
Kora este, 5 óra körül gurulunk be az autópályán levő benzinkútra. A kicsi totál fáradt, már majdnem elaludt a kocsiban, - aminek nyilván örültünk volna így a kétórás út elején-, de a természet úgy dobta, hogy előtte még...

Bíró Eszter legújabb, gyerekeknek szóló lemeze játékosan tanít. Ezúttal a téma az idő, a főszereplő pedig egy pontos időt mutató óra, amelyik darabokra hullik, ezért az időjárás, az évszakok és a hét napjai is összekuszálódnak....

A csokit minden gyerek szereti, ha azonban ennél izgalmasabb és hasznosabb dologgal lepnéd meg a gyerkőcöt, a következő játékajánlatok neked szólnak. Összegyűjtöttük a most pörgő játékok közül a legmenőbbeket, amelyek húsvét...

Na jó, akkor számoljunk csak! Hány érzékünk van? Az érintés, a szaglás, a látás, az ízlelés és a hallás. Öt! Legalábbis az általános iskolás tanulmányaim szerint így emlékszem… Vagy mégsem csak ennyi készségünk fejlődik ki?!...

Egyre többen tolják ki a gyermekvállalást 30, sőt, 40 év fölé. És van egy egyre kisebb réteg, akik nem várnak, hanem belevágnak.

Azon szerencsések közé tartozom, akik még ismerhették a dédanyjukat, és ha még csak gyerek fejjel is ugyan, de láthatták, hogy miként is éli a mindennapjait. 13 éves lehettem, amikor a dédi meghalt, egészen addig pedig falun...

A gyerekek életének egyik legfontosabb része a játék, azonban arról megoszlanak a vélemények, hogy mikor, mivel és hogyan játsszanak a lurkók. Szabó Zsófi, Pintér Adrienn Ada és Gregori Dóra modell-szépségkirálynő Budapest...

A MagyarBrands program kilencedik alkalommal adta át a legkiválóbb hazai márkáknak járó díjakat, idén először a magyar munkáltatókat is elismerték. A legjobbakat tízből heten ismerik, az üzleti életben a megbízhatóság a kulcs,...

A kiabálás önmagában is egy durva, hangos, ijesztő cselekvés. Nem csak az „elkövető”, de az áldozat is felfokozott érzelmi állapotba kerül, legyen szó akár felnőtt-felnőtt, akár felnőtt-gyerek szituációról. (Bár ez utóbbi...

A nagyszüleim majd’ kiugrottak a bőrükből, amikor megérkezett a családba a kis dédunoka. Hiába, csodálatos érzés, hogy közel a 80-hoz ők is kivehetik a részüket az örömünkből és hogy megélhették azt a pillanatot, hogy az unoka...

A minap egy főiskolai csoporttársam volt nálunk látogatóban. Náluk 3 gyerek van, egy nagylány és két fiúcska, akik ikrek. Mindig is csodáltam azokat a nőket, akik látszólag szépen tudnak sok gyereket nevelni, és végül is azt...

Amikor úgy körülbelül tizenöt évvel ezelőtt berobbant hozzánk is az eredeti címén „Gilmore Girls” -ként elterjedt sorozat, nagyon ódzkodtam tőle. Nem is értettem, mi ez a mánia, ami hirtelen minden barátnőmre rátört, mitől...

Idén lesz 4 éves a kislányom és úgy hozta az élet, hogy már néhány hónaposan is elvittem magammal bevásárolni. Szívem szerint nem tettem volna minden alkalommal, hiszen amikor kicsik, még sokkal sérülékenyebb az immunrendszerük...

Minden furcsa elsőre, ami más – ám ez nem jelenti azt, hogy rossz is.

Noha a tanácsadó szakpszichológus szerint jó, ha 3 éves korig otthon marad a szülő a gyermekével, a bölcsődei élettől sem kell egyáltalán megijedni. Szigeti Ildikó a csalad.hu-nak nyilatkozva elmondta: fontos, hogy a szülőknek...

Rosszaság, túlságosan megengedő nevelés vagy divatként terjedő kifogás: az ADHD-t, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitási zavart ma is számos tévhit és előítélet övezi. Pedig a gyerekek akár 3-5 százalékánál előforduló...

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a mi otthonunkat, - így 7 hónappal a babánk születése után-, már javában elborítják a játékok. És tudjátok mi a vicces az egészben? Hogy az említett darabok közül egyetlen egyet sem mi...

Risa Kerslake és férje története sok pár számára inspiráló lehet.

Budapest, 2019. március 4. - A prémium kategóriába tartozó, illetve kényelmi termékek előretörését hozta az idei év Az Év Terméke Díj (The Product of The Year – POY) választáson. Ezúttal 20 kategóriában hirdettek győztest, a...