#baba#anya

Nyomozó házastársak

Egy jó párkapcsolat alapja a bizalom, szokták mondani. Ugyanakkor például az is tényként terjed, hogy nincs olyan férfi, aki meg ne csalná a feleségét. A baj az, hogy olykor a negatívabb üzenet kiüti a bizalmat. Vagy csak életünk párja mutat olyan viselkedést, ami nyugtalanító, netán gyanús.
Ilyenkor pedig vannak, akik nem bírják megállni, hogy ne szerezzenek valamilyen biztos információt. És aki nem mer kérdezni a benne felmerülő kétségekkel kapcsolatban, az más utakat talál: beleles a másik levelezésébe vagy elolvassa az sms üzeneteit. Ez persze, nemcsak a nőkre jellemző, a férfiak is ellenőrizgetik oldalbordájukat. A jelenség ráadásul nem is olyan ritka, ugyanis a házastársak ötöde képes ilyen tettekre egy friss kutatás szerint.

A felmérésből az is kiderült, hogy a feleségek gyanakvóbbak, mint a férjek, legalábbis erre utal, hogy a nők gyakrabban ellenőrzik párjuk e-mailjeit és sms üzeneteit, mint fordítva – olvasható az InfoRádió cikkében. A jelentést a London School of Economics és a Nottingham Trent University munkatársai állítottak össze több mint ezer brit házaspár megkérdezése nyomán.

A szakembereket meglepte, milyen sokan választják a "kémkedést" a házastársuk után. A kutatás vezetője elmondta: a tény, hogy a nők gyakrabban "túrnak bele" férjük számítógépébe, ellentmond annak a feltételezésnek, hogy kevésbé értenek a technikához. "Úgy tűnik, az asszonyok könnyen átugorják ezt az akadályt, ha a házasságuk forog kockán" - fűzte hozzá Ellen Helsper.

A résztvevőknek számos, az internet használati szokásaikkal kapcsolatos kérdésre kellett válaszolniuk. Azt, hogy időnként belenéznek nejük levelezésébe, a férfiak 8 százaléka vallotta be, míg a nőknél 14 százalék volt az arány. A párok további 10 százalékának mindkét tagja beismerte, hogy néha átfutja társa e-mailjeit.

Az sms-eknél is hasonló volt az arány: a férfiaknak hét, a nőknek pedig 13 százaléka mondta azt, hogy időről időre meglesi, mit és kinek üzen telefonján a másik, az esetek további tíz százalékában pedig a párok mindkét tagja elismerte, hogy szokott kíváncsiskodni.

Ha valakinek van rejtegetni valója, de szeretné elkerülni a családi drámát, jobb, ha gyakran törli internetes böngészője előzményeit is, ezt a nők tíz, a férfiaknak pedig hat százaléka ellenőrzi.

A házas férfiak és nők egy százaléka odáig is elmegy, hogy olyan programot telepít a számítógépre, amely figyeli, mely oldalakat látogat meg a párjuk.

2010. április 01.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?