Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni. - irta a Filantropikum.com

Megmutatta nemrég született gyermekét Cooky.
A Mental Health Organization által 2018-ban készült felméréséből kiderül, hogy az édesanyák közel 70 százaléka a gyereknevelés során az elmúlt évben legalább egy alkalommal rendkívül stresszes időszakot élt át. - irja a...

Mikor kezdi el a csecsemő az anyanyelvét tanulni? Amikor az első hangot képezi vagy amikor már az első szavakat próbálgatja? Nem. Az ember már az anyaméhben elkezdi tanulni édesanyja nyelvét, ismerkedik a hangokkal, figyeli a...

Vannak, akik szívesen alszanak kisgyermekükkel egy ágyban, mások attól tartanak, hogy elrontják a kicsiket, vagy akár szükségtelen veszélyeknek teszik ki őket. Összegyűjtöttük az együtt-alvás előnyeit és hátrányait.

Nem árt, ha egy szülő tud ügyesen füllenteni, mert az hosszú távon is kifizetődő lehet. Egy okos kegyes hazugsággal rá lehet venni egy gyereket olyan dologra, amit nem szeret, viszont tudjuk, hogy jót tesz neki. Emellett le...

Nem egyszerű a nagymama lét, hiszen oly sok mindent tud már egy tapasztalt szülő és csupán segíteni akar, de az igyekezete nem mindig jól csapódik le a felnőtt gyermekénél és annak párjánál, akik egy idő után megelégelik a...
A gyereknevelési szabadságon lévő anyák ugyanolyan stressznek vannak kitéve egész nap, mint azok, akik teljes munkaidőben dolgoznak. Azzal a különbséggel, hogy a munkaidő egyszer csak lejár, és hazamegyünk pihenni, viszont az...
Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.
„Az ölembe mászott, a törékeny kis testével pedig szorosan hozzámsimult. Ahogy izgett-mozgott, hogy kényelmesen fekhessen, a pocakom is megmozdult – a lányom így óvakodott a bátyó ficánkolásától. A haja még nedves volt, és...
Közhelyesen hangzik, de tény, hogy a szó, ha egyszer kimondták, akkor megváltoztathatatlan, és idővel pusztító mellékhatásokat generálhat abban, akihez intézték. Szülőként tudnod kell, hogy mindaz, amit a gyermekednek mondasz,...

Bűbájos fotósorozat készült a 18 hónapos Aldridge-ről és Argonról, egy albínó ikerpárról.
Minden nő tökéletes anya szeretne lenni. Viszont, a tökéletesség felé vezető úton, mindenki követ el hibákat. Egyeseket, a kisebbeket, talán még jóvá lehet tenni. De a nagyobbak, a súlyosabb vétkek már komoly...
Finnországban, a világban elsőként, többé nem tantárgyak szerint zajlik majd az oktatás!

A bizonyítékként szolgáló apa-fia kép a kis Oscar saját Instagram-oldalán jelent meg, ahol már 119 ezren(!) követik a Ramsay család legkisebb tagját.

Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke, Dr. Drajkó Veronika azt tanácsolja a férfiaknak, hogy figyeljenek oda párjukra, és amint valami szokatlant tapintanak, vagy látnak, szóljanak neki és forduljanak orvoshoz.

A Georgia államban élő Sidney Anderson négy éve nővér egy börtönben, a férje pedig tűzoltó, akivel együtt nevelik két, ötévesnél kisebb rosszcsont gyereküket. A Someone hold my beer. (Valaki fogja meg a sörömet) című...
Nemcsak a fociban vagyunk mind otthon, a tízmillió gyerekpszichológus és szuperszülő hazája is vagyunk: alig van olyan nevelési kérdés, szülői magatartás, hozzáállás, amellyel kapcsolatban ne lennének már jó előre kész...

Olga Akopyan már a harmadik ikerpárjának adott életet a napokban, pedig korábban biztosak voltak az orvosok abban, hogy a fiatal nő meddő.