Y-Apák

Igen, valóban mi vagyunk a gyerekkel többet és mi vagyunk terhesek-terheltek leginkább vele, de szerintem legalább ugyanannyit kéne beszélni az apákról is. Akik szintén várakoznak kilenc hónapot, szintén új szerepkört kell megtanulniuk, aggódnak, emellett maximális teljesítményt várnak el tőlük a munkahelyen, 0-24 órában talicskázniuk kell haza a pénzt. És mindeközben nyomul a világ azzal az elvárással, hogy töltsenek el minőségi időt a gyerekkel, a napi 8-10-12 óra robotolás után is vidáman fürdessenek, legyenek kompetensek a lurkót érintő ügyes-bajos ügyekben. Magától értetődően várják el tőlük, hogy vonuljanak ki a kanapéra, ha a gyerek nem, ők viszont akarnak aludni. Ja, és persze maradjanak csendben, csak ne emlegessék a saját igényeiket, mert akkor azonnal elnyomó szörnyekké degradálódnak a társadalom - vagy legalábbis annak női része - előtt.

Milyen is egy Y-apu és milyen a nem-Y?

Ha azt vesszük alapul, hogy Y-anyuhoz Y-aput rendelünk hozzá, akkor rendesen fel kell ám kötni a gatyáját mindkét félnek. Egy hatvan év körüli ismerősöm szerint a mi generációnk anyáinak könnyű dolguk van, irigyel is minket ezért. És ahogy ezt kifejtette, egyet is értettem vele. Az ő korosztályuk (anyai) identitását teljes mértékben a társadalmi elvárások szabták meg. „Jaj mit mondanak a szülők, rokonok, ismerősök, ismeretlenek, kutyák, macskák?!” Össznépi elvárás volt, hogy anyuka csak üljön otthon a gyerekkel, szoptasson katonás rendben, altasson-neveljen szigorúan meghatározott elvek mentén. Ételrendelés és kávézgatás a barátnőkkel? Ugyan, ez elképzelhetetlen volt, egészen biztos, hogy megkapták volna érte a milyenanyaazilyen-jelzőt. Emellett alapvető elvárás volt a szokásos főzés- mosás-takarítás, mint a női élet 3 alappillére. Mindezeken felül pedig mosolyogva, rendezetten illett haza várni a ház urát.

Ehhez képest szentségtörés, amit én művelek. Azt nem mondom, hogy figyelmen kívül hagyom az emberek véleményét. Ilyen ember nincs is... Ám elég bátran szelektálok. Nem ülök otthon, ha nem muszáj. Az első hetek aggodalmait leszámítva sose volt gond bárhol szoptatni. Mosok, főzök, takarítok is, ám nem ezek a tevékenységek állnak életem középpontjában.

A régi apák 8-16 óráig dolgoztak, tízen-húszon évig egyetlen munkahelyen. Ingben és élére vasalt nadrágban. Nem volt sikk a gyereknevelés, ez amolyan női hóbortnak, fenségterületnek volt elkönyvelve. Pelenkázás talán megesett, de a szomszéd néni minimum sokkot kapott volna, ha GYES-es apukát lát. Apukának halvány elképzelése sem volt a gátsebről, a hozzátáplálásról, éjszakai altatásról. Ugyanez az apa biztos, hogy tudott villanyt szerelni, autót bütykölni, tévét javítani. A régi apák nem főztek vacsorát, ez csakis az asszony dolga lehetett.

Ipszilon- papa munkahelyén nagy eséllyel ismert fogalom a home-office, azaz otthonról végzett munka. Ha valami nem tetszik neki, magasabb fizetésre vágyik, akkor munkát keres a neten, majd munkahelyet vált. Gyereket nevelni sikk. Gyerekkel közösségi oldalra posztolni menő. Gyereket babakocsiban tologatni már-már szexi, a babahordozásról már nem is beszélve. Pelenkázni alap, GYES-re menni ugyan nehézkes, de már nem feltétlenül a cikiség miatt. Y-apu tudja mi az a gátseb és érdeklődik is a hogyléte felől. Etet és kérdez az összetevőkről. Beleszól, vitatkozik is róluk! Éjjel felváltva altat anyuval. Tény, hogy a legtöbb esetben fogalma sincs a villanyokról, autószerelésről, tévét inkább vesz, mint szerel. Van, hogy este ő pakol be a konyhába, mert felesége inkább alszik már.

Jó nekik vagy sem?

Az ipszilonok élete nem csak játék és mese! Hallottál már a gonoszról? A csúf, kopasz... szerepkáoszról? Régen egyszerű volt a képlet olyan értelemben, hogy hogyan is KELL élnie egy férfinak, egy nőnek, egy gyereknek és mindenkinek együtt. Mindenhonnan ugyanazok az elvek, instrukciók folytak. Ma viszont nem csak minden lehet a férfi, de mindennek KELL is lennie:

Elvárjuk, hogy érjen haza fürdetésig, de lépkedjen a munkahelyi ranglétrán is, amit manapság némi túlórázás nélkül elég nehéz... Elvárjuk, hogy legyen topon a munkában, de segítsen éjjel gyereket altatni. Elvárjuk, hogy értse meg kimerültségünk és rossz kedvünk, de mi se kérdezzük őt arról, hogy van, hogyan bírja ezt az egészet. Elvárjuk, hogy legyen képben a gyerek dolgaival kapcsolatban, de ne okoskodjon bele.

Szeretne a gyerekkel valódi kötődést kialakítani, ezt mi imádjuk is, ám mégse vagyunk képesek ráhagyni őt. Nem vagyunk képesek szó nélkül hagyni, ha nem PONT azt a bodyt adja rá, amit mi kikészítettünk, és persze állandóan kioktatjuk a helyes pelenkázásról is. Nem hagyjuk, hogy hibázzon, és ebből tanuljon. Ki szeretnénk kapcsolódni néha, de leordítjuk a fejét, ha ő ki akar mozdulni a haverjaival…

Alapjáraton ez így elég horrorisztikus lenne... De azért az elég megnyugtató, hogy most már elhangozhatnak az apáktól például ilyen mondatok anélkül, hogy teljesen földönkívülinek néznénk őket:

"Figyi, hívj takarítónőt, ha nem bírod..." 

"Menj nyugodtan, én majd megetetem és leteszem aludni!"

"Elég híg volt a kaka, majd figyelgesd te is napközben."

"Á hagyjad, hozok én még egy sört magamnak!"

"Mikor is fog megjönni?"

"Inkább hordozva viszem..."

"Szerintem az övét még sensitive-el mosd."

Én pedig válaszolhatom, hogy:

"Á, majd megoldom gyorsba’, legfeljebb holnap nem főzök..."

"Oké köszi, lehet taxival jövök!"

"Ételdarabok is voltak benne?"

"Jó, nekem is hozz egyet!"

"Fú nem tudom, nem emlékszel, hányadikán jött meg előző hónapban?"

"Lehet, hogy el fog aludni rajtad..."

"Ahj, túl aggódod már megint."