#baba#anya

10 karácsonyi ajándéktipp 4-5 éves gyerekeknek

Bátran kijelenthetjük: ebben az életkorban a legtutibb ajándékot venni a gyereknek! Egy 4-5 éves gyerek tulajdonképpen bárminek örül, ugyanakkor nagyon pontosan el is tudja már mondani, mit szeretne. Napjainak minden percét kitölti a játék, már jól szocializált, így társasjátékokat is szívesen játszik – nem, szabályokat még nem tart be, az később jön -, és megjelenik kedvencei között a szerepjáték. Mert utánozni, úgy csinálni, mintha – jó dolog!

Úgyhogy kérjétek meg a gyereket, hogy írjon – na jó, rajzoljon – kívánságlistát Angyalkának-Jézuskának, aztán nyugodtan engedjétek szabadjára a fantáziátokat! Bújjon elő belőletek az a gyertyagyújtást remegő gyomorral váró gyerek, aki ott lapul ám, és van jó pár remek emléke a varázslatos karácsonyestékről – meg néhány soha be nem teljesedett vágya. Amiket akár ezen a karácsonyon valóra is válthatnátok – nálunk ilyentájt volt az a karácsony, amikor az Embernek végre igazi, rádió-távirányítós autót rejtett a szépen becsomagolt ajándékdoboz.

Na, de térjünk vissza a gyerekekhez. Előre veszem a lányokat – bocs, elfogult vagyok -, akik ebben a korban nem is lányok, hanem hercegnők, királylányok és tündérkisasszonyok. Sok-sok ékszerrel, csecsebecsével, nem kevés hiúsággal és tetszeni vágyással. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen csodás kivitelű, Haba ékszertartó dobozka örömteli sikongatásra készteti bármelyiküket a fa alatt. Ára: 3 889.-

Egy hercegkisasszonynak sok hódolója és barátnője akad – kik a fizikai valóságban, kik csak úgy, képzeletben -, így sosem árt, ha a hercegkisasszony meg tudja vendégelni őket legalább egy teával. Ezzel a Disney teázó szettel ez igazán főúri mulatság lehet. Ára: 2 099.-

Minden királykisasszonynak szüksége van egy megbízható hátasra. És kicsit sem baj, ha az a hátas nem is egy egyszerű ló, hanem legalábbis egy csinos Póni! A Crayola készletével ezt is megadhatjuk a gyereknek – és némi kreatív elfoglaltságra is sarkallhatjuk, bár azt hiszem, nem is nagyon kell őket erre noszogatni. Ára: 4 940.-

És ha már vendégek érkeznek, bizony nem árt, ha van hová leültetni őket. Koronás fők mégsem csüccsenhetnek csak úgy a padlóra, nemde? Ezért aztán biztos sikerre számíthat az a szülő, akiknél a fa alatt például egy ehhez hasonló fa ebédlő áll – babáknak. Ára: 2 480.-

No és persze, ne feledkezzünk meg arról, hogy egy királylánynak csakis nemes származású, mondhatnám születésű barátnői lehetnek. Egy elegáns megjelenésű Barbie babának a kiskirálylányok bármikor a fülébe súghatják titkaikat, biztosak lehetnek afelől, hogy az a titkokat a megfelelő diszkrécióval fogja kezelni. Miközben eltűri, hogy tépjék a haját, és fel-le öltöztessék-vetkőztessék. Hiába, úrinő! Ára: 5 190.-

Ne feledkezzünk meg róla, hogy ha a lányok király-hercegnő-tündérkisasszonyok, akkor bizony a fiúk ebben a korban harcosok, lovagok, katonák, tűzoltók és rendőrök egy személyben. A fent felsoroltak közül pedig négynek nagyon is jól jön egy pajzs, mely megvédi a sárkányok tüzes leheletétől, a rivális lovag buzogányától, az ellenség nyilaitól és a bankrablók lövedékeitől. Ez a fapajzs például tökéletes menedéket nyújt minden romboló elem ellen. Ára: 989.-

És persze egy-egy győztes csata után nem baj, ha van hová visszavonulni sebeket nyalogatni, sérülteket ápolni. A Playmobil Lángföld Sárkányvára hiába is állna ostrom alatt, vastag falaival akkor is tökéletes otthont nyújtana a pihenéshez és a feltöltődéshez az uraknak. No meg a gyakorláshoz. Ára: 38 990.-

Gyakorlásként pedig, mint tudjuk, nemcsak a testet illik pallérozni, de bizony az elmét is! A Camelot Junior logikai játék igazán testreszabott feladatokat kínál az igazság kistermetű bajnokainak. Ára: 4 989.-

Hozzátenném: mit sem ér a lovag, a rendőr, a katona, ha nincs ki ellen küzdeni. Például itt vannak rögtön a kalózok, akik persze imádnak bújócskázni, mint azt ebből a remek társasjátékból is megtudhatjuk. A Hide & Seek Pirates játék az egyszerűtől a bonyolultig kínál feladványokat. Ára: 4 200.-

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy nemcsak önjelölt hercegeket és lovagokat találunk a kisfiúk között, hanem olyan polgári foglalkozással azonosulni tudókat is, mint a kukások. Ők az igazságot másképpen szolgálják: elsöprik és egy szép nagy autóval elszállítják a szemetet, ami máskülönben elcsúfítaná a világot. Nos, ezt a gyönyörű kukásautót nekik ajánlom jó szívvel. Ára: 6 695,-

Anyukák-apukák, várjuk ám a további ötleteket is! Mivel sikerült elkápráztatni az egykori 4-5 éves gyerekeket?

Szilágyi Diána, 2012. december 12.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?