Terhesnapló 40. hét – Nem akar még kibújni...

Nem gondoltam, hogy erre a bejegyzésre is sor kerül még... Azt hittem, a héten már a szülésem történetét oszthatom meg Veletek. Ehhez képest mehettem újra a szülésznőhöz vizsgálatra. Ahelyett, hogy szülni mentem volna!

A szülésznő szokásosan nagyon kedves volt, pontosan kitapogatta a Babácskát, és megerősítette, hogy még lejjebb van a kis feje, mint két hete. Sőt, már valóban a célegyenesben, biztosan szépen dolgozik már a méhszájon, idő kérdése, hogy meginduljon. Aztán eljött a kiírt nap, és még semmi. Itt amúgy ezzel nem nyomasztják az anyukákat, két hét múlvára kaptam egy következő időpontot. Ha addig se történik semmi, akkor felajánlják a burok méhszájról való leválasztását (membrane sweep; ezt a szülésznő két ujjal csinálja, és a folyamat proglandin hormont szabadít fel, ami a méhszáj felpuhulásáért felelős, ezért 24-48 órán belül általában beindul a szülés). De ez még nagyon messze van! Addigra csak megunja a helyhiányt bent ez a kicsi Lány!

A héten próbáltam annyit játszani Kismanóval, amennyit csak tudtam. Szülés után kevesebb időm, kedvem és erőm lesz hozzá, ezért most mindent megtettem, hogy minél jobban odafigyeljek Rá. Már minden előkészítve, a szüléssel kapcsolatos könyveket is félretettem. Csak nyugalom, lazítás és játék! Erről szólt a hetünk!

Elővettem viszont a szoptatással kapcsolatos könyveimet. Ideje volt felidéznem kicsit, mi is vár ránk szülés után. Ebből a témából megint Ina May Gaskint ajánlom, most az Útmutató szoptatáshoz című könyvét. A másik nagyon hasznos számomra Márta Guóth-Gumberger és Elizabeth Hormann Szoptatás című könyve. A legfontosabb alapelv mind a kettőben, amit szerintem egy friss anyukának nagyon a fejébe kell vésnie, hogy nincs kizárólagos "jó" pozíció, időtartam, mennyiség, stb. az anyatejes táplálás során. Mondjuk ez az elv az egész gyereknevelésre érvényes szerintem.

Nagyon remélem, hogy szépen, ügyesen el fog tudni kezdeni szopizni Kistesó. Ha viszont nem, vagy csak az egyik mellet tudja kiüríteni, akkor azonnal vinni fogom a dévényes gyógytornászunkhoz (szerencsére Londonban van egy nagyon jó szakember). Utólag már tudom, hogy amikor Kismanóval mellgyulladásom volt, az a bal oldali tónusgyengeségének volt köszönhető. Amit persze se a védőnő, se a gyerekorvos nem vett észre.

De ez már egy másik történet!

Tina, 2016. május 02.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?