Anyu Tűsarkúban! - Babanapló Zalánki Fruzsival

Zénó két és fél hónapos jelenleg. Már önálló akarattal rendelkezik, amit rendszerint ki is tud fejezni (jó hangosan). Rengeteget mosolyog és nevet, főleg azokra, akiket jól ismer. 

Sziasztok, Zalánki Fruzsina vagyok. Korábban divatmodellként jártam a világot, majd a Miss Balaton szépségversenyen próbáltam ki magam 2018-ban, ezzel nagyjából egy időben megismerkedtem Zalánki Gergő vízilabdázóval, aki azóta már a férjem. Az életünk nemrég fenekestül felfordult: Gergő munkája miatt pár hónapja Olaszországba költöztünk, és néhány hete megszületett a kisfiunk, Zénó. 
Őszintén mondom, hogy imádom az életem, azonban ennek ellenére is akadnak nehézségek bőven. Ezekről és a boldog pillanatokról egyaránt szívesen írok Nektek itt, a Babanet honlapjánv

Költözés újra

Elképesztőnek tartom, hogy kevesebb, mint negyed év alatt mennyit fejlődött. Az ő önálló személyisége is kezd kirajzolódni, amiről még anno terhesen is rengeteget gondolkodtam, vajon milyen lesz majd. Összességében eddig nagyon szerencsésnek érzem magam. Mások elbeszélése alapján arra számítottam, hogy jóval nehezebb dolgunk lesz. Kizárólag az éjjeli kelés okoz nekem néha problémát, de ez is kezd megoldódni. Az eddigi két ébredés helyett, lassan de biztosan az egy felé haladunk.

Tapasztalataim szerint a legjobb módszer, ha öt/hat óra után már nem igazán engedem aludni, inkább játszok vele vagy lekötöm valamivel. Mielőtt teherbe estem volna sokan riogattak azzal, hogy nem tudom mire vállalkozom. Azt mondták nagyon nehéz lesz, az egész életem meg fog változni és az elején lesznek pillanatok amikor legszívesebben visszacsinálnám az egészet. Ebből szerencsére csak az ‘egész életed meg fog változni’ rész bizonyult igaznak. Természetesen mindenki számára tartogat ez az időszak kihívásokat, de ez esetemben inkább a két ország közötti ingázás és az ebből következő nehézségek (oltások, orvosi vizitek, sok Gergő nélkül töltött idő…).

És most még egy nehézség előtt állunk, hiszen ha nem lett volna épp elég bonyolult eddig az élet: nyárra hazaköltözünk Magyarországra. A versenynaptár úgy jön ki, hogy Gergő éppen Rómában, majd Belgrádban lesz, ami azt jelenti, hogy egyedül kell hazavinnem minden holminkat és a család majd Budapesten egyesül újra. Szerencsémre anyukám ki tudott jönni segíteni, így ő kísér minket az úton. Nélküle nagyjából lehetetlen menetnek tűnne a bőröndök, kézipoggyászok, babakocsi, babaülés és Zénó szállítása.

Magyarországi tartózkodásunk alatt pedig már kitaláltam a programokat: folytatjuk a Dévény tornát, illetve három hónapos korától viszem babaúszásra. Ezekről pedig természetesen továbbra is beszámolok Nektek itt a Babanet oldalán!

 

Zalánki Fruzsi, 2022. május 25.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?