindul valami.

A negatív gondolataimra és a hangulatingadozásaimra az is rátett egyébként egy lapáttal, hogy beteg vagyok újra. Most éppen fül-és mandulagyulladás, a fülem évek óta nem volt begyulladva, úgyhogy próbálok minél hamarabb meggyógyulni és erősödni, hogy ne legyengült állapotban menjek a szülőszobára.

Az elmúlt napokban azért néhány következtetést sikerült levonnom a várandósággal kapcsolatban:

  • A következő gyerkőcöt nem akkorra fogjuk időzíteni, amikor influenzás időszak van.
  • Mindenhol azt hangsúlyozzák, hogy ha teheti, akkor a kismama ne menjen tömegbe influenzás időszakban, de akkor ne kelljen orvoshoz menni heti 2-3x, úgy, hogy az ember 2-3 órákat várakozik tömegben, a tömegközlekedésről nem is beszélve.
  • Soha ne mond meg a férjeden kívül senkinek, hogy mikorra vagy pontosan kiírva, mondj inkább későbbi időpontot.

A pocakom meg egyre csak nő, feszít, nem kényelmes már sehogy sem, Oli szétpasszírozza a húgyhólyagomat, érzem, hogy a csípőm csúszik szét, fáj a szeméremcsontom rendíthetetlenül. Már nem esik jól semmi sem, sem az ételek, sem a masszírozás, az egyetlen dolog, ami szerintem hiányozni fog, az az érzés, ahogy Oli odabent rugdos és kommunikál velem. És most még osztozkodnom sem kell senkivel sem rajta.

Bizonyos szempontból jó lenne, ha még egy kicsit bent maradna, úgy érzem, hogy jobban meg tudom védeni, amíg bent van. A kis kuckójában, a magzatburokban védve van a betegségektől és még sok más mindentől is. Gyomorgörcsöm van attól, hogy ha megszületik, elkaphat valamit, és már az első hetekben beteg lesz, viszont nem kérhetek meg mindenkit, hogy adjanak nekünk néhány hetet, legalább amíg az influenzás időszaknak vége lesz. Így is mindenki arról beszél, hogy mennyire várja már, és hogy szóljunk mindenképpen, ha megszületett, mert jönnek majd látogatni. Itthon már kifejezetten paranoiásnak tartanak, görcsösen azt figyelem, hogyha valaki hazajön, kezet mos-e alaposan, hová rakja a cuccait, átöltözik-e. Hogy nézne már ki, ha idejön valaki látogatóba, én meg mindenkitől megkérdezem, hogy ugye nem vagy beteg, náthás és alaposan kezet mostál?!

Jó érzés, hogy ennyien törődnek velünk és már most ennyire szeretik a kislányunkat, pedig még nem is találkoztak vele. De közben tele vagyok félelemmel, ami miatt lelkiismeret furdalásom is van, hogy ilyen gondolatok járnak a fejemben. Érdekes egyébként, hogy attól viszont egyáltalán nem tartok, hogy nem tudom megfelelően ellátni vagy ne tudnánk róla gondoskodni, nincs bennem görcs a szoptatással kapcsolatban sem.

Az eddigi nyugodt lelkiállapotom elszállt, most tényleg úgy érzem, hogy pihenésre és nyugalomra van szükségem, nem orvoshoz mászkálásra és arra, hogy órákat töltsek el, beteg, köhögő emberek között a váróban, hogy még inkább rosszul érezzem magam és attól tartsak, hogy na, mikor fogok elkapni még valamit. Azt hiszem, rám férne már egy kis napsütés, sokat dobna a hangulatomon.

Oli kuckója abszolút kész van, sőt mondhatnám úgy is: ha hamarosan nem jön ki, akkor amit Mr. Mimivel megcsináltunk, azt én szét fogom szépen lassan szedni, mert szinte mindennap eszembe jut valami, amit még lehetne rajta változtatni. Szívem szerint megkérném Mr. Mimit, hogy dugja el a decoupage ragasztómat és legfőképpen a sötétben fluoreszkálós festékemet, mert lassan minden világítani fog éjszaka, ami persze olyan szempontból jó, hogy két pisilés és oldalba rúgás közepette, amíg nem tudok visszaaludni, van mit nézegetnem..

Mimi

2013. március 01.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(13 hozzászólás) 

2013 03 01. 13:07
szerintem abszolút nem gáz, ha az első hetekben nem fogadtok senkit! igenis, az az összeszokás időszaka, nyílván nagymama, nagypapa, vagy testvér jöhet, de, ha olyan a helyzet, igenis vegyék fel a zöld műtős maszkot! ez most nem róluk, hanem Oliról szól!!! ennyi! :) amúgy nálunk a kisebbik gyerkőc december 1-én született, és az első 1 hónapban nem is nagyon jöttek távolabbi rokonok, sőt! tudták, hogy most nem az a fontos, hogy ők kielégítsék a kíváncsiságukat! :P hajrá az utolsó hetekre, napokra! csodás szülést! ;) Sophie
→ válasz erre
2013 03 01. 13:18
Mimi, igenis kérhetsz pár hetet a környezetedtől. Nyilván a család és a legközelebbi barátok meglátogathatnak titeket, de a többiek ráérnek az influenza szezon után is. Szerintem ezt mindenkinek meg kell érteni. Megértem a paranoiádat, én is ugyanilyen voltam mindkét pici születésénél, tök normális, hogy óvni akarod, pláne ilyen beteges időszakban! És én mindenkitől megkérdeztem, hogy mosott-e kezet. :) Ha meg is sértődik ezen valaki, majd megbékél, de a babád egészsége a legfontosabb. :)
→ válasz erre
2013 03 01. 13:19
Abszolút egyetértek Sophie27el! Szerintem aki picit is normálisan gondolkodik, annak eszébe sem jut betegen elmenni újszülött látogatóba.Amúgy meg hangsúlyozd ki mindenkinek, várunk téged ekkor és akkor, ha teljesen egészséges vagy!A kórházakban sem véletlenül vezetik be influenza járvány idején a látogatási tilalmat! Élj ezzel TE is :) És nyugodtan, mindenféle lelkifurdalás nélkül mondd meg mindenkinek, h hagyjon nektek egy kis időt! Egyrészt pihenj, másrészt meg tök más lesz az életetek Oli érkezése után. Ne kelljen már vendégek körül ugrálnod!
→ válasz erre
2013 03 01. 13:47
Kedves Mimi és a többi hozzászóló!
Én is egyetértek azzal, hogy nyugodtan szóljál, hogy most a szűk család jöjjön látogató, azok, akik egyébként segítenek is. A kíváncsiskodók pedig várjanak egy kicsit.
Nálunk bevett szokás az, ha jön a család, akkor hoznak váltóruhát. Én kifejezetten nem szeretem, ha a tömegközlekedés után mindenhová csücsülnek, rászoktattam őket, nincsen sértődés most már.
Ha lesz elég tejed, akkor hidd el, hogy minden féle immun anyag is átmegy, s a pici nem is lesz beteg. :)

Apropó, a pocak, mintha megint egy kicsit haladna lefelé! Kitartást, nincs már hátra sok, s gyönyörködhetsz Oliban!
→ válasz erre
2013 03 01. 18:40
Szia Mimi!

Olvasom a naplódat, nagyjából egyidős terhesek vagyunk (na jó, egy héttel előrébb vagytok). A barátok-családtagoknak nyugodtan megmondhatod, hogy az első 6 hét a tiétek, és legyenek tekintettel rátok. Persze a szűk család kivétel lehet (szüleitek, tesók, de ennyi). Mi március végére vagyunk kiírva, de már most tudatosítom az ismeretségi körömben, hogy nincs invázió, bababuli lehet, amíg mi a kórházban vagyunk, de látogatás csak később. Ezt mindenkinek meg kell értenie.

Pocakod lejjebb van, mint a múlt heti bejelentkezésben látható fotón, úgyhogy kitartás, már tényleg nincs sok hátra! ;)
→ válasz erre
2013 03 01. 21:27
Mimi, szerintem beszéljétek meg Mr. Mimivel, hogy ha jönnek a látogatók, úgyis ajtót kell nyitni nekik, ezután rögtön kalauzoljátok őket a fürdőszobába, kezet mosni! Ha fesztelenül, természetesen csináljátok, senkinek eszébe nem jut agyalni rajta, pláne nem megkérdőjelezni.
A váltóruha nehezebb ügy, de mit szólnál egy fotel- vagy kanapé-takaróhoz? Azt a vendégek után le lehet venni, összehajtva félretenni, és tiszta marad a kanapé.
→ válasz erre
2013 03 01. 21:29
A dekorod nagyon tetszik, nagyon ügyes vagy!!! Miket fogtok majd ketten kreatívkodni Olival...!
→ válasz erre
2013 03 02. 10:59
Nálam alap ha valakihez megyek első dolgom miután levetkőztem h. kezet mosok és a gyerekeim is. Egy kicsi baba látogatásánaál meg aztán ez nem is lehet kérdés...bár azért ismerek olyan akinél igen :/ de ennyire ne parázz rá minden rendben lesz :)
→ válasz erre
2013 03 02. 13:46
@manguszta: Ez a takarós tipp nagyon jó!
→ válasz erre
2013 03 03. 22:36
Mimi, nyugodtan kérdezz rá a hozzátok menőktől, ha aggódsz, hogy kezet mosott-e stb. Én ugyanilyen kismama voltam az első fiammal, mint Te, és nem érdekelt, kinek mi erről a véleménye (mondjuk az én gyerekem ritka beteges is volt, és még így is volt ismerős, akinek külön fel kellett hívni a figyelmét a kézmosásra -- nem rosszindulatból nem mosta meg, csak figyelmetlen volt --, és volt rokon is, aki meg sem állt a gyerekszoba közepéig utcai cipőben, pedig amúgy egy tanult ember volt, szóval nyugodtan mondjad :-))
→ válasz erre
2013 03 08. 12:46
Kedves Mimi!
Gratulálok Oli érkezéséhez! Sok boldogságot!
→ válasz erre
2013 03 14. 14:19
@irina: Igyekszem a sarkamra állni és figyelmeztetni őket, de azért elég kellemetlen dolog na! :)


@manocska20100801: Köszönöm szépen! :)
Egyébként Manguszta takarós tippje tényleg jó, mondjuk én Olit tekerem bele takaróba, így kicsit védettebb.
→ válasz erre
2013 03 20. 13:32
Szia Mimi,
hogy vagytok? Mikor olvashatjuk a szülésbeszámolódat? Már nagyon kíváncsi lennék rá!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?