#baba#anya

Kisgyermek és várandós kismama is van a miskolci társasháztűz sérültjei között!

Gyermek és várandós nő is van a csütörtök délelőtti miskolci társasháztűz füstmérgezést szenvedett sérültjei között. Mint ismert lángok csaptak fel Miskolcon a Szilvás utcában egy társasház ötödik emeleti lakásában csütörtökön.

 

Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az MTI-nek elmondta, heten kerültek kórházba, mindannyian füstmérgezést szenvedtek, égési sérült nincs közöttük. Egy ember súlyos, három közepes, kettő pedig könnyű füstmérgezést szenvedett.

A gyermeket csupán a kora miatt vették fel a gyermekosztályra - közölte a főigazgató, aki a várandós asszonnyal kapcsolatban elmondta, hogy őt nőgyógyász is megvizsgálja. A többieket a sürgősségi osztályon látták el, egyikük állapota sem kívánta meg eddig, hogy áthelyezzék a toxikológiai osztályra.
A katasztrófavédelem korábban azt közölte: csütörtökön délelőtt huszonnyolc embert menekítettek ki egy égő társasházból Miskolcon. A lángokat a tűzoltók a Szilvás utcai épületben eloltották, az otthonukból kihozott emberek számára egy melegedőbuszt irányítottak a helyszínre.

Paneltűz az Avason – Videó

Lángok csaptak fel Miskolcon a Szilvás utcában egy társasház ötödik emeleti lakásában csütörtökön.


MTI 2017. december 14., 

2017. december 14.

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?