Döntéseink súlya, gyermekeink jövője

Minden nap döntéseket hozunk. Döntünk apróságokról, vagy épp komoly, fontos dolgokról. Nem tudhatjuk előre, melyik döntésünk jó, de van, hogy előre tudjuk, bárhogy is döntünk, nem csak a mi életünket, hanem a gyermekeink jövőjét is befolyásoljuk. Ezeket a döntéseket a legnehezebb meghozni.

Hét éve már, hogy Skóciában élünk. Két évre jöttünk ki a párommal, nem terveztünk itt maradni. Aztán valahogy teltek a hónapok, az évek, közben összeházasodtunk, majd megszületett a kisfiunk. Tervezgettük, hogy majd hazamegyünk, de konkrét döntés soha nem született.

Hamarosan ismét várandós lettem. Ragaszkodtam ahhoz, hogy itt szüljek, sőt, akkoriban már mondogattam, ha lenne még gyerekem, akkor itt, ebben az országban szeretnék életet adni neki. Amikor kiderült, hogy az elsőszülöttem 1-es típusú cukorbeteg, a hazamenetel, a jövőnk témája hosszú időre feledésbe merült. Hosszú út állt előttünk és rengeteg tanulás. Tudtuk, hogy ezután már mindig orvosokhoz leszünk kötve, folyamatos kezelés vár ránk. Ez persze nem azt jelentette, hogy ne lehetne más országba költözni, csupán azt, hogy az előttünk álló hónapok mindenképpen ehhez az országhoz kötöttek.

Szaladt az idő, megszületett a kisebbik fiam is, és bár a cukorbetegség minden nap kihívások elé állított, a Diabétesz csapat mindent megtett, hogy segítsen. Bármikor hívhattam őket tanácsért, ha kellett, házhoz jöttek, hogy ne kelljen az újszülött babával utaznunk, vagy épp vigasztaltak, ha látták, hogy elkeseredünk..

Összehasonlítottuk a skót és a kelet-európai egészségügyi cukorbeteg-ellátást. Kiábrándító volt a valóság. Azok a lehetőségek, amelyek Skóciában a rendelkezésünkre állnak annak érdekében, hogy a gyerek vércukorszintjét a lehető legideálisabb szinten tartsuk, sajnos otthon egyelőre nem elérhetőek. Itt nem csak az inzulinpumpára gondolok, azt a fiam remélhetőleg otthon is megkapná. A helyzet azonban az, hogy itt ennél jóval többet kap. A legmodernebb kütyük, orvosi software, folyamatos glükózmonitorozás, szükség esetén napi konzultáció, anyagi támogatás, és még sorolhatnám.

Döntéseink súlya, gyermekeink jövője

Közeledett a fiam harmadik születésnapja, és nekünk döntenünk kellett. Kezdje el itt az ovit, vagy menjünk haza? Az itteni oktatási rendszer felépítese teljesen eltér az otthonitól. Számomra nem lehetőség, hogy a kisiskolás majd félbe hagyja itt a tanulmányait, és folytatja otthon. Ha a gyermekem bekerül a rendszerbe, az számomra egyet jelent azzal, hogy legalább az általános iskolás éveket itt töltjük. Mit tehet a szülő hasonló helyzetben?

A külföldi életnek van előnye és hátránya, lemondás családról, hazáról a jobb élet reményében, de számunkra ez nem csak arról szól, hogy más itt az élet. Egyrész a fiam itt megkap mindent, amire cukorbetegként szüksége van. Másrészt ebben az országban nem indul akkora hátránnyal az életben, és anyaként ez nagyon fontos számomra. Mert akárhogy is fáj, szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy a kicsi gyerekem felnőtt segítségére szorul a cukorbetegség miatt, ha én vagy az apja nincs mellette.

Skóciában teljesen természetes, hogy ilyen esetben a Diabétesz csoport a szülővel karöltve felkészíti az adott intézmény dolgozóit, megtanítják, hogyan kell a kicsit ellátni, és már mehet is a gyerkőc oviba például. Itt a fiam egy kisgyerek a sok közül, igaz, több odafigyelést igényel, de ez senkit nem zavar, senkinek nem teher. Sajnos otthon a legtöbb intézmény megfelelő ismeret, szaktudás hiányában valószínűleg nem is vállalná el a kicsi felvételét.

Mi lenne a legjobb a gyerekeimnek? Otthon a család, a rokonok, barátok várnak, de bevallom, más érv nem szólna a hazamenetel mellett.

Mire hallgasson ez ember, az eszére, vagy a szívére? Az eszem marasztal. Jobb itt nekik. A szívem viszont ketté szakad. Jó itt, de nagyon hiányzik a család. Látom, ahogy az otthoniak is szenvednek, eltelnek felettük az évek, érzik ezt ők is, és fáj nekik, hogy nem tölthetnek sok időt a gyerekeimmel.

Elvehetem a fiaimtól a gyerekkort, melynek részese a család? Itt jobb egészségügyi ellátás, anyanyelvi szintű angol, és egy megmagyarázhatatlan szabadság szellemében nőnének fel. Az utazás, a többnyelvűség, a különböző kultúrák iránti tisztelet és elfogadás a vérükben lenne.

Hol várna rájuk jobb jövő? Vajon jogomban áll az egyik gyerekem javára a másik gyerekem sorsáról is dönteni? Létezik egyáltalán helyes válasz?

Nem. Nincs egyértelmű válasz a kérdéseimre, és nincs jó döntés.

Hiszen otthon is vannak cukorbetegek, kaptam meg egyszer. Igaz, de nekem, mint anyának, a gyerekem hosszú távú egészségügyi állapotát kell szem előtt tartanom, illetve azt, hol lennének jobb lehetőségei, hol lenne kevésbé kirekesztett.

Telt az idő, és mi sodródtunk. Ha a fiaimra néztem, erős, huncut, virgonc kisfiúkat láttam. Vidámak, boldogok, pajkosak, a nagyobbik derekán az inzulinpumpa fel se tűnt. Ilyenkor teljesen biztos voltam abban, hogy jó helyen vagyunk, jobb jövőjük lesz. Mégis, álmatlan éjszakákon arra gondoltam, lesz e elég erőnk és kitartásunk beléjük nevelni a magyarságot, a hazaszeretetet, megtartani az erős rokoni kapcsolatokat? Lesz. Mert bárhogy is alakul a jövőnk, tudniuk kell, honnan jöttünk, hol vannak a gyökereink. Fontos számunkra, hogy a gyerekeink tökéletesen tudjanak majd írni, olvasni az anyanyelvükönk, ismerjék a történelmünket, és ha egyszer úgy döntenek, hogy otthon kezdenek új életet, ne érezzék magukat idegenként. Tudjuk, nehéz lesz, de megtanítunk nekik mindent, amit tudniuk kell, amit itt nem tanulhatnak meg. Képesek leszünk rá.

Elérkezett tehát az idő, beadtuk a jelentkezést az oviba. Hamarosan - talán túlságosan is hamar, megérkezett a válasz. De az már egy másik történet smiley

 

 

 

Andi M. , 2018. július 23.
 
 
 
Címkék:  

színes világ

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?