El lehet kényeztetni?
Amikor kisbabánk van, legszívesebben állandóan dédelgetnénk, babusgatnánk, szagolgatnánk azt a jószagú hajlatot a nyakában, és mivel nem szeretnénk, hogy akár egy pillanatig is diszkomfort érzése legyen, minden nyikkra felkapkodjuk. Nem lehet, hogy így viszont elkényeztetjük?
Idősebb nőrokonok előszeretettel riogattak minden gyerekem babakorában, hogy ne vedd fel annyit, mert majd soha nem tudod letenni, nem kell állandóan ölbe venni, ha sír, erősödik legalább a tüdeje, és így megtanulja, hogy neki is várnia kell, nem körülötte forog a világ! Még hogy nem körülötte? Hát akkor mégis ki körül, kedves Joli néni, talán maga körül? Nem hiszek az ilyen jóindulatú figyelmeztetésekben.
Abban sem hiszek, hogy egy kisbabát el lehet azzal kényeztetni, ha kielégítjük a szükségleteit, ha nem hagyjuk sírni. Erre még szakkifejezés is van: válaszkész nevelés. Azaz az anya figyeli-érti babája igényeit, és igyekszik is azonnal kielégíteni azokat. A babának pedig a szeretetre, dédelgetésre éppen annyira szüksége van, mint a tiszta pelenkára és az anyatejre – sőt, még jobban is, hallottatok már a hospitalizációról? Az a kisgyerek, akit babakorában érzelmileg ridegen nevelték, soha nem tudja már ezt az időszakot pótolni, érzelmileg bizonytalanná, önbizalmában megingathatóvá, függőségre hajlamossá válik.
A jó szándékú rokonok másik kedvenc gumicsontja, hogy a gyereked manipulál téged, de te nem veszed észre. Azért sír, hogy felvedd, te meg felveszed, pedig nincs is semmi baja. Egyrészt általában szívesen veszem fel, alig várom, hogy felébredjen és szüksége legyen rám. Másrészt nem hinném, hogy csak úgy unalomból, jobb híján sírnának a babák, de mivel másképp nem tudnak még kommunikálni, valahogy muszáj a buta felnőttek tudtára adni, ha gondjuk van! Volt már olyan, hogy az egyik gyerekem ilyen követelődző, kérlelhetetlen sírását az okozta, hogy egy cérnaszál az ujjacskájára tekeredett, és szorította. Ennyit a méteren aluli kis manipulátorokról.
Elkényeztetés bűne alá esik még, ha hordozóban magadra kötöd, mindenhová magaddal cipeled, igény szerint szoptatod, nincs szoros napirendetek, egy szobában, horribile dictu egy ágyban alszotok.
Nem könnyű kezdő anyaként a kívülről érkező tanácsok és az anyai (meg)érzések labirintusában eligazodni. Én minden friss mamának csak azt tudom javasolni, merjen hallgatni a saját ösztöneire. Ha szerinte ez a helyes, így érzi jónak, akkor nyugodtan vegye fel, ahányszor csak kell, vagy ha úgy tetszik, ,,kényeztesse el”, lényeg, hogy bízzon magában és a babában!
Úgy gondolom, hogy a válaszkész neveléssel könnyen elérhető, hogy a kicsikénk biztonságban érezze magát, bízzon az őt körülvevő emberekben, később ezzel alapozva meg azt, hogy felnőve stabil érzelmi háttérrel, önbizalommal, önismerettel rendelkezhessen. Talán nagy szavaknak tűnnek, de sosem tudnék úgy nevelni egy gyereket, ahogy a Joli néni-félék szerint kellene tennie minden anyának.
Te mit gondolsz a kisbabák elkényeztetéséről?
Babanet hozzászólások(9 hozzászólás)
Én is beleestem a hibába, én is "tudatosan" akartam nevelni, "elkényeztetés" nélkül, és hagytam sírni (persze csak néha).
Aztán olvastam egyszer egy hasonló cikket, mert kerestem az okot, hogy miért sír a baba?? akkor voltak kb 2-3 hónaposak. Egyszerű volt a válasz, csak a nagy tudatosság miatt nem vettem észre: A babáknak rám van szüksége, ölelésre, melegségre, hisz ebben volt részük 8 hónapig a pociban :)
És azóta felveszem és ölelem, csókolgatom őket, milliószor, és nagyon boldog kisbabák, fülig ér a szájuk szinte állandóan :) És ennél csodásabb dolog nincs, érezni azt ahogy ők is ölelnek és bújnak hozzám :D
Hallgassatok az ösztöneitekre, ne arra, amit innen-onnan megpróbálnak egyetlen igazságként és követendő példaként tálalni. Szerintem.