Terhesnapló 2. – Az utolsó három hónap

Megjött az ősz, nem a naptár szerinti, hanem a tényleges, és én örülök neki. Szeretem az őszt, na, nem azt a szürke, lucskos időt, ami jobb években csak a novemberre jellemző, hanem a szép, napos, langyos őszt, színes falevelekkel, gesztenyeszedéssel, kerti munkákkal. Az ősszel együtt néhány napon belül eljön az a pillanat is, amikor betöltöm a 27. hetet, amikor a kiírt dátumhoz képest még pontosan három hónap lesz hátra, azaz megkezdődik a harmadik harmad.

Harmadik terhességem harmadik harmada, azaz utolsó három hónapom, amit várandósan töltök az életemből, és ez némi nosztalgiával tölt el. Igyekszem több figyelmet fordítani most Csongorra, és azt hiszem, sikerül is, na persze nem többet annál, amit az első babámra fordíthattam ilyenkor, de azt hiszem, két gyerek mellett a lehető legtöbbet gondolok rá, beszélgetek vele gondolatban, simogatom, szeretgetem. Most már egyre jobban szeretem, elfoglalja a maga kis helyét a szívemben, mint az idekint meglévő két gyerekem. Teljes jogú kis létezőnek, testvérnek kezdem érezni, nem olyan valakinek, aki majd lesz, hanem a három fiam egyikének. Nagyon érdekesek ezek a lelki változások számomra, és erre is jó ez a napló, ahogy minden héten megfogalmazom a gondolataimat, és így egy kicsit kívülről is tekintek rájuk.

A pocakom hatalmas, tudom, már mondtam. Centire most pont akkora, amekkorával a Nagyot mentem szülni, és pár centivel kisebb, mint amekkorával a Kicsit. Ami meglepett, hogy nem csak én látom nagynak, meg a párom, hanem fotó alapján tegnap két barátnőm is azt mondta, hogy hűha, mi lesz még itt a végére? Erre én is kíváncsi vagyok!

És imádom a pocakomat. Ha oldalról belenézek a tükörbe, ami nekem szokatlan benne, az az alakja. Hogy is lehet leírni a különbséget... A fiúkkal mindkétszer olyan finom átmenettel, ívvel nőtt ki a testemből, most meg úgy nézek ki, mintha külön lennék én, és a hasamra nyomtak volna egy dinnyét, olyan hirtelen ugrik elő belőlem. Ez nem panaszkodás, nekem tetszik, érdeklődéssel figyelem.

A ma reggeli mérés szerint még mindig csak 2,8 kilót híztam, ha így haladok, és a legvégén megint fogyok egy picit, mint a Kicsivel, akkor tartom a 76 kilós szülési súlyt, amit eddig mindkét szülésnél hoztam. Csak az az érdekes benne, hogy a Naggyal ez 12 kiló pluszt jelentett, a Kicsivel ötöt, most meg hármat jelentene, ami azért egy kissé irreálisnak tűnik. Mérnök párom szerint a testem tudja, mi a jó neki, és valahogy úgy vagyok beállítva, hogy akárhány kilóról is indítok, 76-nak kell lennem szülésre, hát, ki tudja, lehet, hogy neki van igaza, eddig bejött.

Találkoztam az első pár csepp előtejjel. Nem mintha két gyerek hosszas szoptatása után aggódnék, hogy lesz-e tejem, de mégis olyan jó érzés, megint csak nosztalgia, a biológia vagy a természet nagyszerűsége. Nagyjából három hete hagytam abba teljesen a Kicsi szoptatását, persze valószínűleg ő is előtejet kapott már az utolsó hetekben, és abból is keveset, mégis olyan csodálatos dolog ez, hogy magától, automatikusan máris az új kisbabának termelődik az ennivaló. Én meg olyan vagyok, hogy harmadszorra is rá tudok csodálkozni ezekre a dolgokra és a három babavárás különbözőségeire.

Hogy gyakorlati dolgokról is beszámoljak, most voltam védőnőnél, minden oké velem, velünk. A tesztreggeli utáni vércukor-eredményem 5,7, a vérnyomásom rendben, a vizelet is rendben, és megint meghallgattuk Csongor szívhangját. Most nagyon hamar, könnyen megtaláltuk, és egészen lent, a védőnő szerint ez alapján fejjel lefelé helyezkedik, ahogy kell. Nem vagyok biztos benne, hogy ez állandóan így van nála, mert mindenfelé érzem mozogni, és nem tudom biztosan megkülönböztetni, hogy melyik rúgás, melyik bokszolás, hol a keze, hol a lába, de most épp jól feküdt, és a közeljövőben megnézzük még párszor. Megyek a saját dokimhoz is, és valamikor egy-két héten belül kórházi ultrahangra is, ha ott is fejjel lefelé látják, akkor három ismétlés már elég valószínűvé teszi, hogy Csongor baba szépen befordult.

Az aranyerem is javul, lekopogom. Még nem tökéletes, és tartok tőle, hogy a hátralévő tizenkét-tizenhárom hétben lesz még rosszabb is, de amit lehet, megteszek. Krém, kúp a javulásért, kötőszövet-erősítő homeopátiás szerek a megelőzésért, karbantartásért, rostdús táplálkozás, sok folyadék-gyümölcslé és a reménykedés meg a drukkolás. Ez így együtt biztosan hat. Remélem, az orvosomnál sem derül ki semmi, nem nyíltam ki vagy ilyesmi. Keményedések ugyan nem jellemzők, ami van, az szerintem ebben a korban már belefér, de néha nagyon el tudok fáradni, és érzem, hogy sok volt az aktuális nap, ilyenkor gondolok rá, hogy ugye, ezt a méhszájam nem érzi. Elég necces lenne két gyerek mellett szigorúan pihenni, szóval ez nem fog bekövetkezni, és kész.

Vettem a napokban két kismama-tréningnadrágot. Ez is eljött – eddig teljesen értelmetlennek gondoltam, hiszen a normál melegítőnadrágok is gumis derekúak vagy kötősek, pocak alá tolhatók. Csakhogy a Naggyal a végén volt akkora a pocakom, mint most, a Kicsivel meg nyár volt a várandósság nagypocakos részében, és főleg szoknyákat, lenge nyári ruhákat hordtam itthon is. Most viszont már szorítanak a gumis derekú itthoni nadrágok is, úgyhogy ez most nagyon kellett, annyira kényelmes!

Egyúttal megvettem Csongor téli overallját is, kettőt, hogy legyen egy csere. Olyan édes kis picikék, ekkora overallja se volt még egyik gyerekemnek sem, egészen meghatódtam tőle. Mi kell még? Szükségem lesz pár hosszú ujjú felsőre, kardigánra, melegebb cuccra, talán egy akciós kabátba is beruházok, mert Csongort sokat szeretném kendőben vinni, és úgy gondolom, egy kismamakabát alá majd a megszületett baba is befér. Még a kendőt is be kell szereznem, egy barátnőmtől veszem át, ha a kislánya kinő belőle. Kell még egy hordozó, mert a meglévő nem felel meg az aktuális szabványnak, egy kiskád állvánnyal, mert a Kicsiét eladtuk, meg közben volt fürdőszoba-felújítás, és a régi ide már amúgy se lenne alkalmas.

Nézegetjük a testvérbabakocsikat is, bár eredetileg úgy gondoltam, kétéves és négy hónapos korában a Kicsinek már nem lesz szüksége rá, és most ügyesen gyalogol is, egyre gyakrabban indulunk el babakocsi nélkül. De tél lesz, és ha mégse menne olyan gyorsan, vagy a nagy hóban nem tudna követni, elfáradna, vagy ha időre megyünk valahova, jó lenne, ha őt is be tudnám ültetni egy babakocsiba. Nagyon sokat nem akarok költeni rá, ha pedig kinövik, úgyis eladjuk. Mózeskosaras babakocsink van, sportbabakocsink is, ez utóbbit használja most a Kicsi, az előbbit pedig már elkezdtem kitisztítani.

Éva

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Éva, 2011. október 14.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2011 10 14. 13:20
dia
Ez már lassan koncepció.:)
→ válasz erre
2011 10 18. 19:04
bár már én is itt tartanék...

→ válasz erre
2011 10 19. 09:45
Orsy, hol tartasz?
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?