Kérj bocsánatot az anyáktól!
82 kilósan mentem szülni. Huszonkét kiló jött fel rám a terhesség alatt, szétnyílt a hasfalam, de a bőröm szerencsére megúszta. Most már tudom, mennyire hálás lehetek érte, hogy sokáig, három évig tudtam szoptatni a lányomat, mert ennek köszönhetően szinte olvadtak le rólam a kilók. Amikor a gyerekem apjával szétmentünk, kockás hasam volt, a testzsírszázalékom úgy 12 körül, menstruációm zéró, megborult hormonjaim tucatnyi, testsúlykilogrammom mindössze 53. Mert úgy gondoltam, bizonyítanom kell, magamnak, a társamnak, a társadalomnak, a hozzád hasonlóan felszínes, külsőségekre adó véleményvezéreknek, hogy igenis, tudok vékony és izmos lenni szülés után is. Mert elhitették velem, hogy csak így vagyok értékes.
Nem azért mentünk szét a gyerekem apjával, mert kövér voltam, narancsbőrős vagy túl sovány, túl izmos. Azért mentünk szét, mert a legrosszabbat hoztuk ki egymásból. Mi ketten kellettünk hozzá. Hallod? Nem csak én belőle, és nem csak ő belőlem. Ketten voltunk hunyók, ahogy általában minden tönkrement kapcsolatban. Mondd, hogy csak azért kiáltottad az unalmas hétfő délutánba ezeket a mondatokat, mert csúnyán lekörözött a LifeTilt, és valahogy meg akarod lökni a saját szekeredet. Mondd, hogy szeretnéd, ha kicsit megint a középpontban lennél, mondd, hogy nem gondoltad komolyan egyetlen szavát sem, mondj valamit, bármit, amitől kevésbé lesz dühítő ez a megnyilatkozás.
Mert ha mégis komolyan gondoltad, akkor kénytelen leszel gyorsan bocsánatot kérni. Azoktól az anyáktól, akik világukat nem tudva gondoskodnak a gyerekükről, főleg az első években. Az összes anyától, aki nem tud aludni, mert igény szerint vagy épp háromóránként eteti a gyerekét. Az összes anyától bocsánatot kell kérned, a természetes szülést választóktól és a császárosoktól is, mert egyikük sem képes két nappal a szülés után a futópadra állni. Lehet, hogy később sem. Bocsánatot kell kérned azoktól, akik segítség nélkül gondozzák az újszülöttjüket, vagy épp nagyobbacska gyereküket, akik a kialvatlanság okozta szülés utáni depressziótól szenvedve azt sem tudják, hogy éljenek túl egy napot. Bocsánatot kell kérned mindazoktól, akik a szülés utáni depresszió poklában nem tudják eldönteni, hogy magukban tegyenek kárt vagy a gyerekükben, akik úgy érzik, megbomlik az elméjük. Bocsánatot kell kérned tőlük, mert épp túlélnek, nemcsak gyerekük, gyerekeik, de saját életükért is felelnek, próbálnak levegőért kapkodni a vadul tajtékzó vízben.
