
Pénteken immár negyedik alkalommal osztotta ki a HUBBY, a Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év Gyerekkönyve Díjakat. Az öt kategória nyerteseinek bejelentésére, illetve a díjkiosztóra a 90. Ünnepi Könyvhéten került sor.

Gyerekkönyveit és gyermekneveléssel foglalkozó sorozatát is -40–60% kedvezménnyel kínálja a Tea Kiadó!
Fel kell venni a gyereket, ha sír, vagy sem? Az idők során ez a kérdés számtalan vitát szült már, van aki úgy tartja, hogy a gyereknek minél több ölelésre, és érintésre van szüksége, mások pedig inkább hagyják, hogy magától...
Ahány ház, annyi szokás, és ha gyereknevelésről van szó, a szokásosnál is szélesebb a paletta. Az otthonról hozott minták, a szüleink elképzeléseivel homlokegyenest szembeforduló saját utak, a hagyományok és a körülöttünk épp...

A nagy magyar valóság szerint a kapcsolatok jelentős része fut zátonyra a gyermek megérkezésekor. Igazából nem érthető ez a helyzet, hiszen a gyermek a nyugati társadalomban sokkal inkább a kapcsolat megerősítését tudja...

Azt mondták, csoda, ha gyereke lesz - most hármas ikreknek adott életet

Egy kisbaba érkezése (főleg, ha első gyermek) nem csak a szülőket állítja váratlan, új kihívások elé, hanem bizony az egész környezetet: a tágabb értelemben vett családot, a barátokat, és gyakran még a szomszédságot is....

Jade Rodford tudta, hogy komoly baja van a kislányának, de az orvosok megnyugtatták, csak túlzottan aggódik gyermekéért. Szerencsére az anya nem hallgatott rájuk.

A napokban egy megdöbbentő cikkre bukkantunk a www.scarymommy.com oldalán. Sajnos egyre gyakrabban hallani olyan esetekről, hogy kiskamaszok, tizenévesek megpróbálnak öngyilkosságot elkövetni, ezért, mi, a Babanetnél úgy...

Egy Lauren Chamides nevű amerikai nő töltötte fel a videót, melyben irigylésre méltó módszerrel hagyja magára 5 éves alvó kisfiát szobájában.

Egy nő nyílt levele, ami sokak számára inspiráló lehet.

A világ legkisebb súlyú újszülöttje most öt hónaposan, egészségesen hagyhatta el a kórházat.

Évek óta tapasztalom, hogy a hozzám hasonló korú nő ismerőseim, barátaim szinte kivétel nélkül készíttetnek magukról profi fényképésszel kismamafotókat a várandósságuk alatt, majd boldogan posztolják is őket a Facebookon,...

Imádom a különböző szülőknek szóló külföldi blogokat, oldalakat, no meg a Pinterestet bújni hasznos trükkök, ötletek gyűjtése okán. Így bukkantam rá egyebek mellett rengeteg klassz tárolási ötletre is, amit az egyre inkább...

Amióta az eszemet tudom, elítélem a pofonnal, veréssel való fegyelmezést. Kislány koromban egyszer láttam, ahogy a nagybátyám lekevert egy hatalmas taslit az unokaöcsémnek, mert az nem készítette össze az iskolatáskáját...

Saját vállalkozásból mentem el szülni és már az elejétől kezdve úgy gondoltuk a férjemmel, hogy idővel szép fokozatosan visszaállok a munkába, ha érzek hozzá elég kedvet, energiát. Szerencsére a munkám otthonról végezhető,...

Egy igazán csodálatos pillanatot sikerült megörökíteni a fotósnak, az édesanya meglepődött arcát kapta lencsevégre, amikor magához ölelhette újszülött gyermekét.

A fotókon szereplő kisbaba, amikor világra jött alig volt nagyobb, mint egy bankjegy.

Három saját gyermeket nevelek, egyikük már felnőtt. Az apjukkal sajnos nem minden alakult a legjobban, egy pár évvel ezelőtt úgy döntöttük, hogy külön folytatjuk. Az új páromnak pedig van egy lánya, akivel ugyan rögös az út, de...

Áldom az eszemet, amikor költözéskor úgy döntöttem, hogy inkább a lemosható falfestékkel mázoljuk ki a gyerekszobát, még ha pont nem is az volt a szín, amit eredetileg megálmodtam oda.