Mindenki azt szeretné, ha gyermeke venné az iskolai akadályokat, és sikeres ember válna belõle. Az augusztusi gyerekeknek erre kisebb az esélyük.
Az immunhiánnyal születõ gyerekeknek steril körülményekre és kemoterápiára van szükségük, de a csontvelõbe épített õssejt részben helyettesítheti a gyógyszeres kezelést.
A kisgyerekekre különös veszélyt jelenthet a környezetben található ólom, mivel az a vérben lerakódva károsíthatja a szellemi és érzelmi fejlõdést is.
A bal kézzel író gyerekek nagyobb arányban szeretnek iskolába járni és jobban kijönnek a tanáraikkal, mint a jobb kezesek.
Világszerte évente 8,8 millió gyermek hal meg olyan betegségekben, amelyek nagyrészt elkerülhetõk vagy kezelhetõk lennének.
Az ÁNTSZ el akarja érni, hogy a tizennyolc év alattiak ne mehessenek szoláriumba.
Több mint 212 ezer, két év alatti gyermeket oltottak be a pneumococcus elleni vakcinával azóta, hogy tavaly október óta ennek a korosztálynak ez ingyenesen és önkéntesen jár.
A világon egyetlen testvérpár van, amelynél egy hihetetlenül ritka, életveszélyes betegséget diagnosztizáltak. A kór kizárólag fiúkat támad meg.
A Tûzoltó utcai Gyermekklinika falai között a daganatos és leukémiás gyerekek hosszú heteket, olykor hónapokat töltenek el, miközben embert próbáló kezeléseken esnek át.
Azok a gyerekek, akiknek csontjai „idõsebbek”, mint amennyinek életkorukból adódóan lenniük kellene, nagyobb eséllyel fognak magas vérnyomástól szenvedni.
A nõ elismerte a szurkálást, és azt mondta, így próbálta megfékezni a gondjaira bízott 37, három- és négyéves gyermeket.
Hét hónaposan már képesek olvasni a gyermekek - állítják egyes szülõk. Egyre népszerûbb az eljárás, amely már csecsemõkortól olvasni tanítja a kicsiket.
Már a hétévesek is azon gondolkodnak, hogyan lehetnének vékonyabbak, a 11 és 16 év közötti brit lányok tizede pedig gyomorgyûrût rakatna fel a plusz kilók ellen.
Ha a kis Tianna sírva fakad, leállhat a szíve és a légzése, teste megmerevedik, bõre pedig teljesen elfehéredik. Már tíz súlyos rohamot élt túl.

Ha egy gyerek hároméves korában nem fél semmitől, akkor felnőtt korában sem tartja majd be a törvényeket. Ám nem mindegyik bátor gyerekből lesz bűnöző, és nem minden bűnöző volt bátor gyerekkorában, de a kettő között egyértelmű...
Vannak gyermekek, akik hároméves korukig egyáltalán nem szólalnak meg. Egy brit felmérés szerint a fiúk általában többet küzdenek azért, hogy megtanuljanak beszélni.
Álljon meg a bicikli, ez a kis alig használt három éves, csak ne legyen szerelmes! Még csak most született, babaszagú a szobája, meg különben is, ki engedte meg Neki!!
A nők nagy többségének étkezési szokásai, ha máskor nem, hát a várandósság hónapjaiban megváltoznak. Hiszen mindenki a lehető legjobbat szeretné a benne növekvő babának. Szülés után is fokozottan figyelünk az egész család...
Újra gyermekmérgezés az újságok címlapján: a múlt héten Monorierdőn történt tragédia. Ezúttal, többek között egy anya szívgyógyszerét kóstolták meg a gyerekek a hűtőszekrényből, egyikük meghalt, két kicsit súlyos állapotban...

Itt az ősz, a sárguló falevelek, a barnán csillogó gesztenyék, a lomha esők és a tunnyogó orrok korszaka. Mert a hűvös, nedves időben egyre gyakrabban tűnik fel az óvodában, bölcsődében egy-egy folyós nózijú gyerek, akinek –...