A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » "DÉVAI INTÉZET, DÉVAI DOKI"


Uuupsz! Laptető! Ettől jobb kedvem lett! :)

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok lányok és fiúk,

Na, szombaton megjött, szóval elkezdődött az új hónap. Este megyek Apánkhoz 6-ra. Lesz ott valaki?

Eldöntöttük a hétvégén, hogy várunk 3 hónapot. Ugyan nem vagyunk már olyan fiatalok (én 31, férjecske 33), de ennyi még szerintem belefér. Férjecske annyira bízik benne, hogy természetesen is összejöhet, hogy nincs szívem nemet mondanin. Végre hisz valamiben, a betegsége is máris javult egy kicsit. Ez már önmagában elég egyelőre. Kicsit most kiélvezzük a nyarat, fürdünk a balcsiban, leutazunk sátrazni Horváto-ba, elmegyünk kutyástáborba, bulizunk jókat, szóval csupa olyasmit, amit amúgy nem tehetnénk. Mivel ez lesz az utolsó kettesben töltött nyár, ezt most kiélvezzük :)

Moncsi,
Nagy drukkok!

Barbi,
Gratula!

Többieknek is puszi, majd jövök még, csak most rohannom kell.
vjulcsi
 
 


Kata,
nagyon szorítok, hogy akár tünet nélkül is, de legyen bent valaki :)

esküvővel minden ok, ma megyünk a virágoshoz megbeszélni, milyen legyen. Aztán szombaton lesz a polgári, tehát új nevem lesz :)

Julcsi,
még bőven a fiatal kategóriába tartoztok :)
pihenjetek sokat, nyaraljatok , jövőre már tényleg nem tudtok kettecsként :)

Moncsi, Csomee ragi+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
miciona
 
 

 
 

Itt van nálunk Matthew Fox a Lostból, bár egy részt sem láttam a pasi helyes :oops:
beszáltem vele kb. 3 mondatot :)
miciona
 
 


Miciona,
Te hol dolgozol, h ilyen emberekkel találkozol? :)
vjulcsi
 
 


bakker megnéztem ez nagyon helyes pasi!!! :) Asszem valami dokit játszott, talán... csak pár részt láttam :)
vjulcsi
 
 


Csak egy nagyon gyors bekukkantásra...

Jön valaki dél körül Apánkhoz?

Kép
s.mónika
 
 


Sziasztok!

Kértem vérvételre beutalót,hogy nézzék meg,van-baba,de sajnos 1 hét múlva lenne csak eredmény,pénteken meg már úgy is megyek Apánkhoz,mert letelik a 3 hét.
Vizeletre nem kértem beutalót...
Úgyhogy várunk még néhány napot.Kicsit el vagyok keseredve,mert negatívak a tesztek.
Nem igaz már,hogy a négyből 1 sem tapadt meg...
Évi

Katica
évi7104
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk. Teszt stagnál, csíkos, de még nem tudom mi lesz belőle. Majd később még jövök, de most el kell mennem.

Évi: A Nyírőben 2000 ft-ért csinálnak hcgt vérből. Délelőtt leveteted, délutánra megvan az eredmény. Múltkor kérdeztem.

Drukkok azért mennek!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Melánia! A számlán Te nem azt látod, hogy a Doki milyen támogatásra írta fel, hanem azt, hogy a gyógyszertárban milyen támogatásra adták ki. A kettő nem feltétlenül ugyanaz! Mi már jártunk úgy, hogy az első adag gyógyszerért otthagytunk a patikában (Déli) kb. 160 rugót. :shock: Piszok nagy mázlink volt, hogy öszze tudtuk vakarni a pénzt. Én komolyan attól féltem, hogy maradunk mosogatni, vagy valamelyik hormont ott kell, hogy hagyjuk, pedig másnap reggel már szúrnunk kellett. Másnap kaptunk egy telefont a Déliből. :shock: Kinyomozták az elérhetőségünket és bocsánatkérések közepette meginvitáltak egy újabb talira, amelynél visszakaptunk majdnem 50 ezret. Mindezt azért, mert a kedves kollegina elütötte a támogatás mértékét. Nekünk ez azért nem volt gyanús, mert az egyik legdrágább kombinációval (Gonal-Luveris) indultunk neki a stimunak.
Persze nálatok a Doki ettől még elnézhetett valamit, de ez nem valószínű, mivel külön dobozból veszi ki az adott támogatásra jogosító recepteket, így jó eséllyel minden egyes gyógyszert drágábban kellett volna megkapnotok, ha ő téved. Ennek ellenére érdemes reklamálni, mert ha a gyógyszer olcsóbban jár(t volna), akkor valakinek vissza kell térítenie a különbözetet.

Kati: már semmit sem merek elkiabálni. Hogy a héten kezdhetünk-e, hamarosan ki fog derülni. Ha nem, akkor legközelebb csak a szeptemberi tumultusban lesz erre esély, ezért lenne jó még a "nyári szünet" előtt belevágni. :roll:

Kati, Csomee, Évi, Moncsi: drukkolunk ezerrel. 8)
szimba
 
 


Sziasztok lányok!

Remélem mindenkinek jól telt a 7végéje! Szép volt az idő és a Balaton is :D

[b]Kitti4
kérdésedre válaszolva, igen mind kipróbáltuk amiket írtam. Gondolom sokan megpróbálunk a hagyományos orvoslás mellé valamilyen alternatív gyógyászatot is bevonni :)



[b]Miciona
Gondolunk Rád szombaton :D
Milyen növényből lesz a csokrod, és milyen típusú?
És a neved? ...né? vagy a férjecskéd vezetéknevét veszed át a sajátod helyett, vagy egyéb? :)
nászút lesz?

szakmai kérdéseim hozzátok :D

A vérvétel eredményéért a Nyírőbe vissza kell menni?
Valakitől azt hallottam, hogy elküldik a Dévaiba. Igaz ez?

A Dévai Intézetben hétfőn és kedden 15-17 között van "katonavizsgálat"?

Mindenkinek minden jót és sok-sok pocaklakót!
pomi
 
 


Üdvözlet mindenkinek!!!


Általánosan gratulálok mindegyikőtök erdményéhez!
Nem tüntünk el, folyamatosan olvasunk benneteket és nagyon drukkolunk mindenkiért!!!!

Abszolut fiatalok vagytok, ebbe akár egy alternatív terápia is belefér, ha gondoljátok! Én 33 éves voltam amikor összeházasodtunk.
Nálunk is szóba került, de a mi korunkban ( én 50, Juci 40 ) hallani sem akarok róla, csak megy az idő! Ezért nem akartam elmenni andrológiára sem. ( Nem azért mert fáj!!!!!! :D )

A teszttel kapcsolatban: nekünk ilyen volt a második terhességnél, mi negatívnak értékeltük. Aztán meglepődtünk, sajnos.

A múlt héten azért csak elmentünk Kopa dokihoz a hadsereg bevetésével kapcsolatban, Jucika abban reménykedett sikerül egy lightosabb beavatkozást összehozni!
Jelentem, a hadsereg felsorakozott! :lol:
A biológus számba vette őket egytől egyig. A létszámmal nincs is baj, csatára alkalmasnak találtatott, de a sorozáson egy csomó alkalmatlant vettek fel a seregbe. Csatára, ténylegesen, a teljes serereg nem egész 9%-a képes.
Kopa is ICSIt javasolt. Még megnézi, hogy nincs e genetikai összeférhetetlenség, a vetélések és a hatodik ujjam miatt, de Jucikám úgy döntöt, a következő etapban elindulunk!!!
Sajnos nála összejött valami baktérium amitől a 21. napon megjöttek a vörösök. Remélem azért tudunk indulni!

A gyerekek csodaszépek!!!!!!!!


Reménnyel töltik el az ember szívét.

Bocsánat, hogy csak így ömlesztve reagálok, de egyhuzamban olvastam el az egész hetet.

Továbbra is figyelemmel kísérem az eseményeket és nagyon izgulok a fejlemények miatt!!

Sziasztok!

Sajo

UI.: Holnap gyerekcsősz leszek a kis Sáránál, hurrá miénk az egész nap!
sajo
 
 


Sziasztok!!!
No a pénteki találkozon Vass doki szabad utat nyitott nekünk az ICSI-re!!!! Következő ciklusban kezdek. Elvileg ez július elején lesz...Persze függ ,hogy a terméeszt most is betartja a 30-32 napot vagy elmegy szabira!!!
És akkor még ugy számoltuk bele férek a szünet előtt. Illetve gonolom ezt Iron is megnézte, mert oké 20-tól szünt van. de mi van ha pont azon a héten hétfőn kéne visszakapnom az embriókat??? VAlamelyikőtök irta hogy pont ő lesz az ügyeletes.
Szóval örülök, hogy végre itt állunk... Nem tudom volt e valaki Dévisznél pénteken olyan 4 körül, én csak beviharzottam, fel az emeeltre, nem mertem nagyon szétnézni háthja látok ismerős arcokat :? Én farmerben világos zöld kis kardigánban meg egy kék mappával voltam, és az asszisztens hölggyel pár percig beszélgettem...És Ironnal összefutottam egy lánnyal, de nem tünt ismerősnek...
Modrooka ,te mikor kezdessz ujra?
Agnyes van már időpont?
Barbi nagyon sok gratula, csomee, az a csik ott van, igaz nekem kicsit gúvadt a szemem de ott van!!!!
renna77
 
 


Miciona!
Remélem igazad lesz, és tünet nélkül is kapaszkodik ott valaki! Bár most hogy így belegondolok, a derekam az most fáj! Lehet azért mert már sokat ületm ebben a sz**r székben! :evil: Utálom! :( Remélem egy dedikált fényképet kértél azért! :)

Sajo!
Szorítok, hogy minél előbb tudjatok indulni! :)

Julcsi!
A ti döntésetek! Remélem jól döntöttetek! :) Pihenjetek sokat, és azért szeretnénk hallani felőled! Gyere drukkolni, és izgulj velünk!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Melcsi, Rencsi...
csak az lenne a kérdésem, hogy apánkhoz milyen időközönként kell ultrahangra menni?
Most voltam az 5. héten, megyek a 7. héten, gondolom, mert még most nem volt szívhang, de utána már csak a 12. heti lesz UH, vagy lesz még előtte?
Köszi
Barbi

Barbi

KépKép
hbarbi80
 
 


Sziasztok,

Barbi,
én mentem a 5., 7., 10., 12., 15., 18., és most a 21. héten. Mi is a 7. héten mentünk szívhang nézőbe. Szerintem a 12. hétig 2 hetente utána 3 hetente hív vissza. Amúgy hogy vagytok, émelyegsz vagy ilyesmi?

Katám, ne feledd nekem se volt semmi tünet. :wink:

Kép
gmelcsi1
 
 


Drukk Kati Nektek is! Bocsánat :oops:

Évi! Én már csak a vérből mért hcg-nek hiszek. Furcsa, hogy 1 hét amíg elkészül. Nálunk a körzetinél másnapra készen van, de pénzért több helyen is le lehet vetetni.
Beutaló nélküli ßHcg mérés:
Tudom, hogy vannak gyógyszertári tesztek, de akinek azok nem elég jók, pontosak, stb., itt áll néhány tipp. Érdemes odatelefonlni az aktuális árakért, hány óráig lhet odamenni stb.

Nyírő Gyula Kórház 1135 Bp. Lehel utca 59. Tel: 451-2606
Kb. 2.5 óra alatt van kész az eredmény, megvárható. Ára kb: 2000 Ft.
http://www.nygyk.hu/index.php?link=oszt ... &sub=labor


János kórház 1125 Bp. Diós Árok 1-3. Tel: 4584568
Az eredményért délután lehet visszamenni. Ára kb: 2000 Ft
http://www.janoskorhaz.hu/content4.html


Bálint Analitika 1116 Bp. Fehérvári 144. Tel: 2053044
Az eredményt délután e-mailen elküldik. Ára kb.: 1800 Ft (Mellesleg AFP vizsgálatot is végeznek, aznap délutáni eredménnyel a szokásos 2 hét várakozás helyett) http://www.kszgysz.hu/banaliti.htm

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Kedves Albi!

Köszönöm a tippeket!
Én nem pesten lakom,és az itteni labor Kistarcsára küldi el a vért (hcg,toxoplazma...)vizsgálatokra.
De nem érdekes,lehet,hogy kivárom mostmár a pénteket és akkor Apánk majd megmondja,hogy van-e baba.

Sziasztok! Évi

Katica
évi7104
 
 


Sziasztok!
itthon vagyunk!Ma nagyon sokat mosolygott Apánk amit jo volt látni.Szerdán ismét megyünk akkor okosabbak leszünk.Egyelőre annyit mond:ebből még bármi lehet!Mi ugyan annyit fizettünk a 2doboz gyógyszerért mint az1ért!
Vjulcsi:Jól döntöttetek,még fiatalok vagytok és 3 hó nem a világ!Jó pihenést,csintalankodást és egy nagy csodát babával gyertek haza.

Évi:A gyógyszereket szed amíg Doki nem mond mást!Nyugi,péntek hamar itt van és hátha!A tesztek sem mindíg 100%-os.Szorítok!

S mónika:Mikor értetek haza?Mi van veletek?Mi korán mentünk sajnos így nem taliztunk,pedig Zsuzsit is kerestem mert ugy emlékszem ma Ő is volt Apánknál!

Melánia:Szerintem a gyógyszerért reklamálj a gyógyszertárba.

Szimba,Szimbáné:Hajrá!Szorítok a kezdéshez!!!

Sajo:Végre elindultatok!Szuper!Kitartás Jucinak!Ki a Sára?

Csomee:Marad a két csík!Sőt egyre erősödik!Kitti,hamarosan szép,okos,nagy nővérke lesz és mindent megtanít tesónak(Tesóknak)
Jó éjt mindenkinek!
kitti4
 
 


Csomee!
Szorítok, hogy a csíkok maradjanak! :) +++++++++++++++++++

Sajo!
Gratula az induláshoz! Sok sikert és kitartást! :)

Szimba!
Nagyon szorítok, hogy jó híreket kapjatok, és hogy kezdjetek végre! :)

Kitti!
Remélem szerdán okosabban jöttök el Apánktól és minket ki okosítasz majd! :)

Albi!
Annyian vagyunk, hogy már lassan én sem tudom követni, hogy ki kicsoda, és hogy ki hol tart! Tehát ebből következik, hogy semmi baj, hogy kihagytál! :) Megbocsájtom! Egye fene! :D:D:D:D:D

Rencsi!
Remélem azért nem írsz, mert még mindig vidéken vagytok! Ha így van, akkor pihenj sokat és élvezd a jó friss levegőt! :) Mikor kell újra Apánkhoz menned?

Az lehet, hogy ma már elkezdtem érezni azokat a bizonyos mensis görcsöket? Még csak a 26. napon vagyok, de Apánk azt mondta ez a mostani biztos 31-32 napos lesz! És néha a petefészkeim is úgy szúrnak! Vagy az lehet hogy a méhem? :?: :?: :roll: :roll:

Lehet jövök még!
Pusza Mindenkinek! :) Kata

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok!

Hát, a mai nap nagyon kusza volt. Fél 8ra mentem Apánkhoz, mert előtte a férjemet el kellett vinnem melóba, és már annyian voltak, hogy nem volt sehol parkoló. Egy közeli kis utcában kellett megállnom. Alig tudtam bemenni a rendelőbe, annyira dugig volt. De jó, gondoltam, most egy jó darabig itt fogok ülni. Ültem és ültem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már 2 olyan is bement, aki utánam jött. Ekkor szóltam, és kiderült, hogy elfelejtették bevinni Apánkhoz a papíromat, ott felejtették a nővér pulton. Várhattam volna, hogy behívjon. Szóval, végül fél 11 volt, mire bejutottam, mert közben csinált 2 leszívást is. Még az volt a szerencse, hogy nem kellett vérvételre mennem, mert nem biztos, hogy délig oda értem volna. A lényeg: 10 tüszőt látott, 2 db-ot a bal oldalon és 8-at a jobb oldalon, de még elég kicsik, így most 150 Gonalt kell szúrnom 2 napig + a Merional. Meg futnom kell továbbra is, enni a husit és inni, mint a kacsa.

Mára ennyi. Holnap lesz időm visszaolvasni!

Puszi mindenkinek

Zsu
uzsuzs
 
 


Melcsi,
köszi a választ, szerencsére "lebukós" tüneteim nincsenek.
A melóhelyemen nem szeretném elmondani még egy ideig.
Mellfeszülés van, éjszaka felkelek pisilni, a pocakom, és a derekam fájdogál... de szerencsére az émelygés és hányás elkerült idáig... remélem ez így is marad.
Mindenkinek jó éjszakát...
Barbi

Barbi

KépKép
hbarbi80
 
 


Sziasztok!
Katám,
már visszajöttem, a babával minden rendben volt, 1:6000 a down kór esélye, ami állítólag nagyon jó:)
Még egyszer köszi a segítséget!!!! Szerintem az korai lesz, ha tényleg 31 napos lesz a ciklusod, nagyon szorítok,hogy már a babó jelezzen!!!!!


Ne haragudjatok, hogy nem írok, csak mintha 100szor kéne megfizetnem, azt hogy ilyen szerencsések voltunk a lombikkal, mert minden nap történik valami szörnyűség....(Megjegyzem ha életem végig kell fizetni érte, akkor is megéri :D )
Szóval olvaslak titeket, csak senkit nem fárasztok a bajaimmal, így inkább csak olvasok!
DE a drukkok folyamtosan mennek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

sok puszi mindenkinek!!!

még egyszer bocsi.....

Kép
rencsi79
 
 


Jó reggelt!

Most személy szerint nem írok, de nagyon drukkolok mindenkinek. Rencsi és Gmelcsi örülök, hogy minden rendben a babákkal.

Feldobom a tegnapi és a mai tesztet.
Kép tegnapi
Kép mai

Élőben jobban látszik,hogy a mai erősebb.

Ma még mindenképpen jövök!
Szép napot!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Az időjárásról annyit, hogy egyik percben majd megfagytam, a másik percben meg levert a víz! Szóval öltözzetek rétegesen! :)

Csomee!
Nálam csak egy teszt jelent meg! :( Nem értem miért!?

Rencsi!
azért néha írhatnál pár sort priviben, hogy mi a tényállás! A Down kór tényleg nagyon jó! Ügyesek voltatok! És természetesen máskor is segítek! :)

szép napot mindenkinek!

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Ercsikati: Nem tudom, pedig a méretük egyforma. Próbáld meg a Fogamzás-beültetés előtti és utáni érezések-ben. Oda is tettem fel képet!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Csome! Ez egyértelmű! De jó!!!! :D

Kép
bodza2005
 
 


Rencsi! Ez nagyon szuper, örülök!!! :D

Szép napot Mindenkinek!

Akit érint: +++++++++++++++++ :wink:

Klassz, hogy ennyi kismamink lett :D és ez még csak "fokozódik"!! :wink:

Kép
bodza2005
 
 


Sziasztok!

Bocsánat, hogy ismeretlenül ide írok. Én egy másik meddőségi központba járok jelenleg, de a sokadik lombikom is sikertelen lett, ezért gondolkodunk a férjemmel intézetváltáson. Szeretnék Tőletek egy kis információt kérni a Dévai Intézetről.
Nálunk a férjemmel vannak a gondok, kevés és lassú hadserege száma, nálam elméletileg minden OK.l

Az érdekelne, hogy az Intézetben van-e várólista, az első konzultációtól körülbelül hány hónap, míg elkezdhető maga a lombik az injekciózásokkal. Elfogadja-e vajon a doktor úr a másik intézet papírjait, vagy mindent újra kell csinálni (HSG, egyebek). Azt gondolom, hogy a hormonvizsgálatokat újra kell csinálni a megadott napokon, hiszen az hónapról-hónapra más lehet.

Ha jól vettem ki a hozzászólásaitokból, akkor mindent Dévai doktor csinál és nagyon szimpatikusnak találom, hogy mindannyiótok szuper véleménnyel van róla.

Minden választ köszönettel veszek és nagyon drukkolok minden babavárónak és hatalmas gratula mindenkinek, aki már babát vár.

Üdv.
Babér
barátfüle
 
 


Sziasztok!
Kata:egyre több tünet jelentkezik nálad ami a beágyazódásra utal!szorítok!

uzsuzs:szuper!Szerdán jöttök?Hogy nézel ki?Mi is ott voltunk reggel Apánknál.csak így tovább!

rencsi:Végre írtál!A jó hírnek nagyon örülök!Vérvétellel csináltattátok a vizsgálatot?szorítok hogy mostmár csak jó dolgok történjen veletek!

Csomee:OTT VAN(NANNAK)jol látható a két csík és ERŐSÖDÖTT!!!!
Puszi Kittinek!SZUPER!!!!!

Bodza:Látod jót tettek a zebrák és hogy beszíneződttek az fokkozza a gyermekáldást!Én is vigyázok hogy színesedjen,duplázodjon,nálam is megjelenjen a két csík!

Mindenkinek vidám,derűs napot!
kitti4
 
 


Kittikém! Aranyos vagy nagyon! :D
Szerintem a laptetős zebra + még színes is, hozza ezt a sok Babát!!!!! :lol: :lol:
Neked is hoz, megígérem! :wink:

Barátfüle! Ez jó név! :D Szia!
Gyorsan gyerek, mert nyerő széria van! :wink:
Nincs várólista, de szabadság lesz, ezért kérj mihamarabb időpontot!
A Lányok majd megírják, szerintük kb. mennyi idő most a konzultáció. Onnan hamar megy minden, amennyiben a leletek megvannak és szerintem tuti elfogadja, miért is ne.
Drukkkkkkk!!!

Kép
bodza2005
 
 


Szia Bodza! Köszönöm az infót, ez jól hangzik.

Ha valaki tud még nekem írni hasznosat, ne kíméljetek! :D

Mindenkinek drukkolok!
barátfüle
 
 


Sziasztok!

Csomee Márti!
Szerintem is tuti már a dolog.
Ha nem lenne ott baba,nem látsződna semmiféle halvány csík sem!
Drukkolok!

Barátfüle!
Ha megvannak a leleteid és 1 évnél nem régebbiek(AIDS,tüdőszűrő/2év/,rákszűrés/2év/..),akkor a következő menzeszedkor valőszínűleg el tudja kezdeni a kezelést!
Augusztusban van szabi Apánknak.
Évi

Katica
évi7104
 
 


sziasztok!
Csomee,
látványosan erősödik!!!!! :D :D :D ez szuper


Drukkoljatok, hogy túléljem ma megyek az allergiás fogaimmal a fogorvoshoz, mert már folyamatosan lüktet a fejem.....Nagyon félek, hogy mit tudnak csinálni az összes tömött fogammal???

Sok puszi!

Kép
rencsi79
 
 


Sziasztok!

Vjulcsi: Jól teszitek, hogy kiélvezitek az utolsó kettesben töltött nyaratokat. Babával már jövőre úgyis egészen más lesz. :lol:
Miciona: Tiszta szívből gratulálok. Majd remélem azért képeket is látunk a lagziról. :D
Évi: Egy másik fórumon olvastam, hogy egy lány csak negatívat tesztelt, és a vérvételen mégis 400 lett a hcg-je. Úgyhogy még nincs minden veszve. Majd pénteken apánk megmondja a tutit!
Szimba: Mi újság veletek? Tudtok kezdeni?
Pomi: Vérvétel eredményét megküldik a Dévaiba. Nem kell visszamenni érte. Nálunk apa azt hiszem délelőtt volt katonavizsgálaton és du-ra lett eredmény.
Sajó: De jó, hogy végre tudtok majd kezdeni. Meglátjátok, minden úgy megy majd, mint a karikacsapás. Mire észbe kaptok Jucika már terhes is lesz! :D
Renna: Hajrá neked is a kezdés! Mindent bele!
Ercsikati: Tünet nélkül is lehet baba. Nekem sincs egyenlőre semmi tünetem, kicsit érzékenyebb a cicim, de ennyi. Úgyhogy 13 nap múlva pozitív teszttel gyere!
Hbarbi: Annó nekem is úgy kellett mennem, mint Gmelcsinek. Aztán én a 25. héten dokit váltottam.
S mónika: Mi volt apánknál?
Rencsi: Örülök, hogy babával minden rendben. Azért majd jelentkezz, ha tudsz!
Bodza: Meghozta a hatását a színes zebra! Most már csak azt remélem, hogy így is marad és nem járunk úgy, mint januárban.
Kitti4: Köszi a drukkokat! Reméljük mi is, hogy legalább 1 baba bent van a pocakban. Majd jövő hét szerdán kiderül!
Barátfüle: Várólista nincs. A bejelentkezés után az első konzi kb. 2-3 hét szokott lenni. Most a szabadság miatt nem tudom, hogy hogy van. Dévai júl.20-aug.20-ig van szabin. Ha minden leleted meg van és nem kell újakat csináltatni, akár a köv. ciklusban is indulhatsz. (Nálam így volt. Március legelején voltunk konzin és április 19-én már megvolt a leszívás!)

A csíkjaimmal kapcsolatban: majd akkor leszek nyugodt, ha Dévai is megerősíti, hogy tényleg van valaki a pocakban. Ja és mindenkinek nagyon köszi, hogy szorítotok értünk!

Szép napot!

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Évi, Csomee nagyon köszönöm a segítséget, információt. Férjemmel átbeszéljük a dolgokat és lehet, hogy még megvárjuk, amíg a doktor úr visszajön a szabijáról, aztán elkezdjük az előkészületeket.

Mindenkinek nagyon gyors, eredményes bebabásodást kívánok.

Szép napot.

Barátfüle
barátfüle
 
 


Barátfüle:Üdv!Ha váltani szeretnétek kérjetek időpontot.Azis lehet már,ígyis szünet után kaptok.Várunk benneteket a csapatban a legjobb kezekben vagyunk!!!

Rencsi:Szorítok!Mikor megérkezel írj ha lesz erőd!

Miciona:Tiszta szívemből gratulálok!Minden álmotok váljon valóra!
kitti4
 
 


Csome,
miért váltottál dokit???
Barbi

Barbi

KépKép
hbarbi80
 
 


Csomee!
Én is úgy látom, hogy a tesztcsík erősebb a második képen. Csak így tovább!

Barátfüle!
Üdv itt! Én Vass dokihoz járok a Dévai Intézetbe. Én Őt ismerem, és csak csupa csupa jót tudnék Neked mesélni. A doktor úr azontúl, hogy rendkívül finoman vizsgál (ami egy nőgyógyásznál nem hátrány), szívesen válaszol a kérdésekre, nagyon kedves... Tele írhatnám az oldalt... Igaz más lombikos intézetbe még nem jártam, de Petikénk ezen intézmény "teremtménye", így roppant elfogult vagyok.

Akciózóknak szép tüszőket kívánok, ET utániaknak babaragacsokat, babásoknak pocaksimit, anyukáknak boldog pillanatokat a babákkal, többieknek megerősödést a felkészüléshez!

Kép
albi2000
 
 


Hbarbi: Csak azért, mert a X. ker-ben lakom. Tőlünk a Bajcsy-Zs. kórház 5 percre van. Egyszerűbb volt, hogy ide járok a végén dokihoz. Itt is volt fogadott dokim, szülésznőm, úgyhogy csak ezért.

Kép

Kép
csomee
Budapest X. kerület
 
 


Kitti: Igen, holnap is megyek, megyünk, mert holnap már a férjem is tud jönnö, úgy néz ki. Hogy nézek ki? Alacsony vagyok, barna kicsit váll alá érő hajam van és szemüveget hordok, aminek fekete a kerete. Narancssárga táskám van és a papírokat fehét mappában hordom. Te is jösz holnap? Miről ismerlek majd meg?

Rencsi: Örülök, hogy jól vagytok és minden rendben van!

Csomee: A mai teszt tényleg erősebb, mint a tegnapi. Lehet látni rajta azt a 2. csíkot :D ! Hányadik nap ez? Mikor mész Apánkhoz?

Barátfüle: Én is csak jót tudok, eddig mondani az intézetről. Ez lesz most a 2. lombikunk és nagyon meg vagyok mindennel és mindenkivel elégedve. Úgy gondolom, hogy azzal nem vesztesz semmit, ha kérsz időpontot és beszélsz 1szer a dokival.

Ercsikati: Nem szabad feladni!!!!!! Van még idő, lehet, hogy csak rejtőzködik :D az Apróság! Szorítok!!!!!

Zsu
uzsuzs
 
 


Sziasztok,

Megjöttünk Apánktól. Nem volt uh, csak megnézte a baba szívhangját és a méhszájamat. Kicsit szomorú is vagyok, mert azt hittem láthatom. :cry: Azt mondta, hogy nem kell olyan sűrűn uh, mert minden rendben van. A másik, hogy nagyon leszidott és durva diétára fogott, mert már 7kg híztam. :oops: Úgyhogy ez van.

Csomee, határozottan erősödik a csík, nagyon örülök, mennek a drukkok továbbra is. :wink:

Rencsi, gratulálok az eredményhez.

Barátfüle, üdv köztünk. Mi csak ajánlani tudjuk Apánkat. Van egy barátházaspár, akik szintén máshol kezdtek, de már Apánkhoz járnak. És nagyon szeretik. Ez egy családiasabb intézet, nincs az a futószalag érzésed. Hidd el egy konzultációt megér.

Kép
gmelcsi1
 
 


Köszi Melcsi és Albi nektek is az infókat. Nem vagyok abban biztos, hogy jól értem-e, de lehet a Dévai Intézeten belül is orvost váltani, vagy mindketten kezelnek mindenkit és az csinálja a stimut és a leszívást, aki éppen ott van? Bocs, ha értetlen vagyok.

De nagyon jó, hogy ennyire jó véleménnyel vagytok, most igencsak meglódultak a gondolataim az intézetváltást illetően. A nyarat szeretnénk még kiélvezni, mert a negatívat nemrég teszteltem és emiatt is szeretnénk egy kicsit várni a következővel. Bár azért titokban reménykedem, hogy nem lesz rá szükség és sikerül csak úgy spontán.
Mindenesetre nagyon örülök, hogy ilyen kedvesek vagytok, de igazatok van, egy konzultációt megér.

Még egy kérdésem van. Mielőtt valaki belekerül a rendszerbe, az előzetes vizsgálatokért (hormon, spermavizsgálat) kell külön fizetni vagy ezek is már OEP támogatottak?
barátfüle
 
 


Barátfüle!
Üdv. a Csapatban! Jó helyen vagy! Orvosválasztás! Hát neked ki a szimpatikus! www.devai-klinika.hu itt két orvost találsz! Apánkat, vagyis Dévai Doktort és Vass Doktort választhatsz Neked ki a szimpibb! Aki választasz hozzá jársz végig! Nekem Dévai a dokim és meg vagyok elégedve vele. Van aki Vass Dokihoz jár, de ők is meg vannak elégedve! Tehát a döntés a Tiéd!

Melcsi!
Hát 7 kg. :roll: :roll: Ez soknak számít? Mit mondott Apánk mennyit kéne hízni az egész terhesség alatt?

Uzsuzs!
Nem adtam fel! Lehet, hogy valamit félre értelmeztél! :( Soha nem adom fel, előbb utóbb itt mindenkinek lesz babája! :)

Csomee!
Láttam a tesztet! Erősödik! Tuti Kitty tesó van a pocakban! :)

Este jövök még!
Puszi

Kép

KépKép
ercsikati
 
 


Sziasztok,
Apánk a terhesség alatti hízást nagyon szigorúan veszi... max 10kiló.
Én most fogytam 3 hónap alatt közel 7-et mielőtt babás lettem, 55,4-el indultam el most nála... hát kíváncsi vagyok, hogy mi lesz... de a lelkemre kötötte, hogy nem lehetek 65-nél több.
Ami tök durva, mert a 62 sem volt vészes... na mindegy, majd meglátuk.
Barbi

Barbi

KépKép
hbarbi80
 
 


Sziasztok!

Barátfüle, üdv a csapatban! Konzultációs díj van (10 000 Ft), amit csak addig kell fizetni, míg el nem indul a stimu. Előző leleteket elfogadnak, ha nem idősebbek 1 évnél. Bár lehet olyan is, hogy valamit megismételtetnek, ha nem teljeséggel megfelelő, vagy változhatott azóta..pl. spermavizsgálat.
Ahogy Albi is, én is Vass dokis vagyok, és teljességgel megbízom benne!:-) és nem csak benne, de az egész csapatban:-) Jó helyen leszel, meglátod, ha úgy döntesz, ide jössz!:-)

Gmelcsi,
hát akkor kitartás a diétához!

"Semmilyen szél nem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart."
modrooka
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok.
Sajna nem új játékos vagyok, de most jött el az idő hogy váltsak intézményt.
Régóta olvasgatlak Titeket és tetszik hogy eddig senki egy rossz szót nem szólt :)
Már be is jelentkeztem,július elejére van időpontom.
Szeretném ha írnátok arról mi várható első találkozáskor?
Mit vigyek, mennyibe kerül?
Valamelyik egészségpénztárral kapcsolatban vannak?
Esetleg ilyenkor már meg is vizsgálnak?

Bocsi a sok kérdésért, de elmentem egy dokihoz(név nélkül ) és 6000-ért elmondta hogy jelentkezzek be a klinikájára... 21. napon...kicsit kiakadtam.
madrin
 
 


Sziasztok!

Nagyon beindult a topik, már olyan sokan vagyunk, hogy alig lehet számon tartani ki hol tart.
Köszönöm a gratulációkat az esküvőhöz!

Csomee,
Én megmondom őszíntén eddig szkeptikus voltam a teszteiddel, (az Ovitrille miatt), de most, hogy már nem szúród és erősebb lett tegnapról ez már meggyőző:)
És akkor innen üzenem Melániának, hogy tuti volt babánk Nekünk is , mert most már hiszem amit Apánk mond a kiürülésről.

Zsuzsi,
kicsit irigyellek a nyári szünetedért , ez azért hiányzik :)

üdv az Újaknak!!!
Írjatok magatokról, ha az Intézetről nem is ahol eddig kezeltek, csak ,hogy milyen beavatkozás volt stb..
miciona
 
 


Sziasztok!

Ma délelőtt megnézettem a Nyírőbe a HCG-t vérből.
Sajnos nem sikerült,nem tapadtak meg a babák....

Éreztem,hogy nem sikerült,ezért elég tűrhetően viselem.
Következő lépés:hysteroskópia

Mindenkinek szurkolok,hogy minél hamarabb babázzunk!

NEM ADOM FEL!!!!!! Évi

Katica
évi7104
 
 


Évi, ismeretlenül is sajnálom, hogy nem sikerült. Örülök, hogy nem adod fel. A hystero után pedig remélhetőleg tutira sikerül. A hysterot kinél fogod csináltatni? Nekem is ajánlották, hogy csináljam meg, mert sokszori sikertelen lombik után már javasolják, hogy legyen meg ez is.

Miciona, nekünk 6 inszem és 3 lombik van a hátunk mögött. Az ok: férjem kevés és lassú hadserege. Nálam csak a megemelkedett prolaktin szint van, de arra szedem a gyógyszert. Más nincs (elméletileg, bár a hystero még kimutathat valamit).

Még egy kérdésem volna. Az hogy lehet, hogy itt nincs várólista? Legtöbb helyen kábé fél évet kell várni, hogy "sorra kerüljön" az ember. Lehet, hogy intézménye válogatja, hogy ki hogyan állapodott meg az OEP-pel?
barátfüle
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?