#baba#anya

Mit csináljunk a nyáron?

Nyakunkba szakadt a kánikula és a vakáció, és nem is tudom, melyiktől szenvedünk jobban. A meleg legalább esélyes, hogy néha alábbhagy, de a nyígás, hogy unatkozoooom… Valahogy csak túléljük mindkettőt.

A három gyerekemből kettő már saját jogon iskolás, a legkisebb most ballagott el az oviból, szerencsére még megtűrik ott. De csak egy ideig, mert júliustól az ovi is bezár. A két nagyobb egy, illetve két hét táborozást intézett magának, de július 1-jére éppen le is telik mind. Jaj nekem, mit kezdek velük egész nyáron?

Sajnos arra nincs lehetőségünk, hogy full time nyaraljunk, max. néhány napot valamely hazai víztömeg mellett, ami nem szokott problémátlan lenni, ezt gondolom, semelyik gyerekes családnak nem kell részleteznem. De tényleg, mit csináljunk a nyáron? Kutakodtam, kérdezősködtem, a legjobb tippeket összegyűjtöttem nektek:

  • Nyaraljunk otthon! Pakoljunk be egy hátizsákba naptejet, törölközőt, színes újságot, jó könyvet, csinálunk hot-dogot, limonádét, és települjünk ki a kertünkbe (már ha van, persze). Hallgassunk zenét, fújjunk fel egy háromgyűrűs pancsoló medencét, időnként fröcsköljük le egymást, vívjunk vízipisztoly-csatát!
     
  • Kertészkedjünk! Ha nincs udvarunk, akkor egy virágládát nevezzünk ki kiskertnek. Döntsük el közösen a gyerekekkel, mit vetnénk: virágot, zöldséget, füvet, mindegy. Vagy vegyünk palántát (még kaphatók), esetleg csíráztassunk retket, babot, búzát, bármi érdekeset. Gondozzuk minden nap, figyeljük a fejlődését, akár naplót is vezethetünk róla. Jól jön majd a környezetismeret tantárgyból az így megszerzett tapasztalat.
     
  • Tanítsunk meg nekik valami felnőtt-dolgot! Ilyen lehet a főzés, sütés, varrás, szobafestés, kutyaól-ácsolás, bármi, amire azt szoktuk mondani: te ehhez még kicsi vagy! Igaz, hogy le fog bennünket lassítani, őrületbe fog kergetni a dupla takarítanivaló, de értékes időt tudunk felhasználni így a szünetből. Válogatós gyerekek szüleinek különösen ajánlom a konyhai tevékenységbe való aktív bevonást, ugyanis általános tapasztalat, hogy amit maguk készítenek, azt sokkal szívesebben eszik meg.

  • Hagyjuk, hogy ők tanítsanak meg valamire! A nagyfiam egyszerűen elalél a gyönyörűségtől, ha ő mutathat meg valami új truvájt a számítógépen vagy a mobiltelefonon, és az sem árt nekik, ha a kisebb tesójukat okíthatják (persze időben lépjünk közbe, ha a nagyobb gyerek autokrata pedagógiai módszereket alkalmazna).
     
  • Vezessenek naplót, blogot! A célközönség tagjai legyenek pl. a távol élő nagyszülők, tegyük zárttá, aztán hagyjuk, hogy az írástudók megírják a napi eseményeket. Kérjük meg őket, hogy fényképezzenek, videózzanak, majd ezeket töltsük fel - vagy a nagyobb gyerekek önállóan is megtehetik -, a kicsik rajzoljanak a blogba, amit aztán szkenneljünk be. Nemcsak a gyerekeket kötjük így le kreatív módon, de a nagyszülőknek is nagy örömet szerezhetünk vele.
     
  • Legyen egy családi sportunk! Olyat válasszunk, amit a család minden tagja képes véghezvinni, és még élvezi is. Persze ne 40 fokban induljunk biciklitúrára, de úszáshoz például még ez az idő is elég jó, pláne uszodában pancsolva.
     
  • Figyeljük a programajánló oldalakat! Ha nem is tudunk több napra nyaralni menni, 1-1 napra elruccanhatunk valami közeli fesztiválra, falunapra, gasztro-programra, ebben az egész nyár bővelkedik.

Nem garantálom, hogy a fenti néhány ötlet lefedi a vakáció teljes idejét, de talán meggyorsítja egy kicsit az idő múlását. Fontos, hogy tartassunk mértéket tévénézésben, videó-játékozásban - X-box, Play Station, meg az általam sosem hallott kütyük vonatkozásában -, számítógépezésben.

Nektek milyen tippetek van arra, hogy valahogy kihúzzuk szeptemberig?

Nágel Zsuzsi, 2013. június 24.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?