#baba#anya

Mennyi pénz szükséges a gyermekneveléshez? És hogyan teremtsük elő?

Minden szülő számára fontos, hogy biztonságban tudja gyermekét, arra azonban kevesen gondolnak, hogy gyermekük későbbi anyagi biztonsága legalább olyan fontos, mint kiskorában a testi épsége. Pedig minél előbb érdemes végiggondolni, pontosan mennyibe is fog kerülni nekünk gyermekünk jövője, hogy időben elő tudjuk teremteni a boldogulásához szükséges pénzt. Ezért megkerestünk egy profi pénzügyi szakértőt, akit arról kérdeztünk, hogy​ milyen lehetőségek segítenek ebben egy szülőnek?

Szerencsére ma már sok szülő mindjárt a baba megszületése után igyekszik gondoskodni arról, hogy valamilyen előtakarékosságot indítson gyermekének. Lehet, hogy ez elsőre elhamarkodottnak tűnik, hiszen 18 év áll a rendelkezésünkre, míg gyermekünk „hivatalosan” is felnő. Ha azonban utánaszámolunk, láthatjuk, hogy egy egyszerű továbbtanulásnál is több millió forint költség merülhet fel, ami biztosan megerőltető kiadást jelent a legtöbb családnak. Persze nem az, ha megvan rá a félretett pénz.

Melyek azok a költségek, amelyekkel a legtöbb esetben számolnunk kell?

Egy család életében a gyerek továbbtanulása – legyen az egyetem, főiskola, vagy egy szakma kitanulása -, mindenképpen az az élethelyzet, amikor nagyobb volumenű kiadásra van szükség. Ha minden megy, mint a karikacsapás és nincs egy félévnyi csúszás sem, akkor is minimum három év tanulmányi idővel szükséges számolnunk. Ez a „legjobb” forgatókönyv, de a felsőfokú tanulmányok négy vagy öt évig is tarthatnak. Szakértőnket arra kértük meg, hogy segítsen nekünk kiszámolni a költségeket.

Ha egy átlag képzés féléves iskolai tandíjával és alapellátásával számolunk, ezek a költségek minimum felmerülnek:

Tandíj – min. 6 félév, 300.000 Ft/félévvel kalkulálva 1.800.000 Ft
Iskolához szükséges eszközök (laptop, könyvek stb.) min. 250.000 Ft
Albérlet + rezsi

átlagosan 60.000-80.000 Ft/hó

Étkezés, megélhetés, szórakozás, közlekedés

átlagosan 40.000-50.000 Ft/hó

Ha mindent összeszámolunk, akkor megközelítőleg 5.000.000 Ft körül járunk.

„A számok elsőre sokkolóak lehetnek, de sajnos ezek tények – hívja fel a figyelmünket a szakember. – Amikor a szülők a számokat látva azt kérdezik, ennyi pénzt hogyan lehet előteremteni, én mindig azt válaszolom, amit a gyakorlat mutat. Azaz szépen, apránként. A párna alatt gyűjtögetés a legkézenfekvőbb, de nincs hozama, ráadásul nincs is biztonságban a pénzünk. Ha bankban tartjuk a pénzünket, akkor a minimális hozam, és a magas kezelési költség fog elkedvetleníteni, miközben a lekötött betétünk nem is akármikor hozzáférhető. A Diákhitel hátránya pedig, hogy gyermekünk súlyos adóssággal kezdi felnőtt életét, és sokan még a harmincas éveikben is törlesztik. A megoldást a gyermekcélú megtakarítások jelentik” – mutat rá a szakember.

 

A gyermekcélú megtakarítások óriási előnye, hogy a banki kamatok többszörösével tudja növelni megtakarításunk értékét valamint gyermekünk 18 éves kora előtt is rugalmasan hozzáférhetünk pénzünkhöz és sok megtakarítással ellentétben a tartam végén szabadon dönthetünk arról, hogy az összegyűjtött összeget mire fordítjuk.

Ha a gyermekcélú megtakarítást időben elkezdjük, akkor a kitűzött cél a lehető legkisebb havi megterhelés mellett lesz megvalósítható ! A legjobb döntés a takarékoskodásnak már a gyermek születésekor neki látni, hiszen ebben az esetben van a legnagyobb esély arra, hogy az összes jövőben felmerülő költséget finanszírozni tudjuk.

Annak érdekében, hogy a legjobb döntést tudd meghozni gyermeked jövőjét tekintve szakértő kollégánk segít neked eligazodni. Amiben biztosan tudnak segíteni: tájékoztatás babakötvényről, különböző gyermekcélú megtakarításokról, a családod igényei és anyagi helyzete alapján javasolt egyedi megoldásokkal.

Ha most válaszolsz a biztositsdmagad.hu portál nyereményjátékában feltett hat könnyű kérdésre, akkor a szakmai tanácsokon túl esélyt kapsz arra is, hogy nyerj Egy Vitorlás Sétahajózást Kincskereső Kalózprogrammal a Balatonon családoddal

 

 

2020. június 14.

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?